ARNOLD SUPPAN: A szudétanémetek Prága és Bécs között

A "kollektív felelősség", "bűnös nép", "fasiszta nép", "ellenálló nép" kategóriákat feledtetni igyekszik a történettudomány, amikor ismételten napirendre tűzi a zsidók kollektív elpusztítását, a különböző etnikai pogromokat, tömeggyilkosságokat: németek, csehek, lengyelek, litvánok, magyarok irtását. Majd a kollektív felelősségre vonás 1945 utáni megjelenését: németek, szlovákok, magyarok kitelepítését.
Az idén tavasszal a németországi választási harcok során került ismét napirendre a 3 millió csehszlovákiai német sorsa, akiket 1945-ben kitelepítettek, és maradékuk kárpótlása a mai napig nem történt meg. A jogos és eltemetett nemzeti sérelmeket a politikai választások aktivizálták. Akárhogy is került napirendre a kérdés: a nemzetközi tudományos életben téma lett a német kitelepítés fél évszázadon át agyonhallgatott története.
G.

Az utóbbi években hirtelen megnőtt az osztrák pártok és a média érdeklődése a Benes-dekrétumok, a szudétanémetek háború utáni elűzése, illetve erőszakos kitelepítése iránt.

Milos Zeman cseh miniszterelnök 2002. január közepi interjújában a szudétanémeteket "Hitler ötödik hadoszlopának", hazaárulóknak nevezte, ami a korabeli jog értelmében halálbüntetést vont maga után. Pavel Tigrid, Václav Havel köztársasági elnök korábbi politikai tanácsadója Zeman kirohanásaira a következőképpen reagált: a cseheknek végre be kellene ismerniük, hogy a háború utáni csehszlovák kormányok, Benes köztársasági elnökkel együtt, hatvan évvel ezelőtt "az újabb európai történelem egyik legnagyobb etnikai tisztogatása" mellett döntöttek. Az ún. "kitelepítés" első fázisában cseh részről "náci típusú erőszakosságok, borzalmak és gyilkosságok" történtek.

Osztrák és német politikusok tiltakoztak Zeman kijelentései ellen, és a Cseh Köztársaság (és Szlovákia) EU-tagságának előfeltételéül a Benes-dekrétumok érvénytelenítését jelölték meg.

I. A csehországi németek, 1918-47

Hárommillió német kisebbségben

Az 1918. október 28-án a prágai Vencel téren kikiáltott Csehszlovák Köztársaság és az 1918. november 12-én a bécsi parlamentben proklamált "Német-Ausztria" Köztársaság kezdetektől bizalmatlanok és elutasítóak voltak egymással szemben. A bizalmatlanság egyik oka: az új határok megállapítása után a Csehszlovák Köztársasághoz került a Szudéta-vidék, ahol hárommillió német ajkú állampolgár élt. [...]

Az immár "szudétanémeteknek" nevezett csehszlovákiai németek nehezen törődtek bele sorsukba. 1919. március 4-én, az új osztrák nemzetgyűlés összeülésének napján, a szudétanémet szociáldemokraták egy sor cseh és morva városban tüntettek az önrendelkezési jog mellett. Válaszul a cseh hadsereg és rendőrség hét városban 54 személyt lőtt agyon és 84 személyt megsebesített. [...]

A prágai vezetés a köztársaságot csehszlovák nemzeti államnak tekintette, a németeknek, mint akik csak "bevándorlókként és telepesekként" érkeztek az országba, másodrangú szerepet szánt.

Az 1925. évi locarnói egyezmény után viszont megváltozott a nemzetközi helyzet: Németország nyugati határait Franciaország és Belgium irányában garantálták, ám keleti határait Lengyelország és a Csehszlovák Köztársaság felé nem. Ráadásul a Weimari Köztársaság a Népszövetségben már a szudétanémetek védnökeként lépett fel. (A szudétanémetek az 1930. évi csehszlovákiai népszámlálás szerint a cseh tartományokban 3 070 938 főt számláltak [29,5%], és 50 közigazgatási körzetben, illetve 120 bírósági kerületben többséget alkottak.) A németellenes csehszlovák intézkedések folytatódtak: 33 ezer német hivatalnokot bocsátottak el, a német nagybirtokok 40%-át kisajátították. Mindez nem erősítette a szudétanémetek integrációját a Csehszlovák Köztársaságba.

Nincs megoldás

Az 1929-31. évi világgazdasági válság kiélezte "az egy országban élő két nép" viszonyát. [...]

1933 októberében Konrad Henlein aschi tornatanár megalapította a "Sudetendeutschen Heimatfront"-ot (Szudétanémet Hazafias Front), amely az 1935. május 19-i csehszlovákiai parlamenti választásokon a maga 15,2%-ával 44 mandátumot szerzett, alig kevesebbet, mint a csehszlovákiai agrárpárt.

Jóllehet a szudétanémet kérdés Prága és Bécs viszonyát már 1933-tól terhelte, a Dollfuß és Schuschnigg vezette osztrák kormányok ideológiai okokból mégis távolságot tartottak a Henlein-féle mozgalomtól. Henlein ugyanis - akinek állam iránti hűségét a csehszlovák kormány is kétségbe vonta - 1937. november 19-én egy jelentést küldött Hitlernek, amelyben meg szerette volna nyerni őt a németlakta területek annexiójának tervéhez. (Hitler egyébként két héttel azelőtt jelentette ki a birodalom politikai és katonai vezetői előtt: "A német kérdés megoldásához az erőszakon át vezet az út.")
Németország bevonul, 1938
1938 márciusában az osztrák nemzetiszocialisták hathatós közreműködésével végrehajtották az osztrák Anschlusst. A német nyelvű Ausztria Németország része lett. Ez példaként szolgált a szudétanémetek számára. Henlein még 1938 márciusában megígérte Hitlernek, hogy "mindig annyit követelünk, hogy azt ne lehessen teljesíteni". 1938 áprilisában pedig megszavaztatta a "karlsbadi programot", ami a csehszlovákiai németségnek teljes autonómiát követelt. Hitler vezérkarával már ekkor kidolgoztatott egy felvonulási tervet Csehszlovákiával szemben, így 1938 májusában háborús veszély állt elő.

A nyugati hatalmak engedtek Hitler követeléseinek, s Prágát felszólították a többségében szudétanémet területek átadására. [...]

A német Wehrmacht bevonulását a Németországtól elcsatolt területekre a szudétanémet lakosság túlnyomó többsége nagy lelkesedéssel fogadta. Eger (Cheb) és Troppau (Opava) között megalakították "Reichsgau Sudetenland"-ot, Dél-Morvaországot hozzácsatolták "Reichsgau Niederdonau"-hoz és Dél-Csehországot "Reichsgau Oberdonau"-hoz. Mintegy 300 ezer cseh került a Német Birodalomba. A prágai, iglaui, brünni (brnoi) és kárpáti németekkel együtt pedig mintegy 400 ezer német maradt a második Csehszlovák Köztársaságban. A garancianyilatkozat ellenére Hitler már 1938. október 21-én kiadta a Wehrmacht számára az utasítást, hogy "a maradék Csehország bármikor szétverhető", amire 1939. március 15-én parancsot is adott. Csehszlovákia felbomlott, Csehország Németország része lett, "protektorátus" jogi besorolással. (Szlovákia ugyanakkor - mint ismeretes - önálló állammá vált.) A Hitler által Csehország és Morvaország számára diktált protektorátusi statútum joggal tekinthető a németek és csehek közötti első civilizációs törésnek.

Az osztrák, szudétanémet és cseh gazdasági és hadipotenciállal a Harmadik Birodalom egy éven belül Európa legerősebb hatalmává vált. A háború alatt nőtt a németek, szudétanémetek és osztrákok száma a protektorátus háborús gazdaságában és igazgatásában. [...]
A véres kezű helytartó, 1941-42
1941-től a cseh ellenállási mozgalom erősödött. A sztrájkok és szabotázsok megfékezésére Hitler Reinhard Heydrich SS-tábornokot állította helyettes birodalmi protektorként a tartomány élére. Heydrich azonnal rendkívüli állapotot rendelt el. Pár hónap alatt több száz embert végeztetett ki s több ezret letartóztatott.

1942. május 27-én Heydrich ellen merényletet hajtottak végre. Ezt véres megtorlás követte. [...]

Az új birodalmi vezető, a szudétanémet Karl Hermann Frank, Lidice után is megpróbálta a cseh hivatalnokok, orvosok, mérnökök és technikusok részére tett engedményekkel a protektorátus igazgatását.

Az emigráns kormány, 1942-45

A londoni csehszlovák emigráns kormány számára már a müncheni egyezmény és a protektorátus megteremtése is elegendő lökést adott a határváltoztatások és a kitelepítési tervek előkészítésére. 1942. július 6-án a Churchill vezette brit kabinet hozzájárult a müncheni egyezmény érvénytelenítéséhez. Benes 1943. december 16-án tárgyalt Sztálinnal is, aki a német kérdést egy szláv csehszlovák állam létrehozásával akarta megoldani.

Németellenes pogromok, 1945

A protektorátusi uralom messzemenően szétzilálta a csehek, németek és zsidók több mint 800 éve tartó együtt- és egymás mellett élését a cseh tartományokban. Rettegés, félelem, gyűlölet és visszavágási kényszer halmozódott fel hat év alatt. [...]

A hitleri Németország veresége után megkezdődött a németek elleni kollektív fellépések sorozata. 1945. május 5-től ténylegesen mintegy 15 ezer német esett áldozatul a pogromjellegű rendzavarásoknak, és németek ezrei haltak meg május végén a mintegy 25 ezer brünni német halálmenetében az osztrák határ felé, valamint az "aussigi (Ústí nad Labem-i) mészárlás" alatt 1945. július 31-én. Még a szovjet páncélos parancsnokokat és politikai tiszteket is sokkolták a cseh csőcselék szadista rémtettei. A táborokban és börtönökben fogva tartott mintegy 350 ezer német közül legkevesebb 40 ezret öltek meg. Nem kétséges az, hogy a vezető cseh politikusok tudtak az alájuk rendelt szervek - különösen a kommunista jellegű "forradalmi" nemzeti bizottságok, különböző forradalmi gárdák, az államvédelem alakulatai, a "Svoboda-hadsereg" és a korábbi náci kollaboránsok - vad németellenes túlkapásairól, de azokat megtűrték, sőt bekalkulálták bel- és külpolitikai stratégiájukba.

Németek és csehek között ekkor, 1945-ben, következett be a második civilizációs törés. 1945. július végéig már mintegy 750 ezer szudétanémetet űztek el az országból. [...]

Kitoloncolás, 1945-46

1945. augusztus 2-án a potsdami szerződés XIII. bekezdésében rögzítették: a lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi német lakosságot "szabályszerűen és humánusan" szállítják át Németországba. Rá egy napra a csehszlovák kormány határozata minden német kitoloncolását rendelte el. (1946. október végéig a csehszlovák belügyminiszter, Václav Nosek információi alapján 2 165 135 németet telepítettek ki Csehszlovákiából, ebből 1,2 milliót Németország amerikai és több mint 800 ezer embert a szovjet megszállási övezetébe.) Csaknem 200 ezer német maradt Csehszlovákiában [...] Mintegy 60 ezer kényszeráttelepítésre ítélt személyt 1947 nyarától 1949-ig az ország belső területeire telepítettek.

II. A Benes-dekrétumok

Kisajátítás, kitelepítés

Azokat a csehszlovákiai jogi normákat, amelyek a szudétanémetek és kárpáti németek sorsát a második világháború után meghatározták, már a londoni és moszkvai emigráció idején előkészítették. [...]

Ezek az elnöki dekrétumok többszörösen meghaladták a kassai programban meghirdetett német- és magyarellenes intézkedéseket:

1. A németek, magyarok, árulók és kollaboránsok minden vagyoni értéke nemzeti igazgatás alá kerül (1945/5, május 19.);

2. A németek, magyarok, árulók, valamint a cseh és szlovák nép ellenségeinek mezőgazdasági vagyona kártérítés nélkül kisajátításra és felosztásra kerül (1945/12, június 21.);

3. A német és magyar etnikumhoz tartozó csehszlovák állampolgárok (kevés kivétellel) állampolgársága megszűnik, a szudétanémeteké 1938. október 10-től, a protektorátusi németeké 1939. március 16-tól kezdődően (1945/33, augusztus 2.);

4. Azok a német és magyar nemzetiségű személyek, akik elvesztették csehszlovák állampolgárságukat, munkakötelezettség alá kerülnek: a férfiak a betöltött 14. életévüktől a betöltött 60. életévükig, a nők pedig a betöltött 15. életévüktől a betöltött 50. életévükig (1945/71, szeptember 19.);

5. Elnöki dekrétumok a bányák, ipari üzemek, bankok és magán biztosítótársaságok államosításáról (1945/100, 101, 102, 103, október 24.);

6. Az ellenséges ingó és ingatlan vagyon, ami a német és magyar megszállás tényleges befejezéséig német és magyar nemzetiségű természetes vagy jogi személyek tulajdonában volt, (kevés kivétellel) kárpótlás nélkül kisajátításra került (1945/108, október 25.).

Előkészítettek egy dekrétumot, amely a jogfosztással egy időben kimondta a németek kiűzését, de ennek törvénybe iktatása feleslegessé vált, mivel időközben (1945. augusztus 2.) a háborút lezáró potsdami szerződés kimondta a lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi németek kitelepítését. A Szövetséges Ellenőrző Tanács ezután 1945. november 20-án engedélyezte a lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi németek kitelepítését.

Közel 3 millió szudéta- és kárpáti németet telepítettek ki.

A dekrétumok értelmében viszont - függetlenül a kitelepítéstől - csak a cseh tartományokban közel 2,5 millió hektárt sajátítottak ki kárpótlás nélkül, melynek során a "nemzetiség" és nem az állampolgárság volt a döntő. A német származású osztrákok, olaszok (dél-tiroliak), svájciak, liechtensteiniek, luxemburgiak, belgák és dánok javait is kisajátították. A németektől elvették a bankokat, biztosítókat, üveg- és acélkohókat, bányákat, vegyi- és textilgyárakat, valamint a közép- és kisipari tulajdonokat - összesen 3900 ipari üzemet és 34 ezer kisipari műhelyt, melyek a köztársaság ipari potenciáljának mintegy harmadát tették ki.

Szudétanémetek Ausztriában

A szudétanémetek nagyobb része Németországba, kisebb része Ausztriába került. A több mint 200 ezer szudétanémet kiűzése és kitelepítése Csehszlovákiából Ausztriába mind a bécsi kormányt, mind az osztrák lakosságot óriási probléma elé állította. Már 1945 májusában emberek ezrei menekültek a prágai osztrák követségre. Ezrek keltek át "önként" a határon. Őket az osztrák parasztság segítőkészen fogadta be. Ugyanakkor a kommunista belügyminiszter, Franz Honner alá tartozó osztrák határőrök a menekültek ezreit fordították vissza.

A bécsi politika azon fáradozott, hogy a menekültáradatot - mindenekelőtt ellátási okokból - megállítsa. [...]

Az elűzött szudétanémeteket Ausztriában a politikai vezetők - kommunista, szociáldemokrata és keresztényszocialista országos és helyi funkcionáriusok - a "Henlein-párt" tagjainak, azaz nemzetiszocialistának tekintették. [...] A szudétanémetek katasztrófáját "a német árulás és a német önkényuralom szinte elkerülhetetlen következményeként" értékelték. [...]

1945 után több mint 150 ezer szudétanémet integrálódott lassan, de végső soron eredményesen az osztrák társadalomba. Az osztrák politikai vezetés azt kérte: találjanak általános megoldást az így osztrák állampolgárságot nyert volt szudétanémetek jogállásával és csehszlovákiai vagyonával kapcsolatban. [...]

Csak Csehszlovákiának az osztrák államszerződéshez (1955) való csatlakozásakor nyilvánította ki a prágai külügyminisztérium, hogy hajlandó azon személyek vagyonigényének a rendezésére, akik 1938. március 13-án osztrák állampolgársággal rendelkeztek. A prágai kormány késznek mutatkozott az egykori osztrák állampolgárok "kis vagyonának" (földbirtokok 13 hektárig, illetve 100 ezer korona értékű vagyon) kártalanítására. [...]
Csak 1974. december 19-én - a Bonn és Prága közötti, a müncheni egyezmény semmissé nyilvánításáról szóló megegyezés után - írták alá Bécsben a 1,2 milliárd schillingről szóló kárpótlási szerződést.

III. A rendszerváltás után

Újabb viták a dekrétumokról

Az 1989. évi politikai-ideológiai fordulat után újabb vita kezdődött a Benes-dekrétumokról. Az eredetileg 143 elnöki dekrétum egy része idővel érvényét vesztette, másik részüket visszavonták. A cseh igazságügyi minisztériumnak az érvényes jogi rendelkezéseket felsoroló jegyzéke 1992-ben azonban még 26, részben hatályos dekrétumot említ, köztük az állampolgárságtól való megfosztás és a két vagyonelkobzási dekrétumot. Az 1990 óta hozott kárpótlási törvények azokat a tulajdonosokat kárpótolják, akiknek földbirtokait 1948. február 25. után sajátították ki. A korábbi kisajátításokat, "beleértve a német és magyar származású polgárok ellen elkövetett törvénytelenségekre" "soha nem lehet már teljesen jóvátenni" - emlékeztet az 1991. február 21-i kárpótlási törvény preambuluma, egyben kifejezi a szándékot: "hasonló törvénytelenségekre többé ne kerülhessen sor". A Cseh és Szlovák Köztársaság 1991. január 9-i alkotmánya az alap- és szabadságjogokkal kapcsolatban megállapítja, hogy a nemzeti hovatartozás senki számára sem okozhat hátrányt, egyetlen állampolgárt sem lehet hazája elhagyására kényszeríteni és akarata ellenére állampolgárságától megfosztani. Minden ezekkel ellenkező határozat 1991. december 31-i hatállyal érvényét veszti. Ezek alapján a Benes-dekrétumokat 1992 januárja után már nem szabad alkalmazni.
Mérleg
Az elűzött szudétanémetek kérdése Prága és Bécs között - a fenti deklarációk ellenére - megoldatlan maradt. Mivel 1938-ban elszakadtak a csehektől és a Harmadik Birodalomhoz csatlakoztak, 1945-ben kollektív büntetés alá estek: polgári jogaiktól, vagyonuktól megfosztották, addigi életkörülményeik közül erőszakosan kiszakították, kíméletlenül elűzték, táborokba gyűjtötték őket, tehervagonokba zsúfolva hagyták el a hazájukat.

A csehek számára a következmény azonban hosszú távon súlyos volt: a cseh társadalomban megjelent egy jogokkal nem rendelkező csoport, akikkel szemben szinte minden megengedett volt - egyben precedenst szolgáltatott a kommunista uralom alatti további jogfosztásokra. A kollektív bűnösség erkölcstelen alapelvének elfogadása törést okozott az emberi jogokon alapuló erkölccsel szemben. A szudétanémetek kisajátításából származó gazdasági nyereség sem egyenlítette ki a cseh gazdaságnak a kiűzetésből származó veszteségeit.

Az Osztrák Köztársaság pedig, amelynek politikai vezetése 1945-ben csak kényszeredetten fogadta be a szudétanémeteket, 1947-től intenzív integrációs politikát kezdett. A szudétanémeteket bevonták a sikeres újjáépítésbe, és velük jól képzett népcsoportot nyertek.

A szudétanémetek tehát ma már inkább összekötő kapcsot jelentenek Prága és Bécs között, és nem a viszálykeltés okát.

Vissza a tartalomjegyzékhez