NIEDERHAUSER EMIL: Rákóczi és Kelet-Európa
"Epizód" Európa történelmében

Kelet-Európában 1703 táján - ha a Habsburg Birodalmat nem számítjuk ide (pedig kellene) - három tényleges hatalom létezett: a lengyel-litván állam, az orosz állam és az Oszmán Birodalom. Ha Rákóczi érdemleges eredményeket kívánt elérni, akkor persze elsősorban a nyugati hatalmakkal kellett számolnia (amit meg is tett), a keletiekkel nem.

A lengyel-litván állam

Igaz, a lengyel-litván állammal eleinte számolni kellett, de nem mint érdemleges szövetségessel. A lengyel-litván állam ugyanis nem sokkal a felkelés kirobbanása után került nehéz helyzetbe. Addig a szász választó volt a lengyel király II. Ágost néven, aki persze a fennálló viszonyokat kívánta fenntartani: a belső gyengeséget, a politikai káoszt, amihez hozzátartott, hogy ez az állam az oroszok kezén volt. A lengyel-litván államban az történt, amit Moszkvában parancsoltak.

1704-ben azonban egy belső fordulat - alapvetően svéd nagyhatalmi segítséggel - egy lengyel főurat, Leszczynski Szaniszlót juttatta a trónra. Olyan politikust, akinek voltak elképzelései arról, hogyan kellene megreformálni Lengyelországot. [...]

Valamiféle lengyel kapcsolatnak egy Rákóczi számára Báthory István (1571-től erdélyi fejedelem; lengyel király 1576-86) óta voltak történelmi előzményei. A koronahetman, vagyis a lengyel államfél katonai főparancsnoka, Sieniawski és felesége (elsőrendűen az utóbbi) karolta fel Rákóczi ügyét már lengyelországi emigrációja (1701- 1703) idején. A lengyel állam persze nem lehetett komoly partner.

Oroszország

A másik állam, az orosz, valójában éppen ekkor jelent meg az európai színen, de annak nagyon is a peremén. I. Péter - 1689 óta valóban az orosz állam ura - 1698-ban ugyan járt nagy küldöttséggel Nyugat-Európában (persze inkognitóban), hónapokat töltött Hollandiában, még Angliába is eljutott, de azért mégis egy távoli, barbár állam képviselőjének számított, Nyugaton aligha számoltak vele. Rákóczi sem, hiszen keveset tudott, ha egyáltalán valamit, Oroszországról. [...]

A török birodalom

A harmadik állam, az oszmán, elvben még mindig komolyan számba veendő tényező volt Kelet-Európában, csakhogy 1699 - a karlócai békekötés - után a Temesi Bánság kivételével minden magyarországi hódításáról le kellett mondania. Így pillanatnyilag nem tűnt könnyen mozgósíthatónak. Persze, a lengyelhez hasonlóan, Rákóczinak a törökkel is voltak hagyományos kapcsolatai. Nem is olyan távoli ősei erdélyi fejedelmekként az Oszmán Birodalom vazallusai voltak, de elég nagy önállósággal. [...]

Érdemben egyéb állam nem akadt Kelet-Európában. A két román fejedelemség oszmán fennhatóság alatt állt.

A nemzetiségek szerepe

Csakhogy kelet-európai tényezőnek kell tekinteni a magyarországi nemzetiségeket is. A felkelés éveiben Rákóczi seregében szlovákok is voltak. Az erdélyi románokkal kevés kapcsolat adódhatott, hiszen Rákóczi - bár erdélyi fejedelemmé megválasztották - csak nagyon rövid ideig gyakorolt itt fennhatóságot. Így sem a románokkal, sem a császárhű erdélyi szászokkal nem keveredhetett komolyabb konfliktusba.

Csakhogy volt - éppen a 17. század utolsó évei óta nagyon is az előtérben - egy másik szláv népelem, a késő középkor óta a délvidéki magyar területekre egyre nagyobb számban betelepedett szerbek! [...] Ezt a nem lebecsülendő katonai erőt a bécsi kormányzat könnyen tudta mozgósítani Rákóczi ellen, mihelyt a felkelés megindult. Így az éppen néhány éve a törököktől visszaszerzett déli megyék mindvégig kimaradtak Rákóczi országából, viszont katonailag állandó fenyegetést jelentettek. A szerb granicsárok a felkelés egész ideje alatt fegyveresen harcoltak Rákóczi ellen. [...]

Lengyel rendi zűrzavar

A felkelés számára a kelet-európai terep akkor kezdett feltűnni a láthatáron, amikor világossá vált, hogy hosszú távon a lengyel mintára rendi szövetségben szervezkedő magyar politikai elit önmagában nem elég erős. Ha a nagy nyugati összecsapás, a spanyol örökösödési háború 1704 után már aligha jelentett segítséget, a keleti, vagyis az északi háború még hozhatott változást. És éppen a lengyel-litván állam vonatkozásában. [...]

Voltaképpen már az 1704. évi nagy változás idején volt olyan lengyel terv, hogy az oroszoknak, vagy a másik oldalon a svédeknek elkötelezett király helyett ezeken az ellentéteken felül - vagy legalábbis kívül - álló királyt kellene választani. [...]

Több jelölt is volt. [...]

Szövetség I. Péter és Rákóczi között

Az orosz cár egy ideig nem lépett, pedig tudni lehetett, hogy az ő jelöltjének komoly esélyei lennének Szaniszlóval szemben. Péter számára sem volt érdektelen a kérdés. Az északi háború kellős közepén mindenképpen Franciaországgal szeretett volna szövetségre lépni, vagy legalábbis valamelyes kapcsolatot teremteni, ami bizonnyal növelte volna nyugati hírnevét. És tudni lehetett, hogy Rákóczinak van valamiféle kapcsolata XIV. Lajos francia királlyal. [...]

Péter felajánlotta Rákóczinak a lengyel trónt. Varsóban szerződést is kötött Rákóczival (1707. szeptember 14.). [...] A varsói szerződés számos pontot tartalmazott. A lényegesebbek: Rákóczi (aki lengyel királyként már mindenképpen lehet francia szövetséges) kapcsolatot létesít Péter számára XIV. Lajossal, és megteremtheti a francia-orosz szövetséget is. Péter vállalta azt is, hogy a császár felé közvetít Rákóczi ügyében, a vezérlő fejedelemnek - elfogadható feltételekkel - itt ő teremti meg a békét. A szabadságharc idejére pénzbeli segítséget is ígért Rákóczinak. Külön pont szólt arról, hogy amennyiben Rákóczi nem fogadja el Péter ajánlatát és nem vállalja el a lengyel királyságot, Péter, a szerződésnek megfelelően, mégis támogatja. Lényeges pontja volt a szerződésnek az is, hogy Péter, az egyetlen nagy szláv állam uralkodója, tehát bizonyos értelemben más szláv népek pártfogója is, közvetít a magyar rendek és a határőrvidéki szerb katonaparasztok között, tehát felszámolja a Rákóczi hátában még mindig ott lévő fenyegetést. [...]

A lengyel trón

[...] Rákóczi az ajánlatra egyenes választ nem adott, azt tanácsolta Péternek, hogy próbáljon meg kibékülni Leszczynskivel. Ebben az értelemben küldött utasítást a Varsóban tárgyaló magyar küldötteknek. Azután mégis meggondolta magát, újabb utasítást küldött utánuk: ebben végül is vállalta a feladatot.

A királyválasztó szejmre (1707) Lublinba kevés követ érkezett, Sieniawski nagyhetman sem volt ott, de Péter cár sem tartotta fontosnak jelenlétét. A csekély számú jelenlévők elfogadták Rákóczi jelölését. Megint nagy tervek születtek, kellő tényleges alap nélkül: egy orosz-lengyel-erdélyi szövetség terve, mely Kelet-Európában valóban komoly tényező lehetett volna. Ebben az esetben persze Rákóczinak fel kellett volna adnia magyarországi fejedelemségét, a magyar koronát a bajor választó kapná meg. Számos egyéb feltételről is szó esett, olyan követelésekről, amelyekről mindkét fél tudta, hogy irreálisak; csak azért vetették fel, hogy a további tárgyalások során legyen miből engedni. Végül is - bár a szejm hajlandó lett volna - magyar kérésre az új lengyel király megválasztását elhalasztották. Ez persze nem is volt komoly lehetőség, ekkor Rákóczi sem vette komolyan. A magyarok megsegítéséről azonban a továbbiakban már nem esett szó.

Rákóczi még jó ideig nem gondolt komolyan a lengyel trónra. Érdemben csak akkor kezdett erről töprengeni, amikor már késő volt, a poltavai csata (1709) után. (Van olyan felfogás, hogy Péter ajánlatának elfogadásával és a szövetség megkötésével csak a császárpárti orosz katonai beavatkozást akarta megelőzni.)

Ismét a törökök

A poltavai csatával, melyben Péter látványosan legyőzte a svéd királyt, XII. Károlyt, a helyzet alapvetően megváltozott. [...]

Nyilvánvaló volt, hogy Poltava után már Péter diktál, és hogy Rákóczira nincs többé szükség. A Rákóczival való szerződéskötésnek nem is lett folytatása. Illetve: amikor 1711 elején a kuruc felkelés ügye végképp rosszra fordult, Rákóczi lengyel területre távozott, többek között azzal az elképzeléssel, hogy elmegy Péterhez és újfent megszerzi támogatását. Csakhogy a besszarábiai orosz kudarc után Péter segítsége nem látszott olyan közelinek és biztosnak. Maradt a francia, később meg a törökországi emigráció. Ez utóbbi tartott a legtovább, sőt az oszmán kormányzat még Rákóczi halála után is hajlandó volt támogatni fiait, abban a reményben, hogy sikerül az egykori, 1699-ben elvesztett hódoltság visszaszerzése. (Más kérdés persze, hogy a 18. század derekára a magyar politikai elit már nem foglalkozott komolyan valamiféle oszmán segítség gondolatával. Akkorra már nyilvánvaló volt, hogy ezt a kártyát nem lehet többé kijátszani, de nem is érdemes.)

A "nemzeti látószög" a történelemben

Közismert, hogy a magyarországi Rákóczi-kultusz az orosz kapcsolatot nem állította előtérbe. Sem a dualista korszakban, sem a két világháború közt nem volt ez divatos téma.

Azután a szovjet megszállás idején az orosz kapcsolat minden formája egyszerre nagy hangsúlyt kapott. Különösen érvényes volt ez Rákóczi esetében. Mert íme: a nemzeti függetlenségért vívott súlyos harcban Rákóczi éppen Péterrel, a legkiválóbb orosz uralkodóval került kapcsolatba, aki a pártállami perspektívában teljesen "szalonképes" uralkodó volt: megteremtette az erős Oroszországot, amelyre majd felépül a nagy Szovjetunió. [...]
A két nagy 18. század eleji európai összecsapásban Rákóczi valójában csak epizód. Persze a tisztelet akkor is megilleti. Hiszen Magyarország leggazdagabb földesura, mérhetetlen nagyságú uradalmak tulajdonosa nem az általuk nyújtható kényelmes életet választotta 1711-ben - pedig megtehette volna -, inkább az emigrációt, a jelentéktelenséget. Így teremtett később is sok mindenre felhasználható hagyományt.

Vissza a tartalomjegyzékhez