VOGEL SÁNDOR: Rendszerváltás fegyveres összecsapással
Románia, 1989-1992
A rendszerváltás Romániában volt a leglátványosabb a kelet-európai térségben. A "televíziós forradalom" világszenzáció lett. Máig vitatéma azonban, vajon forradalom, hatalomváltó elitpuccs vagy népfelkelés és puccs keverékéről volt szó 1989 decemberében Bukarestben. [...]
A rendszer bukásának előfeltételei
Ceausescu uralma 1968-ig tartó első szakaszában bizonyos liberalizációt és szakszerűsödést
vezetett be azzal a céllal, hogy hozzá hű elitet emeljen a hatalomba. Hatalma
1974-ig tartó második szakaszában a politikai eliten belüli mobilitás mindinkább
megszűnt. 1974-ben Ceausescu az államelnöki funkciót is átvette, ezzel kezdődött
meg uralmának utolsó szakasza. Pozíciója a végletekig megerősödött. A hatalom
egy klán kezében összpontosult, amely kialakításának alapja a diktátorhoz fűződő
patriarchális rokonsági és a lojalitáson alapuló személyes kapcsolat volt. Ebben
a korszakban értek meg a diktatúra bukásának feltételei:
- 1974 és 1989 között Románia gazdasága gyors ütemben közeledett a csődhöz.
A tekintélyuralmi befektetések (Duna-Fekete-tenger-csatorna, bukaresti kormányzati
negyed felépítése) és a túlméretezett iparosítás felemésztették Románia tartalékait.
Az állam 21 milliárd dollárt fordított az adósságok törlesztésére, melyeket
1989-ig visszafizetett. Mindez tragikus hatással volt a lakosság életszínvonalára:
az energia- és az áruhiány már-már a lakosság biológiai túlélését veszélyeztette.
- A gazdaság mellett a társadalom is teljes válságba jutott. [...]
- 1971-től redukálta a kultúra és a tudomány támogatását. [...]
- Elmélyült a román nemzettudat válsága. A propaganda elsősorban a nacionalizmusra
támaszkodott és annak perverz formáit alakította ki. A nacionalista hisztériakeltés
hatalmas károkat okozott és máig befolyásolja a román közgondolkodást.
- A rendszer teljesen maga ellen fordította a kisebbségeket. Nyílt asszimilációs
politikájával, az ún. "homogenizációval" végső veszélyt jelentett
számukra. Az 1988-ban nyilvánosságra hozott településrendezési terv értelmében
megkísérelték a kisebbségek egyik utolsó mentsvárának, a falvaknak a szétzúzását.
[...]
- Az 1980-as évek végére Ceausescu és klánja szembekerült saját elitjével is.
Amilyen mértékben ugyanis Ceausescu kiterjesztette jogosítványait, olyan mértékben
csökkent a vezetés többi tagjának hatalma.
- Maga ellen fordította a tisztikar azon részét is, amelyiket 1978-1985 között
tartalékba helyezett. [...]
- A diktátor bizalma a titkosszolgálatban (Securitate) is megrendült, és úgy
tűnt, hogy nem a lakosság, hanem az ellenőrök ellenőrzése a legfontosabb számára.
[...]
- Az ország már képtelen volt alkalmazkodni a szuperhatalmak közötti viszony
irányváltozásához, és elszigetelődött mind a Kelettel, mind a Nyugattal szemben.
1985-től, Gorbacsov hivatalba lépésétől növekedett a Romániára gyakorolt szovjet
nyomás. Moszkva rá akarta venni Romániát, hogy csatlakozzék reformpolitikájához.
Ceausescu azonban ellenállt a nyomásnak, sőt közös fellépést szorgalmazott a
magyar- és lengyelországi fejleményekkel szemben. Az 1980-as évek vége felé
Románia nyíltan konfrontálódott a Nyugattal is. [...]
Ceausescu [...] és fáradhatatlanul ismételte ama tézisét, hogy minden szocialista
állam maga határozhatja meg fejlődésének irányvonalát. Reformok helyett recentralizációt,
ellenreformot vezetett be, és nacionalista propagandával próbálta meg a lakosság
támogatását elnyerni. [...]
Véres hatalomváltás
A romániai hatalomváltás erőszakos volt, ebben különbözve mind a magyarországi
és lengyelországi békés folyamatoktól, mind a csehszlovákiai "bársonyos"
forradalomtól. Az események 1989 decemberében Temesváron kezdődtek Tőkés László
református lelkész ellenállásával. [...]
Ceausescut televíziós beszédében a temesvári tüntetőket huligánoknak nevezte,
és felszólította a lakosságot a haza és a szocializmus védelmére. December 21-re
népgyűlést hirdetett az RKP Központi Bizottságának épülete elé. Beszédét azonban
a tömeg lehurrogta. (A televízió percekig mutatta a diktátor eltorzult arcát.)
A késő esti órákig Bukarestben és más városokban véres összecsapások voltak.
December 22-én Ceausescu kihirdette a rendkívüli állapotot. A Conducator még
egyszer megkísérelte, hogy a tömeghez szóljon, de sikertelenül. A tetőről helikopteren
menekült el.
A hatalmat a Nemzeti Megmentési Front (NMF) vette át. Ennek elnöke, egy kegyvesztett
volt pártfunkcionárius, Ion Iliescu kiáltványt olvasott fel és bejelentette,
hogy a forradalom győzött. [...]
Néhány órával azután, hogy az NMF bejelentette igényét a hatalomra, ismeretlen
"terroristák" válogatás nélkül lőttek a tüntetőkre és a hadsereg egységeire.
A televízió példátlan kollektív pszichózist keltett. A diverzió és a dezinformáció
klasszikus eszközeivel megjátszották egy már nem létező államhatalom "ellenforradalmát".
[...]
Az 1989. decemberi események a lakosság szeme láttára mentek végbe. Ez volt
a történelem első "televíziós forradalma". [...]
Az 1989. decemberi fordulat értékeléséről máig vita folyik.
Az egyik legfontosabb kérdés: népfölkelés volt vagy államcsíny? Közvetlenül
a hatalomátvétel után az NMF vezetői legitimációjuk alátámasztására forradalmi
mítoszt akartak teremteni és azt hirdették, hogy a hatalom új szerve a forradalom
terméke. Későbbi elemzések szerint a felkelés és az államcsíny céljai eltértek
egymástól: míg a felkelés a kommunista rendszer megdöntésére törekedett, az
államcsíny Ceausescu személyes diktatúrájának megbuktatását tekintette elsődleges
célnak. A népfölkelés ideológiai alapja a szabadság eszméje volt, az államcsíny
ideológiáját valamiféle peresztrojka bevezetésének a célja jellemezte; a fölkelés
a résztvevők szempontjából spontán volt, az államcsíny megtervezett; a népfölkelés
erőszakmentesnek indult, az államcsíny megszervezői erőszakot alkalmaztak.
Következő kérdés, hogy az állami erőszakszervek számoltak-e egy "kínai
megoldással", azaz a felkelésnek a pekingi Tienanmen téri eseményekhez
hasonló leverésével? Nem kétséges, hogy Ceausescunak ez volt a szándéka. Nyugati
megfigyelők szerint a román hadsereg azonban el akarta kerülni és végül el is
kerülte a "kínai megoldást".
A közemberek, a hatalmi körök, a tisztikar magatartásának nyitott kérdésein
túl felmerül, vajon milyen szerepet játszott Ceausescu megbuktatásában a Szovjetunió,
a Varsói Szerződés és a Nyugat? Kétségtelen, hogy a támogatás mind a Szovjetunió,
mind a szomszédok, mind a Nyugat részéről megvolt. [...]
Hatalmi harc
Az NMF hatalomra kerülésekor nyilatkozatban ismerte el a demokratikus elveket:
az alapvető polgári és szabadságjogokat, pártok és szervezetek alapításának
jogát, a véleménynyilvánítás és a külföldi utazások szabadságát. Saját hatáskörébe
vonta a végrehajtó hatalmat, a központi és a helyi közigazgatást. Dekrétumot
adott ki, melynek értelmében törvényeket fogadhat el, kinevezi a miniszterelnököt,
a Legfelsőbb Törvényszék elnökét, az új alkotmány tervezetét kidolgozó bizottságot,
elfogadhatja a költségvetést, ratifikálhatja a nemzetközi szerződéseket. Az
NMF elnökét, Ion Iliescut pedig az államfő jogosítványaival ruházták fel. 1990.
január 5-én az NMF nyilatkozatot adott ki a nemzeti kisebbségek jogairól is,
amelyben leszögezte, hogy az alkotmánynak el kell ismernie a kisebbségek egyéni
és kollektív jogait. Az NMF tevékenysége tehát kétirányú volt: egyrészt igyekezett
az államhatalmat teljes egészében magához ragadni, másrészt a népfölkelés kívánságaként
az alapvető demokratikus szabadságjogokat kinyilvánítani.
Az egységnek ez a látszata azonban néhány héten belül felbomlott. [...] A román
politikai életben kettős törés állt be: egyrészt az új, az NMF-ben tömörülő
posztkommunista elit és a kommunizmus teljes eltörlésére törekvő ellenzék, másrészt
az új eliten belül a Ion Iliescu és Petre Roman nevével fémjelzett két irányzat
között.
Január 28-án kormányellenes tüntetés volt Bukarestben. A tüntetések nyomására
az NMF tárgyalásokba kezdett az ellenzékkel. A kerekasztal román változataként
megalakult a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa, amely az első választásokig
az ország parlamentjének szerepét töltötte be. [...]
Május 20-án megtartották a parlamenti választásokat, amelyen az NMF 67%-os abszolút
többséget ért el. A második helyre 7,2%-kal a magyar kisebbség érdekvédelmi
szervezete, az RMDSZ került. Ion Iliescu elnyerte a szavazatok 85%-át, és Románia
elnöke lett. A hatalom ellen azonban tovább folytatódtak az antikommunista diáktüntetések.
Június 14-én bányászok vonultak Bukarestbe és szétverték a tüntetőket. [...]
1990. június 28-án megalakult az új kormány, melynek miniszterelnöke Petre Roman
lett. Az NMF két irányzatra szakadt, és a hatalomért folyó harc az új eliten
belül játszódott le. Két csoportosulás lépett fel egymással szemben: az egyik
Iliescu államelnök, a másik Petre Roman miniszterelnök köré tömörült. Iliescut
a régi kommunista nomenklatúra azon része támogatta, amely még mindig jelentős
pozíciókkal rendelkezett a politikai és gazdasági életben. Petre Roman mögött
sorakozott fel az a fiatalabb technokrata elit, amely nem töltött be jelentős
funkciókat a diktatúra idején, de a hatalom közelében volt. Az államelnök és
a miniszterelnök között nézetkülönbségek voltak a gazdasági reform, a politikai
berendezkedés, a múlthoz való viszony, a kül- és biztonságpolitika kérdéseiben.
[...]
Az új rendszer intézményesítése
Az új alkotmány, amelyet az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1991. november 21-én fogadott
el, december 8-án pedig népszavazással erősítettek meg, Romániát egységes és
oszthatatlan nemzetállammá, köztársasággá, szociális és demokratikus jogállammá
nyilvánította. Leszögezte, hogy az állam a román nép egységének elvén alapul,
de elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai,
kulturális, nyelvi és vallási identitásuk meg- őrzéséhez. Az állampolgárok számára
a nyugati alkotmányokból is ismert politikai, szociális és gazdasági jogokat
biztosítja. Előírja: a gazdasági élet alapja a piacgazdaság, a magántulajdon
pedig sérthetetlen. A kétkamarás parlament a legmagasabb képviseleti és egyetlen
törvényhozó szerv. Az ország félprezidenciális köztársaság. [...]
Az alkotmányt több kritika érte, egyrészt, mert szövege nem mindig egyértelmű,
és túl nagy játékteret enged a későbbi törvényeknek. Másrészt a magyar kisebbség
elfogadhatatlannak tartotta Románia nemzetállammá nyilvánítását és azt, hogy
kizárólag a román nyelvet ismeri el hivatalos nyelvként. [...]
1989 és 1992 között az új hatalom csupán néhány félénk reformot vezetett be,
így a gazdasági és társadalmi életben döntő változások nem következtek be. A
privatizációs intézkedések a mezőgazdaságot, a kereskedelmet és a szolgáltatásokat
érintették. 1991-ben törvényt fogadtak el arról, hogy a részvénytársaságok 30%-át
lakossági részvények formájában osztják szét. Az árakat több fokozatban liberalizálták,
a lejt leértékelték. A mezőgazdasági szövetkezeteket feloszlatták, az 1991.
februári földtörvény értelmében pedig minden család visszakaphatott 10 hektárt
kisajátított földjéből.
Az egypártrendszert többpártrendszer váltotta fel, de az 1992. szeptemberi választásokig
a többség szerepét az NMF játszotta, amely időközben a Petre Roman által irányított
Nemzeti Megmentési Front Demokrata Pártjára és a Ion Iliescu által vezetett
Társadalmi Demokrácia Pártjára szakadt. Újjáalakultak a hagyományos történelmi
pártok (Nemzeti Liberális Párt, Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt) és
létrejött három szélsőséges nacionalista párt (Román Nemzeti Egységpárt, Nagyrománia
Párt, Szocialista Munkáspárt). Az RMDSZ megőrizte addigi szerepét.
Az 1989 és 1992 közötti szakasz az 1992. szeptemberi választásokkal zárult.
Ekkor Iliescu pártja elnyerte a szavazatok 27,72%-át a képviselőházban és 28,29%-át
a szenátusban. Abszolút többségét tehát elveszítette. A polgári erőket tömörítő
Demokratikus Konvenció a második helyen (20,01%, 20,16%) végzett. Az RMDSZ az
ötödik helyet szerezte meg (7,23%, 7,20%). Az ország elnöke a szavazatok 61,27%-val
Ion Iliescu lett.
A következő négy évben Romániát az Iliescu elnök nevével fémjelzett Társadalmi
Demokrácia Pártja (PDSR) kormányozta a három szélsőséges párt támogatásával,
amelyekkel később formálisan is szövetségre lépett. 1992 tehát nem jelentett
korszakváltást Romániában, csupán az NMF hegemón szerepének és az erőszak rendszeres
alkalmazásának a végét egy olyan folyamatban, amely ma is tart.