BARÁTH MAGDOLNA: A Szovjetunió és Magyarország, 1988-91
Valóságérzékelés - illúziókkal
A magyar vezetés 1988-91 között továbbra is kínosan ügyelt arra, hogy legfontosabb
külpolitikai lépéseit egyeztesse a szovjetekkel. [...]
Melyek voltak az 1988-89. évi magyar-szovjet csúcstalálkozók legfontosabb kérdései?
A szovjet vezetés milyen egyidejű képet alkotott a magyarországi változásokról?
A kérdések megválaszolásának kiindulópontja az MSZMP 1988. májusi pártértekezlete,
amikor magyar részről is új szereplők új minőségben léptek a politikai porondra.
Csúcstalálkozók, 1988-89
[...] Valószínűleg Magyarországon fogadták a legkedvezőbben az átalakításra vonatkozó
szovjet elképzeléseket. A szovjet és a magyar vezetés között azonban a kölcsönös
megértés ellenére nem volt nagyon intenzív a kapcsolat. 1989 végéig mindössze
négy csúcstalálkozóra került sor: Grósz 1988. júliusi látogatását követően 1989
márciusában csaknem egy időben tárgyalt Gorbacsov az új miniszterelnökkel, Németh
Miklóssal és Grósz Károly pártfőtitkárral, majd 1989 júliusában utazott a szovjet
fővárosba Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly. Még 1988 augusztusában
Gorbacsov munkatársa, Vagyim Zaglagyin folytatott megbeszélést Thürmer Gyulával
(Grósz külpolitikai tanácsadójával), majd szeptember első napjaiban külön-külön
tanácskozott az egyidejűleg Moszkvában tartózkodó MSZMP-politikusokkal, Aczél
Györggyel, Berecz Jánossal és Horn Gyula külügyi államtitkárral. [...]
A beszélgetések érdemi részének középpontjában három fő kérdés állt: a két ország
gazdasági kapcsolataiban jelentkező nehézségek, a fegyverzetcsökkentés és ebből
következően a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásának kérdése,
illetve a mind élesebbé váló magyar-román viszony.
Gondok az árucsere terén
A két ország gazdasági kapcsolataiban már a korábbi években is állandó konfliktusforrást jelentett és vita tárgya volt a kétoldalú árucsere összetétele, mennyisége és minősége. A KGST-együttműködés keretében Magyarországnak olyan árukat kellett volna a Szovjetuniónak szállítania, melyeket a tőkés piacon is el tudott volna adni, vagy amelyekhez a nyersanyagot devizáért kellett beszereznie. A fizetőképesség megőrzéséért küzdő és konvertibilis devizahiányban szenvedő magyar gazdaság számára ezért elengedhetetlen volt az árucsere struktúrájának átalakítása, valamint a felhalmozódott magyar aktívum ellentételezése szovjet áruval. [...]
A szovjet fél ugyan hozzájárult a magyar tőkés fizetési mérleg javításához a konvertibilis devizaelszámolású egyezmény keretében és azon felüli, dollárban fizetett vásárlásokkal, de a kétoldalú fizetési mérleget nem a szovjet áruszállítások növelése, hanem a Szovjetunióba irányuló magyar export kényszerű csökkentése révén igyekeztek egyensúlyba hozni. [...] Az elvi egyetértés ellenére a konkrét megállapodás Nyers Rezső 1989. nyári látogatásáig nem született meg.
Csapatkivonás
A fegyverzetcsökkentésre és csapatkivonásra vonatkozó magyar kezdeményezést is gazdasági érvek támasztották alá. Grósz Károly 1988. júliusi moszkvai látogatása alkalmával bejelentette, hogy Magyarország nem tudja teljesíteni a Varsói Szerződés tagállamai által Berlinben aláírt, az 1990-ig tartó katonai együttműködésről szóló megállapodást, s egyúttal szólt a haditermelés értékének félmilliárd rubellel való csökkentéséről. [...]
1989 márciusában Németh Miklós kormányfő Gorbacsovval tárgyalva, az MSZMP Politikai Bizottságának döntésére hivatkozva, a magyar hadsereg 30-35 százalékos csökkentéséről tett említést. Ezt a szovjet fél elvben tudomásul vette, de a kérdés "körültekintő kezelésére", gyakorlatilag titokban tartására kérte magyar partnereit. [...]
A szovjet csapatok magyarországi kivonása ismételten szóba került a két pártvezető, Gorbacsov és Nyers Rezső 1989. júliusi tárgyalásai alkalmával. [...]
Néhány hónappal később viszont a szovjet fél lépett fel kezdeményezőleg. Georgij Sahnazarov, Gorbacsov külpolitikai főtanácsadója 1989 októberében azt indítványozta a szovjet elnöknek, hogy az európai fegyverzetkorlátozásra vonatkozó új szovjet kezdeményezést konkrét, a tömbön belüli katonai tevékenység korlátozását célzó lépéssel, nevezetesen a szovjet csapatok Lengyelországból, Magyarországról és Csehszlovákiából történő egyoldalú kivonásával tegyék hangsúlyosabbá. Sahnazarov szerint a kedvező nemzetközi hatás mellett e lépés elsősorban a kétoldalú államközi kapcsolatok alakulására gyakorolt volna hatást, hiszen az ezen országokban állomásozó egységek katonai jelentősége csekély, viszont jelenlétük "ingerlő" tényező, s ezen országok leendő új kormányai előbb vagy utóbb úgy is követelni fogják kivonásukat.
Magyar-román válság
A kétoldalú megbeszéléseken minden alkalommal szóba került a magyar-román kapcsolatok alakulása. A két ország viszonya ekkor a mélyponton volt, a románok egyenesen a budapesti követség bezárásával fenyegetőztek. Ebben a helyzetben 1988 nyarán a szovjet vezetés arra ösztönözte Grósz Károlyt, hogy utazzon Romániába és tárgyaljon Ceausescuval, "még ha nem is sikerül elérni sokat". Az aradi találkozó (1988. augusztus 28.) után burkolt formában Berecz János és Horn Gyula, valamint a magyar pártfőtitkár munkatársa, Thürmer Gyula is felvetették a szovjet fél felelősségét, s hangsúlyozták, hogy a tartózkodó szovjet magatartást a magyar közvélemény a románok támogatásaként értékeli. [...]
Szovjet tervek Kelet-Európáról
A Szovjetunió új kelet-európai politikájának alapelveit rögzítő, 1989 elején
készült különböző memorandumok meglepően reálisan értékelték a Kelet-Európában
kialakult helyzetet, bár a konkrét tennivalók megnevezéséig nem jutottak el,
csupán a legfontosabb stratégiai célokat vázolták fel. [...]
A szovjet vezetés realitásként kezelte, hogy a kelet-európai országok számára
az első számú prioritás a világgazdaságba való betagozódás. Azzal is tisztában
volt, hogy mivel a KGST-országokat nem képes kielégítő mértékben ellátni sem
energiahordozókkal, sem modern technológiával, nem tudja, de - saját, hosszú
távú gazdasági érdekeire tekintettel - nem is akarja megakadályozni ezen országok
nyugati kapcsolatépítéseit. A Szovjetunió fő stratégiai célkitűzései: a KGST-n
belüli fizetőeszközök konvertibilitásának biztosítása, a hadiipar átállítása,
az adósságteher könnyítésének közös koncepciója, a szovjet katonai jelenlét
csökkentése. Mindezek olyan elképzelések voltak, amelyek a magyar törekvésekkel
is egybeestek.
Forgatókönyvek Magyarország jövőjéről, 1989
1989 februárjában [...] felvázoltak néhány lehetséges forgatókönyvet a magyarországi
átalakulással összefüggésben. E dokumentumok általában helyesen érzékelték a
magyarországi változások irányát. Készítőik a legvalószínűbb forgatókönyvnek
azt tekintették, hogy a demokratizálás és a szocializmus új formájára történő
áttérés zökkenőmentesen zajlik le, a párt uralkodó erő marad, de a kormányzati
hatáskörök kérdésében engedményekre (koalíciós kormányzásra) kényszerül majd.
A másik lehetőség szerint a párt az újabb és újabb "miniválságokra"
újabb és újabb engedményekkel válaszol, ami szerintük elkerülhetővé teszi a
politikai földindulást, de közben az ellenzéket újabb követelésekre ingerli,
a pártot pedig a perifériára taszítja. Mindez véleményük szerint azzal a veszéllyel
járna, hogy a külpolitikai orientációt intenzív politikai csatározás alakítaná
ki.
Végül, mint legrosszabbat, a válsághelyzet erőszakos megoldását sem tartották
teljesen kizártnak.
Reálpolitika és illúziók között, 1990-92
[...] A rendelkezésre álló források fényében úgy tűnik, a Szovjetunió a realitások tudomásulvétele és az igencsak rózsaszín illúziók között kacsázva törődött bele egykori szövetségesei elvesztésébe. Az SZKP KB Titkárságának 1991. január 22-i, talán utolsó határozata a Kelet-Európában kialakult helyzetről és a térségben folytatott szovjet politikáról egyfelől pragmatikus program, másfelől még mindig azt a tévhitet tükrözi, hogy a korábbi gazdasági függőségre építve fennmaradnak, s nem mellesleg "a szovjet népgazdaság stabilizációját" is elősegítik az "intenzív gazdasági kapcsolatok". Sőt, úgy vélték, hogy a szovjet befolyásolásnak még politikai tartalékai is vannak! Három nappal ezután a Varsói Szerződés tagországai megállapodtak a szervezet feloszlatásáról...