MEZŐ FERENC: Japán birodalmi törekvései és veresége

A csendes-óceáni hadszíntér

Japán terjeszkedő ideológiájának meghirdetése Tanaka tábornok nevéhez (1927-29-ben Japán miniszterelnöke) fűződik, aki így akarta biztosítani Japán, pontosabban Kelet- Ázsia és Délkelet-Ázsia feletti hatalmát.

Japán népességének növekedésével és iparának fejlődésével az ország egyre nagyobb függésbe került a külföldi nyersanyag- és élelmiszerforrásoktól. Sokan úgy látták, hogy a súlyos túlnépesedési válságot csak katonai expanzióval lehet megoldani. [...]

Japán arzenál a háború előestéjén

Az 1930-as évek végére elkészült az óriási Yamato típusú hadihajó, amely akkoriban a legnagyobbnak számított a világon. Emellett Japán a leghatékonyabb tengeri légierőt is a magáénak mondhatta 3000 repülőgéppel és 3500 pilótával. Ezeknek 10 repülőgép-hordozó volt a bázisa, 19 csatahajó, 36 cirkáló, 110 romboló és 80 tengeralattjáró, de idetartoztak a szárazföldön állomásozó, nagy tűzerejű bombázó és torpedóvető osztagok is. Végül a japánoké volt a világ harmadik legnagyobb kereskedelmi flottája (erre a magas export és import miatt volt szükség), hiszen Japán kereskedelemre orientált országként működött. Nem fektettek viszont hangsúlyt a tengeralattjáró-elhárításra, így óriási veszteségeket szenvedtek a második világháborúban.

A másik alapvető hibának a megfelelő mozgékonysággal rendelkező kísérőhajók hiánya bizonyult. Ráadásul a rádiózás, rejtjelezés gyerekcipőben járt. Japán harckocsikkal sem volt felszerelve, nem látták szükségességét a dzsungelbeli harcmodorhoz, másrészt Kelet- Ázsia fahídjain aligha közlekedhettek volna. Ezzel szemben mozgékonynak és hatékonynak bizonyult a japán könnyű tüzérség, valamint hasonló mondható el az utász alakulatokról is, melyeknek kulcsfontosságú feladatai voltak a partraszállásoknál és a hídveréseknél. Ezenkívül a háború elő- estéjén a japán hadsereg több mint egymillió emberrel és közel kétmillió tartalékossal rendelkezett (maga az ország lakossága 100 milliót tett ki).

A háború során nagyfokú ellentét feszült a szárazföldi hadsereg és a haditengerészet között. Míg a haditengerészet Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra figyelt, addig a szárazföldi erők kizárólag az ázsiai kontinensben gondolkoztak, és Kínát, valamint a Szovjetuniót tekintették várható ellenfélnek. A flotta Dél-Ázsia felé akart terjeszkedni, míg a tradicionálisabb szárazföldi hadvezetés Kína és az Amur felé. Már ebből is látható, hogy kezdettől fogva egy többfrontos háború veszélye állt fenn, amely Japán későbbi vereségének egyik fontos oka lett. [...]

A déli hadjárat, 1940-42

Az Egyesült Államok 1932-ben meghirdette és a második világháborúig folytatta is a japán hódítások "el nem ismerésének" politikáját. Majd 1938-tól évről évre erősödött az embargó, amelyet először a repülőgép-alkatrészekre mondtak ki, majd egy évvel később visszavonták az amerikai-japán kereskedelmi egyezményt, végül az angol- holland-amerikai olaj- és vasércexport befagyasztása világossá tette, hogy Japán "gazdasági biztonságát" csakis az Egyesült Államokkal szemben lehet érvényesíteni.

1940-ben Franciaországot lerohanták a németek. A francia összeomlás lehetővé tette, hogy a japánok 1940 szeptemberében kiterjesszék a katonai ellenőrzést Francia Indokínára [...] 1941 áprilisában semlegességi szerződést írt alá a Szovjetunióval.

1941-42-ben három irányban támadtak: a főirány a déli hadművelet, célja a gazdasági önellátás megteremtése, a Fülöp-szigetek (akkor az Egyesült Államok birtoka, főparancsnok MacArthur), Holland Kelet-India (akkor Hollandia gyarmata, ma: Indonézia), Brit Malájföld (ma: Malajzia) és Szingapúr elfoglalása. [...]

Szemben Amerikával

1942-ben Japán Kelet- és Délkelet-Ázsiában kb. 450 milliós népességet és gazdag természeti kincseket felügyelt, több millió négyzetkilométerrel növelte területét, meglepően kevés veszteség (kb. 15 ezer fő) árán. Tokióban a vezérkar tisztában volt azzal, hogy az amerikaiakkal szembeni háborút belátható időben le kell zárni, ezért döntő támadásra szánták el magukat a Hawaii-szigetek ellen. A csata 1942. június 3-7-én a midwayi ütközet néven került be a történelembe. [...]. Az amerikai légierő megsemmisítő csapást mért az ellenségre. A csendes-óceáni háború fordulópontjához érkezett.

Az Új Rend

Japán igényt tartott a vezető szerepre Ázsiában, ahogyan az már a Meidzsi- éra alatt (1868-1911) is elfogadott politikai célként szerepelt. Már az első világháborút követően előtérbe kerültek a terjeszkedést igazoló elméletek, ezek közül az egyik legjelentősebb a geopolitika lett.

A politikatudósok közül elsőként Masamichi Ryama nyitott a geopolitika felé. Ő a Tokiói Birodalmi Egyetemen a politikatudomány professzora volt, s egyben tagja annak az agytrösztnek, amely Konoe miniszterelnököt szolgálta, és megalkotta a "kelet-ázsiai jóléti szféra" elméletét. [...] A nagyobb Kelet-Ázsia magába foglalta Kelet- és Délkelet-Ázsiát, s a második világháború közben hozzákapcsolták a tervhez Indiát, Ausztráliát és Új-Zélandot. A koncepció kivitelezésére 1942-ben felállították a Kibővített Kelet-Ázsia Minisztériumot.

A kelet-ázsiai térség csatlósállamok sorából állt. A Fülöp-szigetek, Burma és Thaiföld esetében a japánok katonai támaszpontokra és gazdasági privilégiumokra tartottak igényt. Thaiföld mozgástere maradt meg leginkább, hiszen önállóan csatlakozott a japánokhoz, ezért területileg még gyarapították is az országot. Formailag Burma 1943. augusztus 1-jén, a Fülöp-szigetek október 14-én kapta meg a függetlenséget. Indokínában csak kényszerűségből, 1945 tavaszán adták át a hatalmat, és deklarálták Kambodzsa, Laosz függetlenségét is.

Kínában Mandzsukuo (függetlennek kikiáltott, japán vezetésű bábállam az elfoglalt Mandzsúria területén) leválasztásával és a sikertelen háborúval kénytelenek voltak a nankingi Vang Csing-vej csatlóskormányt erősíteni. Ennek megfelelően 1943-ban több koncesszióról lemondtak annak fejében, hogy ez a kínai kormányzat hadat üzenjen az angol-amerikai szövetségnek. [...]

"Békaugrásokkal" Tokió felé

A Midway-szigeteknél aratott amerikai győzelemmel (1942. június) megkezdődött az amerikaiak szívós előrenyomulása. [...]

1943. június 30-án megkezdődött az ún. "békaugrás" hadművelet (békaugrás szigetről szigetre). Először a stratégiailag fontos szigetek ellen intéztek támadást. Ezzel a módszerrel - súlyos áldozatok árán - elfoglalták a Marshall- és a Mariana-szigeteket. [...]

Nagy szerepe volt az amerikai sikerekben az 1943 őszére felállított hat hatalmas repülőgép-hordozóval, egyenként 90 repülőgéppel, saját javító-, öntőműhellyel, kikötővel, kórházzal s más felszereléssel rendelkező 5. flottának, valamint a Task Force-58 elnevezésű flottának. Utóbbi 1941 júniusában megtisztította a Saipan- szigetet, majd a közeli Tiniant is elfoglalták, a helyreállított repülőterekről a B-29-es hosszútávú bombázók már rendszeresen tudtak japán célpontokra csapást mérni. (A Hirosimára ledobott atombombát szállító gép is Tinianról emelkedett a levegőbe.)

A következő célpont a Fülöp-szigetek volt. [...]

Az Egyesült Államok hadvezetésének az volt a stratégiai célja, hogy Japánt légitámadásokkal kényszerítse megadásra, mivel a partraszállás igen véres, mintegy félmilliós veszteséget jelenthetett volna. Ennek megfelelően Tokió és más nagyvárosok ellen májusban elkezdődtek a pusztító bombázások. Augusztus 2-án 800 darab B-28-as bombázó intézett légitámadást Japán ellen. Négy városra és Kavaszaki olajipari centrumára hatezer tonna gyújtóbombát dobtak le.
Az utolsó felvonás

Az amerikai offenzíva két ága (a déli MacArthur és a keleti Nimitz tengernagy vezette szárny) egyesülve 1945. április 1-jén kezdte meg Okinawa szigetének ostromát. Tizenegy heti ellenállás során az elkeseredetten védekező japánok 90 ezer főt veszítettek. A japán szigetek legnagyobb, déli tagjától, Kjúsú szigetétől csak 500 kilométerre fekvő szigetcsoport elfoglalása az amerikai hadseregnek is komoly veszteséget okozott (12 520 halott és 36 631 sebesült), viszont megnyitotta az utat a japán anyaország felé.

A Szovjetunió - a Japán elleni háborúba való belépésre vonatkozó előzetes ígéretei alapján - 1945. április 5-én - két hónappal Jalta után - felmondta az 1941. áprilisi, Japánnal kötött semlegességi egyezményt. A szovjet vezetés Potsdamban 1945 júliusában megerősítette elhatározását, és csapatainak jelentős részét átcsoportosította a Távol-Keletre. Vaszilevszkij marsall 1,5 millió ember, 26 ezer löveg és aknavető, 5500 harckocsi, illetve önjáró löveg, továbbá 3800 harci repülőgép felett rendelkezett. Ez az erő a Kvantung-hadseregcsoporttal szemben - mely Mandzsúriában állomásozott - jelentős fölényt képviselt. Nem meglepő, hogy az augusztus 9-én megindított támadást követően már 19-én a Kvantung főparancsnokság letette a fegyvert. Ez biztosította, hogy a későbbiekben a moszkvai vezetés tevőlegesen támogatni tudta a koreai és kínai kommunistákat.

Hirohito császár augusztus 14-én kikényszerítette az akkor még mindig a végső ellenállásban gondolkodó katonai vezérkartól a fegyverszünetet, illetve később a feltétel nélküli kapitulációt, amit szeptember 2-án a Tokiói-öbölben lehorgonyzott, Missouri nevű csatahajón írtak alá. Ezzel véget ért az emberi történelem eddigi legvéresebb háborúja.

Vissza a tartalomjegyzékhez