SIPOS PÉTER: Választójogi puccs 1922-ben
A polgári demokrácia szűkítése 80 évvel ezelőtt
A nemzetgyűlés 1920. február 16-án ült össze. Az volt a feladata, hogy kivezesse az országot az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását és az 1918-19. évi forradalmakat követő történelmi "nulla óra" állapotából és rendezett államjogi viszonyokat teremtsen.
"Nagyon demokratikus kurzus"
A törvényhozó testület összetétele páratlan volt a magyar parlamentarizmus
történelmében. A politikusgárda kicserélődésének mértékét jellemzi, hogy a 208
honatya alig egytizede volt tagja az 1918 októberében feloszlatott képviselőháznak.
Új arculatot mutatott a testület társadalmi összetétele is. Nagy feltűnést keltett
a megnyitó ülésen megjelent több mint harminc vérbeli parasztember, a kisbirtokosok
jellegzetes fekete öltözékében. (Zömmel Nagyatádi Szabó István kisgazda vezér
hívei, a sokat emlegetett "csizmások".) Jelentékeny számban kaptak
mandátumot, főleg Budapesten és a vidéki városokban, állami és vármegyei tisztviselők,
jobbára a hierarchia középső régiójából agrárius érdekképviseletben, és vallási
szervezetek funkcionáriusai: papok, orvosok, ügyvédek, újságírók és egyéb értelmiségiek.
A korábbi idők parlamentjeihez képest viszont feltűnően kevés volt az úri földbirtokosok,
különösen az arisztokraták száma, és jelentéktelenre zsugorodott az ipari-kereskedelmi
tőke, a merkantil érdekek képviselete. Gróf Károlyi József Fejér megyei nagybirtokos
így fanyalgott 1920 júniusában: "A grófok teljesen háttérbe szorultak,
és nagyon demokratikus a kurzus!"
Demokratizált választójog, 1919
A nemzetgyűlés döntően kispolgári-értelmiségi-paraszti összetételében meghatározó
szerepe volt annak a körülménynek, hogy az 1920. évi választásokat az általános,
titkos és egyenlő szavazati jog alapján bonyolították le. [...]
A választójog gyakorlatilag általánossá tételében jelentékeny szerepe volt az
antant párizsi Legfelső Tanácsa követelésének. [...]
Az 5988/1919. ME. sz. rendelet 36. szakasza igazi szenzációt hozott, ugyanis
kimondta, hogy "a választók titkosan, borítékba zárt szavazólappal szavaznak".
A törvényhozás és a választójog jövője szempontjából fontos intézkedést jelentett,
hogy a választások kiírásáról szóló 5984/1919. ME. sz. rendelet a nemzetgyűlés
működési idejét eleve két esztendőre korlátozta. Ebből természetesen az következett,
hogy 1922-ben mindenképpen új választásokat kell majd tartani.
Bethlen a demokratikus választójog ellen
A kérdés 1920-22 között csak az volt, hogy milyen választási rendszerben és
milyen választójog alapján? Ez a probléma időzített bombaként benne rejlett
a politikai életben. [...]
Bethlen az 1922-ben esedékes választásokkal kapcsolatban azonban különleges
tervet, s ennek megvalósítására körmönfont taktikát dolgozott ki, Horthy Miklós
kormányzó teljes és lelkes támogatásával. A miniszterelnöknek három alapvető
célja volt: 1. el akarta kerülni, hogy a választásokat ismét a Friedrich-féle
választójognak nevezett rendelkezések alapján írják ki; 2. elejét kívánta venni
annak, hogy a nemzetgyűlés még hivatali ideje alatt érdemben foglalkozzék az
új választójogi törvénnyel; 3. elszánta magát arra, hogy akár rendeleti úton
is, a saját elképzeléseinek megfelelő új választási rendszert és választójogot
léptessen életbe.
A Friedrich-féle választójogot Bethlen és a magyar politikai elit jelentős része
túlságosan szélesnek és demokratikusnak tartotta, s különösen a szavazásra jogosult
nők számát sokallotta. De talán még ennél is elszántabban ellenezte a titkosság
általános bevezetését.
A nemzetgyűlés összetétele viszont semmiféle biztosítékot nem nyújtott arra,
hogy engedelmesen elfogad egy olyan új választójogi törvényt, amely lényegesen
szűkítené a választójogot és ismét intézményesítené a nyílt szavazást. [...]
Bethlen ezért egyfelől utat-módot kívánt lelni a nemzetgyűlés kiiktatására az
új törvény megalkotásából, másfelől viszont ügyelt arra is, hogy ne folyamodjék
nyílt erőszakhoz és durva törvénysértéshez. Taktikájában ötvözte a fortélyt,
a könyörtelen céltudatosságot a megtévesztéssel és a titkolózással.
Az "általános, titkos" pozíciói
A jogi alaphelyzet a miniszterelnök számára kedvezőtlen volt. Az 1920. I. tc.
- a Horthy-rendszer alkotmánypótló alaptörvénye - preambuluma kimondta, hogy
a nemzetgyűlést az általános, a nőkre is kiterjedő egyenlő, közvetlen és titkos
választójog alapján választották meg. [...]
Az adott politikai és jogi szituációban Bethlen nem tehette meg, hogy egyáltalán
nem terjeszt be választójogi törvényjavaslatot, hanem kivárja, amíg lejár a
nemzetgyűlés mandátuma. [...]
Törvényjavaslat: időhúzás és jogkorlátozás
A minisztertanács csak 1922. január 24-én, alig több mint három héttel a záróra
előtt tárgyalta meg a törvényjavaslatot, amelyet ugyan három nap múlva benyújtottak
a parlamentnek, de a házszabályok értelmében előbb egy bizottság tárgyalta meg.
Így a nemzetgyűlés plénumában csak február 11-én kezdődhetett meg róla a vita.
Nyilvánvalónak tűnt, hogy a hátralévő néhány nap, figyelembe véve az egyéb,
még napirenden lévő törvényjavaslatokat, az interpellációkat és más, a parlament
munkarendjéhez tartozó ügyeket, semmiképpen nem lesz elegendő az új választójogi
törvény elfogadására. [...]
A törvényjavaslat a férfiak állampolgársági kritériumát hatról tíz esztendőre,
az egyhelyben lakását félről két évre emelte, valamint előírta az elemi iskola
négy osztályának elvégzését. A nők esetében a korhatárt 24 évről 30 évre emelte,
továbbá legalább két gyermekkel vagy önálló keresettel vagy jövedelemmel kellett
rendelkezniük. A javaslat alapján a választójoggal bíró férfiak aránya 77,3%-ra,
a nőké pedig 44,2%-ra csökkenne. A szavazás csak Budapesten és a törvényhatósági
városokban történne titkosan, másutt visszaállítanák a nyílt szavazást.
A javaslatot az ellenzék vehemensen támadta, de ismételten kifejezésre juttatta
megegyezési készségét. [...]
Horthy és Bethlen puccsa
A végkifejletet idézzük fel ismét Rassay Károly tanúságtételével: "Zajos
jelenetek, személyes összecsapások között teltek el az utolsó órák. A parlamentek
történetében példátlan cinizmussal a kormány a saját pártjával obstruáltatta
a saját javaslatát. Február 15-én Gaál Gaszton még a parlament óráit is megállíttatta,
hogy legyen idő a megegyezésre. Nehéz volt nyugodtan végignézni ezt a méltatlan,
minden őszinteség nélküli komédiát. Hiszen az egész taktika arra volt alapítva,
hogy ne jöjjön létre megegyezés és hivatkozni lehessen rá, hogy a nemzetgyűlés
új választójogi törvény alkotása nélkül oszlott szét.
Sikerült. [...]
S egy bethleni manőver még csak ezután következett. A miniszterelnök a február
16-i puccs előtt mindvégig konokul megtagadta az egyenes választ arra az ismételten
nekiszegezett kérdésre, hogy mit tesz, ha nem születik meg az új választójogi
törvény. (Amiben különben - lassan már - mindenki biztos volt.) Végül kiderült,
amit szintén mindenki sejtett, hogy a miniszterelnök rendeleti úton kívánja
életbe léptetni elképzeléseit a választási rendszerre és a választójogra vonatkozólag.
Némi meglepetést csupán az okozott, hogy a kormányfő a törvényhozás hatáskörének
bitorlását a kormány részére jogi lepellel álcázta, hiszen a választójog azon
alkotmányos tárgyak közé tartozott, amelyekben csak a parlament rendelkezhetett
volna törvény útján. Nem volt könnyű ehhez jogszabályt találni.
A jogi "lepel"
A kormányzatnak mégis sikerült előásnia egy olyan törvényhelyet, amellyel ugyancsak
erőltetett módon "igazolhatták" a bethleni elképzelést. A miniszterelnök
ugyanis ún. "országbírói értekezletet" kívánt összehívni, amely nem
mint határozathozatalra jogosult testület, hanem mint "ankét" szabad
kezet ad a kormánynak a választójog rendeleti szabályozására. [...]
A kormányzó elnökletével 1922. február 21-én megtartott ún. alkotmányjogi értekezlet
természetesen megadta a kormánynak a felhatalmazást a választójog rendeleti
úton való szabályozására.
Európában egyedülálló
A 2200/1922. ME. sz. rendelet lényegében a már említett törvényjavaslat kritériumait
tartalmazta az anyagi választójog tekintetében, s ezeket rögzítette az 1925:XXVI.
tc. Úgyszintén magában foglalta a rendelet és a törvény a választópolgárok jelentékeny
többségét felölelő és az ország területének nagy részére kiterjedő nyílt kerületekben,
elsősorban a falvakban a nyilvános szavazást. [...]
Talán nem szükséges bizonyítani, hogy a nyílt szavazás mennyire kiszolgáltatottá
tette a választókat a helyi hatalmasságok akaratának. 1922-35 között ezen a
módon bonyolították le a választásokat, amelyek eredményei a nyílt kerületekben
aligha tekinthetők a választói politikai vélemény adekvát kifejezésének. Ezt
bizonyítja, hogy a kormánypárt mandátumainak túlnyomó többségét rendre a nyílt
kerületekben szerezte meg, a titkos kerületek zöme pedig az ellenzéké volt.