NIEDERHAUSER EMIL: A lengyel fejedelemség
A történeti forrásokban a lengyelek viszonylag későn tűntek fel. A későbbi
Lengyelország területe jórészt azonos a feltételezett szláv őshazával. A csehekhez
hasonlóan itt is több törzzsel kell számolni. [...]
Nemcsak a népnév miatt, egyébként is valószínűnek tűnik, hogy a lengyel törzsek
általában földművelők voltak, és a 10. században már nagyobb részük valamiféle
félfüggésben élt (heredes). A latin nyelvű források egyéb elnevezésekkel is
szolgálnak, melyeknek a tartalmát csak találgatni lehet: a liberinek nevezettek
valószínűleg szabad költözési joggal rendelkezhettek. A heredes mellett a leggyakrabban
előforduló, nagy tömeget jelentő kifejezés a smardones. Későbbi forrásokban
bukkantak fel az optimates és a milites kifejezések, ezek a szabad harcosokat
jelenthették. Alkalmasint a fejedelmi kíséret tagjainak is ez lehetett az összefoglaló
neve.
Viking hatás?
A lengyelek esetében is felvetődött, vajon az államalapításban nem játszottak-e szerepet a vikingek (normannok). Az elmélet hirdetője a korai címerekre utalt, amelyek szerinte runikus jegyekből alakultak. Azonban ez nem perdöntő, másutt is használatos heraldikai jelekről van szó. Viking sírleletekre több esetben is lehet gyanakodni, elsősorban a tengermelléki területen, ahol akadnak olyan temetők, amelyekben a férfiakat normann, a nőket szláv szokás szerint temették el. Egyértelműen vikingnek tekinthető lelet azonban csak egy van. A helynevek nem mutatnak normann nyomokat. Legfeljebb néhány esetben kerülhet számításba germán (viking, normann) magyarázat.
Államalapítás
Ami az államalakulást illeti, természetesen megint a mondai elemekbe vagy feltételezésekbe
ütközünk. [...]s
963 az első évszám, amelyről azt tudjuk, hogy ekkor támadás érte a Lengyel Fejedelemséget.
Ezt többnyire frank, vagyis német támadásnak tartották, de újabban lehetségesnek
látszik az is, hogy a ljuticsok intézték ezt a támadást egy mindenképpen már
meglévő állam ellen, amelynek az uralkodóját Mieszkónak hívták.
Mieszko nevéhez fűződik 966-ban a keresztség felvétele, amiben bizonyos szerepe
volt első feleségének, Dobrawának, I. Boleszláv (I.) cseh fejedelem leányának.
A kereszténység terjesztése itt is a szokásos nehézségekkel járt, tudunk későbbi
itteni pogánylázadásokról is. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy Mieszko
idején még csekély volt a térítés hatása. [...]
Mieszko 992-ben halt meg, és felosztotta országát négy fia közt. Végül Vitéz
Boleszláv szerzi meg a trónt. A felosztás terve mégis biztos, és az is, hogy
több mint száz év múlva az ország sok részfejedelemségre oszlik (hasonló jelenséggel
találkozunk majd az oroszoknál is). Az uralkodó dinasztián belüli osztozkodást
szokták szláv sajátosságnak tartani, szokták arra is visszavezetni, hogy a korai
feudalizmusban a nagybirtok önellátó, elkülönül a többi területtől, a részfejedelemségek
csak ennek a gazdaságtörténeti mozzanatnak a kifejezései. [...]
A lengyel-német viszony
(Vitéz) Boleszláv (992-1025) az első nagy lengyel uralkodónak számít, akit
élete végén koronáznak királlyá pápai engedéllyel. Inkább őt, mint atyját tekintik
a lengyel állam és a kereszténység megteremtőjének, tehát a magyar I. Istvánnal
összevethető személyiségnek. [...]
1000-ben Gnieznóban, a fővárosban tett látogatást III. Ottó császár, Szent Adalbert
vértanú sírjának a meglátogatása alkalmából. Ekkor lándzsát adományozott a lengyel
fejedelemnek (ekkor még nem király). Lengyel és német történészek régóta vitatkoznak
arról, vajon ez a hűbéri felsőbbség, illetve alávetettség jele volt-e, vagy
nem. III. Ottó elképzelése lengyel vonatkozásban is érvényes volt: egész Európát
egy újfajta birodalom köré kívánta szervezni, Nagy Károly és a Római Birodalom
mintájára, és ennek a felújított birodalomnak lett volna alávetett szövetségese
Magyarország és Lengyelország. Tény, hogy éppen Boleszláv uralkodása idején
is folyt egy majdnem két évtizedes háború a németekkel. [...]
Az első évszázad
A következő lengyel uralkodók hol a királyi, hol a fejedelmi címet használták,
hol felosztották az országot az örökösök között, hol mégis visszaállították
az egységet, s közben terjeszkedni is próbáltak, elsősorban észak, vagyis a
tenger felé. Idővel a pomorán szláv törzseket is sikerül meghódítaniuk, aztán
ez a szerzemény is megint elvész.
II. (Merész) Boleszláv (1058-1079), akit pápai engedéllyel 1076-ban királlyá
koronáztak, konfliktusba keveredett Szaniszló (Stanislaw) krakkói püspökkel.
A király kivégeztette a püspököt, mert állítólag összeesküvést szőtt ellene,
de ez olyan országos felháborodást keltett, hogy a királynak Magyarországra
kellett menekülnie, itt is halt meg 1080-ban. A vértanú Szent Szaniszló adta
meg az országnak azt a szakrális emelkedést, amelyet a magyarok esetében az
1083-as szentté avatások jelentettek.
III. Boleszláv (1109-1138) végrendeletében, miután egy soron lévő háborúban
legyőzte a németeket, végképp felosztotta az országot a családon belül azzal,
hogy a krakkói lesz mindig a főfejedelem. Ezt természetesen nem tartották be.
A tisztes anarchiából csak azért nem lett nagyobb baj, mert ugyanez a "betegség"
szállta meg a keleti szomszédot, a nyugati meg főképp a pápával hadakozott.