GLATZ FERENC: Félelem a megjelöléstől
Megjelölés. Színekkel, ábrákkal kialakított jelek. Ősidők óta festenek magukra, tárgyaikra jelképeket az emberek. Összetartozást hirdetnek ezáltal a jelet (jelképet) viselő egyén és közössége között. És megkülönböztetést hirdetnek ezek a másik közösséghez tartozóktól. Összetartozás és megkülönböztetés. - Eddig a pontig leírta a két háború közötti európai szociológiai irodalom is a jelképek (és a megjelölés) szerepét az emberiség történelmében. (A. Vierkandt és H. Freyer művei.) Azóta tudatosult: a jelképek mögött nagyon is konkrét emberi viszonyok rejlenek: hatalmi viszonyok - alá- és fölérendeltség - kifejezése, kulturális, etnikai, világnézeti, területigazgatási (állami), sőt politikai közösségekhez tartozás kifejezése. Aki hordja a jelet, az vállalja a közösséget... Az 1930-as évek európai szociológiája azt még nem tudta: a megjelölés a kiközösítés alapja is lehet. A megkülönböztetés az európai történelemben nemegyszer a kiközösítés alapja volt. De általánossá Európában - igaz, rövid időre - 1938 után vált... Bennünket sem szellemtörténeti kutatások kedvéért érdekel, milyen színekkel, jelekkel, milyen külsőségekkel jelenik meg állampolgári közösség, politikai-közéleti hatalom, etnikai vagy más önazonosság alapján szerveződő közösség a nyilvánosság előtt. Bennünket a jelképek mögött meghúzódó társadalmi-politikai rend érdekel, annak szándékával: olyan közéletet, politikai rendszert teremtsünk, amelyben mindenki szabadon vállalhatja önazonosságát, esetleg annak jeleit-jelképeit is...
Megjelölés. Közép-Kelet-Európában a "megjelölést" a múlt század első felében gyakran a kiközösítésre használták. Ezért különösen azok, akiket egyszer már kiközösítettek, nem akarnak vállalni "megjelölést". Történelmi előzményekként emlegetjük: a magyarokat a felvidéki német városokba a 16-17. században nem engedték a polgárok közé, a zsidókat Európa-szerte megjelölve szorították ki a városközpontokból, korlátozták birtokbírhatásukat. Azután jött a "kollektívumok százada", a 20. század: 1938, illetve 1944 után megjelölték, kiközösítették a zsidókat, 1945-ben a demokratikus Csehszlovákiában korlátozták annak emberi és állampolgári jogait, aki 1938 után magyarnak vallotta magát, a térségből kitelepítették 1945-47-ben azokat, akik 1940-ben németnek vallották magukat. Ezért azután - érthető módon - a társadalom így sújtott része a nyilvánosság előtt néha ma sem akarja vállalni magyarságát, zsidóságát, német vagy szlovák mivoltát. Félnek a megjelöléstől, gyakran az önazonosság nyílt vállalásától: határokon belül, határokon túl.
Megjelölés. Más, ha valaki maga vállalja a jelet, más, ha mások illesztik rá. Félelem, bátorság, gyávaság... Nem ismerjük el "történelmi kategóriaként" e fogalmakat. Pedig azok. És nem lesz új rend, ha a félelmet - magunkban is - le nem gyűrjük...