KAPRONCZAY PÉTER: Összeomlás, puccs, demokratizálódás
Bulgária, 1989-1991
Az elmúlt évtized bulgáriai történéseit röviden áttekintve markáns különbségeket
figyelhetünk meg az államszocialista rendszer lebontásában és a meginduló pártosodásban.
A gazdaság átalakítása és a demokratikus rendszer kiépítése távolról sem volt
zökkenőmentes.
A második világháborút követően a Bolgár Kommunista Párt (BKP) megszerezte a
teljes hatalmat, a tényleges döntések a párt plénumain születtek. A korszak
legmeghatározóbb alakja Todor Zsivkov volt, aki 1954-ben - szovjet segítséggel
- került a BKP KB első titkári pozíciójába, majd az 1971-ben létrehozott Államtanács
elnöki tisztét töltötte be egészen bukásáig (1989).
A pártelit politikája Bulgáriát az 1980-as évekre katasztrofális helyzetbe sodorta.
Zsivkov azonban hatalmának megőrzését tartotta szem előtt. Ugyan 1987-ben átfogó
gazdasági reformot kezdtek a szovjet peresztrojka hatására, ez azonban már nem
segített. Az ország 1989-re az összeomlás szélére került. A hatalomhoz minden
áron ragaszkodó Zsivkovot 1989. november 10-én párton belüli puccsal megbuktatták.
[...]
Mérsékelt reformok
A BKP élén Todor Zsivkov utóda Petar Mladenov külügyminiszter lett, aki 1989.
november 17-én megkapta az államfői posztot is. (Gyors sikerei hátterében Gorbacsov
és a szovjet vezetés támogatása állott.)
Mladenov reformokat hirdetett, melyekre a fokozatosság volt jellemző. Enyhítették
a médiára gyakorolt nyomást, és engedélyezték a különféle tüntetéseket. Lehetővé
vált a kormány és a rendszer bírálata, a korábban betiltott és üldözött reform-
és ellenzéki csoportok működése. Bulgáriában is megindulhatott a pártosodás
folyamata, melynek betetőzéseként kerekasztal-tárgyalásokat kezdtek. Mladenov
mindezen lépései mellett hangsúlyozta, hogy az országnak ki kell tartania a
szocialista rendszer és annak vívmányai mellett. [...]
Politikai demokratizálódás
Az 1989 végén meginduló, majd hihetetlen mértékben felgyorsuló pártosodást elősegítette
a korábban teljesen kommunista ellenőrzés alatt álló szakszervezeti mozgalom
bomlása, illetve átalakulása. (1989. október 28-án Plovdivban megalakult a Podkrepa
Szakszervezet.) [...]
Bolgár kerekasztal
Az ígéreteknek megfelelően, 1990. január-márciusban megrendezett kerekasztal-tárgyalásokon
az ellenzék követeléseinek, a szófiai és más nagyvárosok utcáin általánossá
váló tömegtüntetések adtak nyomatékot. [...]
A kerekasztal-tárgyalások során megállapodás született arról, hogy 1990. június
10-én parlamenti választásokat tartanak nemzetközi ellenőrzés mellett. Az átmenetet
békés úton képzelték el: a kialakult vélemény szerint a maradék BKP-t és funkcionáriusait
közös erővel el kell távolítani a hatalomból. Elhatározták: a választásokon
minden párt, illetve választási szövetség jelölteket állíthat, összesen 400
képviselői helyre. Az Államtanácsot megszüntetik, a legfőbb közméltóság a köztársasági
elnök, illetve ennek helyettese lesz, akiket két év múlva választanak meg. Szintén
két éven belül újabb választások kiírását vették tervbe.
A társadalmat szinte sokkolták a közeli változásokat sejtető hírek. Az élet
korábbi keretei radikálisan megváltoztak. Ezt sokan nem tudták feldolgozni:
barátságok szakadtak meg, házasságok kerültek válságba, gyermekek szakították
meg kapcsolatukat szüleikkel. A munkahelyi közösségekre is komoly hatással volt
a párt, illetve pártok kivonulása az üzemekből, hivatalokból. (Különös válságot
idézett elő ez a fegyveres testületeknél.)
Választások, kormányok
Az 1990. június 10-17. között megrendezett parlamenti választások feszült hangulatban
zajlottak. A különféle pártok indulatokkal terhes tüntetései félelmet keltettek
a lakosság bizonyos köreiben. [...] Magán a választáson igen nagy arányú volt
a részvétel: az első fordulóban 90,79%, míg a másodikban 84,14%. A Bolgár Szocialista
Párt (BSZP) a szavazatok 47,15%-át, a Demokratikus Erők Szövetsége (DESZ) 36,2%-át,
a Bolgár Földműves Népi Szövetség 8,3%-át és a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért
6,3%-át szerezték meg. Az új parlament 1990. július 17-én kezdte meg munkáját,
heves indulatok közepette.
A választásokat követően ismét az 1989 decembere óta kormányzó Andrej Lukanov
alakított szocialista kormányt. A piacgazdaságra való áttérés súlyos gazdasági
és szociális helyzetet teremtett. [...]
A BSZP azonban, választási győzelmére hivatkozva, magának kívánta megszerezni
a miniszterelnöki és a parlament elnökének tisztségét is. A kisebbségben lévő
ellenzék igyekezett a vitát kivinni az utcára: a nagyvárosokban, főként Szófiában,
ismét tüntetésekre került sor, melyeken a parlamenten kívül rekedt ellenzék
is megpróbálta magát népszerűsíteni.
A parlamenti üléseket is sorozatos botrányok kísérték. [...]
Köztársasági elnök, új alkotmány
Nem kisebb feszültség övezte a parlamentben a köztársaságielnök-választást is.
[...] 1990. augusztus 1-jén köztársasági elnökké a DESZ jelöltjét, Zselju Zselevet
választották, helyettese a szocialista Atanasz Szemerdzsiev lett.
A legnagyobb indulatokat azonban az új alkotmány elfogadása keltette. A DESZ
egyes képviselői kijelentették, hogy a szocialista többségű parlamentnek nincs
erkölcsi alapja elfogadni azt. Ezért új választásokat sürgettek. Hogy nagyobb
nyomatékot adjanak követelésüknek, 39 DESZ-képviselő május 14-én kivonult a
parlamentből és éhségsztrájkba kezdett. Június 4-én csatlakoztak hozzájuk a
szabadságjogi mozgalom képviselői is. A tiltakozás eredménnyel zárult, a végül
elfogadott, jelenleg is érvényben lévő alkotmányt 309 képviselő írta alá. Bulgária
parlamentáris köztársaság lett.
Ellenzéki győzelem és bukás
Valódi korszakváltást az 1991. október 13-i választások hoztak. [...] November
8-án a DESZ jelöltje, Filip Dimitrov alakított - a szocialista párt részvétele
nélküli - kormányt, élvezve a szabadságjogi mozgalom parlamenti támogatását.
Az új kormány programjában felvállalta a "valódi rendszerváltást".
Ennek jegyében átfogó "tisztogatást" helyezett kilátásba az állami
szerveknél, megfeledkezett azonban a valódi privatizáció szükségességéről.
A kormány azonban fokozatosan magára haragította a parlament többségét. A közvéleményt
viszont az életszínvonal rohamos csökkenése és a munkanélküliek számának 400
ezres tömege bőszítette. Dimitrov kormányfő szembekerült saját pártjának elitjével
is, akiket el kívánt mozdítani pozíciójából. Végül 1992. október 28-án bizalmi
szavazást kért a parlamentben, amelyen leszavazták. Dimitrov lemondott, Bulgária
pedig egyre mélyülő politikai és gazdasági válságba süllyedt.