ZSOLDOS ATTILA: A történelem hamisítása

Heribert Illig "Kitalált középkor. A történelem legnagyobb időhamisítása" című könyve hetek óta vezeti a magyarországi sikerlistákat az ismeretterjesztő könyvek kategóriájában.

Oklevélhamisító császárok és pápa?

A kötet a német szerző két munkáját tartalmazza, amelyek végső soron ugyanazzal a hipotézissel hökkentik meg olvasójukat. Illig tézise röviden - és saját megfogalmazásában - a következő: "Az európai történelem VII., VIII. és IX. százada művileg beiktatott, minden valóságot és reális történést nélkülöző időszak. Ennek megfelelően maradék nélkül törlendő, majd az előtte és utána lévő történések közvetlenül, vagy kis eltéréssel összekapcsolandók." [...]

Naptárreform Kr. e. 45-ben és 1582-ben

Lássuk mindenekelőtt, hogy mi téveszthette meg Illiget! Érvelésében döntő szerepet kap annak bizonygatása, hogy XIII. Gergely pápa (1572-85) naptárreformja - amely a nyugati világban ma is használatos időszámítási módot bevezette - voltaképpen hibás, ám mégis összhangban van azokkal a csillagászati törvényekkel, amelyek a naptári rendszerünk alapjait adják. Illig az ellentmondás feloldására tett kísérlete során jutott el a munkája sarokpontját jelentő "hamisítás"-elmélet kidolgozásához.

A dolog megértése érdekében tanácsos röviden felidézni a mai naptári rendszerünk kialakulási folyamatának főbb csomópontjait. A naptárat, amelyet XIII. Gergely megreformált, Julius Caesar alakította ki Kr. e. 46-ban és vezette be 45-ben. A Caesar előtti idők római naptára a Hold járásán alapult, ám meglehetősen pontatlanul, ami számos zavar forrása volt. Ezek kiküszöbölése érdekében Caesar naptárreformot vezetett be. Az új naptár, melynek alapelveit egy Szoszigenész nevű csillagász dolgozta ki, 365 l/4 napban határozta meg az év hosszát, s a töredéknapokkal való számolás nehézkességét úgy kerülte meg, hogy kialakította a szökőévek ma is használatos rendszerét: három egymást követő év 365, míg a negyedik 366 napból áll. Az így létrejött, Julius Caesar után utóbb Julianus- naptárnak nevezett rendszer azonban még mindig nem követte elég pontosan a Föld Nap körüli keringésének idejét. Az eltérés 11 perc és 13 másodperc, ami elhanyagolhatónak tűnik ugyan, csakhogy az idő múlásával a különbség egyre halmozódik: hozzávetőleg 128 évenként ad ki 1 teljes napot.

Ez a hiba indokolta XIII. Gergely beavatkozását (1582) a naptári rendszerbe. A további felhalmozódás elkerülése érdekében átalakította a szökőévek rendjét, az addig felhalmozódott eltéréstől pedig úgy "szabadult meg", hogy elhagyott a naptárból 10 napot, s 1582. október 4. után mindjárt 15. következett.

Három nap hiányzik

Éppen ez az a pontja a Gergely-féle reformnak, ami szöget ütött Illig fejében. Könnyen belátható ugyanis, hogy Kr. e. 45 és Kr. u. 1582 - azaz Caesar és XIII. Gergely reformja - között eltelt 1627 év alatt nem 10, hanem kb. 13 napnyi eltérésnek kellett felhalmozódnia, hiszen 1627:128=12,71. (Ne gondoljuk persze, hogy ezen egyszerű matematikai művelet elvégzésére Illig előtt senki sem volt képes - ezt egyébiránt Illig sem állítja.)
@Body Text = A 10. és 13. nap közötti 3 napos "hiány" okozta nehézséget az uralkodó felfogás azzal magyarázza, hogy a Kr. u. 325-ben megtartott niceai (vagy görögösen nikaiai) egyetemes zsinat hozott egy rendelkezést, mely a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepének, a húsvétnak az egységes megünneplése érdekében módosította Caesar naptárát: az addigi március 24-i dátumról március 21-re hozták a tavaszi napéjegyenlőség időpontját. (A húsvét ugyanis változó ünnep: húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap, így aztán a Hold aktuális állásától függően 35 különböző napra eshet.) Ha valóban így történt, akkor ez a lépés "tüntette el" azt a három napot, amely a problémát okozza. [...]

Illig azonban egyszerűen nem hiszi el, hogy a niceai zsinat 325-ben hozott volna ilyen döntést, s ebben Illignek igaza is van: a zsinat által hozott kánonok (jogszabályok) között valóban nem szerepel a húsvét számítására vonatkozó előírás. De elkerülte Illig figyelmét, hogy a zsinat döntéseit fenntartó kéziratok közül néhányban szerepel egy Decretum Niceae de Pascha (Nicea döntése a húsvétról) címmel ismert irat is, mely viszont éppen az említett módon igazítja ki a naptárt.


Csillagászati érv

Felmerülhet azonban, hogy miért higgyünk egy bizonytalan keletkezésű iratnak inkább, mint Illignek. Nos, azért, mert a ma használatos naptár helyes - azaz "hamisítatlan" volta - könnyen ellenőrizhető egy csillagászati jelenség segítségével.

A Föld tengelye ugyanis nem mozdulatlan, hanem "rezeg", azaz ha a tengelyt képzeletben meghosszabítjuk, akkor az egy kört ír le. Ennek a mozgásnak a periódusa kb. 26 ezer év, ami azt jelenti, hogy ennyi idő alatt zárul be a kör. [...] Abban az esetben, ha Illig hipotézise helytálló lenne, a Kr. u. 614 előtti észlelések mintegy 4 foknyi eltérést mutatnának a mai állapotból kiszámítható értékekhez képest (mivel a 26 ezer éves periódusból következően valamivel több, mint 72 év alatt következik be 1 fokos elmozdulás az ég látszólagos képében). Csakhogy ilyen eltérés nincsen, mégpedig azért, mert manipuláció sem történt naptári rendszerünkkel.

A magyar honfoglalás

Ha ezek után mégis eljátszanánk azzal a gondolattal, hogy Heribert Illignek igaza van, akkor nemcsak Nyugat-Európa középkori történetét kellene újragondolnunk, hanem a Kárpát-medencéét is. Az eredmény némileg mellbevágó, hiszen eszerint az eddigi tudásunk szerint 895 és 900 között lezajlott Kárpát-medencei magyar honfoglalás sem történt meg - az esemény ugyanis kétségtelenül a vitatott időszakra esik -, azaz vagy a magyarság nem él jelenleg a Kárpát-medencében - hiszen mint Illig javallja, a 614 és 911 közötti események "maradék nélkül törlendők" -, vagy a honfoglalás időpontját szükséges 614 elé helyezni. [...]

Ha ragaszkodnánk Illig téziséhez, akkor számos nehézséggel kellene szembenéznünk. Felmerül mindenekelőtt az a kérdés, hogy - ha a magyarok valóban valamikor 614 előtt költöztek be a Kárpát-medencébe - miféle népességhez tartoznak azok a régészeti leletek, amelyeket eddig a honfoglaló magyarság emlékeinek gondoltunk. Ez a kérdés még csak megválaszolható lenne oly módon, ha feltételeznénk, hogy mindez mégis a magyar honfoglalók hagyatéka, csakhogy akkor a leleteket hibásan datálják a régészek a 9-10. századra, mert Illig szerint sokkal korábbiak. Ez esetben persze arra is választ kellene adnia, miképpen kerülhettek ezen sírok közül jó néhányba a "nem létező" 9. század "nem létező" uralkodói által veretett pénzérmék, amelyekről mindeddig azt hittük, hogy vagy a kalandozások zsákmányaként vagy kereskedelmi kapcsolatok révén kerültek a magyarok birtokába.

A sok ezer lelet közül elegendő csak egyetlen példát említeni, hogy belátható legyen a probléma súlya. Kiskunfélegyházán egy ház alapozása közben került napvilágra egy honfoglalás kori lovassír, melyben összesen 39 pénzérmét találtak, közöttük Vastag Károly (884-888) és Odo (888-898) nyugati frank uralkodók öt, illetve két dénárját. Az érmék lehetnének hamisítványok - persze, nem azok -, ám valaki akkor is a sírba helyezte azokat. A feltárást végző régész minden gyanú felett áll, hiszen a leletmentésre 1970-ben került sor, amikor Heribert Illig elmélete még meg sem született, így aztán bátran elvethető az a gondolat, hogy így akart volna bárki is ellenérvet biztosítani egy húsz évvel később megszülető hipotézis ellenében. Így állván a dolog, kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy a "történelemhamisítók", tehát Bíborbanszületett Konstantin, esetleg III. Ottó, netán II. Szilveszter csempészte - talán nem személyesen, hanem "ügynökei" révén - a sírba az érméket. Ha így teszünk, akkor persze még azt is tudnunk kellene, hogy a két császár, illetve a pápa honnan ismerte a honfoglalók temetkezési helyeit, és miképpen voltak képesek, nyilván nagy titokban, a csalást lebonyolítani.

Ismeretterjesztés?

Mindezek alapján könnyen belátható, hogy egy afféle, a történelem meghamisítása érdekében szőtt összeesküvés, mint amilyet Heribert Illig feltételez, gyakorlatilag kivihetetlen.

Vissza a tartalomjegyzékhez