HAJDÚ ÉVA: Egy kincs nyomában

A Seuso-kincs nevét az egyik tálról kapta, amelyen egy felirat olvasható (szabad fordítása): "Századokig, Seuso, néked tartson e néhány érdemes fémtál, szolgálja utódaidat is".

Egy állampolgári kérelem alapján 1990-ben megindult rendőrségi nyomozás adatai alapján úgy tetszik, a Seuso-kincset S. József találta meg az 1970-es évek közepén a Balatonhoz közeli Polgárdi környékén. Nem tudni, egyedül vagy másokkal együtt vette birtokba és rejtette el azt a - vallomások alapján valószínűsíthető - két rézüstöt, amely legalább negyven nagyobb ezüst tárgyat tartalmazott. Az amatőr gyűjtő hírében álló, időnként régi pénzekkel üzletelő S. József a leletet hivatalosan nem jelentette be, annak darabjait minden valószínűség szerint az illegális műtárgypiacon kívánta értékesíteni.

S. Józsefet sorkatonai szolgálatának végén, leszerelése előtt néhány nappal megölték. Holttestét a Polgárdihoz közeli Kőszárhegyen, a Borbély-pincének nevezett, romos, földbe vájt építményben találták meg felakasztva. Holttestének feltalálási helyén egy nagy méretű tárgy elrejtésére alkalmas, sebtében betemetett üreget találtak a nyomozók, amelyről később tudományos vizsgálat alapján kiderült, hogy az aljáról vett talajminta azonos az ezüstök elrejtésére és tárolására szolgáló rézüstön talált maradványokkal. A tárgyak - nem tudni összesen hány darab - az 1980-as években, különböző közvetítők útján, kerültek a nyugat-európai műkincspiacra.

Az ismert tizennégy darabot és a rézüstöt - a Scotland Yard derített erre fényt - 1980 és 1987 között vásárolták össze egy kétes hírű, libanoni születésű kereskedőtől, Halim Korbantól, aki a későbbiek során hamis libanoni exportpapírokat is mellékelt hozzájuk.

Az első hat tárgyat Sir Peter Wilson, a Sotheby's aukciós cég azóta elhunyt elnöke magánszemélyként vette meg, neki Rainer Zietz német régiségkereskedő hívta fel a figyelmét a kitűnő befektetésnek tűnő ezüstökre. Amikor újabb darabok bukkantak fel, tőkehiány miatt bevonták az üzletbe Lord Northamptont. Az ezután felkínált tárgyakat már együttesen vették meg, majd bonyolult pénzügyi manőverek végén 1987-ben megalapították a Trustee of Marquess of Northampton 1987 Settlement-et. A mai napig ennek a birtokában van a kincs.

1984-ben vételre ajánlották és megtekintésre is bocsátották a kincset a kaliforniai Getty Múzeumnak, ahol azonban egyrészt az akkor ott-tartózkodó magyar Szilágyi János György régészprofesszor felhívta a szakértők figyelmét a Seuso-tálon lévő Pelso feliratra és annak a Balatonnal való azonosságára, másrészt Arthur Houghton, a Getty Múzeum kurátora felfedezte, hogy hamisak azok a libanoni exportpapírok, amellyel az eladást legalizálni akarták. Peter Mimpriss, Lord Northampton ügyvédje, Philip Wilsonnak, Peter Wilson fiának közreműködésével egymillió angol fontért újabb hamis papírokat vásárolt Libanonban.

A Sotheby's - bár figyelmeztették szakértőit az ezüstök bizonytalan eredetére - nyilvános aukción kívánta értékesíteni a Seuso-kincset, és 1990 elején aukció előtti bemutatóra vitte New Yorkba. A páratlan szépségű tárgyakról beszámolt a világsajtó, annak nyomán a Népszava is. Ekkor figyelt fel a Pelso feliratot viselő késő római leletegyüttesre a Magyar Nemzeti Múzeum két régésze, Nagy Mihály és Tóth Endre. Vizsgálódásba kezdtek, s rájöttek, hogy a múzeum gyűjteményében őrzött ún. Polgárdi tripusz (a mai kutatások nyomán quadripusz), amely szintén nagy tisztaságú és meglepően nagy súlyú ezüst állvány, éppen arról a környékről származik, ahol a rendőrség az amatőr gyűjtő és kincsvadász, néhai S. J. halála ügyében kezdett új vizsgálatba. A két szál hamarosan összeért, kiderült, hogy az ezüstkincs, amely S. környezetében vált egykoron szűk körben ismertté, és amely minden bizonnyal összefüggésbe hozható halálával, valószínűleg azonos a New Yorkban kiállított Seuso-kinccsel.

A magyar kormány 1991-ben úgy döntött, bejelenti igényét a leletegyüttesre, s perbe száll a Lord Northampton által jegyzett Trusteeval. Ekkorra már Libanon és Horvátország is magáénak vallotta a kincset, de a tárgyalás tényleges megkezdése előtt Libanon elállt keresetétől. A polgári pert Horvátország is és Magyarország is elvesztette, az ítélet szerint - amelyet 1993 novemberében hozott meg a New York-i bíróság - egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a kincseket a területükön találták meg. A végzés nagyon gondosan kerülte annak megállapítását, hogy a kincs a lord és társai jogos tulajdona lenne.

Polgárdihoz közel, a Sárvíz partján Nádorfi Gabriella, a székesfehérvári István király Múzeum régésze 1993 óta Pannónia legnagyobb római kori villájának feltárásán dolgozik. Az épület, a kutatás mai állása szerint, 16 ezer négyzetméter, nagyobb, mint az aquimcumi helytartói villa! A nyomozás adatai szerint S. József vagy itt, vagy a közeli Kőszárhegyen találta meg a kincset.

A tizenöt tárgy közül ( a 14 ezüst és a rézüst) mindössze három volt, amelyen a New York-i per alkalmával a vegyészek vizsgálatra alkalmas anyagot találtak. A magyar összehasonlításhoz szükséges földmintákat a Borbély-pince gödréből, a fentebb leírt, Nádorfi Gabriella által vezetett ásatás területéről és az ahhoz közeli Sárvíz iszapjából vették. A különféle anyagvizsgálatok eredményei dr. Balla Mártának, a Műegyetem Nukleáris Technikai Intézete tudományos munkatársának kezében futottak össze. A tárgyakról származó és az itthon gyűjtött mintákat többfajta módszerrel vizsgálták. A nyomelem-koncentrációk és más vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az ezüstöket rejtő rézüst a Kőszárhegy oldalában, a Borbély-pincében volt utoljára elásva, ott, ahol S. József holttestét megtalálták. A Meleagros-tál inkább az ásatás helyéhez köthető, erre utalnak a kovamoszat-maradványok és az ásványok is. Ezeknek a bizonyítékoknak a bíróság előtti bemutatására azonban nem kaptunk lehetőséget. A tárgyaláson a magyar tanúk nem szólhattak a gyilkossághoz kapcsolódó bűnügyi nyomozásról és a Seuso-kincs anyagával megegyező és funkcionálisan is összetartozó Polgárdi quadripuszról sem.

New Yorkban a pervesztés után az alperes Lord Northampton kártérítési igényének elbírálásakor a tárgyalást vezető amerikai bírónő hivatalos véleményt adott a perről, amelyben 1996-ban a következőket jegyezte meg: "A kincs eredete nem bizonyosabb most, mint a pereskedés kezdetén volt." Továbbá: "Az a megállapítás, hogy egyik felperes sem igazolta a kincs tulajdonjogát, nem teszi jogilag nyilvánvalóvá, hogy a Trustee a kincset mindennemű, későbbiekben támasztandó tulajdonjogi igénytől mentesen birtokolja."

Magyar Bálint kulturális miniszter 1997-ben e sorok írójának személyében miniszteri biztost nevezett ki a Seuso-kincs visszaszerzésére. Munkája során a miniszteri biztos intenzív kapcsolatot épített ki az ügy hazai és külföldi szereplőivel, azokkal a szervezetekkel és egyénekkel, akik a kincs eredetéről, sorsáról tudhatnak, rendszerezte azt a több tízezer oldalas dokumentumanyagot, amely az évek során angolul és magyarul keletkezett. 2000-ben a NKÖM 10 millió forint pénzjutalmat ajánlott fel annak, aki egy tárgyat beszolgáltat a még minden bizonnyal lappangó, a Seuso-leletekhez tartozó darabokból. A megélénkült érdeklődés olyan tanúk jelentkezését eredményezte, akiknek vallomásai nyomán a Legfőbb Ügyészség utasította az ORFK Műkincsvédelmi alosztályát a bűnügyi nyomozás újraindítására.

Időközben jogi szakvélemények révén Lord Northampton tudomására hozták, hogy a tárgyakat a szabadpiacon nem értékesítheti. Egyetlen kiút kínálkozik számára, ha Magyarországnak ajánlja fel azokat.

Vissza a tartalomjegyzékhez