NÉMETH ISTVÁN: Németország újraegyesítése 1987-1990

Az 1949. október 7-én Németország szovjet megszállási övezetéből alakult Német Demokratikus Köztársaság (NDK) 108 ezer km2-nyi területén 17,2 millió lakos élt, közöttük 4,4 millió eredeti hazájából elűzött személy. Az ország 1954-ig szovjet megszállás alatt állt. [...] Az ország a Szovjetunió befolyási övezetének legnyugatibb európai előőrse lett, és a szovjet vezetés igényt tartott az ország belügyeibe való messzemenő beavatkozásra.
Az NDK nélkülözhetetlen kapocs volt a Varsói Szerződés (1955) összetartásában; a Szovjetunió a szocialista országok válságai (1956, 1968, 1980-81) felett aligha tudott volna olyan hatékonyan úrrá lenni, ha nem rendelkezett volna az NDK területével, és politikailag nem támogatja az irányában csaknem az utolsó pillanatig lojális NDK- vezetés. Idővel a keletnémet állam növekvő gazdasági, tudományos és műszaki potenciálja is fontos szerepet kapott a szállításokra és korszerűsítésre szoruló szovjet gazdaság egyes területein. Végezetül az ország a Szovjetunió nyugati politikájának döntő eszköze volt arra, hogy befolyást gyakoroljon a Német Szövetségi Köztársaságra (NSZK), amely a NATO (1949) egységének és az Egyesült Államok európai jelenlétének fenntartásában játszott szerepe révén lett döntő tényező.

A NSZEP-rendszer válsága
1985 márciusa után a demokratizálást, az egyén felszabadítását, a nyitást, a gazdaság decentralizálását és a népek önrendelkezési jogát elismerő gorbacsovi irányvonal mély egyetértésre talált az NSZK-ban. Az NDK-ban azonban a NSZEP vezetése vegyes érzésekkel fogadta az új szovjet irányvonalat, s ódzkodott a reformoktól. Tisztában volt vele, hogy az NDK-beli németek az önrendelkezési jog biztosításakor a német és az európai egységet választanák. Ezért 1987 februárjára a szovjet-NDK viszony alaposan megromlott. [...]
1989 júniusában Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár és Helmut Kohl német kancellár nyilatkozatban rögzítette, hogy a népek és az államok szabadon határozzák meg sorsukat, s kapcsolataikat szuverén módon alakítják. Gorbacsov ezzel nyíltan visszavonta a közép- és kelet-európai tömb társadalmi status quóját kollektíve biztosító Brezsnyev- doktrínát, amelynek helyébe októberben a Sinatra-doktrína lépett (a népszerű My Way dalból levezetett "saját út" lehetősége).
A közelgő válságra az NDK-ban számos jel utalt, noha szociálpolitikai és bizonyos gazdasági vívmányaival vezető helyen állt a KGST-országok között. A növekvő belső elégedetlenség és legitimációs hiány ellensúlyozására a vezetés elnyomta az ellenzéket, illetve a belpolitikai feszültséget enyhítendő engedélyezte a rendszer bírálóinak NSZK-ba való távozását. Mindehhez járultak a növekvő gazdasági gondok, a szolgáltatás folyamatos romlása, a környezeti problémák és a csendben végrehajtott áremelések. Az 1980-as évek második felére valamennyi területen súlyos problémák léptek fel. [...]
A politikai válság új méreteket öltött az 1989. május 7-i helyhatósági választásokon. A becslések szerint 10-20 százalékos ellenszavazati arány ellenére Egon Krenz, a választási bizottság elnöke ismét 98,89 százalékos hivatalos eredményt hirdetett ki. Ezúttal azonban az emberek nem fogadták el a kormány által kihirdetett eredményt, s panaszt emeltek. Miközben az ország korábbi szövetségesei közül jónéhányan a reformok útját járták, a keletnémet kormányt az állampolgárok alkalmatlannak tartották a reformra. A Honecker körüli pártvezetés elveszítette támaszát a Szovjetunióban és más "testvéri országokban", fokozatosan elszigetelődött, s magatartása értetlenséget váltott ki.
Mély csalódást keltett Kelet-Berlin egyetértő nyilatkozata a drámai kínai eseményekre is. Az NDK vezetése 1989. június 4-én a pekingi Mennyei Béke Terén a diáklázadás brutális leverése után nyíltan állást foglalt a kínai kormány mellett, szolidaritási látogatást tett Kínában és a tüntető diákokat ellenforradalmároknak bélyegezte. Ezért sokan tartottak az esetleges "kínai megoldástól". Egyre többen fordítottak hátat az országnak: 1989 első felében 46 ezer személy költözött át legálisan az NSZK-ba, s nyáron már 120 ezren kérvényezték kiutazásukat.

A magyar határnyitás
Az 1989. nyári-őszi hónapok legfontosabb eseménye a Magyarországon, Csehszlovákián és Lengyelországon keresztül az NSZK-ba irányuló menekülthullám volt. Az NDK polgárok "megszállták" az NSZK budapesti, varsói, prágai és kelet-berlini külképviseleteit. [...] A berlini fal megnyitásáig Magyarországon és Ausztrián keresztül közel 60 ezren távoztak az NSZK-ba. A következő hónapokban Csehszlovákián keresztül is ezrek utaztak az NSZK-ba. Az NSZK varsói követségére menekült 600 személy szintén az NSZK-ba utazhatott.
A NSZEP Politikai Bizottságában Günter Mittag a "szocializmus elárulásával" vádolta Magyarországot. Az "ügyek lassítására" Magyarországra küldött megbízottjuk azonban üres kézzel tért vissza. Fischer keletnémet külügyminiszter pedig Moszkvában a Varsói Szerződés tagállamainak összehívásával igyekezett elérni Magyarország "megregulázását", de Gorbacsov leintette: elmúltak azok az idők, amikor az általános vonaltól való elhajlást többségi nyomással módosítani lehetne.

A "Fal" leomlása
Az NDK fennállásának 40. évfordulójára (1989. október 6.) rendezett ünnepély előestéjén a nyilvános tüntetések és az ellenzéki csoportok aktivitása újabb tetőpontjára érkezett.
1989 októberében az NDK lakosságának lappangó elégedetlensége nyílt tiltakozó akciókba csapott át. [...]
Krenz és támogatói rugalmasabb irányvonalukkal még kapcsolódni kívántak a Gorbacsov-féle peresztrojkához és glasznosztyhoz. Azonban minden másképp történt. [...] November első hetében a tüntetések elérték csúcspontjukat. Ezért november 7-én testületileg lemondott a Willi Stoph vezette kormány, november 8-án pedig az egész Politikai Bizottság, hogy új vezetésnek - Krenz, Hans Modrow, Schabowski, Herger - adja át a helyét.
Az új pártvezetés tisztában volt azzal, hogy a rendszer megújulása számára legdöntőbb az utazási szabadság ügye. Krenz november 9-én délután informálta a Központi Bizottságot az új utazási rendelkezésekről. A sajtótájékoztatón pedig Schabowski (Kelet-Berlin NSZEP titkára) félreérhető nyilatkozatai azt sugallták, hogy a keletnémetek "azonnal" felkereshetik a Nyugatot. Mivel a határőrök semmiféle új utasítást nem kaptak, kezdetben ők is rögtönöztek, majd Krenz hozzájárulása után este 10 óra tájban megnyitották a határátkelőket. Ezzel a berlini fal 28 év után leomlott. [...]

A Modrow-terv
Az 1989. őszi fordulat Keletet és Nyugatot egyaránt felkészületlenül érte. A Szovjetunióban az SZKP ortodox szárnya és a tábornokok (Valentin Fallin, Jegor Ligacsov és mások) az NDK elvesztésének megakadályozására a belnémet határ szovjet katonai lezárását fontolgatták. Ezekben az órákban a "harmadik világháború szélén" álltunk, nyilatkozta később Sevardnadze szovjet külügyminiszter. A nyugati reakciók sem voltak egységesek. Miközben London és Párizs a német újraegyesítéstől az európai rendszert látta veszélyeztetve, Washingtonban higgadtan, sőt elégedetten szemlélték azt, mivel a kelet-nyugati konfliktusban közelinek tűnt céljuk megvalósulása, Kelet-Európa "felszabadítása". Bonnban visszafogottnak mutatkoztak, hogy meggondolatlan lépésekkel ne terheljék a bonyolult helyzetet.
Az 1989. november 13-án megválasztott új miniszterelnök, a reformpárti Hans Modrow a rendszer alapvető reformjára készült. Eszerint az NDK továbbra is a szovjet impérium alapja marad, de növelik versenyképességét a Nyugattal szemben. Ehhez azonban az NDK-t gazdaságilag és pénzügyileg szanálni kell, szükség esetén az NSZK-val való konföderáció formájában. 1989 végén azonban mindehhez már késő volt. A lakosság elveszítette bizalmát a kormányban, s a gazdaság is csődbe jutott. [...]
December 3-án végleg lezárult a hatalomváltás, mert az egész Politikai Bizottság és a Központi Bizottság is lemondott. Krenz nemcsak főtitkári posztját veszítette el, hanem december 6-án az Államtanács és a Nemzeti Védelmi Tanács elnökének posztjáról is lemondott. Az összes kulcspozíciót Hans Modrow hívei foglalták el. [...]

Kohl tíz pontja
Kohl nyugatnémet kancellár 1989. november 28-i tízpontos terve "azonnali konkrét segítséget" helyezett kilátásba az NDK számára. A Modrow-kormány szerződésközösséget sürgető javaslatán túlmenően konföderatív struktúrák kialakítását támogatta. Ennek feltételéül azonban az NDK "legitim, demokratikus kormányát" állította. Egyidejűleg határozottan kimondta, hogy az NSZK végcélja az egyesítés, de csak a Szovjetunió hozzájárulásával. [...]

Szovjet jóváhagyás
Modrow a Szovjetunió jóváhagyásával a tarsolyában, 1990. február 1-jén nemzetközi sajtókonferenciáján a német egység fokozatos tervét terjesztette elő. Kormánya az egységet konföderációs formában képzelte el, amelyben az NDK egyenrangú partnerként szerepel.
A német egységben az áttörés Kohl és Genscher 1990. február 10-i moszkvai tárgyalásain történt, ahol Gorbacsov beleegyezett a német egyesítésbe. Teljes körű jogot biztosítva, szabad kezet adott a belső módozatok kidolgozásához és az ún. 2+4 tárgyalások - a két német kormány és az egykori megszálló hatalmak - megkezdéséhez.

Átmeneti lépések
1990. februárban az NDK-beli események szintén fontos átmeneti szakaszba érkeztek. A Modrow-kormány támogatottságának mind nyilvánvalóbb hiányát az ellenzéki köröknek a kormányzatba való bevonásával igyekezett áthidalni. Felgyorsult a törvénykezés folyamata is: bevezették a vélemény-, az információ- és a médiaszabadságot. Előrehozták a Népi Kamara választásait és határoztak a választások nyilvános ellenőrzéséről. Megszüntették a pártok blokkját megtestesítő Nemzeti Frontot. Módosították az alkotmányt, amely a hadkötelezettség mellett alternatív polgári szolgálatot is lehetővé tett. Az állampolgári tömörülések elismerését és támogatását az egyesületi és párttörvény szolgálta. A szakszervezeti törvény engedélyezte a munkásharcokat és a sztrájkjogot, s megtiltotta a kizárásokat. Az új gyülekezési törvény a polgári és politikai jogok esetében a nemzetközi konvenciókra hivatkozott. [...]
A 93 százalékos választási részvétellel lebonyolított 1990. március 18-i választásokon a CDU a szavazatok 40,59, az SPD 21,76, a PDS 16,32, a Német Szociális Unió 6,27 százalékát szerezte meg. [...] Április 12-én a kereszténydemokrata Lothar de Maiziére-t az NDK miniszterelnökévé választották, s megkezdődött az operatív Németország-politika időszaka.

Nemzetközi egyezkedés
Washington, Párizs és London kezdettől fogva a NATO keretében képzelte el az egyesített Németország sorsát, míg a szovjet vezetés, Modrow-val együtt, az ország semlegességét követelte. [...]
Az 1990. szeptember 12-én Moszkvában rendezett utolsó "2+4" találkozón aláírták "A Németországra vonatkozó befejező szabályozás szerződését", amelynek tíz cikkelye nemzetközi jogilag is véget vetett a második világháborúnak. A békeszerződést helyettesítő nemzetközi jogi szerződés rögzítette Közép-Európa 1945 utáni területi állapotát, és közös döntéssel lezárta a Németországot érintő kérdéseket. [...]
1990. október 9-én szovjet-német egyezményt írtak alá egyes átvezető intézkedésekről, amely rögzítette az öt új tartomány területén 1994 végéig tartózkodó szovjet katonák költségeit, hazaszállításuk és otthoni elhelyezésük körülményeit. [...]
Október 12-én újabb szovjet-német egyezményben részletesen rögzítették a szovjet csapatoknak az NSZK-ban való meghatározott időtartamú állomásoztatását és tervszerű kivonását. November elején pedig húsz évre szóló egyezményt kötöttek a két ország gazdasági, ipari és tudományos-műszaki együttműködéséről. A szovjet-német jószomszédi, partnerségi és együttműködési szerződést Gorbacsov és Kohl 1990. november 9-én írta alá. [...]

A belső egyesítés
Az állami egység irányába mutató első államszerződést 1990. május 18-án írták alá a pénzügyi, gazdasági és szociális unióról, amely valójában felszámolta az NDK korábbi gazdasági rendszerét. A keletnémet gazdaságnak a magántulajdonon, a szabad árképzésen és az állami monopóliumok leépítésén kell alapulnia. A felszabaduló állami támogatásból finanszíroznák a gazdaság átalakítását. Az egyesített Németország átvette az egykori NDK-nak a Szovjetunióval szemben fennálló kereskedelmi kötelezettségeit. A pénzügyi unió egységes pénzügyi területet hozott létre, amelynek közös pénzneme a Deutsche Mark (DM) lett. A gazdasági unió alapját a szerződés "a szociális piacgazdaságban, a két szerződő fél közös gazdasági rendszerében" határozta meg. A szociális unióval az NDK kötelezettséget vállalt a szociális és a munkanélküli biztosítás rendszerének bevezetésére, beleértve az NSZK munkatámogatási rendszerének megfelelő intézkedéseit. A nyugdíj-, beteg- és balesetbiztosítást is az NSZK rendszeréhez igazították. A rendelkezések 1990. július 1-jén léptek életbe, s egyúttal megszüntették a személyi ellenőrzést a belnémet határon.
Nem döntöttek a két legkényesebb kérdésről: a kelet-németországi korábbi tulajdonosok igényeinek szabályozásáról és az államosított tulajdon reprivatizálásáról, beleértve a földbirtokokat és a mezőgazdasági üzemeket. Ugyanakkor megállapodás jött létre Kelet-Németország pénzügyi támogatásáról: a szövetségi kormány és a 11 tartomány májusban megállapodott a Német Egység Alapjának (Fonds Deutsche Einheit) létrehozásáról, amelyből 1994 végéig 155 milliárd márka újjáépítési segélyt folyósítottak Kelet-Németországnak. [...]
A pénzügyi ráfordítások ellenére a keletnémet gazdaság gyors fellendüléséhez fűzött remények tévesnek bizonyultak. A rossz termelékenységi mutatók elriasztották a magánberuházókat, a köztámogatási és munkateremtési programokat pedig nem lehetett az eredetileg tervezett méretekben fenntartani. Az eredmény az átlagosan 15 százalékos munkanélküliség lett, amely néhány régióban még magasabbra szökött. Mivel a keletnémet területek vezető pozícióit többnyire nyugatnémetek kapták meg, a megosztás a fejekben továbbra is fennmaradt.
Az 1990. június 17-i alkotmánymódosító rendelet az NDK-t szabad, demokratikus, föderatív és ökológiai irányultságú jogállammá változtatta. Megerősítették az NSZK-val kötött uniós szerződéseket, júliusban pedig visszaállították a régi tartományokat. Törvényben rögzítették a közvetlen csatlakozást előkészítő választási szerződést és az egyesítési szerződést.
1990. október 3-án az ország csatlakozott az NSZK-hoz. (A két német állam második államszerződését, az egyesítési szerződést augusztus 31-én írták alá.) [...] A tulajdon kérdése sokáig számos bizonytalanság és nehézség forrása maradt.

Vissza a tartalomjegyzékhez