KUGLER JÓZSEF: Szlovákok áttelepítése Magyarországról
A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság toborzási akciói
Az 1946. február 27-én megkötött magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény,
amelyet a magyar országgyűlés csak heves vita után erősített meg (1946. évi
XV. tc.), rendkívül előnytelen volt Magyarország, különösen pedig a felvidéki
(az 1945 után újjáalakuló Csehszlovákia területén élő) magyarság számára. A
magyar kormány és mindenekelőtt Gyöngyösi János külügyminiszter azonban mérlegelte
az ország akkori igen kedvezőtlen nemzetközi megítélését, ezért kényszerűségből
elfogadta az akkori csehszlovák kormányt képviselő Vladimír Clementis államtitkár
feltételeinek döntő többségét, vállalta az egyezményt.
A 14 cikkelyből és a hozzákapcsolódó függelékből álló egyezmény a csere csaknem
minden lényeges pontját érintette. A trianoni országterületen élő szlovák lakosság
önkéntes áttelepülési lehetőségéről az I. cikkely rendelkezett, míg az V. cikkely
a Szlovákia területén élő magyarok egy részének Magyarországra történő átköltöztetését
szabályozta, vagyis számukra gyakorlatilag kényszerkitelepítést jelentett az
egyezmény. Az áttelepítendők kiválasztásának joga ugyanis ez esetben nem az
egyént, hanem a csehszlovák kormányt illette. Az I. és V. cikkely szerinti kicserélendő
személyek lélekszámát azonosan állapították meg a szerződő felek. Továbbá vállalnia
kellett még Magyarországnak az ún. "háborús bűnös" szlovákiai magyarok
(VIII. cikkely szerint áttelepülők) egyoldalú befogadását is. [...]
Ugyancsak az egyezmény tette lehetővé a csehszlovák kormány számára egy olyan,
ún. különbizottság felállítását, amelyik a magyarországi szlovákok figyelmét
és érdeklődését volt hivatva felkelteni az áttelepülés iránt (II-IV. cikkely).
Honosság a 18. századtól
A trianoni Magyarország legnépesebb szlovák ajkú közösségei az összefüggő Kárpát-medencei
szlovák nyelvterülettől mintegy 250-300 km-re alakultak ki. [...] A 18. századi
alapítású településeket (Békéscsaba, Szarvas, Mezőberény, Tótkomlós), amelyeknek
népessége zömmel a mai Közép-Szlovákiából (az egykori Hont, Nógrád és Zólyom
vármegyékből) származó lutheránus vallású volt, további, a 19. és 20. században
alakult újabb szlovák vagy részint szlovák települések (Pitvaros, Csanádalberti,
Ambrózfalva, Medgyesegyháza, Nagybánhegyes, Kondoros, Csabacsűd) követték. Az
új községek lakói azonban már nem a Felvidékről (a mai Közép-Szlovákia területéről)
kerültek az Alföldre, hanem jórészt a 18. századi anyatelepülések bocsátották
ki fölös népességüket, vagy pedig magának az anyatelepülésnek a külterületi
határából önállósodtak (Gerendás). [...]
A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság
A csehszlovák kormányzat valószínűleg már a kétoldalú diplomáciai tárgyalások
idején (1945 vége-1946 eleje) részletes tervezetet dolgozott ki, hogy magyar-országi
népcsoportjait minél nagyobb számban nyerje meg az áttelepülésre. Mindenesetre
az egyezmény aláírását követő napokban (1946. március 4-től) a Csehszlovák Áttelepítési
Bizottság (CSÁB) vagy Különbizottság igen rövid idő alatt szervezte meg toborzási
körzeteit. A trianoni országterületet kezdetben 16, majd (március közepétől)
18 körzetre osztották fel. [...]
A Magyarországra érkező bizottsági tagok (lelkészek, pedagógusok, művészek,
gazdasági szakemberek) a szlovák politikai élet szinte valamennyi árnyalatát
(a nemzetiektől a kommunistákig) képviselték. A CSÁB döntő fontosságúnak ítélte
a "nagy alföldi szlovák tömb" állásfoglalását, ezért több neves szlovákiai
politikus személyesen kívánt szólni az itt élőkhöz. [...]
A toborzás
Az 1946. március 4-től április közepéig (mintegy hat héten át) engedélyezett,
valamint ezt követően mintegy másfél évig tartó "nem hivatalos" toborzási
akció során a lakosságcsere, az áttelepülés lehetőségének híre a legeldugottabb
magyarországi szlovák faluba, tanyára is eljutott. Az agitációt élőszóban, rádión,
röplapokon keresztül folytathatták a CSÁB tagjai. Továbbá minden szlováklakta
településen (az egyezmény értelmében) két-két nyilvános nagygyűlést is tarthattak
az érdeklődők számára. A magyarországi szlovákok megnyerését az áttelepülésre
hatékonyan támogatták a Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontja (szlovák
rövidítéssel AFS) szervezetei, és tagjainak jelentős része is. Sőt az AFS lapja,
a Sloboda szinte minden erejével a népcserét propagálta.
A Magyarországon tartózkodó szlovákiai aktivisták kezdetben elsősorban érzelmileg
igyekeztek megnyerni a szlovák kisebbséget. Arra hívták fel a figyelmüket, hogy
a történelem most páratlan lehetőséget kínál az évszázadokon át elnyomott szlovákság
számára, amely így visszaszerezheti szétszóródott, asszimilálódott vagy az asszimiláció
útjára lépett "gyermekeit". Egyúttal a nemzetiségi kérdést is megoldani
vélték a lakosságcserével. [...] A toborzó gyűlésekkel egy időben jeles szlovákiai
művészek, művészeti együttesek mutatkoztak be az érdeklődő közönségnek. Az anyaországi
kultúra (színház, zene) értékeinek bemutatásával elsősorban a kettős kötődésű,
illetve már a magyarosodás útjára lépő szlovákokat (szlovák származásúakat)
kívánták megnyerni, visszahódítani.
A racionálisabban gondolkodó aktivisták azonban rögtön a kedvezőbb csehszlovákiai
gazdasági kilátásokat ajánlották hallgatóságuk figyelmébe. Állást, házat, földet,
vállalkozási lehetőséget, a gyermekek számára pedig biztosabb csehszlovákiai
jövőt ígértek. Számos esetben, hogy nyomatékot adjanak a CSÁB tagjai a hazai
jólétnek, ruhaneműt és cipőt osztattak szét a nehéz körülmények között élő,
az áttelepülés iránt érdeklődők között. Sok száz magyarországi szlovák gyermek
tölthetett hosszabb-rövidebb időt, nyelvgyakorlással egybekötve, valamelyik
szlovákiai hegyvidéki üdülőhelyen.
A hagyományos vallásos értékrendhez és a szülőföldjéhez ragaszkodó paraszti
családok megnyerését a CSÁB az egyházak, pontosabban a lelkészek bevonásával
igyekezett fokozni. [...]
A szlovákságot ért vélt vagy valódi sérelmek állandó hangoztatása is fontos
részét képezte az agitációnak. [...]
Az új haza, Szlovákia magyarlakta részeinek megismertetése sem maradt ki a CSÁB
tevékenységéből. 1945 tavaszától egyre-másra kaptak lehetőséget az érdeklődők,
hogy leendő szlovákiai lakóhelyüket megtekintsék. A Slobodában is hétről hétre
térképmelléklettel ellátott fényképes beszámolók hívogatták a békés-csanádiakat
a Mátyusföldre és a Csallóközbe.
Az átköltözést fontolgató, végleges döntést azonban még nem hozó családok meggyőzését
a rémhírek "segítették", amelynek terjesztésében a CSÁB tagjai mellett
az AFS aktivistáinak egy része is részt vett. Többek között azzal ijesztgették
a szlováklakta települések lakóit: ha most (1946/47-ben) önként nem költöznek
át Szlovákiába, akkor a későbbiekben már a magyar kormány kötelezi őket, ingóságaik
nélkül, az ország elhagyására.
A lakosság érdekei
A magyarországi (délkelet-alföldi) szlovák (szlovák gyökerű) lakosság többsége
érdeklődéssel fogadta a Szlovákiából érkezetteket, a jelentkezési, "kitelepülési"
lap aláírására azonban nehezen szánták rá magukat. A Csehszlovák Áttelepítési
Bizottság kampánya mellett azonban számos más ok is befolyásolta, alakította
a délkelet-alföldi szlovákok döntését a kitelepülés vagy az itthon maradás kérdésében.
A két világháború közötti Magyar- ország nem kielégítő szociális viszonyai a
nemzetiségi lakosság (így a szlovákok) egy részében azt a képzetet keltették,
hogy nyomorúságos sorsuk oka éppen nemzetiségi származásukban rejlik. Ezért
a szlovák vagy szlovák gyökerű szegényebb rétegek jelentős számban próbáltak
maguk és családjuk sorsán a Csehszlovákiába költözéssel javítani. [...]
Az átköltözés mellett döntött jó néhány olyan szlovák vagy részben szlovák származású polgár is, aki a háború alatt a különböző szélsőjobboldali pártoknak volt a tagja, vezetője. A jogos felelősségre vonástól vagy pedig a bíróságok szubjektív döntésétől való félelem egyaránt fokozta az átköltözési hajlandóságot a szlovák vagy szlovák őssel is rendelkezők körében. Ugyanakkor csaknem mindegyik délkelet-alföldi szlováklakta településen olyan esetek is ismertek, hogy politikai múltjuk miatt vagyonelkobzást vagy szabadságvesztést szenvedett személyek nem települtek ki, holott ezt, családjuk szlovák eredetére hivatkozva, megtehették volna.
Kitelepülők, maradók
A CSÁB agitációjának eredményeként, a végleges adatok szerint, 1946. június
végére közel 100 ezer magyarországi szlovák, illetve szlovák származású vagy
magát annak valló személy kívánt élni az önkéntes átköltözés lehetőségével.
Minden felnőtt (18 éven felüli) jelentkezőnek egy-egy ún. jelentkezési "szlovák"
lapot kellett kitöltenie és aláírásával hitelesítenie. [...]
A jelentkezők foglalkozási összetételét tekintve megállapítható, hogy az önállóak
(a 18 éven felüli személyek) között igen sok (több mint negyede) volt a napszámos.
Viszonylag alacsony a földművesek (20 százalék körüli) aránya. Arányaiban ugyan
nem nagy, de számszerűségében mindenképpen jelentős (kb. 2300 család, 10 ezer
személy) kis- és középparaszti (5-20 kat. hold) réteg is foglalkozott az áttelepülés
gondolatával. Szép számmal (kb. 4 ezer fő) vállalták a Szlovákiába való átköltözést
az értelmiségiek, a közalkalmazottak és szabadfoglalkozásúak is. Ez a réteg
elsősorban a fővárosból, Miskolcról, valamint Békéscsabáról s e városok környékéről
toborzódott, és jelentkezésük okát mindenekelőtt a háború utáni magyarországi
lét- bizonytalanságban kell keresnünk. [...]
Mérleg
A lakosságcsere-egyezmény alapján kitelepülni szándékozó délkelet-alföldi szlovákok többsége a szegényebb sorsú társadalmi rétegekből került ki. A földműves családok harmada-fele az 1945. évi földreform során lett tulajdonosa földjének, vagy pedig korábbi 1-5 kat. holdas ingatlanát egészítette ki a reform eredményeként hasonló nagyságú területtel. Ugyanakkor kétségtelen tény az is, hogy a szociális szempontok mellett a jelentkezők kisebb részének döntését erős szlovák nemzeti öntudata is befolyásolta. Ezek a családok ugyanis úgy vélték, hogy szlovákként csak Szlovákiában lehet élni. Elhatározásukat minden bizonnyal befolyásolta a CSÁB propagandája, miszerint aki Magyarországon marad, az elvész a szlovákság számára, feloldódik a "magyar tengerben".