GLATZ FERENC: "Rendszerváltás", "átalakulás" Magyarországon
Munkahipotézis
1. A kutatást és a tudományos véleménynyilvánítást zavaró tényezőkről. Olyan
rendszerben nőttünk fel, amely rendszerben a politikai adminisztráció "hivatalos"
álláspontok igazolását igyekezett számon kérni a történettudománytól. Legalábbis
a rendszer fellazulásáig így volt. Azt várta el, hogy a jelen szempontjait visszavetítsük
a múltba, és a jelenben győztes hatalmi erők legitimitását igazoljuk történelmi
tényekkel. A történelemről üdvtörténetet akartak íratni. Mi az európai történetírás
szakmai, erkölcsi hagyományait, követelményeit igyekeztünk érvényesíteni.
Azt hittük, ha az ideológia vezérelte politika megszűnik, és ha egy párt helyett
több párt csinálja majd a politikát, akkor nem lesz többé erő, amelyiktől a
történésznek "félnie" kell, ha a tényekből származó következtetéseit
leírni vagy kimondani akarja. Másként történt. Ma új típusú akadályok meredeznek
elénk.
Immáron a társadalom önigazoló vágya és a média, valamint a sokszínű politika
önigazolás-óhajai veszélyeztetik a történettudomány szakmai ítéleteit. Előtör
a másfélszázados "magyar betegség", a viktimológia, amikor mindenki
áldozatnak kívánja bemutatni magát, és egyéni sikereinek elmaradását a közvetlen
múlt politikai rendszerén kéri számon. Előtör a kelet-európai önigazoló betegség,
amely hányatott újkori történelmünkben újra és újra utólagos ellenállók millióit
teremti meg, torzítva így az egyén múltját és a nemzet történelmét. (Ahogy egy
alkalommal Garibaldival mondottuk, aki győztes maroknyi partra szálló seregét
az évfordulón hatalmas tömeggé dagadni látta: "Kevesen voltunk, sokan maradtunk".)
Az egy párt helyett most hirtelen több párt kíván történeti visszaigazolást.
A különböző pártpolitikai szempontú üdvtörténetek veszélye fenyeget. Az elmúlt
évtizedek történelme átpolitizálódik. (Külön tanulmány tárgya lehet, hogy melyik
párt miért és hogyan nyúl vissza az 1945-1990, sőt az 1919-45 közötti évek történelméhez.)
A mai magyar közgondolkodás legnagyobb veszélye ismét a historizálás.
Ezért is fontos, hogy az Akadémia, illetve az MTA Társadalomkutató Központja
felvállalja a rendszerváltás kutatását. Az "egyforma távolságra minden
politikai párttól" elve vezet bennünket a jelen és a múlt megítélésében.
És ismételjük unos-untalan: a történelem kutatása és a történetírás ugyanúgy
szakma, és ugyanúgy szakértelem kérdése, mint a gátépítés, vagy a gyógyászat
útjainak keresése. A politikusok foglalkozzanak a jelennel és a jövővel, mert
ott van rájuk szükség. S a történelmet inkább engedjék át a történetkutatásnak.
2. Tények, tények, tények. Legfontosabb a megbízható adatbázisok létrehozása.
Részletes történeti kronológia, a közélet, a politika és a gazdasági szféra
szereplőinek életrajzi lexikona, elemző statisztikai adattár az iparban, kereskedelemben,
agráriumban és a társadalomban lejátszódó változásokról. Ezen alapozó kutatások
nélkül nem lehet következtetést levonni a rendszerváltás előnyeiről (és hátrányairól).
3. Rendszerváltás: honnan, hová? A rendszerváltás: egyik gazdasági és politikai
rendszer felváltása egy másikkal. Az egyik rendszer a "proletárdiktatúra",
a másik rendszer a "demokrácia". Megközelítő pontossággal kell tisztázni
a proletárdiktatúra komplex ismérveit és kialakulását Magyarországon. (Diktatórikus
hatalomgyakorlás; a tulajdon állami monopóliuma; ideológiai alapon világrendszer-szintű
elzárkózás; a személyi, lelkiismereti szabadságjogok és a polgárok szervezkedésének
korlátozása; a közvélemény-formáló intézmények állami és pártellenőrzése.)
Megközelítő pontossággal le kell írni az 1989 utáni demokrácia ismérveit. És
összehasonlítani az 1990 előtti rendszerrel.
4. A rendszerváltás kezdete és vége. A konkrét kutatások adhatnak arra választ,
melyik országban (így Magyarországon) és melyik szektorban mikor kezdődött a
rendszerváltás. Legalább azt kell pontosan megmondani: a régi rendszeren belül
melyik szektorban (államhatalom, gazdaság, kultúra stb.) mikor indult meg a
proletárdiktatúra lebontása.
És csak a konkrét kutatások adhatnak arra választ, hogy milyen szektorban mikor
zárult a rendszerváltás, vagy egyáltalán lezárult-e.
A nemzetközi történeti és politológiai irodalom megkülönbözteti egymástól a
"rendszerváltást" és az "átalakulást" (transzformáció).
Rendszerváltásról beszél addig az időpontig, amely időpontban a demokráciára
váltás visszafordíthatatlanná válik. Így Magyarország esetében a rendszerváltást
1965-1994 közötti időre teszik. (Általában a volt szocialista országokban a
második demokratikus politikai választásokat tekintik a rendszerváltások befejezésének.)
Mégis elismerik, hogy a régi rendszernek több eleme élte túl a politikai rendszer
változását gazdaságban, kultúrában egyaránt. Az átalakulást (transzformáció)
hosszabb történeti folyamatnak tekintik, amelynek során az adott állam - a politikai
rendszeren túlmenően - a napi társadalmi gyakorlatban is az európai demokráciák
normái szerint működik.
5. Ezeréves integráció. A szovjet rendszerben élt államok többsége - így mindenekelőtt
Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország,
Jugoszlávia - abban a régióban foglal helyet, amelyik kereken ezer esztendeje
a nyugat-európai fejlett államok "modernizációs" rádiuszában élnek.
E peremterületek hol közelebb kerültek a fejlettebb nyugathoz, hol eltávolodtak
attól. A rendszerváltás ezen országokban azt is jelenti, hogy a szovjet megszállás
felszámolásával politikai rendszerük, társadalmi-kulturális értékrendjük ismét
közelebb kerül a nyugat-európai kultúrákhoz. Az "átalakulás" tehát
egy ezeréves felzárkózási folyamat része, és ennek is csak egy kis fejezete
a rendszerváltás.
6. Magyarország a szovjet rendszerben. A Magyarországon 1949-ben bevezetett
proletárdiktatúra egy nemzetközileg alapelveiben meghatározott politikai, gazdasági
és kulturális rendszer volt. Vizsgálata tehát csakis a szovjet rendszer egészének
részeként végezhető. Összehasonlító kronológiát kell készíteni a szovjet rendszerek
történelméről, hogy lássuk, mely szektorokban (politika, gazdaság stb.) érvényesül
központi (moszkvai) irányítás, és mely államok politikai vezetése tudta (vagy
kívánta) a maga nemzeti hagyományait a nemzetközi szovjet rendszer gleichsajtoló
politikájával szemben megvédeni.
A magyarországi szovjet rendszer vezetői egy függetlenségét elvesztett, megszállt
államban vállalkoztak a közösség működtetésére. Mind az egyének, mind a párt
értékelése csakis aszerint történhet: a kisebb vagy országos intézmények vezetői
mennyire voltak képesek a helyi lakosság gazdasági, kulturális állapotát javítani,
és biztosítani kapcsolataikat a világ élenjáró kultúráival az adott nemzetközi
helyzetben.
7. Az ipari-technikai forradalom újabb szakasza és a rendszerváltás. A szovjet
rendszert az egyetemes ipari-technikai forradalom, illetve az ezt követő érintkezéskultúra
forradalma tette tönkre. A rendszert nem lehetett fenntartani egy olyan társadalomban,
amelyben az egyén és egyén, egyén és közösség között számtalan új közlekedési
fórum jött létre. A műholdas televíziózást, a számítógéprendszereket, a tömeges
telefonozást nem lehet ellenőrizni, a világ fejlettebb kultúráitól már nem lehet
elzárni százmilliókat.
A politikai-gazdasági rendszer nem volt versenyképes a kapitalista gazdálkodással
és a demokráciákkal. A rendszer már nem segítette, de hátráltatta az itt élő
közösség versenyképességének kifejlesztését.
Ezért alapozó kutatásokat kell folytatni: az ipari-technikai forradalom egyes
technikai és kulturális vívmányai miként hatoltak be Magyarországra (számítógép,
műholdas televíziózás, világszintű személyes kapcsolatrendszerek stb.), és miként
lazították a rendszert a mindennapok szintjén. Mennyire segítette ezt elő a
magyarországi politikai vezetés, vagy mennyire tiltotta azokat?
8. Ember és ember, természet és ember viszonyai. Mind a "rendszerváltás",
mind az "átalakulás" kutatása terjeszkedjék ki a politikai-társadalmi-kulturális
viszonyokon túlmenően a természet és ember kapcsolatára is. A politikai szabadságjogok,
a demokratikus intézményrendszer, a piacgazdaság, a gondolati és lelkiismereti
szabadság fontos, de legalább ennyire fontos a természet és ember viszonyának
alakulása.
A 20. században értek el ahhoz a szinthez az ipari-technikai forradalmak, hogy
az emberiség eszközrendszere és életformája a természeti életfeltételeink megsemmisítéséhez
vezethetnek. És most ért el oda a természetkutatás, hogy felismerje a Glóbusz-szinten
bennünket fenyegető veszélyeket. Ezért tegnaptól az emberiség történelmének
egyik legfontosabb szempontja az is, hogy miként viszonyulnak a társadalmi-politikai
rendszerek az emberi környezethez. (Ebből a szempontból ismertek a szovjet rendszer
természetikörnyezet-ellenes, korlátolt ipari és élelmezési központú politikai
akciói.)
A magyar rendszerváltás történelmében azt is vizsgálni kell, hogyan alakultak
a magyarság szállásterületének, illetve a magyar állam területének talajviszonyai,
vizeink, növénytakarónk, állatvilágunk helyzete. Vajon az új tulajdonviszonyok
(például a föld vagy az ipari bázisok tulajdona, a vízgazdálkodási rendszer
privatizálása stb.) hogyan hatnak ki a Kárpát-medence természeti viszonyaira?
Ezért a kutatásba a társadalomkutató intézeteken (történettudomány, politológia,
szociológiai, jog, néprajz, gazdaság, művészettörténet, irodalom, pszichológia)
kívül be kell vonni a természetkutató (mezőgazdasági, földtudományi, vízgazdálkodási,
orvostudományi, ökológiai) intézeteket is.
A rendszerváltozáshoz tartozik annak tudomásulvétele is: a rendszerváltás nemcsak
ember-ember viszonyának, de ember és természet viszonyának modernizálása is.
Budapest, 2001. december 19.