BENKES MIHÁLY: A "fekete" kontinens. Életképek, hétköznapok

A 19. század végére Afrika teljes egészében európai fennhatóság alá került: a három nagyhatalom (Anglia, Franciaország és Németország) mellett további négy állam (Belgium, Portugália, Spanyolország és Olaszország) rendelkezett pozíciókkal a fekete kontinensen.

I. Kettős társadalom

Afrikában nem léteztek európai mintájú, szervezett politikai államok. A gazdasági színvonal alacsony volt. A kontinens megismerését, gazdasági, társadalmi viszonyainak feltárását késleltették az éghajlati-földrajzi nehézségek. Kivételt képezett Fokföld, ahol a hollandok (búrok) és az angolok (britek) már bázisokat, telepeket működtettek, és ennek során összeütközésbe kerültek egymással.

A gyarmati berendezkedés során a hódítók szinte teljesen figyelmen kívül hagyták az afrikai népek, a különféle területek sokféleségét, sajátosságait.

Dél-Afrika

Dél-Afrikában a földterületek nagy része a Brit Korona birtoka lett, azt ültetvényesek és telepesek között osztották fel. A dél-afrikai “törzsek” népessége a megmaradt, számukra “fenntartott” területeken gazdálkodhatott. Többségüknek azonban a “fehérek” szolgálatába kellett állniuk. A dél-afrikai kapitalizmusban az afrikaiak különféle csoportjai a bérmunkásság, illetve a nincstelen szegények soraiba kerültek. [...]

Brit Közép-Afrika

Brit Közép-Afrikában a föld az afrikai törzsek közösségi birtokában maradt (főként a partvidéki sávban). A nagyváros, a telepesek igénye azonban a magántulajdon bevezetésére és az egyéni termelésre való áttérésre ösztönöztek. Az afrikai kisparaszti gazdálkodás meg- indulása nyitott utat a gyarmatosítók által létesített központi infrastrukturális beruházásoknak (vasút, kereskedelem, bank, ipar, kommunikáció stb.). Ennek következtében megjelent egy “kisparaszti csoport” a helyi lakosságon belül, és a bennszülött társadalom mind gyorsabban kezdett individualizálódni.

A franciák és a belgák fennhatósága alatti Kongó-vidék (Brazzaville- és Leopoldville-Kongó) az 1884–1885. évi berlini konferencia döntése alapján koncessziós használatba került. A rendkívüli méreteket öltő beruházásokon, bányákban és feldolgozó üzemekben a helyi lakosság jelentős részét alacsony bérért vagy ingyenmunkán “foglalkoztatták”. A telepesek a bennszülött közösségeket szinte feudális jellegű kötelékben, erős függőségben és kiszolgáltatottságban tartották.

Mégis, az 1900 körül rögzíthető kép már sokkal gazdagabb és színesebb, mintsem azt a kolonializmus története felől közelítve gondolnánk. A 20. századhoz érkező fekete-afrikai társadalmak sajátos kettősségek közepette léteztek. Ha Fekete-Afrikát jellemezni kívánjuk, legalább a következő sajátosságokat kell felsorolnunk:

1. tovább éltek a gyarmatosítás előtt kialakult társadalmi-gazdasági és kulturális viszonyok (mindenekelőtt Belső- Afrikában és a Fokföldön),

2. a telepesek hatására felerősödött az államszerveződés, sőt az ún. nemzetalkotás. Az európai mintájú, de függő helyzetű politikai-jogi bennszülött államképződmények kezdettől fogva törésvonalat hoztak létre a tradicionális közösségek és a telepesek gyarmati kapitalizmusa között.

3. Fokföld környékén ugyanakkor a betelepült “fehérek” egymás közti háborúi nyomán (l. az angol– búr/afrikaaner háborúk) alakult ki a dél-afrikai állami berendezkedés.

4. Fekete-Afrika Szaharától délre eső többi részén viszont az európaiak által megszervezett és ellenőrzött gyarmatok léteztek [...]

II. A hagyományos afrikai társadalom

A 19. és 20. század fordulóján még több “hagyományos Afrika” létezett, hiszen az európai uralom nem “bontotta le” a gyarmatosítás előtti, eredeti fekete-afrikai társadalmi viszonyokat.

E társadalmakat három típusba sorolhatjuk: 1. a valóban kezdetleges szintű, ősközösségi fokhoz közeli pigmeus és busman népesség, 2. az “állam nélküli” társadalmak és 3. a “quasi államot” működtető társadalmak. A két utóbbi típus nagyon közel állt egymáshoz: ez is, az is falvakká szerveződő (anyai vagy apai belső rend alapján működő) családokra épült.

A törzsi társadalmi viszonyok a 19. század végén még léteztek. A hagyományos afrikai társadalomból az ősközösségi formáció a 19. század folyamán már eltűnőben volt.

A fekete-afrikaiak többsége a századvégre fejlettebb gazdasági szintre jutott. Földet műveltek, pásztorkodtak. Ebből megéltek, sőt időnként felesleget is termeltek, amit piacra vittek. [...] Gyakori jelenség volt, hogy az eredeti, “alapító” családokhoz jövevény családok is társultak, akiket a kialakuló faluba befogadtak. [...]

Megjelent a társadalmi differenciálódás is. [...]

Afrikában jelen volt az “arisztokrácia”, amely kezében tartotta az irányítást. A főnöki rendszer, a hagyományos vezetők (főnökök vagy királyok) uralma a családi vagy faluközösségek gazdasági működésén nem változtatott. A főnökségi uralom az egész közösségre érvényes volt, viszont a főnöki hatalom legtöbbször nem érintette a földtulajdon- viszonyokat. A főnökök az elidegeníthetetlen közös tulajdonú földnek inkább csak “intézői” voltak.

A gyarmatosítás változást hozott. A gyarmatosítással egyidejűleg – annak hatásaként – megjelent és erősödött a magánjogon alapuló földtulajdonrendszer. Azt mondhatjuk: a 19. század végi Afrikában a tradicionális és kolonialista viszonyok egymásmellettisége és keveredése vált meghatározóvá. [...]

A hagyományos vallások helyi kultuszaiban viszonylag elterjedt és állandó elemként jelentkezett “a félistenné vált királyi ősök, alapítók és hősök” szellemeinek részvétele a társadalmi szükségletek kielégítésében. E szellemhit révén a vallási rítusok a politikai döntéshozatal aktusaivá változtak.

III. Féloldalas modernizáció

Dél-Afrika

A második brit–búr háborút (1898– 1902) egyes szerzők a 20. század első dekolonizációs konfliktusaként említik.

Az Afrikában vetélkedő európai hatalmak és a helyi európai tőkés, illetve telepes csoportok is (afrikaanerek, más “külföldiek”) lendületesen folytatták a helyi természeti kincsek kiaknázásához és ellenőrzéséhez elengedhetetlen infrastrukturális építkezéseket. Mindenekelőtt a vasútépítések gyorsultak fel (az 1880-as évek végétől: fokföldi vasútépítés Transvaalig; a Natal-vonal megnyitása 1895-ben). [...]

A térségben élő afrikai népcsoportok helyzete mindvégig kilátástalannak látszott. A bennszülöttek szerepe marginalizálódott. A búr háborúk után nemcsak a modern tőkés viszonyok győzedelmeskedtek, hanem uralkodóvá vált a fehérek és feketék elkülönítése, alá-fölé rendeltségének kikényszerítése is. (Afrikaiak rezervátumokba, bantusztánokba irányítása, életmódjuk korlátozása, bérmunkássá, munkaerőtartalékká való tömegméretű átszervezése.)

A Kongó-vidék

A kontinens belsejében (Közép-Arika) az európaiak nehezebb terepen mozogtak, és merőben más afrikai hagyományokat találtak. [...]

A térség sorsát a berlini konferencián döntötték el. Meghatározóak voltak Franciaország, Portugália, Nagy-Britannia, továbbá Németország és az Egyesült Államok hatalmi érdekei. II. Lipót belga király különleges befolyásra tett szert a régió megszervezésében. Személyesen irányított vállalkozások sorozatával teremtette meg az ún. Kongói Független Államot, amelyben a belga érdekeltségen kívül franciák, angolok, németek, portugálok és olaszok is különleges jogokat élveztek.

A kis belga állam rendkívüli brutalitással valósította meg a “teljes gyarmatosítás”-t. Becslések szerint öt-nyolc millió bennszülött esett áldozatul az “eredeti tőkefelhalmozásnak” és a hódoltatásnak. Belga-Kongó féleurópányi területével és természeti kincseivel Afrika motorjává s így a nemzetközi piac számottevő szereplőjévé vált. [...]

A kongói népcsoportok (a falvak, a “bozót”, a völgyek és hegyvidékek lakossága) egyelőre a hagyományos főnökségi keretek között élt. De a kolonialista politika a helyi főnökségekre épülő gyarmati közigazgatási-adminisztratív szervezet gyors kialakítását célozta. És azt, hogy a főnökségi-adminisztratív egységek élén lojális vezetők álljanak. Megjelentek a kultúravesztés, az eredeti afrikai közösségi viszonyokat torzító és bomlasztó idegen hatások. Így Afrika “szívében” is “kettős” viszonyok uralkodtak: egy stagnáló (vagy süllyedő) hagyományos afrikai társadalom és egy nyers piacgazdaságra, kapitalizmusra kényszerített társadalom. [...]

Vissza a tartalomjegyzékhez