KÁDÁR GÁBOR-VÁGI ZOLTÁN: A Höss-akció

A magyar zsidók megsemmisítése Auschwitz-Birkenauban

Auschwitz nem véletlenül vált a holokauszt szimbólumává. Itt egyszerre működött szimbiózisban a Harmadik Birodalom legnagyobb és leghosszabb ideig aktív megsemmisítő tábora és munkaerőt elosztó központja (Auschwitz II., Birkenau), egy több tucat altábort magában foglaló munkatábor-hálózat (Auschwitz III., Monowitz), valamint egy "hagyományos" koncentrációs tábor (Auschwitz I., az auschwitzi főtábor), amely egyben a táborrendszer igazgatási központjaként is funkcionált. 1940 és 1945 között körülbelül 1,3 millió embert szállítottak az Auschwitz-komplexumba. Közülük alig több mint 400 ezret regisztráltak (tetováltak), a többiek nyomtalanul eltűntek a gázkamrákban. [...]

1944 tavaszán az európai zsidók kiirtása a végéhez közeledett. A haláltábor "félgőzzel" üzemelt: az év első négy hónapja alatt kevesebb, mint 25 ezer zsidó deportált érkezett, pedig korábban a havi átlag volt ennyi. Magyarország megszállásával (1944. március 19.) azonban egy csapásra minden megváltozott. A magyar zsidók tömeges deportálását előkészítő Eichmann 1944 tavaszán meglátogatta a végállomásnak szánt Auschwitz-Birkenaut. [...]

A következő egy hétben lázas munka folyt. Höss az elvárásoknak megfelelően dinamikusan látott munkához: befejeztette a deportáltak fogadására szánt ún. zsidórámpát, renováltatta a négy (no. II-V.), egy-egy épületen belül vetkőzővel, gázkamrával és égetőkemencékkel felszerelt krematóriumot, sőt, a várható túlterhelésre felkészülve, hatalmas halottégető gödröket ásatott, majd Magyarországra utazott, ahol a MÁV illetékeseivel és Eichmann-nal egyeztette a részleteket. Kezdődhetett Birkenau és az Auschwitz-komplexum, a Harmadik Birodalom és egyben az emberiség történetének legnagyobb emberirtási művelete, amely kivitelezőjéről és irányítójáról kapta nevét: a Höss-akció.

Magyar zsidó transzportok Auschwitz-Birkenauban

Az első magyar származású és anyanyelvű zsidók 1942 tavaszán kerültek Auschwitzba a Szlovákiából küldött szállítmányokkal. Őket követték azok, akiket magyar állampolgárként (annak elveszítése esetén hontalanként) Európa nyugati részéről deportáltak belga, holland és francia zsidókkal együtt. 1942 és 1944 áprilisa között több ezer magyar származású, születésű, anyanyelvű vagy állampolgárságú zsidót hurcoltak Auschwitzba.

Az 1944. március 19-i német megszállást követően az első két vonat április 29-én, illetve 30-án hagyta el Magyarországot a németek által letartóztatott, budapesti börtönökből, illetve a kistarcsai és bácstopolyai internálótáborokból összeszedett zsidókkal. [...]

A Höss-akció 1944. május 16-án a délutáni órákban indult. Ekkor érkezett meg a Magyarországról indított tömegtranszportok közül az első. Birkenau egész területén azonnal zárlatot rendeltek el. Néhány órán belül két újabb vonat érkezett, szintén magyar zsidókkal. Az első nap mérlege tehát mintegy 10 ezer ember volt, közülük 7-8 ezernek ez volt élete utolsó napja. De ez még csak a kezdet volt. A kassai, a kolozsvári és a marosvásárhelyi csendőrkerületek éjjel-nappal ontották magukból Kárpátalja és Észak-Erdély zsidóit. Május 15. és június 7. között magyar adatok szerint 288 333, a németek szerint 289 357 magyar zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba. [...]

Ezután következtek a székesfehérvári, miskolci, szegedi, debreceni, szombathelyi és a pécsi csendőrkerületek. Június végére a deportáltak száma meghaladta a 410 ezer embert. Végül, annak ellenére, hogy Horthy az ún. Auschwitz-jegyzőkönyv napvilágra kerülése által generált nemzetközi tiltakozás hatására leállította az akciót, július elején megérkeztek a Budapest környéki járások és elővárosok zsidói is. Az utolsó, a tömegdeportálások keretében indított magyar vonat 1944. július 11-én futott be a birkenaui zsidórámpára. [...]

Az Eichmannék által a kistarcsai és sárvári internálótáborokból illegálisan kicsempészett két utolsó nagyobb csoport, összesen 2720 ember július 22-én, illetve 26-án érkezett meg. Az április vége és július vége között deportált 445 ezer magyar zsidó közül mintegy 15 ezren az ausztriai Strasshofba kerültek. A többieket mind Auschwitz-Birkenauba küldték. Rajtuk kívül kisebb magyar csoportok még egészen októberig jöttek, így az Auschwitz-komplexumba deportált magyar zsidók összlétszáma meghaladta a 430 ezret.

Utazás, érkezés, szelekció

A magyar zsidók átlag 3-4 napos utazás után értek a zsidórámpára. Az út folyamán a nyári hőségben gyakori volt a szívinfarktus és a légzőszervi betegek fulladásos halála. Sokan, összességében több ezren haltak meg a zsúfolt vagonokban, de a holttestek együtt maradtak az élőkkel. [...]

A nyilvánvalóan munkaképteleneket, az öregeket és a gyerekeket azonnal félreállították. Nem egyértelmű esetben az orvos az életkor, a foglalkozás és az esetleges betegségek iránt érdeklődött. A németek a 16 és 40 közti egészségeseket keresték. [...]

Ezalatt a csíkos ruhás foglyok, a Kanadakommando tagjai, a vagonokból leszedték a holttesteket, külön halmokba rakták a zsidók csomagjait. Az ő feladatuk volt a tömeg mozgatása és eligazítása is, ők segítettek a gyengéknek, öregeknek és fogyatékosoknak. [...]

A szelekció alatt a németek általában határozottan, de udvariasan léptek fel. Kerültek minden feltűnést, vitát, általában nyoma sem volt erőszaknak, az ugyanis (egyébként teljesen reménytelen) ellenállást válthatott volna ki, és akadályozhatta volna az egész folyamat precíz, zökkenőmentes lebonyolítását. A transzportok átlag 20-30 százalékát találták munkaképesnek. A többiek hosszú menetben indultak a rámpa végének két oldalán álló, ártatlan külsejű, nagy kéményes épületek felé.

A rámpa szélén teherautók álltak, amelyekre megtévesztésül gyakran vöröskeresztet festettek. Ezekre szállhattak a gyengék, fogyatékosok, járóképtelenek, illetve ezek vitték a csomagokat. A járóképesek ügyet sem vetettek a teherautókra, nem tűntek fel az egyik-másik platóján álló bádoghordók sem. Pedig azok vaskos konzerveket rejtettek. Rajtuk a címke: Zyklon-B.

A megsemmisítés

A krematóriumokban dolgozó Sonderkommando sokat próbált tagjai, a láger többi túlélője, Höss parancsnok, az SS- őrség, az SS-orvosok és a tábori Gestapo tagjai egybehangzóan úgy vélték, hogy Birkenau történetének legvéresebb lapjai 1944 nyarán íródtak.

Az SS-orvosok napi 10-12 órát szelektáltak, az adminisztráció fulladozott a túlterheléstől. A gázkamrák állandóan tele voltak, a kemencék éjjel-nappal megszakítás nélkül üzemeltek. [...] A németek bátorító beszédeket tartottak, szabadkoztak a várakozás miatt, vízzel, levessel és kávéval kecsegtették az eltompult zsidókat. Ezekkel többnyire sikerült elterelni figyelmüket a körülöttük zajló eseményekről. A legtöbben egészen az utolsó pillanatig nem sejtettek semmi biztosat. Csendben magukba fojtották a megalázó körülmények és a nyomasztó balsejtelmek okozta aggodalmukat. [...]

Bár az áldozatok túlnyomó többsége gyanútlanul lépett a krematóriumok épületébe, több kárpátaljai vagy erdélyi csoport is megpróbálkozott az ellenállással. Május 26-án éjjel több százan kitörést kíséreltek meg az V. krematórium zárt szektorából. A nagy erejű reflektorok fényében az SS-ek valamennyiüket agyonlőtték. Két nappal ezután hasonló, szintén sikertelen lázadásra került sor. Az esetekből tanulva Höss elrendelte, hogy a krematóriumok szögesdrótkerítésében ezután éjjel se kapcsolják ki az áramot. Egyes kisebb csoportok több alkalommal megtagadták az engedelmességet és botokat, köveket ragadtak, de őket többnyire hazug, biztató szónoklatokkal sikerült megnyugtatni.

A magyar zsidók százezreinek szünet nélküli érkezése sosem látott megterhelésnek tette ki a náci emberirtás "csúcsproduktumait", a krematóriumokat. [...] A futószalagszerű megsemmisítési mechanizmus az összeomlás szélére került.

Halottégetés a szabadban

A helyzetet a krematóriumok parancsnoka, Otto Moll SS-főtörzsőrmester mentette meg. Az évek óta nem használt, de 1944 nyarán ismét üzembe helyezett, parasztházból primitív gázkamrává alakított ún. Bunker 2 és az V. krematórium mögött összesen kilenc, hatalmas (40-50 méter hosszú, 8 méter széles és 2 méter mély) halottégető gödröt ásatott. Az árkokba három sor hullát fektettek egymásra. A holttestek közé alkohollal és benzinnel átitatott rongydarabokat dugtak, majd a testeket is lelocsolták benzinnel. Ezután következett a hullahalom meggyújtása. A gödrök napi összteljesítménye elérte a 10 ezer főt, a krematóriumokkal együtt tehát Birkenau teljes égetési kapacitása napi 15-20 ezer halottra emelkedett. [...]

Ha a földi pokol legmélyebb bugyra a Bunker 2-nél és az V. krematórium halottégető gödreinél volt, akkor az ördög kétségtelenül Mollban öltött testet. A legrosszabbul minden valószínűség szerint azok a magyar zsidók jártak, akiket a krematóriumok telítettsége esetén a Bunker 2-höz hajtottak. A sonderkommandósok által csak "máglyának" nevezett épület előtt Moll barátja, a magyar származású Eckardt SS-tizedes fogadta őket. Itt nem voltak virágágyások, megnyugtató feliratok, nem voltak tiszta vetkőzők, áltusolók. A szerencsétleneket állandó verés közepette kergették be a primitív fabarakkokba, ahol gyorsan levetkőztek, majd a potyogó vakolatú, szalmatetős házba hurcolták őket, ahol a gázhalál várt rájuk. A Höss-akció vége felé a Zyklon-B-készletek fogytán voltak. Ekkor ezreket dobtak, hajszoltak bele élve a lángoló gödrökbe. Másokat agyonlőttek, a mesterlövész Moll gyakran a kegyelemlövést sem adta meg. [...]

A munkaképes deportáltak sorsa és kifosztása

Mivel a nácik később a dokumentáció nagy részét megsemmisítették, a táborba bekerült, az érkezéskor el nem gázosított magyar zsidók számát csak becsülni lehet: a transzportok átlag negyedét-ötödét, azaz körülbelül 80-100 ezer embert találtak munkaképesnek. A halálra, illetve az életre ítéltek sorsa egy szempontból megegyezett: a nácik valamennyiüket kifosztották. Az egyes emberektől elvett pár grammos gyűrűk, nyakláncok, az elrejtett készpénz és a hullák szájából kihúzott aranyprotézisek révén a németek százmilliós értékhez jutottak, amelyet a Birodalmi Bankba szállítottak, majd zömmel Svájcban értékesítettek. A bevétel a német költségvetést gyarapította. Így vált a népirtás "önfinanszírozóvá". [...]

Auschwitz volt az egyetlen tábor, ahol a foglyokat tetoválták. 1944-ben a nácik el akarták kerülni, hogy a foglyok ismerjék valódi létszámukat. Május 13-án a zsidó férfiaknál és nőknél is új, A, majd később B betűvel kezdődő tetoválási szériát vezettek be, amelyek az 1-es számmal indult újra. Eközben a régi sorozatok is folytatódtak. (Ezen a napon a férfiaknál a 187882-es, a nőknél a 79424-es számot osztották ki.) A magyarok érkezésével a regisztrációs rendszer összeomlott a túlterheléstől, több tízezer magyart egyáltalán nem tetováltak, a foglyok egyenkénti fényképezése megszűnt.

A kritikus zsúfoltság miatt a munkaképes magyar zsidók közül több ezret regisztráció nélkül azonnal más koncentrációs és munkatáborokba szállítottak. Sokan kerültek az auschwitzi érdekszféra területén működő kisebb altáborokba, a fürstengrubei és janinagrubei szénbányába, a gleiwitzi lőszergyárakba, a monowitzi (Auschwitz III) Buna-üzemekbe, a golleschaui betongyárba, a rajskoi és plawy-i mezőgazdasági ültetvényekre.

A magyar transzportokkal különösen sok nő érkezett, hiszen a magyar zsidó férfiak jelentős része munkaszolgálatos volt. A helyhiány következtében több mint 30 ezer magyar zsidó nőt a birkenaui tábor új, épülőfélben lévő táborrészébe (BIII) vezényeltek. Ezt a félig kész, ivóvízzel és csatornázással alig ellátott táborrészt a foglyok - a birkenaui átlaghoz képest is kirívóan rossz körülmények miatt - "Mexikónak" nevezték. [...]

Több ezren kerültek a férfi és női tranzittáborba (BIId, BIIc). 1944. május 16-án, az első magyar tömegtranszport érkezése előtt néhány órával a nácik megkísérelték felszámolni a birkenaui cigánytábort (BIIe). Kellett a hely a magyar zsidóknak. [...]

A "Mexikóban" és a tranzittáborokban elhelyezett több tízezer nem regisztrált magyar foglyot az SS munkaerő-tartalékként használta. A hatékonyság igen gyenge volt. Ezek a foglyok sokszor hetekig, hónapokig egyáltalán nem dolgoztak, napjaikat az órákig tartó kimerítő létszámellenőrzések töltötték ki. Ha a komplexumban vagy a Birodalom valamely más táborában dolgos kezekre volt szükség, akkor az igényelt számú foglyot kiválasztották, tetoválták, és a munkahelyre szállították. A rossz körülmények és az éhezés miatt azonban sokan hamar végletesen legyengültek, megbetegedtek. Őket a heti rendszerességgel tartott "válogatások" során szűrték ki. Ilyenkor meztelenül kellett elvonulniuk az SS-orvos előtt, aki a munkaképteleneket félreállította. A szelekció áldozatait teherautókkal a krematóriumokhoz vitték és elgázosították. A kisebb csoportokra a takarékoskodó nácik nem "pazaroltak" gázt: őket az égetőkemencék melletti kivégzőteremben lőtték tarkón speciális, kis kaliberű pisztollyal. Ezt a leggyakrabban Erich Muhsfeldt SS-törzsőrmester hajtotta végre.

Akárcsak a többi deportálttal, az őrök és a fogoly funkcionáriusok a magyar zsidókkal is nagyon durván bántak. A legkisebb vétség is (késés az appellről, kiszökés a latrinába) a legbrutálisabb verést eredményezte. [...]

Különösen szörnyű sors várt arra a több száz magyar zsidóra, akik az SS-orvosok kísérleti alanyai lettek. Sok nőt dr. Clauberg sterilizált a petevezetékekbe érzéstelenítés nélkül befecskendezett maró folyadékkal, másokat kasztráltak, megcsonkítottak. A Halál Angyala néven elhíresült dr. Mengele ikerkísérleteinek legtöbb szenvedő alanya a zömében kiskorú magyar ikerpárok közül került ki.

Az utolsó hónapok

1944 őszére megfogyatkoztak a transzportok. Himmler parancsára november elejétől megszűntek a "válogatások" és a gázosítások. A hónap végén megkezdődött a krematóriumok lebontása és a nyomok eltüntetése. A front közeledtével megkezdődött az Auschwitz-komplexum evakuálása. Több tízezer foglyot szállítottak más, a Birodalom belsejében lévő táborokba. A legtöbben Buchenwaldba, Mauthausenbe, Bergen- Belsenbe és a ravensbrücki női lágerbe kerültek. Az utolsó általános appellt 1945. január 17-én tartották 67 ezer fogoly jelenlétében. A következő néhány napban többségüket gyalogmenetben elhajtották a táborból. A legyengült, kiéhezett foglyok százával hullottak el a behavazott utakon. A lemaradókat agyonlőtték. Mások heteken keresztül bolyongtak víz és élelem nélkül a halálvonatokká váló szerelvények fűtetlen vagonjaiban, mire valamelyik tábor hajlandó volt őket befogadni.

Az SS-ek által elhagyott Auschwitz-komplexumot a Vörös Hadsereg szabadította fel 1945. január 27-én. [...]

Auschwitz utolsó magyar áldozatai 1945 tavaszán, a táborok felszabadulása után haltak bele a kimerültségbe, a táborokban elkapott betegségekbe. Az Auschwitz-komplexum táboraiban és az evakuáció során megölt, vagy az innen más koncentrációs, illetve munkatáborba szállított és ott elpusztult magyar zsidók száma megközelíti a 400 ezer főt. A legtöbben a birkenaui gázkamrákban fulladtak meg levegőért kapkodva. Holttesteiket elégették, csontjaikat betontalapzaton bunkókkal verték szét, hamvaikat a környező földekre vagy tavakba szórták, gyakran a Visztula folyóba öntötték. Auschwitz-Birkenauban nincsenek sírok, mégis ez a magyar és a világtörténelem legnagyobb temetője.

Vissza a tartalomjegyzékhez