BARTA JÁNOS, ifj.: Nyugat-Európa és Rákóczi
A spanyol örökösödés és Magyarország

A Rákóczi-szabadságharc - bármilyen felületes megközelítés esetén is - elválaszthatatlan az Európában vele párhuzamosan zajló politikai eseményektől, mindenekelőtt két nagy európai háborútól: az északi és a spanyol örökösödési háborútól. Ezek alakulása döntő módon befolyásolhatta a hazai mozgalom sorsát. [...]

A nyugati segítség elmaradása

Rákóczi maga mindvégig bizakodó maradt a külföldi segítséget illetően. Megnyilatkozásai is azt tanúsítják, hogy hitt diplomáciai akcióinak sikerében. [...] Tényleges segítséget (pénzt, katonai szakértőt) kizárólag a franciáktól kapott, de XIV. Lajos francia király (1643-1715) arra már nem méltatta, hogy politikai szerződést kössön vele. Egyáltalán, írásba foglalt politikai megegyezést I. Péter (1689-1725) Oroszországát kivéve egyetlen országgal sem sikerült kötnie. Szárnyaló terveit, amelyekben különféle nemzetközi szövetségek létrehozását, a szabadságharcot támogató újabb hadszínterek nyitását javasolta, nem hallgatták meg. [...] Fel kell tennünk a kérdést: elvárható lett volna-e egy idegen uralkodótól, hogy Rákóczi kívánságát teljesítse? Csak akkor - hangzik válaszunk -, ha érdekei egybeesnek a felkelők érdekeivel.

Jó kilátások, 1703

Az 1703-ban meginduló felkelés nemzetközi kilátásai nem tűntek rossznak. A 18. század első évtizedében kirobbant két nagy európai háborúba a hatalmak mindegyike bekapcsolódott.

A spanyol örökösödési háború (1701-14) tétje a spanyol Habsburgok kihaltával gazdátlanná vált világbirodalom megszerzése volt. [...] Trónjáért az osztrák Habsburgok és a francia Bourbonok vetélkedtek. [...] Az utolsó spanyol Habsburg halálakor (1700) XIV. Lajos Anjou Fülöpöt a francia trón örökösévé nyilvánította, ami Franciaország és Spanyolország "egyesülését" jelentette volna perszonálunió keretében. Döntése az európai erőegyensúly megbomlását eredményezte volna. Ez nemcsak a rivális osztrák Habsburgok, hanem a többi európai hatalom ellenállását is kiváltotta. Kitört tehát a háború.

A másik európai összeütközés az észak-európai hegemóniáért tört ki. Az ún. északi háborúban (1700-21) a Baltikum feletti uralomért folyt a harc. Két terjeszkedő hatalom, Svédország és Oroszország érdekei ütköztek. [...]

A Rákócziak és Franciaország

Rákóczi és a Rákóczi-felkelés helye előre "ki volt jelölve" az európai szövetségi rendszerekben. Mozgalmának Habsburg-ellenessége a franciák oldalára állította. De erre predesztinálta őseinek politikája is. [...]

Ilyen családi előzmények után fordulhatott bizalommal 1700 nyarán levéllel Rákóczi XIV. Lajoshoz, amelyben a magyarországi helyzetet ismertette és támogatást kért. [...]

Franciaország érdekei

A 17. század második felében a franciák magatartását a magyarországi történéseket illetően egy furcsa ellentmondás határozta meg. Konkrét politikai érdekük azt kívánta, hogy bármilyen Habsburg-ellenes mozgalmat támogassanak vagy legalább pártoljanak. Így nemcsak a magyarországi elégedetleneket támogatták, hanem a törököt, azokat támadásokra biztatták. Tudatában voltak ugyanakkor annak is, hogy az európai közvélemény, keresztényi kötelezettségüknek megfelelően, a törökellenes háborúkban való részvételt várja el tőlük.

Groteszk helyzetek születtek így. [...] Thököly sikerei például megfeleltek a franciák érdekeinek, annál kevésbé a Magyarország felszabadítására indított törökellenes háború. [...] Magyarország felszabadítása a török uralom alól azért húzódott el közel másfél évtizedre, mert a császári hadsereg legjobb csapatait a nyugati frontra, a franciák ellen kellett vezényelni.

A török veresége 1683 és 1699 között a franciák szemében felértékelhette Rákóczi jelentőségét. A felszabadító háborúban elszenvedett veszteségek egyébként is kimerítették a Portát, amely 1699 után - a franciák biztatása ellenére - nem kívánt újabb háborút indítani. Nyugaton sem talált szövetségesre XIV. Lajos. Expanziója miatt már 1686-ban erős szövetség alakult a "Napkirály megfékezésére", amelyhez 1688 után Anglia is csatlakozott. [...]

A Habsburgok hátában

Ha XIV. Lajos szövetségest keresett Bécs hátában, akkor a magyarokra kellett támaszkodnia. A kapcsolat létrejött, a szövetség azonban nem. A francia udvarban az Istentől eredeztetett, gyakorlatilag kétségbevonhatatlan abszolút hatalom elméletét fogadták el. Ez a hatalom az ellenfelet is megillette, az ellene lázadó alattvaló harca tehát jogtalannak minősült. Rákóczi hiába volt fejedelmek leszármazottja, jog szerint mégiscsak lázadó. A francia uralkodó pedig csakis egyenrangú féllel, önálló, elismert hatalmú fejedelemmel köthetett szövetséget. [...]

Az államjogi problémáknak bizonyos fokig Rákóczi is tudatában volt. Ezért sürgette az erdélyi rendeket, hogy válasszák fejedelemmé, 1704. évi megválasztása után pedig - egy igen rövid és felületes látogatást kihasználva - igyekezett elfoglalni a fejedelmi trónt, ami közvetlenül semmiféle hasznot (adó vagy kincstári jövedelem, katonaállítás) nem biztosított számára. A fejedelemség státusának bizonytalansága miatt - hiszen Erdélyt a Habsburgok magukénak vallották -, reményei mégsem teljesülhettek. Ugyanakkor a szerződés hiánya nem akadályozta meg azt, hogy a franciák anyagi és szakértői segítséget ne nyújtsanak a magyarországi felkelőknek. A francia udvar némi indoklást is talált ehhez: Rákócziékban nem lázadókat támogat, hiszen a bécsi udvar törvényszegése ellen léptek fel. [...]

A franciákkal kezdeményezett diplomáciai levélváltás végigkísérte Rákóczi szabadságharcát. A kapcsolat tartalma azonban meglehetősen egyoldalú maradt. A fejedelem - Bécsújhelyről való szökésétől kezdve mozgalma bukásáig - kérelmeivel ostromolta XIV. Lajost. Legtöbbször pénzt kért katonák zsoldjára, fegyverekre, posztó vásárlására. Máskor nagyszabású diplomáciai terveket tárt a Napkirály elé. [...] Terveiben a legkülönfélébb nemzetközi szövetségek szerepeltek (francia, lengyel, bajor, szász részvétellel). [...]

Francia tallérok

XIV. Lajos óvatosan fogadta e kéréseket, válaszai meglehetősen hűvösek voltak. A segítséget azonban, amennyiben érdekeit szolgálta, nem tagadta meg. Már 1702-ben küldött némi pénzt a Lengyelországba menekült Rákóczi és Bercsényi személyes kiadásaira. [...] A mozgalom kirobbanása után azonban rendes havi támogatást juttatott a felkelőknek, aminek összegét - a sikerek láttán - megemelte. (Ennek nagysága 1703 novemberétől 1705 májusáig havi 10 ezer tallér, attól fogva havi 16 ezer tallér volt. 1708-tól ugyan a segély akadozni kezdett, de teljesen soha nem szűnt meg. Folytatásának a Rákóczinak a száműzetésben juttatott kegydíjat tekinthetjük.) A fejedelem szárnyaló politikai tervezeteit ugyanakkor a francia udvarban továbbra sem méltányolták. [...]

Angol és holland közvetítés

A francia elkötelezettség - anyagi haszna ellenére - nemzetközileg zsákutcának bizonyult Rákóczi számára. Megakadályozta azt, hogy szabadságharcához a XIV. Lajos ellen szövetkezett, Magyarország sorsa iránt korábban nemegyszer jóindulatot tanúsító hatalmak segítségét igénybe vegye. A fejedelem persze ezekkel az országokkal is igyekezett kapcsolatokat kiépíteni, esetenként nem is eredménytelenül.

1704 márciusában George Stepney, bécsi angol és J. J. Hamel-Bruyninx bécsi holland követ maguk ajánlkoztak, hogy a Rákócziék és az udvar között meginduló tárgyalásokon közvetítenek. [...]

Anglia a 17-18. század fordulóján még tevékeny részt vállalt a kontinentális politikában. Rákóczi mozgalmát egyébként az angol közvélemény ellentétes érzelmekkel fogadta. Neve még 1700. évi bebörtönzése majd szökése révén vált ismertté és népszerűvé. Felkelése ugyanakkor egyesekben (mint pl. a regényíró Defoe-ban) ellenérzést váltott ki, míg mások a bécsi udvart bírálták (mint a másik regényíró, Swift). Anglia magatartása tehát aligha lehetett közömbös Rákócziék számára.

[...] Hollandia népében a magyar (azon belül is elsősorban az erdélyi) protestánsokkal kiépített kapcsolatok ébreszthettek rokonszenvet.
Az 1704 márciusában Gyöngyösön kezdett tárgyalások a császáriak és Rákóczi között azonban gyors kudarccal végződtek. Rákóczi ekkor még bízott abban, hogy hadai egyesülnek a győzelmesen előrenyomuló francia-bajor sereggel. A franciák höchstädti veresége (1704. augusztus 13.) azonban új helyzetet teremtett. [...]

Svéd és porosz kapcsolatfelvétel

Rákóczi más irányban is megpróbált kitörni elszigeteltségéből.

Már 1704 januárjában követeket indított Svédországba és Poroszországba egy magyar-svéd-porosz szerződés megkötését ajánlva, amely az európai egyensúlyt szolgálhatná nemcsak Ausztriával, hanem Franciaországgal szemben is. A fejedelem jó érzékkel a vallás kérdését is érvül használta fel: csakis ez a szövetség lenne képes garantálni a magyarországi protestánsok vallásszabadságát. XII. Károly svéd király - bár közbenjárást ígért a bécsi udvarnál - a fejedelemnek azt üzente vissza, hogy lázadóval nem köt szövetséget. Hasonlóképpen visszautasította Rákóczi későbbi közeledési kísérleteit is. [...]

I. Frigyes porosz király (1688-1717) udvarában nagyobb megértéssel fogadták a fejedelem követét, és közvetítést ígértek a megszakadt angol és holland kapcsolatok felvételéhez. [...] Tudjuk, hogy amikor 1707-től a magyar szabadságharc korábbi támogatói, a franciák és a bajorok egyre kedvezőtlenebb katonai helyzetbe kerültek, Rákócziban felmerült az ötlet, hogy a porosz Hohenzollern-család valamelyik tagját hívja meg a magyar trónra. Rákóczi ajánlatát azonban aligha tekinthetjük reálisnak, hiszen a porosz király ekkor a Habsburgok szövetségese volt, s a jó viszony fenntartása érdekében nem sokkal később azt is elutasította, hogy a menekülő Rákóczinak híveivel együtt Berlinben nyújtson menedéket.

A szabadságharc záró szakaszában Rákóczi a pápai udvarba is küldött követet, a bécsi udvarral jó kapcsolatokat tartó XI. Kelementől azonban érdemi segítséget vagy közbenjárást nem kapott. A pápa a magyar katolikusokat a császár iránti hűségre való visszatérésre biztatta.

A többi európai államtól pedig Rákóczi még ennyi támogatást sem remélhetett. Anglia tartózkodását az is kifejezhette, hogy amikor a száműzetésbe induló fejedelem hajója Hullban kikötött, az angol hatóságok nem engedték partra szállni. Hollandia követe pedig a béketárgyaláson nyilatkozott úgy, hogy más kérdés a protestantizmus védelme és más a politika - azaz Erdély ügye -, amit nem kívántak támogatni. A szatmári béke (1711) után is nagy terveket dédelgető Rákóczit Franciaország ugyan befogadta, nem tagadva meg tőle a bebocsátást a fényűző versailles-i udvari életbe sem, de politikai tényezőnek többé nem tekintette.

Európai egyensúly

Az európai hatalmak viselkedését a Rákóczi-szabadságharc idején nem erkölcsi szempontok vagy történelmi hagyományok alakították, hanem az aktuális politikai-hatalmi viszonyok. Ezek pedig a 17. század második felében a magyarországi függetlenségi mozgalmak szempontjából kedvezőtlenre fordultak. Az európai egyensúlyhelyzetet már nem elsősorban a császári és a spanyol trónt párhuzamosan bíró Habsburgok túlsúlya veszélyeztette, hanem az expanzív politikába kezdő Franciaország. [...]

A fejedelem diplomáciailag minden tőle telhetőt megtett, hogy elszigeteltségéből kilépjen, érdemleges eredményt azonban nem tudott elérni. Félreismerte a helyzetet, amikor a politikában erkölcsi és méltányossági tényezőket is figyelembe akart venni, s ezt partnereitől is elvárta volna. XIV. Lajos - akire nem volt jellemző a szerződések betartása - a magyaroktól nem számíthatott látványos segítségre, a nagy háborút befolyásoló katonai beavatkozásra, így szövetségükkel nem akarta elkötelezni magát. A spanyol örökösödési háború elhúzódása lehetővé tette, hogy II. Rákóczi Ferenc nyolc évig dacoljon a Habsburgok nyomasztó katonai fölényével, a szatmári béke kedvező kompromisszuma azonban kizárólag a belső erőviszonyok jó kihasználásán és egy ügyes tárgyalássorozaton múlt.

Vissza a tartalomjegyzékhez