NIEDERHAUSER EMIL: A lengyel fejedelemség

A történeti forrásokban a lengyelek viszonylag későn tűntek fel. A későbbi Lengyelország területe jórészt azonos a feltételezett szláv őshazával. A csehekhez hasonlóan itt is több törzzsel kell számolni. [...]
Nemcsak a népnév miatt, egyébként is valószínűnek tűnik, hogy a lengyel törzsek általában földművelők voltak, és a 10. században már nagyobb részük valamiféle félfüggésben élt (heredes). A latin nyelvű források egyéb elnevezésekkel is szolgálnak, melyeknek a tartalmát csak találgatni lehet: a liberinek nevezettek valószínűleg szabad költözési joggal rendelkezhettek. A heredes mellett a leggyakrabban előforduló, nagy tömeget jelentő kifejezés a smardones. Későbbi forrásokban bukkantak fel az optimates és a milites kifejezések, ezek a szabad harcosokat jelenthették. Alkalmasint a fejedelmi kíséret tagjainak is ez lehetett az összefoglaló neve.

Viking hatás?

A lengyelek esetében is felvetődött, vajon az államalapításban nem játszottak-e szerepet a vikingek (normannok). Az elmélet hirdetője a korai címerekre utalt, amelyek szerinte runikus jegyekből alakultak. Azonban ez nem perdöntő, másutt is használatos heraldikai jelekről van szó. Viking sírleletekre több esetben is lehet gyanakodni, elsősorban a tengermelléki területen, ahol akadnak olyan temetők, amelyekben a férfiakat normann, a nőket szláv szokás szerint temették el. Egyértelműen vikingnek tekinthető lelet azonban csak egy van. A helynevek nem mutatnak normann nyomokat. Legfeljebb néhány esetben kerülhet számításba germán (viking, normann) magyarázat.

Államalapítás

Ami az államalakulást illeti, természetesen megint a mondai elemekbe vagy feltételezésekbe ütközünk. [...]s
963 az első évszám, amelyről azt tudjuk, hogy ekkor támadás érte a Lengyel Fejedelemséget. Ezt többnyire frank, vagyis német támadásnak tartották, de újabban lehetségesnek látszik az is, hogy a ljuticsok intézték ezt a támadást egy mindenképpen már meglévő állam ellen, amelynek az uralkodóját Mieszkónak hívták.
Mieszko nevéhez fűződik 966-ban a keresztség felvétele, amiben bizonyos szerepe volt első feleségének, Dobrawának, I. Boleszláv (I.) cseh fejedelem leányának. A kereszténység terjesztése itt is a szokásos nehézségekkel járt, tudunk későbbi itteni pogánylázadásokról is. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy Mieszko idején még csekély volt a térítés hatása. [...]
Mieszko 992-ben halt meg, és felosztotta országát négy fia közt. Végül Vitéz Boleszláv szerzi meg a trónt. A felosztás terve mégis biztos, és az is, hogy több mint száz év múlva az ország sok részfejedelemségre oszlik (hasonló jelenséggel találkozunk majd az oroszoknál is). Az uralkodó dinasztián belüli osztozkodást szokták szláv sajátosságnak tartani, szokták arra is visszavezetni, hogy a korai feudalizmusban a nagybirtok önellátó, elkülönül a többi területtől, a részfejedelemségek csak ennek a gazdaságtörténeti mozzanatnak a kifejezései. [...]

A lengyel-német viszony

(Vitéz) Boleszláv (992-1025) az első nagy lengyel uralkodónak számít, akit élete végén koronáznak királlyá pápai engedéllyel. Inkább őt, mint atyját tekintik a lengyel állam és a kereszténység megteremtőjének, tehát a magyar I. Istvánnal összevethető személyiségnek. [...]
1000-ben Gnieznóban, a fővárosban tett látogatást III. Ottó császár, Szent Adalbert vértanú sírjának a meglátogatása alkalmából. Ekkor lándzsát adományozott a lengyel fejedelemnek (ekkor még nem király). Lengyel és német történészek régóta vitatkoznak arról, vajon ez a hűbéri felsőbbség, illetve alávetettség jele volt-e, vagy nem. III. Ottó elképzelése lengyel vonatkozásban is érvényes volt: egész Európát egy újfajta birodalom köré kívánta szervezni, Nagy Károly és a Római Birodalom mintájára, és ennek a felújított birodalomnak lett volna alávetett szövetségese Magyarország és Lengyelország. Tény, hogy éppen Boleszláv uralkodása idején is folyt egy majdnem két évtizedes háború a németekkel. [...]

Az első évszázad

A következő lengyel uralkodók hol a királyi, hol a fejedelmi címet használták, hol felosztották az országot az örökösök között, hol mégis visszaállították az egységet, s közben terjeszkedni is próbáltak, elsősorban észak, vagyis a tenger felé. Idővel a pomorán szláv törzseket is sikerül meghódítaniuk, aztán ez a szerzemény is megint elvész.
II. (Merész) Boleszláv (1058-1079), akit pápai engedéllyel 1076-ban királlyá koronáztak, konfliktusba keveredett Szaniszló (Stanislaw) krakkói püspökkel. A király kivégeztette a püspököt, mert állítólag összeesküvést szőtt ellene, de ez olyan országos felháborodást keltett, hogy a királynak Magyarországra kellett menekülnie, itt is halt meg 1080-ban. A vértanú Szent Szaniszló adta meg az országnak azt a szakrális emelkedést, amelyet a magyarok esetében az 1083-as szentté avatások jelentettek.
III. Boleszláv (1109-1138) végrendeletében, miután egy soron lévő háborúban legyőzte a németeket, végképp felosztotta az országot a családon belül azzal, hogy a krakkói lesz mindig a főfejedelem. Ezt természetesen nem tartották be. A tisztes anarchiából csak azért nem lett nagyobb baj, mert ugyanez a "betegség" szállta meg a keleti szomszédot, a nyugati meg főképp a pápával hadakozott.

Vissza a tartalomjegyzékhez