MEDZIHRADSZKY ZSÓFIA: A Pannon-medence növénytakarójának múltja

Kialakulás és történet

Földünk élete mintegy négy és fél milliárd éves. Ez a szám olyan magas, hogy tényleges jelentését az emberi elme nem, vagy csak alig tudja felfogni. Szemléltetésére geológiai, földtörténeti, evolúciótörténeti tudományos-ismeretterjesztő munkákban ma már gyakran olyan naptárt szerkesztenek, amelyben Földünk életét egy évnek ábrázolják, s ezen az éven belül helyezik el a földtörténeti eseményeket. Ebben a naptárban egyetlen másodperc kb. 146 évnek, egyetlen perc 8753 évnek, egyetlen óra 525 114 évnek, s egyetlen nap már több, mint 12 millió évnek felel meg. Ez alapján tehát december elején jelennek csak meg az első szárazföldi növények, december közepe táján a dinoszauruszok, s csak Szilveszter napján, annak is az estéjén, kilenc óra tájban az első, embernek nevezhető lény. Az pedig, amit a gondolkodó ember, a Homo sapiens szűkebb történelmének hívunk, belefér jóformán az éjféli harangszóba.

I. A növénytakaró változásai az ember megjelenéséig

A földtörténet utolsó pár millió évéig Pannon-medencéről (vagy Kárpát-medencéről) nem beszélhetünk, a területet hol a világóceán vagy beltenger borította, hol pedig szárazföld lehetett. A földtörténeti ókor és középkor, de még az újkor első nagy egysége, a harmadidőszak alatt is a növénytakaró változásairól csak szemelvényszerű adataink vannak.

Növényvilág 300 millió évvel ezelőtt

A földtörténeti ókor karbon szakaszában (354-290 millió éve), annak az első felében az északi félgömbön kiegyenlített, trópusi meleg, nedves éghajlat lehetett, s ez robbanásszerű vegetációfejlődést tett lehetővé. Ekkor borította először jelentős mennyiségű növénytakaró a Földet, a nagyméretű élőlények, óriászsurlók, fatermetű páfrányok 70 cm szárnyfesztávolságú szitakötők világa ez. Több helyen keletkezett ebben a korszakban vastag feketekőszén-réteg. Magyarországról az első biztos szárazföldi növénymaradványok a Mecsekből a felső-karbonból, kb. 300 millió évvel ezelőttről származnak. [...]

A 280 millió éve kezdődött perm korszakra a variszkuszi hegységképződés klimatikus változást is okozott, az északi féltekén a trópusi jellegű klímát lassan forró, száraz, sivatagi időjárás váltotta fel. Egyre nagyobb területet hódítottak meg a nyitvatermők, tűlevelű fenyők és magvaspáfrányok alkotta erdők alakultak ki.
Hazánkban ebből a korszakból elsősorban a Balaton-felvidéken és a Mecsekben találhatók meg ilyen erdők nyomai. A homokkőrétegek kovásodott vagy elszenesedett, az ősi fenyőkhöz tartozó törzsmaradványokat tartalmaznak. A Bükk hegységi mészmoszat-maradványok meleg és sekély tengerre utalnak.

Tenger: 225 millió évvel ezelőtt

A földtörténeti középkor (mezozóikum) kezdetén, az alsó-triászban, 225 millió éve a mai Magyarország területén előrenyomult a tenger. [...]

190 millió éve, a jura korszak elején a mai Mecsek helyén hatalmas, tengerbe ömlő folyó deltája helyezkedett el. A deltát trópusi láperdő nőtte körül, dús, hatalmas termetű növényekkel, belőlük képződött a mecseki szén. A hajdani, jura őserdő nem egyenletesen borította a területet, a sok kis tó és folyóelágazás kisebb-nagyobb részekre osztotta a növénytakarót. [...]

A tengerparton valószínűleg fatermetű, sótűrő magvaspáfrányok éltek. A tengertől távolodva sekély láperdőkre jellemző növényeket, elsősorban páfrányfákat találhattunk. Nagy, legyező alakú leveleik a másfél métert is meghaladták. Más páfrányfélék hatalmas strucctollcsokrokra emlékeztethettek. A folyók partján zsurlók élhettek, az erdők mélyén pedig a vizenyős, mocsaras talajon mocsári fenyők. Ebben a közegben élt a láperdőkre akkor jellemző Komlopteris nevű magvaspáfrány, amely nevét a lelőhelyéhez közeli városról, Komlóról kapta, s itt kereste élelmét a hajdani erdők dinoszaurusza, a Komlosaurus is. Ebben a növényegyüttesben már egy olyan növény lenyomatával is találkozunk, amely nemzetség egyetlen faja, a páfrányfenyő, ma is megtalálható a Földön.
Változások a földtörténeti újkorban

A földtörténeti újkor első részében, a harmadidőszakban (tercier) az oligocén az a szakasz, amely bár geológiai mértékkel mérve nagyon rövid, Magyarország flórájának és vegetációjának történetében alapvető változásokat hozott. Alig 25-37 millió évvel ezelőtt még nem volt Duna és Tisza, nem voltak Kárpátok. [...] Az idősebb harmadidőszaki flórák nem voltak azonosak a maiakkal. Fenyők, ciprusfélék, örökzöld babérfélék, a tölgyek, bükkök ősi rokonai alkották a lombkorona- és cserjeszintet, a gyepszintben pedig gazdag páfrányflóra élt. E növények maradványai nagy gazdagságban kerültek elő Óbudáról, Csillaghegyről, Eger környékéről.

Hazánk egyik leghíresebb őslénytani leletegyüttese Ipolytarnócon található. A 20-25 millió éves, miocén korú lelőhelyen egy ősidőkből származó, gazdag élővilágot magába rejtő vulkáni hamuréteg került elő (hasonlítható Pompeji esetéhez). A legnagyobb lelet, egy völgyecske felett átívelő kőhíd, egy 42 méter hosszú kovásodott fenyőféle törzse volt. [...] Az ősi platán, babérfélék, kúszópálma, legyezőpálma, fenyőfélék, tölgyre emlékeztető növények szubtrópusi hangulata ellentétes a ma északias, hegyvidéki jellegű tájjal. (Ipolytarnóc a paleontológiai világörökség része!)
A miocén késői szakaszában (kb. 8 millió éve) a mai Kárpát-medencében nagy kiterjedésű, helyenként mocsaras állóvizet, valóságos tórendszert, a Pannon-tavat találjuk. Az éghajlat ebben a korszakban már inkább meleg mérsékelt, a kiterjedt mocsárerdőkben mocsárciprusok és égerek éltek. Ezeket a növényeket a lignitrétegek fedőkőzeteiben, Visontán, Bükkábrányban és Dozmaton találjuk meg. A tihanyi Fehér-part ekkortájt ártér lehetett, ámbrafák, platánok, diófélék alkotta ligeterdőkkel. [...]

Szinte tegnapiak, "csupán" 4-5 millió évesek a Dunántúl vulkanikus kúpjai, a Badacsony, a Szent György-hegy, Csobánc, Somló, Ság hegy és a többi. A vulkánok krátertavaiban fosszilizálódva helyenként megőrződött a környezet élővilága. A leletek többsége ősi tölgyről, mára már kihalt szil fajról és egy, a csalánfélék rendjében tartozó nemzetség fa- vagy cserjetermetű, mára már szintén kihalt fajáról, a zelkováról árulkodik. Gyakoriak a ginko-, buxus-, juhar- és gyertyánfajok is.

II. A negyedidőszak
(pleisztocén és holocén)

Az emberi faj szempontjából a földtörténet talán legérdekesebb szakasza a negyedidőszak (kvarter), az utolsó 2,5 millió év története. Ez az az időszak ugyanis, amikor az emberi faj evolúciója lezajlik, a Homo habilisből Homo sapiens lesz, és az idők folyamán benépesíti az egész Földet.

Jégkorszakok tegnaptól holnapig

A negyedidőszakot két nagyobb részre szokás bontani, a pleisztocénre, azaz a jégkorra és a holocénre, azaz jelenkorra.
A földtörténeti léptékkel mérve nagyon gyors időbeli és térbeli klimatikus változások nagy és maradandó hatást gyakoroltak a növénytakaróra. A jégár előretörése a növénytakaró délre húzódását eredményezte, majd a klíma ismételt javulásakor a menedékterületekről, refúgiumokról ismét észak felé vándoroltak a növények. Ez azonban nagy áldozatokkal járt, s Európa növényvilága a negyedidőszak folyamán fokozatosan elszegényedett. [...]

Az ősember környezete

A Kárpát-medence védett földrajzi helyzeténél fogva valószínűleg speciális szerepet játszhatott a jégkor folyamán, tovább őrizte változatos növényzetét, s az eljegesedések idején sem lehet teljesen fátlannak tekinteni. [...]

Egyik legkorábbi adatunk a Günz- Mindel interglaciális idejéből (700 000- 500 000 éve), a győrújfalui kavicsbányából származik. A lelőhely már régóta ismert őslénytani körökben, a bányászat során a tóból nagyméretű fatörzsek és nagy mennyiségben állatcsontok kerültek elő. A több éven keresztül folyó rendszeres paleobotanikai vizsgálat egy harmadidőszaki elemekben még gazdag flórát mutatott ki olyan növényekkel, amelyek ma már nemhogy Magyarországon, de egész Európában sem élnek. Ilyen például a hemlokfenyő is.

Az első ember a Kárpát-medencében, a Homo erectus seu sapiens palaeohungaricus, azaz a híres vértesszőlősi lelet Sámuelje a Mindel glaciális elején (350 000 éve) élhetett hazánkban. [...] A jó fantáziával rendelkező paleobotanikus varázslatos tájat lát, ahol éger-, fűz- és nyárfák nőtték be a vizenyős területeket, a tölgy-szil ligeterdőkben virágzott a kutyabenge, a kecskerágó, ribizli, varjútövis. A fákra felkúszott a komló és a ligeti szőlő. A réteken színpompás növények, fehérmájvirág, sárga boglárka, illatos, fehér legyezőfű nyílt. A távolabbi hegyoldalakat nyírrel és erdei fenyővel elegyes tölgyesek népesítették be, cserjeszintjükben mogyoróval, orgonával. Ezekben az erdőkben, védett helyeken még fennmaradhatott a dió, az ostorfa és a komlógyertyán. A növényekből a korabeli éghajlatra is lehetett következtetni, egy 21-28 oC júliusi és egy -3 oC-nál nem hidegebb januári középhőmérsékletet határoztak meg.

A Mindel glaciális hűvösebb szakaszaiban gyertyános-lucos erdők éltek a hegyekben, s e korszakokból a tiszafa és a fekete lonc maradványait is ismerjük. (Glaciális reliktumnövényként ma is élnek Magyarországon.) A klíma további romlásával a tűlevelű erdők veszik át az uralmat, magasabb helyeken pedig törpefenyveseket találunk. A fenyvesek savanyú talaján zsurlók, mohák, korpafüvek, hangafélék és áfonyák nőttek.

A Mindel-Riss interglaciális alatt (250 000-230 000 éve), a szárazabb fázisban általános volt a Kárpát-medencében a sztyeppnövényzet, míg a nedvesebb periódusokban megjelentek a lombhullató erdők is. Ebben az interglaciálisban még nagy számban éltek olyan "egzotikus" fajok, mint például a hikoridió, szárnyasdió, szivarfa, keleti bükk.

A Riss glaciális (230 000-135 000 éve) keményebb volt, mint a korábbi eljegesedések, s maradandó változásokat okozott a növénytakaróban. Az Alföldön libatopos, ürmös, keserűfüves puszták, a Dunántúlon főleg erdei-, vörös- és cirbolyafenyőből álló tajgaerdők nőttek.

135 000-20 000 évvel ezelőtt

A mintegy 135 ezer évvel ezelőtt kezdődött Riss-Würm interglaciálisban a kezdetekben szélsőségesen kontinentális éghajlat uralkodott, majd a klíma enyhülésével, csapadékosabbra fordulásával ismét megjelentek az erdők. A Szelim-barlang faszénleletei alapján szil-, hárs- és ostorfa mellett ciprusfélék, tölgyek (molyhos- és csertölgy) is nőhettek a környéken, s a Neander-völgyi ember tüzelőnek használta azokat. Cserjeként előfordult a mogyoró, som, madárcseresznye is. A Bükkben a Dunántúlhoz hasonló növényzet uralkodhatott, az Alföldön viszont csupán ligetekkel, ritkás facsoportokkal tarkított füves pusztaságot találunk.

Az interglaciális utolsó szakaszában az éghajlat egyre romlott, a lombos erdők helyét átvette a vörösfenyő, erdeifenyő és cirbolyafenyő. Az Alföldön csak foltokban maradhatott éger és nyír. A jégkor leghidegebb szakasza következett. [...]

Az eljegesedés kezdetén a hegyvidékeken fenyveserdők álltak, az Alföld területén pedig erdőssztyepp jellegű táj lehetett. A klíma szárazodásával felszakadoztak a tűlevelű erdők, a síkvidékeken pedig inkább hideg-sztyepp jellegű növényzet boríthatta a talajt.

A rövid klímajavulások idején terjedtek a lombos fák, nyomaikat megtaláljuk az ősember tűzhelyén. [...]

Az átmeneti enyhülések idején bizonyos fokig az Alföld is beerdősült, fenyvesek nőhettek a pusztaságon. Folyó menti ligeterdőkről tanúskodnak a szórványosan előforduló éger- és homoktövis-maradványok, a magaskórós növényzet virágos fajai a borkóró, a füzény, a gólyaorr, a csabaíre voltak. A klímaromlás idején vörösfenyő, cirbolya- és erdeifenyő nőhetett kisebb-nagyobb foltokban, de egyes helyeken előkerült a tipikusan tundrán élő Koenigia islandica, a magcsákó, a sarki fűz, a törpe nyír és a csipkeharaszt is. [...]

A jég visszahúzódása

[...] A holocén első fázisa a preboreális (hagyományosan fenyő-nyír) kor. A beerdősödés első állomása a nyír és az erdeifenyő megtelepedése, de Magyarország területén nagyon hamar megjelennek a lombos fák is. A sztyeppterületeken a libatopos ürmös pusztát a füves puszta váltotta fel. A vizekben megjelennek a csillárkamoszatok, a tócsagaz, a békaszőlő és a víziboglárkák.

A boreális (mogyoró fázis) szakaszban melegebb és szárazabb lett az éghajlat, középhegységeinkben kevert lombhullató erdők, tölgyesek élhettek mogyorógazdag bokorerdőkkel. Az alföldi területekre a mogyoró nagyméretű jelenléte nem volt jellemző. Barlangi faszénleletek alapján is meg lehetett határozni ennek a korszaknak a fáit: tölgy, kőris, hárs és juhar mellett a szelídgesztenye is előfordul. Míg a középhegységek és dombvidékek erdősödnek, az Alföld területe túlnyomórészt fátlan maradt, valószínűleg ekkor volt utoljára természetes, azaz klimatikus okokra visszavezethető puszta Magyarországon. [...]

A neolitikum környezete

A holocén klímaoptimumának tartják az atlantikus, hagyományosan tölgy kort. 5500, talán 6000 évvel Kr. előtt kezdődött, s kb. 3000-ig tartott. Európa-szerte meleg, csapadékos időjárás uralkodott, a tölgyesek az egész ország területén valószínűleg elterjedtek. A zárt, kevert lombos erdők tölgyből, hársból, szilből és kőrisből álltak. A fázis második felére a tiszta tölgyeseké lesz a vezető szerep, de magasabb térszíneken már megjelennek a bükkösök, gyertyánosok is. A sok csapadék hatására feléledtek a vizek. Gyorsan tért hódított a lebegő (békalencse, békatutaj) és alámerülő (békaszőlő, tócsagaz, süllőhínár) hínárnövényzet. A magasabb, szárazabb vízparti területeken ligeterdők, láperdők alakulhattak ki. [...]

A mai éghajlat kialakulása

3000-től 800-ig tart a szubboreális (bükk) kor. Az éghajlat kicsit hűvösebbé vált, egyre inkább a maihoz kezdett hasonlítani. A középhegységekben elterjedt a bükk és a gyertyán. Az égeres, kőrises láperdők virágkorukat élték, a folyókat tölgy-kőris-szil ligeterdők kísérték - s az emberi tevékenység egyre jobban éreztette hatását. Erre az időszakra esik a bronzkor fémkohászatával, edényégetésével, földváraival. [...]

*

Évmilliókban gondolkodtunk, százezer, tízezer, majd ezer évekről beszéltünk, éghajlatváltozásokról, erdők és rétek életéről.

Magyarország területének 85% potenciálisan erdős terület lehetne. Ma alig 17% erdőség, de csak 9% az eredeti erdők maradéka.

Az utolsó 50 évben hazánkban 36 őshonos faj pusztult ki, s közel 600 veszélyben van, vagy védelemre szorul.

A Pilis védett dolomitgyepein motocross pályák létesülnek. Ritka növényekkel teli láprétekből golfpálya lesz. Parkok helyén parkoló épül.

A jövőnk.

Vissza a tartalomjegyzékhez