FRENKL RÓBERT: Fasori Gimnázium újraindítása

1952. június 30-1989. szeptember 2.
Az állam és az evangélikus egyház között 1948 decemberében létrejött egyezmény alapján az egyháznak joga lett volna két középiskolát - Budapesten a Deák térit és a Fasori Evangélikus Gimnáziumot - működtetni. 1952-ben azonban ezt a két gimnáziumot is államosították. Harminchét éven keresztül a Magyarországi Evangélikus Egyház - mely egykor az ország egyik legjelentősebb iskolafenntartója volt - nem működtethetett közoktatási intézményt.
1989. szeptember 2-án volt harminchét év után az első ünnepélyes tanévnyitó az újraindított fasori gimnáziumban. Az esemény a rendszerváltozás folyamatának a része lett, hiszen az egyházi ingatlanok, közte az iskolák visszaadását-visszaállítását szabályozó törvény majd csak 1991-ben, a demokratikus parlamenti periódusban születik meg. [...]
A legendás iskola tetszhalála
Állami, politikai erőszak kifejezője volt 1952-ben az a döntés, amely az egyezmény ellenére megfosztotta maradék iskoláitól az egyházat, és állami, politikai döntés született 1988 januárjában arról, hogy az evangélikus egyház újraindíthatja a Fasort.
Hogy sok esetben mennyire esetlegesek voltak a diktatúra döntései, nem volt mögöttük stratégia, azt az mutatja, hogy az államosítás után több mint egy évig nem dőlt el, mi lesz a fasori épület sorsa. A gimnázium megszűnte után már csak a Sopronból felköltöztetett Evangélikus Teológiai Akadémia működött egyházi intézményként a kezdetektől egyházi tulajdonú épületben. 1953. október 6-án született meg az a jegyzőkönyv (MM irattár 199/16/53), amely rögzítette az Evangélikus Teológiai Akadémia és a Pedagógus Továbbképző Intézet (OPI) helycseréjét. [...]
A sors iróniája, hogy az Evangélikus Teológiai Akadémiát később új otthonából, a Lendvay utcából is kitették, éppen az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) költözött az épületbe. (Amelyet szintén a Németh-kormány számolt fel 1989 júniusában, a művelődési miniszter javaslatára.)
Világiak a Fasor mellett
De mikor, hol és miért döntöttek a Fasor újraindítása mellett? Az iskolát az egyháztól vették el, csak az egyház kérhette vissza. Az evangélikus egyházat kellett tehát lépéskényszerbe hozni, mivel az akkori egyházvezetésnek, feltehetőleg az ÁEH-val való konzultációk által megerősítve, ilyen szándéka nem volt. 1984-85-ben, a Diakónia szerkesztőbiztotsági ülésein többször szóba került a Fasor ügye, elsősorban Jánosy István és id. Fasang Árpád tartották ébren a kérdést. [...]
1986-87-ben változott a helyzet. Az evangélikus egyházban színre lépett "Testvéri Szó" mozgalom egyik legkiemelkedőbb, maradandó sikere volt az iskola újraindítása. Egyben indikátora a társadalmi-egyházi változásoknak. [...]
Az egyházi vezetés aggályai
A Fasor-ügy a világi sajtóban is megjelent. 1986. november 30-án, vasárnap reggel 9 órakor a Kossuth Rádió egyórás műsort sugárzott "Egy gimnázium, amely már csak a szívekben él" címmel.
Az egyház vezetői azonban még mindig húzódoztak. A lelkészi kar többsége, ha nem is volt a Fasor újraindítása ellen, de nem is támogatta azt. Aggályai elsősorban anyagi természetűek voltak. (Utólag tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy a fenntartások nem voltak alaptalanok. Egy iskola költségvetése meghaladhatta volna az egyház akkori egész költségvetését.) Nemcsak a helyreállítás, az újraindítás fedezetét nem látták, a működési, fenntartási költségek forrását is megkérdőjelezték.
Lényegében a "nem lelkészek" tartották szőnyegen a kérdést az egyházban. [...]
Az Állami Egyházügyi Hivatal taktikája
1986. október végén felhívtak Miklós Imre egyházügyi államtitkár titkárságáról, hajlandó lennék-e egy informális beszélgetést folytatni az államtitkár úrral? Az egy és háromnegyed órás beszélgetésen (1986. november 5.) főleg Miklós Imre beszélt, elemezte az egyházi helyzetet, méltatta az állam hozzáállását. Hangsúlyozta, hogy a Testvéri Szót belső egyházi ügynek tekintik, melynek legjelentősebb követelései teológiai, illetve egyházszervezeti jellegűek.
Én rákérdeztem a Fasorra mint állami vonatkozású ügyre. Miklós Imre kifejtette, hogy nem lát esélyt az iskola újraindítására, sőt a maguk részéről határozottan ellenzik. Úgy vélik, több feszültséggel, gonddal járna - az egyháznak is -, mint előnnyel. Azután váratlanul elmosolyodott, és így szólt: "Engedje meg professzor úr, hogy magánemberként hozzátegyek ehhez valamit. Azért csak próbálják meg. Annyi minden történik manapság, változnak a dolgok, sosem lehet tudni. Próbálják meg."
Ettől a beszélgetéstől kezdve mozgásba jöttek a dolgok. Bár az ÁEH egyrészt az evangélikus egyházvezetés, másrészt a nagypolitika irányába közel egy évig következetesen ellenezte a Fasor újraindítását, de nem vette le a napirendről.
Az új állami stratégia kiindulópontja Nagy Gyula püspök 1986. november 10-én kelt levele az ÁEH-hoz, amely alapján halványan állítható, hogy az egyházvezetés lépéseket tett a gimnázium visszaszerzése érdekében. [...]
1987. január 16-án Miklós Imre Szigorúan Titkos! 0017/6/1987 sz. feljegyzést küldött Lakatos Ernőnek, az MSZMP KB Agit. prop. Osztálya vezetőjének. Ebben a következőkben összegezte az ÁEH álláspontját: "Új egyházi középiskola létesítése ügyében fokozódó nyomás nehezedik a református és az evangélikus egyház vezetőire. Ennek egyik oka, hogy egyes egyházi csoportok ezúton is szeretnék megújítani az egyházak elvesztett kulturális szerepét.
[...] Hivatalunk az egyházi vezetőket arra orientálja, hogy meggyőző érvekkel mutassák be, az egyháznak - a jószándékú pénzügyi felajánlások ellenére - nincsenek olyan anyagi eszközei, amelyekkel újabb középiskolák felállítását és folyamatos magas szintű működését biztosítani tudnák. Mivel e kérdés nem csupán egyházpolitikai ügy, szükségesnek tartjuk, hogy az érintett állami és társadalmi szervek a jövőben hasonló kezdeményezésekre egyeztetett álláspontot alakítsanak ki és egységes szemléletet tükröző válaszokat adjanak." [...]

Döntés "magas szinten"
1987 tavaszán hosszú betegség után elhunyt Káldy Zoltán püspök. [...]
Az egyházban időközben felgyorsultak az események. Döntés született arról, hogy nemcsak a Déli egyházkerület megüresedett püspöki állását töltik be, hanem kiírják az egyházkerületi felügyelői választást is. [...]
Az ősz folyamán sport-, illetve egészségügyi eseményen módom nyílt a Fasorról szót váltani Berecz Jánossal, illetve Csehák Judittal. (Berecz János volt a vezetője az egyházi ügyekben is illetékes Agit. prop. Bizottságnak.) Nem zárták ki a Fasor újraindításának a lehetőségét. Annyi volt a kérdésük, valóban olyan jelentős-e az ügy iránti figyelem külföldön is, várható-e értékelhető adomány a külföldön élő volt diákoktól. A kedvező belpolitikai hatásról nem volt kétségük.
Feltételezhető volt, hogy az ÁEH ellenkezése ellenére magas szinten is hajlanak a Fasor visszaadására, mert más csatornákon érkező információk ezt szorgalmazzák.
Az utolsó fontos mozzanat Miklós Imre beszámolója az Országgyűlés 1987. téli ülésszakán (december 17.) az állam egyházpolitikájáról. Ehhez kapcsolódott, politikailag természetesen még jelentősebb volt, Berecz János PB-tag, KB-titkár felszólalása, ami csaknem nyitást jelentett egy új, liberálisabb egyházpolitika felé. Szentágothai János felvetette az iskola újraindításának a lehetőségét. 1988. januárban kérette Miklós Imre Nagy Gyulát és közölte vele: újraindíthatjuk az iskolát, megszületett a magas szintű politikai döntés.
Újraindítás
1988. február 19-én zajlott le az iskola újraindítását rögzítő megbeszélés Köpeczi Béla miniszterrel. [...]
Az egyházi apparátusban is volt kétely, ami - sok rossz tapasztalat nyomán - csak akkor oszlott el, amikor az első, 30 millió forintos átutalás megérkezett a minisztériumtól az épület átalakítási költségeire, mely végül 90 milliót igényelt. De a döntést követően - ilyen volt a korszak - ez már nem jelentett problémát. Azért sem, mert az akkori miniszter (Glatz Ferenc) és az államtitkár (Stark Antal) fenntartás nélkül az ügy mellé álltak.

Vissza a tartalomjegyzékhez