NEVEN BUDAK: Horvátok és magyarok
A magyar-horvát kapcsolatok előtörténete a 10. évszázad második felében egy mostanáig kevéssé figyelembe vett párhuzammal kezdődik. Ahogyan Spalatoi Tamás krónikás leírja, Bizánc valamikor 969 és 998 között Drziszláv (Drislav) horvát uralkodónak juttatta a királyi hatalom jelképeit. Azóta ő és utódai Horvátország és Dalmácia királyainak nevezték magukat. Két olyan felirat is fennmaradt, amelyen Drziszláv a rex (király), valamint a dux magnus (nagyherceg) címet is viseli.
Bizánc jogigénye újjáéled
Annak ellenére, hogy a hasonlóság közte és az első magyar király, István között
szembeszökő, a kettejük köz
ti különbségek mégis lényegesek. Drziszláv egy már régen kereszténnyé lett nemzetség
leszármazottja volt, és egy olyan királyság fölött uralkodott, amelynek kezdetei
Nagy Károly karoling császár korára (768-814) mennek vissza. Ennek a nemzetségnek
a tagjai nemzedékek óta rexnek nevezték magukat. A bizánci birodalom újonnan
keletkezett igényeit Horvátországra Tomiszláv király kora óta (kb. 910/927)
lehetett tapasztalni, aki bizánci prokonzulként átvette a dalmát szigetek és
a tengerparti városok feletti uralmat. A királyi hatalom jelképeinek átadása
Drziszlávnak valójában a Keletrómai Birodalom jogigényét élesztette fel az antik
Dalmácia fölött.
Ilyen vonatkozásban az első magyar király megkoronázása is a pápa és III. Ottó
német császár közti szövetség azon kísérletének tűnik, hogy a Nyugatrómai Birodalom
határán egyensúlyt hozzon létre a bizánci politikai offenzívával szemben. A
két István - ti. a magyar és a forrásainkban Istvánnak is nevezett horvát Drziszláv
- az egymással szembenálló két birodalom szimbolikus képviselője volt, akiknek
a megkoronázását a két birodalom és egyház határvidékén zajló hatalmi játék
eredményezte.
Drziszláv trónját legidősebb fiára, Szvetoszlávra hagyta, két fiatalabb testvére
azonban, Kreimir és Gojszláv azon a véleményen volt, hogy meg kell osztani a
hatalmat. Fellázadtak Szvetoszláv ellen és elvették tőle a koronát. Feltételezhető,
hogy a két testvér apjuk politikáját is meg kívánta változtatni, és új támogatójukat
III. Ottó német-római császárban keresték. Már az örökség megosztásának gondolata
- amely valószínűleg régi frank eredetű hagyomány, és amely az egyeduralom bizánci
gondolatával fordul szembe - lényeges különbségeket mutat fel az uralkodócsalád
politikai felfogásában.
II. Bazileiosz bizánci császár (963- 1025) viszont Orseolo Péter velencei dózsénak
megadja a hozzájárulást egy horvátországi és dalmáciai katonai vállalkozáshoz.
A velencei hajóhad arra kényszerítette a tengerparti és szigeteken lévő városokat,
köztük a Biograd (Fehérvár) nevű királyi várost is, hogy alávesse magát a velencei
és ezzel a bizánci fensőségnek. Szvetoszláv leváltott király a dózsét Trogirban
várta, ahol a velenceieknek átadta István fiát.
Dinasztikus kapcsolatok
A fiatal István, akit édesapja Velencébe küldött, a horvát uralkodóház első
olyan tagja volt, aki családi kapcsolatokba került a magyar Árpád-dinasztiával.
Feleségül vette Péter dózse lányát, akinek Ottó nevű fia a magyar István király
testvérét vette el. A hiányos források ellenére úgy tűnik, hogy a két dinasztia
közötti kapcsolatok a későbbi generá-ciók során is állandósultak. Zvonimir királyt,
aki talán a száműzött István herceg egyik utóda, 1075-ben Salonaban (Solin)
koronázta meg VII. Gergely pápa küldötte. Felesége I. Géza magyar király (1074-77)
Ilona nevű testvére volt.
Még mindig nem tisztázott, vajon a horvát uralkodók az Árpádok dinasztiájával
együtt uralkodtak-e a 11. század első fele óta Nyugat-Szlavóniában?
Tény, hogy Zvonimir királyt az 1060-as években a karintiai Ulrik gróf elleni
háborúban támogatta sógora, Géza és annak unokatestvére, Salamon magyar király.
[...]
Ennek a révén a két dinasztia közötti kapcsolat még szorosabbá vált. Feltételezhető,
hogy Zvonimir a másik sógorával, Lászlóval, örökösödési szerződést is kötött.
(Zvonimir halála után özvegye megkísérelte testvére javára megszerezni a horvát
trónt, amit csak egy meglévő szerződés alapján tehetett.)
Zvonimir halála után, 1089-ban a horvátországi helyzet eléggé kaotikus lehetett.
III. István, Zvonimir utódja, a Trpimirovioek főágának utolsó tagja lehetett.
Azonban fiatalon hunyt el, ráadásul uralma csak a horvát királyság központi
területeire korlátozódott. [...]
Szent László hódításai
László magyar király (1077-1095) - anélkül, hogy szervezett ellenállásba ütközött
volna - katonáival Szlavónián és Horvátországon keresztül jutott el a tengerpartra,
egészen Biograd városáig, és joggal írta egyik levelében, hogy "csaknem
egész Horvátországot elfoglaltam".
[...] Megalapította a zágrábi püspökséget, Szlavónia vallási központját. (A
zágrábi püspökség alapításával a kalocsai egyházmegye területe a Száva folyó
déli partjáig ért.)
A második intézkedés, amelyet László horvátországi helyzetének megerősítésére
hozott, Álmos nevű unokaöccsének horvát királlyá való kinevezése volt. Hogy
sor került-e megkoronázására és a király címe hogyan hangzott, az bizonytalan.
1075 óta, ha ugyan nem korábban, Horvátország pápai hűbérbirtok volt, és II.
Orbán pápa beleegyezése nélkül senkit sem lehetett a horvát koronával megkoronázni.
Horvátország és Dalmácia királyi koronája valószínűleg a spalatói érsek kezében
volt, akinek pápa iránti hűsége kizárta, hogy ezeket a magyar hercegeknek adja
át. Ráadásul Spalato városa, más dalmát városokkal együtt, megint bizánci uralom
alá került, és László nem tudta meghódítani Dalmáciát. Így Álmos új királyságában
tényleges elismerés nélkül uralkodott, és helyzete a pápa és a bizánci császár
ellenségessége következtében megnehezült.
Könyves Kálmán a horvát trónon
Ennek a tisztázatlan helyzetnek a következménye volt a horvátországi magyar
uralom meggyengülése. Valószínűleg Biogradban tudta magát tartani egy csapat,
de az ország belsejében, Knin királyi város vidékén a horvát Péter király lett
az úr. [...]
Péter 1097-ben meghalt, ekkor Kálmán magyar király (1095-1116) egy csapata Biográd
alá vonult, hogy ott fogadja a normann királylányt, Kálmán jegyesét. Péter halálával
nem volt más jelölt a horvát trónra, mint Kálmán maga, bár öt év is eltelt,
amíg Biográdban Horvátország és Dalmácia királyává koronázták.
A magyar király helyzete sem külpolitikai, sem belpolitikai vonatkozásban nem
volt kedvező. Ellenségek által fenyegetve és Álmos öccsével konfliktusban Kálmán
királynak valószínűleg nem volt elég ereje és akarata, hogy a horvátországi
helyzetnek ura legyen. Ráadásul az önálló horvát királyság gondolata ekkor valószínűleg
sokkal elevenebben élt még, mint a későbbi időkben.
Csak a Horvátország központi területeit, Zárát (Zadar) és környékét ellenőrzésük
alatt tartó helyi előkelőkkel való kiegyezés tette lehetővé, hogy Kálmán megkoronáztassa
magát, és azután meghódítsa a tengerparti városokat. A katonai akciókat diplomácai
tárgyalásokkal kombinálva két év alatt, 1103 és 1105 között meghódította Dalmácia
középső és északi részének a tengerparton és szigeteken fekvő városait. Itt
is tárgyalásokat folytatott a városok képviselőivel, s miután jóváhagyta és
megújította régi jogaikat, gazdag ajándékokat juttatott ezeknek a városoknak.
A zárai győzelemmel majdnem az egész horvát és dalmát királyság Kálmán király
ellenőrzése alá került.