VÁMOS PÉTER: A kínai Manhattan: Pudong
Sanghaj három arca
Sanghaj nem tipikus kínai város. Sohasem volt az. A császárkori kínai város, a központi hatalmat képviselõ mandarin székhelye lévén, szigorú központi irányítás alatt állt. A császári hatalomtól független, saját önkormányzattal rendelkezõ Sanghaj ebben a környezetben idegen testként hatott, ugyanakkor modellként szolgált Kína számára, a modernizáció és a nyugati típusú városi fejlõdés modelljeként.
A gyarmati város
A Jangce és a Huangpu folyó találkozásánál, a hatalmas tölcsértorkolat bejáratánál épült kikötõváros helyén a 19. század közepéig csupán kis halászfalu állt, amely földszintes vályogházaival nem sokban különbözött más kínai tengerparti településektõl. A külföldiek megjelenése és letelepedése döntõ változást hozott. Az elsõ ópiumháborút lezáró, 1842-ben megkötött nankingi szerzõdés értelmében a britek és a franciák a város egy részét magukénak tudhatták. A nyugatiak saját hazai törvényeik szerint bíráskodtak, önálló közigazgatást hozhattak létre, a rendfenntartásról maguk gondoskodhattak, konzuli fennhatóság alatt szabadon kereskedhettek, és misszionáriusaik szabadon folytathatták tevékenységüket. (A kínaiak által sérelmezett elõjogaikról a külföldiek csak 1943-ban mondtak le.)
A nyugati civilizáció jelenlétének következtében Sanghaj a leggyorsabban urbanizálódó kínai településsé vált, noha a 20. század elejére az egymillió sanghaji lakosnak csupán egy százaléka volt külföldi. Kínaiak és külföldiek együtt, de egymástól mégis teljesen elkülönülve éltek. A parkok bejáratán 1928-ig ott függött a tábla: "Kutyáknak és kínaiaknak belépni tilos!" A külföldiek lakta negyedekben az utcákat 1865-tõl gázlámpák világították meg, a lakásokban 1881-tõl volt telefon, 1882-tõl villanyvilágítás, 1883-tól pedig vezetékes víz. Az elsõ automobil 1901-ben jelent meg a város utcáin. (Az autó tulajdonosát, bizonyos Leinz urat magyarként tartják számon a kínai történelemkönyvek.) A külföldi jelenlét központja a Huangpu rakpartján a Bund volt, ahol máig birodalmi hangulatot idézõ neoklasszicista épületek sorakoznak. A Brit Konzulátus, a Hongkong and Shanghai Bank székháza és a Vámház a britek gyarmati hatalmának szimbóluma volt.
A kapitalista és szocialista város
Az elsõ világháborút követõ évtizedben Sanghaj modern gyáriparral rendelkezõ, zajos, négymillió lakosú világvárossá, a világ ötödik legnagyobb kikötõjévé fejlõdött. Itt bonyolódott a kínai külkereskedelem közel fele, itt mûködött a legtöbb bank. A britek koloniális stílusú épületei továbbra is meghatározták a Bund arculatát, de az új építkezések már az új stílust, a New York és Chicago modern arculatát kialakító art decót honosították meg Sanghajban is (Sassoon- ház, 1929).
Az 1930-as években Sanghaj arculatának egyik meghatározó építésze magyar volt. Hudec László 1920-ban került Sanghajba, ahol elõször egy amerikai cégnél dolgozott, majd 1925-ben saját vállalatot alapított. A Hudec Tervezõiroda Sanghajban 65 épületet tervezett: kórházat, templomot, színházat, mozit, egyetemet, lakóházakat. A század elsõ felének legmagasabb sanghaji épülete szintén Hudec munkája: az 1934-ben épült, 83,8 méter magas, 22 emeletes Park Hotel egész Kelet-Ázsia legmagasabb épülete volt a két világháború között.
Az 1949-es forradalom megálljt parancsolt a nyugati típusú fejlõdésnek, Sanghaj külföldi részvétellel folyó modernizálásának. A térség kereskedelmi és pénzügyi központja Hong Kong lett, a külföldieket az 1950-es évek közepére szinte kivétel nélkül eltávolították.
A "nyitás"
Az újabb nyitás évtizedek múlva, az 1990-es évek elején következett be. Most azonban nem a külföld kényszerítette ki a nyitást, hanem a kínai politikai vezetés döntött úgy, hogy Sanghajt ismét megnyitja a nyugati tõke és technológia elõtt. A Teng Hsziao-ping által elindított reform és nyitás politikája ismét az érdeklõdés középpontjába állította a fejlett Nyugattal egykor szoros kapcsolatban levõ várost. A kínai kormány nem titkolt szándéka, hogy a tõkebefektetést és technológiai fejlesztést támogató politikájával, a külföldi cégeknek biztosított adókedvezményekkel a déli nagyvárost ismét Kína pénzügyi és kereskedelmi központjává formálja. Sanghajban ma a külföldi tõkés szívesen látott vendég, aki már rég nem az elnyomást képviseli, hanem a fejlõdést, a gazdagodás lehetõségét kínálja.
A városban egymást érik az építkezések, a teljes infrastruktúrát modernizálják. A közlekedés gondjait a néhány éve elkészült magaspályás autóútrendszerrel, új hidakkal, a folyó alatt átvezetõ alagutakkal és szingapúri színvonalú metróval oldották meg. A világ nem gyõzi csodálni a "világ legnagyobb építkezését", a rizsföldekbõl néhány év alatt kinõtt "kínai Manhattant", a Huangpu folyó keleti partján elképesztõ gyorsasággal fejlõdõ Pudongot. Pudongban tíz éve még rizsföldek és zöldségeskertek voltak. Ma a városrész tizenegy sávos fõútja mentén található a világ harmadik legmagasabb tévétornya, a 468 méter magas "Kelet Fénylõ Gyöngyszeme". A csupa üveg, csupa acél felhõkarcolók erdejébõl is kiemelkedik a világ harmadik legmagassabb épülete, a 420,5 méter magas, 88 emeletes Jinmao torony, amelynek felsõ 35 emelete a világ legmagasabb szállodája. A sanghaji tõzsde új épületében 21 gyorslift és több mint tízezer telefonvonal áll a brókerek rendelkezésére. A beruházók ma is amerikaiak, angolok, japánok. A világ ötszáz legnagyobb cége közül száz már rendelkezik képviselettel Pudongban. A 14 milliós metropolisz ma a világ egyik legnagyobb és valószínûleg leggyorsabban fejlõdõ városa.