GLATZ FERENC: "Rendszerváltás", "átalakulás" Magyarországon

Munkahipotézis
1. A kutatást és a tudományos véleménynyilvánítást zavaró tényezőkről. Olyan rendszerben nőttünk fel, amely rendszerben a politikai adminisztráció "hivatalos" álláspontok igazolását igyekezett számon kérni a történettudománytól. Legalábbis a rendszer fellazulásáig így volt. Azt várta el, hogy a jelen szempontjait visszavetítsük a múltba, és a jelenben győztes hatalmi erők legitimitását igazoljuk történelmi tényekkel. A történelemről üdvtörténetet akartak íratni. Mi az európai történetírás szakmai, erkölcsi hagyományait, követelményeit igyekeztünk érvényesíteni.
Azt hittük, ha az ideológia vezérelte politika megszűnik, és ha egy párt helyett több párt csinálja majd a politikát, akkor nem lesz többé erő, amelyiktől a történésznek "félnie" kell, ha a tényekből származó következtetéseit leírni vagy kimondani akarja. Másként történt. Ma új típusú akadályok meredeznek elénk.
Immáron a társadalom önigazoló vágya és a média, valamint a sokszínű politika önigazolás-óhajai veszélyeztetik a történettudomány szakmai ítéleteit. Előtör a másfélszázados "magyar betegség", a viktimológia, amikor mindenki áldozatnak kívánja bemutatni magát, és egyéni sikereinek elmaradását a közvetlen múlt politikai rendszerén kéri számon. Előtör a kelet-európai önigazoló betegség, amely hányatott újkori történelmünkben újra és újra utólagos ellenállók millióit teremti meg, torzítva így az egyén múltját és a nemzet történelmét. (Ahogy egy alkalommal Garibaldival mondottuk, aki győztes maroknyi partra szálló seregét az évfordulón hatalmas tömeggé dagadni látta: "Kevesen voltunk, sokan maradtunk".)
Az egy párt helyett most hirtelen több párt kíván történeti visszaigazolást. A különböző pártpolitikai szempontú üdvtörténetek veszélye fenyeget. Az elmúlt évtizedek történelme átpolitizálódik. (Külön tanulmány tárgya lehet, hogy melyik párt miért és hogyan nyúl vissza az 1945-1990, sőt az 1919-45 közötti évek történelméhez.)
A mai magyar közgondolkodás legnagyobb veszélye ismét a historizálás.
Ezért is fontos, hogy az Akadémia, illetve az MTA Társadalomkutató Központja felvállalja a rendszerváltás kutatását. Az "egyforma távolságra minden politikai párttól" elve vezet bennünket a jelen és a múlt megítélésében. És ismételjük unos-untalan: a történelem kutatása és a történetírás ugyanúgy szakma, és ugyanúgy szakértelem kérdése, mint a gátépítés, vagy a gyógyászat útjainak keresése. A politikusok foglalkozzanak a jelennel és a jövővel, mert ott van rájuk szükség. S a történelmet inkább engedjék át a történetkutatásnak.
2. Tények, tények, tények. Legfontosabb a megbízható adatbázisok létrehozása. Részletes történeti kronológia, a közélet, a politika és a gazdasági szféra szereplőinek életrajzi lexikona, elemző statisztikai adattár az iparban, kereskedelemben, agráriumban és a társadalomban lejátszódó változásokról. Ezen alapozó kutatások nélkül nem lehet következtetést levonni a rendszerváltás előnyeiről (és hátrányairól).
3. Rendszerváltás: honnan, hová? A rendszerváltás: egyik gazdasági és politikai rendszer felváltása egy másikkal. Az egyik rendszer a "proletárdiktatúra", a másik rendszer a "demokrácia". Megközelítő pontossággal kell tisztázni a proletárdiktatúra komplex ismérveit és kialakulását Magyarországon. (Diktatórikus hatalomgyakorlás; a tulajdon állami monopóliuma; ideológiai alapon világrendszer-szintű elzárkózás; a személyi, lelkiismereti szabadságjogok és a polgárok szervezkedésének korlátozása; a közvélemény-formáló intézmények állami és pártellenőrzése.)
Megközelítő pontossággal le kell írni az 1989 utáni demokrácia ismérveit. És összehasonlítani az 1990 előtti rendszerrel.
4. A rendszerváltás kezdete és vége. A konkrét kutatások adhatnak arra választ, melyik országban (így Magyarországon) és melyik szektorban mikor kezdődött a rendszerváltás. Legalább azt kell pontosan megmondani: a régi rendszeren belül melyik szektorban (államhatalom, gazdaság, kultúra stb.) mikor indult meg a proletárdiktatúra lebontása.
És csak a konkrét kutatások adhatnak arra választ, hogy milyen szektorban mikor zárult a rendszerváltás, vagy egyáltalán lezárult-e.
A nemzetközi történeti és politológiai irodalom megkülönbözteti egymástól a "rendszerváltást" és az "átalakulást" (transzformáció). Rendszerváltásról beszél addig az időpontig, amely időpontban a demokráciára váltás visszafordíthatatlanná válik. Így Magyarország esetében a rendszerváltást 1965-1994 közötti időre teszik. (Általában a volt szocialista országokban a második demokratikus politikai választásokat tekintik a rendszerváltások befejezésének.) Mégis elismerik, hogy a régi rendszernek több eleme élte túl a politikai rendszer változását gazdaságban, kultúrában egyaránt. Az átalakulást (transzformáció) hosszabb történeti folyamatnak tekintik, amelynek során az adott állam - a politikai rendszeren túlmenően - a napi társadalmi gyakorlatban is az európai demokráciák normái szerint működik.
5. Ezeréves integráció. A szovjet rendszerben élt államok többsége - így mindenekelőtt Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Jugoszlávia - abban a régióban foglal helyet, amelyik kereken ezer esztendeje a nyugat-európai fejlett államok "modernizációs" rádiuszában élnek. E peremterületek hol közelebb kerültek a fejlettebb nyugathoz, hol eltávolodtak attól. A rendszerváltás ezen országokban azt is jelenti, hogy a szovjet megszállás felszámolásával politikai rendszerük, társadalmi-kulturális értékrendjük ismét közelebb kerül a nyugat-európai kultúrákhoz. Az "átalakulás" tehát egy ezeréves felzárkózási folyamat része, és ennek is csak egy kis fejezete a rendszerváltás.
6. Magyarország a szovjet rendszerben. A Magyarországon 1949-ben bevezetett proletárdiktatúra egy nemzetközileg alapelveiben meghatározott politikai, gazdasági és kulturális rendszer volt. Vizsgálata tehát csakis a szovjet rendszer egészének részeként végezhető. Összehasonlító kronológiát kell készíteni a szovjet rendszerek történelméről, hogy lássuk, mely szektorokban (politika, gazdaság stb.) érvényesül központi (moszkvai) irányítás, és mely államok politikai vezetése tudta (vagy kívánta) a maga nemzeti hagyományait a nemzetközi szovjet rendszer gleichsajtoló politikájával szemben megvédeni.
A magyarországi szovjet rendszer vezetői egy függetlenségét elvesztett, megszállt államban vállalkoztak a közösség működtetésére. Mind az egyének, mind a párt értékelése csakis aszerint történhet: a kisebb vagy országos intézmények vezetői mennyire voltak képesek a helyi lakosság gazdasági, kulturális állapotát javítani, és biztosítani kapcsolataikat a világ élenjáró kultúráival az adott nemzetközi helyzetben.
7. Az ipari-technikai forradalom újabb szakasza és a rendszerváltás. A szovjet rendszert az egyetemes ipari-technikai forradalom, illetve az ezt követő érintkezéskultúra forradalma tette tönkre. A rendszert nem lehetett fenntartani egy olyan társadalomban, amelyben az egyén és egyén, egyén és közösség között számtalan új közlekedési fórum jött létre. A műholdas televíziózást, a számítógéprendszereket, a tömeges telefonozást nem lehet ellenőrizni, a világ fejlettebb kultúráitól már nem lehet elzárni százmilliókat.
A politikai-gazdasági rendszer nem volt versenyképes a kapitalista gazdálkodással és a demokráciákkal. A rendszer már nem segítette, de hátráltatta az itt élő közösség versenyképességének kifejlesztését.
Ezért alapozó kutatásokat kell folytatni: az ipari-technikai forradalom egyes technikai és kulturális vívmányai miként hatoltak be Magyarországra (számítógép, műholdas televíziózás, világszintű személyes kapcsolatrendszerek stb.), és miként lazították a rendszert a mindennapok szintjén. Mennyire segítette ezt elő a magyarországi politikai vezetés, vagy mennyire tiltotta azokat?
8. Ember és ember, természet és ember viszonyai. Mind a "rendszerváltás", mind az "átalakulás" kutatása terjeszkedjék ki a politikai-társadalmi-kulturális viszonyokon túlmenően a természet és ember kapcsolatára is. A politikai szabadságjogok, a demokratikus intézményrendszer, a piacgazdaság, a gondolati és lelkiismereti szabadság fontos, de legalább ennyire fontos a természet és ember viszonyának alakulása.
A 20. században értek el ahhoz a szinthez az ipari-technikai forradalmak, hogy az emberiség eszközrendszere és életformája a természeti életfeltételeink megsemmisítéséhez vezethetnek. És most ért el oda a természetkutatás, hogy felismerje a Glóbusz-szinten bennünket fenyegető veszélyeket. Ezért tegnaptól az emberiség történelmének egyik legfontosabb szempontja az is, hogy miként viszonyulnak a társadalmi-politikai rendszerek az emberi környezethez. (Ebből a szempontból ismertek a szovjet rendszer természetikörnyezet-ellenes, korlátolt ipari és élelmezési központú politikai akciói.)
A magyar rendszerváltás történelmében azt is vizsgálni kell, hogyan alakultak a magyarság szállásterületének, illetve a magyar állam területének talajviszonyai, vizeink, növénytakarónk, állatvilágunk helyzete. Vajon az új tulajdonviszonyok (például a föld vagy az ipari bázisok tulajdona, a vízgazdálkodási rendszer privatizálása stb.) hogyan hatnak ki a Kárpát-medence természeti viszonyaira?
Ezért a kutatásba a társadalomkutató intézeteken (történettudomány, politológia, szociológiai, jog, néprajz, gazdaság, művészettörténet, irodalom, pszichológia) kívül be kell vonni a természetkutató (mezőgazdasági, földtudományi, vízgazdálkodási, orvostudományi, ökológiai) intézeteket is.
A rendszerváltozáshoz tartozik annak tudomásulvétele is: a rendszerváltás nemcsak ember-ember viszonyának, de ember és természet viszonyának modernizálása is.
Budapest, 2001. december 19.

Vissza a tartalomjegyzékhez