MAGYARICS TAMÁS: A kétpólusú világpolitika összeomlása
Világpolitikai háttér, 1989-1991
Az annus mirabilis ("csodálatos év") (1989) és a Szovjetuniónak mint államnak a megszűnése (1991. december) között eltelt időszak történelmi jelentőségű eseményeinek homlokterében a közép- és kelet-európai történések álltak. Az ebben a régióban lezajlott változások alapjaiban rajzolták újjá a nemzetközi erőviszonyokat és a geopolitikai realitásokat. [...]
I. Geopolitikai változások
Blokkok bomlása
Az 1989-1991 közötti évek egyik legalapvetőbb világpolitikai változását a geopolitikai
blokkok felbomlása jelentette. A Varsói Szerződés, a KGST, valamint a Szovjetunió
megszűnésével azonban nem stabilabb, hanem a korábbinál kiszámíthatatlanabb
biztonsági környezet jött létre. A hidegháborút alapvetően jellemző kétpólusú
világ kihívást jelentett a két szemben álló fél számára, s a stabilitást növelte
a katonai erőegyensúly is. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió gondosan ügyelt
arra, hogy a perifériákra szorítsa a konfliktusokat, és ott sem léptek fel soha
közvetlenül egymással szemben.
Az 1990-es évek elején viszont a nagyobb stabilitást biztosító bipolaritást
egypólusú világ váltotta fel. Az új geopolitikai helyzetben az Egyesült Államok,
illetve az általa vezetett NATO versenytárs nélkül találta magát. (Egyesek a
kétpólusú világrendszer helyett többpólusú rendszerről beszélnek 1990 után.)
Az új, vagy legalábbis ebben az időszakban előtérbe kerülő kihívások nagy része
ún. transznacionális vagy szubnacionális jellegű. Az előbbi a határokon átnyúló,
egyetlen nemzetállamhoz sem köthető kihívásokat jelenti: a nemzetközi terrorizmust,
a kábítószer-kereskedelmet, a tömegméretű migrációt vagy a környezetben végbevitt
pusztítást/pusztulást. Az utóbbiak közé sorolhatók az etnikai mozgalmak, a vallási
mozgalmak egy része (ezek transznacionális jelleget is ölthetnek) és különböző
indíttatású politikai mozgalmak, illetve ezek kombinációi. Ezen biztonsági kockázati
tényezők döntő többsége a hagyományos biztonságpolitikai keretekbe nem illeszthető,
s kialakulatlan azok intézményi kezelése is. (Számos esetben nem kormányzati
szervezetek és magánvállalatok vagy intézmények is részt vállalnak a kihívások
kezelésében.) Ez a folyamat tovább növelte a nemzetközi kapcsolatok kiszámíthatatlanságának
a mértékét.
A közép-kelet-európai régió
Az új geopolitikai térkép további vonásokkal is bővült. Az 1989-ben a közép-
és kelet-európai országokban lezajlott események többé-kevésbé váratlanul érték
a világot s benne a nagyhatalmakat. Mindennek az egyik tanulsága, hogy a "szuperhatalmak"
a korábbiaknál kisebb mértékben voltak képesek befolyásolni, netán irányítani
az érdekszférájukba tartozó államok sorsát. [...] A gondokat tetézte, hogy az
újonnan létrejött államok sokszor a vártnál is rosszabb gazdasági helyzetben
voltak, és több, korábban a szőnyeg alá söpört vagy mesterségesen elfojtott
etnikai és nacionalista konfliktus került a felszínre.
A nemzetközi kapcsolatok természetének változásához hozzájárult még a regionalizmus
megerősödése is. [...]
II. Az USA helye és szerepe
A nyertes
Az új geopolitikai helyzet nagy nyertese első pillantásra az Egyesült Államok
volt. A fél évszázados rivalizálásban a szemben álló fél gazdaságilag, politikailag
és erkölcsileg csődbe jutott és rajtaütésszerű gyorsasággal összeomlott. Sokan
a béke korszakát várták az új évtizedtől, de az illúziókat már 1990. augusztusban
szertefoszlatta a kuvaiti iraki invázió. Sebet kapott az id. George Bush amerikai
elnök által meghirdetett "új világrend": a nemzetközi jog érvényesülése
és a vitás kérdések békés úton való rendezése. [...]
Az Egyesült Államoknak sikerült többé-kevésbé a saját elképzeléseit elfogadtatni
a Szovjetunióval a német (újra)egyesítés, valamint a fegyverzetkorlátozás kérdéseiben
is. [...]
Győzelem a fegyverkezésben
A fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon 1990. áprilisban az amerikaiak és a szovjetek
Genfben megegyeztek abban, hogy kémiai fegyverarzenáljukat 5-5 ezer tonnában
maximálják; májusban a washingtoni csúcson megállapodás született a hadászati
nukleáris fegyverek korlátozásáról és a kémiai fegyverek gyártásának beszüntetéséről;
majd novemberben aláírták az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről
szóló egyezményt számos európai állammal együtt. [...] Később bizalom- és biztonságnövelő
megállapodások megkötésére is sor került, valamint az ún. nyitott égboltokról
szóló megállapodást is tető alá hozták.
A NATO és az USA
[...]Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (1949) eredetileg a Szovjetunió,
illetve a Varsói Szerződés (1955) potenciális agresszióját volt hivatva elrettenteni
s adott esetben visszaverni. Vagyis: a szervezet alapvetően egy statikus, territoriális
védelemre berendezkedett katonai szövetséget jelentett az 1990-es évek legelejéig.
A szemben álló fél összeomlása után viszont új feladatra volt szüksége a NATO-nak
a megmaradáshoz. Az 1991. évi római külügyminiszteri tanácskozáson a hangsúly,
amerikai kezdeményezésre, átkerült a szervezet politikai, illetve érték- és
biztonságőrző funkciójára. [...]
Űr a Szovjetunió helyén
A Szovjetunió összeomlásával számos, korábban nem az amerikaiakat terhelő súlyos
kérdés került a mindenkori amerikai vezetés asztalára. A hidegháborús geopolitika
egyik alapvető realitása, leegyszerűsítve, az volt, hogy a két "szuperhatalom"
felügyelte a maga érdekszféráját. A szovjet birodalom összeomlása után viszont
az Egyesült Államoknak olyan konfliktuskezeléseket kell vállalnia, például a
Balkánon, ahol a megelőző fél évszázadban gyakorlatilag elképzelhetetlen lett
volna az amerikai katonai beavatkozás.
A Szovjetunió más szempontból is hasznos "villámhárítóként" működött
az USA számára: a két "szuperhatalom" egyaránt kivette a részét a
"népszerűtlenségi" versenyben a harmadik világ országaiban. A szovjet
birodalom eltűnése után azonban a "szuperhatalmak" elleni düh és elkeseredés
fokozatosan kizárólag az Egyesült Államokra összpontosult. [...]
III. Biztonságpolitikai kérdések
Az amerikai válaszadási képességeket alapvetően a Szovjetunió, illetve a Varsói
Szerződés jelentette "szimmetrikus" kihívásokra tervezték. Mindez
megnyilvánult a haderő struktúrájában, a fegyverzetben és a haderő földrajzi
elhelyezkedésében.
Kína megjelenése
Az Egyesült Államok tengerentúli katonai jelenlétének legfőbb célja a Szovjetunió
megfékezése volt[...] A Szovjetunió széthullása után számos amerikai elemző
Kínában látja az Egyesült Államok következő globális vetélytársát.[...] Az új
biztonsági környezet tehát az amerikai fegyveres erők földrajzi helyzetének
újragondolását tette szükségessé.
Fegyveres erők, haditechnika
Az amerikai fegyveres erők szerkezete sem felelt meg az új helyzetnek. A hagyományos
fegyverekkel ellátott, nagyszámú szárazföldi erők alkalmasak lehettek volna
egy hagyományos - a feltételezések szerint Kelet-Európából induló - háború megvívására.
A nagy létszámú, statikus egységek, a hozzájuk tartozó tankokkal, lövegekkel
azonban nem képesek az új, aszimmetrikus kihívásokra válaszolni, ráadásul még
jó célpontot is kínálnak bizonyos esetekben. [...]
Ami a fegyverzeteket illeti, itt is forradalminak mondható változások következtek
be az 1990-es évek elejétől. A szimmetrikus háborúban nagy szerepet kaphattak
volna a hadszíntéri és hadászati nukleáris fegyverek és egyéb eszközök (stratégiai
nehézbombázók, repülőgép-anyahajók stb.), ám az új kihívásokra ezekkel az eszközökkel
nem lehetett hatékonyan válaszolni. Rugalmasabb, kisebb, könnyebb, ám hasonlóképpen
hatékony fegyverzetre volt - és van - szükség, mint például a mélyen beásott
bunkereket leromboló bombákra, a precíziós - lézer vagy/és műhold irányította
- fegyverekre, kisebb létszámú, de nagy hatékonysággal működő egységekre. A
potenciális ellenség is alapvető változásokon ment át: etnikai, vallási - azaz
nem állami szereplő - csoportok állnak sokszor szemben egy állam haderejével,
amely sok esetben nem tudja érvényesíteni technikai, stratégiai és taktikai
fölényét.
IV. Nyugat-Európa nagykorúvá válása
A Szovjetunió felbomlásával, a Varsói Szerződés és a KGST feloszlatásával megváltozott
az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei közötti viszony is.
Amerikai ernyő
[...] Az Egyesült Államok egyrészt megnövekedett globális kötelezettségei miatt
érdeke, hogy legalább Európában vagy annak tágabban értelmezett térségében ne
kelljen energiáit "fecsérelni", másrészt hosszú távú gazdasági és
stratégiai érdekei ellen szól, ha (Nyugat-)Európa gazdaságilag és katonailag
túlságosan megerősödik és túlságosan önállóvá válik, elsősorban biztonságpolitikai
téren.
NATO és az EU
Ennek a folyamatnak az elismerését jelentette 1991-ben a NATO új politikai stratégiájának
elfogadása és annak elismerése, hogy a NATO-n belül egy "európai biztonsági
identitást" kell kialakítani. [...] Az európai biztonságpolitikáról azonban
végső soron nem alakultak ki határozott elképzelések. Történtek ugyan kísérletek
az eredetileg a nyugat-európai biztonsági keretnek szánt, de gyakorlatilag soha
nem működő Nyugat-európai Unió (NYEU) felélesztésére - kevés sikerrel. Új keretként
jelent meg az EBEÉ, mely elsősorban az amerikai túlsúly ellen berzenkedő Franciaország
támogatását élvezte - de a balkáni válságok tanúsága szerint ez a szervezet
is papírtigrisnek bizonyult. Maradt tehát a NATO, valamint az amerikai és nyugat-európai
katonai képességek közötti óriási különbségek kiküszöbölésére irányuló törekvések.
Ezek azonban az 1990-es években jobbára megmaradtak az elképzelések szintjén.
[...]
Az amerikaiak hidegháború utáni elképzeléseiben nagy szerepet kapott egy egységes
Nyugat-Európa, amely a felszabadult közép- és kelet-európai államok irányában
"mágnesként" működne, amennyiben a politikai pluralizmus és a szabad
piacgazdaság felé vonzaná őket. Közép- és Kelet-Európából viszont számos esetben
inkább egyfajta erődnek tűnt Nyugat-Európa, amely különböző eszközökkel, így
protekcionista mezőgazdasági politikájával, megpróbálja "a közös európai
házon" kívül tartani a volt kommunista államokat. [...]
Az 1989-es "nagy várakozások" tehát csak részben valósultak meg. A
világ a kezdeti elképzelésekkel szemben nem lett egy stabilabb, biztonságosabb
hely - sőt, sok szempontból kiszámíthatatlanabbá és ezért veszélyesebbé vált.