SZ. Z.: A Varsói Szerzõdés és a lengyelek "megsegítése"

Hadügyminiszterek tanácskozása - román tükörben

Constantin Olteanu, volt román nemzetvédelmi miniszter terjedelmes cikket közöl a Dosarele Istoriei c. bukaresti jelenkortörténeti népszerûsítõ folyóirat 2001/2. számában "Ahogy volt Moszkvában 1981 decemberében. Vihar a Varsói Szerzõdésben" címmel. (A szerzõ 1980 és 1985 között volt miniszter. Elõtte is, azután is hadtörténészi tevékenységet folytatott, 1964-ben lett a történettudományok doktora.)

A szerzõ hosszasan ismerteti a hadügyminiszterek szokásos vezetõi tanácskozásainak gyakorlatát, majd rátér az 1981. december 2-án kezdõdõ moszkvai értekezletre, mely számára rutinszerû rendezvénynek ígérkezett, s úgy is indult. Az elõre megkapott anyagokban, a kommüniké tervezetében nem találtak problematikus részeket. Az elsõ napon a potenciális ellenfelekrõl, az Egyesült Államok európai rakétatelepítéseirõl, a katona-politikai helyzetrõl tartottak tájékoztatót a tagországok vezérkarainak elhárítási fõnökei, illetve az egyes miniszterek.

December 3-án ebéd után váratlanul különmegbeszélésre hívták össze a minisztereket. Ott volt Viktor Kulikov, az egyesített haderõ fõparancsnoka és a vezérkari fõnök, Gribkov, sõt Ogarkov és Jepisev, akik nem tartoztak a miniszterek bizottságához, a szovjet delegáció tagjaként vehettek részt az ülésen.

Nem Kulikov, hanem Usztyinov marsall, szovjet hadügyminiszter vezette a megbeszélést. Közölte, hogy Jaruzelski lengyel államfõ táviratban segítséget kért - mert Lengyelországban mélyült a válság. Usztyinov elkezdte magyarázni, miben áll a lengyel helyzet súlyossága, ami veszélyezteti a szocializmust mind ott, mind pedig általában. Konkluziója az volt, hogy az elfogadandó kommünikében legyen egy pont, mely szerint a Varsói Szerzõdés miniszterei támogatásukról biztosítják a lengyel kormányt - az idegen ellenforradalmi erõk és a NATO-államok ellenében, amelyek a lengyel szocializmust veszélyeztetik.

Bolgár részrõl támogatták a javaslatot, hivatkozva a bolgár párt politikai bizottságától kapott felhatalmazásra, csehszlovák részrõl is pártolták, NDK részrõl nem ellenezték. Czinege Lajos magyar honvédelmi miniszter közölte, nem tud nyilatkozni, míg nem konzultál Kádár Jánossal, továbbá nem tudja, mi változott meg december 2. óta, amikor a lengyel hadügyminiszter nem tett semmi ilyenrõl említést. Siwicki, a lengyel vezérkari fõnök hallgatott.

Olteanu arról beszélt, hogy a katonák csak katonai segítséget adhatnának, ennek viszont a következményei beláthatatlanok. Kérte Usztyinovot, mutassa meg Jaruzelski táviratát, s magyarázatot kért, miért nem az államfõkhöz fordult a lengyel elnök. Czinege példáját követve azt is kérte, ismertessék, mi változott Lengyelországban, s miért teljesen passzív Siwicki lengyel küldött? Végül jelezte, hogy nem írhat alá ilyen tartalmú közleményt, ha pedig ilyet mégis kiadnak, szerepeljen benne, hogy azt a románok ellenezték - de ajánlja: inkább ne folyamodjanak ilyen megoldásokhoz.

Az ülés alatt egy szovjet viceadmirális Usztyinov marsallnak egy kézzel, tintával írott lapot hozott, amirõl azt állította, hogy az a Jaruzelski által küldött távirat. Ezt Usztyinov meglobogtatta, de nem adta közre, ami megerõsítette a román miniszter meggyõzõdését, hogy nincs semmiféle távirat a lengyel vezetõtõl, s a felmutatott papír nem autentikus dokumentum.

A megbeszélés e részét követõen Olteanu telefonon beszélt Ceauñescu államfõvel, aki - bár tudták, hogy lehallgatják - azt mondta, hogy egy ilyen lépés intervenciót jelentene, s helyben hagyta Olteanu nemleges állásfoglalását, de azt is hozzátette, a román államtanáccsal még megbeszéli az ügyet. Talán az ügy komolyságát kívánta a lehallgató szovjet félnek ezzel is jelezni.

Ugyancsak a szünetben a magyar katonai hírszerzés fõnöke megkereste román partnerét. Mint kiderült, Czinege ki akarta tapogatni, megmaradnak-e a románok a nemleges álláspontnál, azt sejtetve, hogy a magyarok ehhez fognak csatlakozni. Úgy tûnt, hogy a gyanúsítgatásokat elkerülendõ, Czinege nem akart személyesen találkozni Olteanu román védelmi miniszterrel.

December 4-re megint összehívták különmegbeszélésre a hadügyminisztereket. Odamenet, mindenki szeme láttára Czinege Lajos nagyon barátságosan, kezénél fogva is feltartotta Olteanut, megkérdezve, megváltozott-e a román küldöttség álláspontja? Olteanu biztosította a magyar minisztert, hogy kitartanak eddigi nézeteik mellett; Czinege az információt megköszönve elmondta, hogy õ beszélt Kádár Jánossal, aki közölte, hogy a lengyel vezetés õt nem kereste meg semmilyen segítségkéréssel. Azt ugyan nem mondta Czinege, mi lesz a magyar álláspont, de szívélyesen megszorította kezét, s az egész beszélgetés azt sejtette, hogy a románok pártján áll. De azért az is feltehetõ volt, hogy a magyarok még nem döntötték el, mit is képviseljenek.

A "második forduló" a Lengyelországnak nyújtandó segítség kérdésében úgy zajlott, hogy Usztyinov már nem kérdezte végig az egyes minisztereket, csak Olteanut, aki elmondta, nincs szükség a tervezett lépésre, beláthatatlanok volnának következményei mind politikailag, mind katonailag. Ne legyen "segítség" - ahogy a katonai intervenciót nevezték. Ogarkov és Jepisev marsallok a közös fellépést ajánlották. Djurov bolgár miniszter azt tanácsolta, mivel Olteanu álláspontját már jól ismerik, az nem változott meg, most "foglalkozzunk Czinege elvtárssal, hogy mondja meg világosan, mit határozott". Czinege utalt a Kádárral folytatott telefonbeszélgetésre, de nyíltan se pro, se kontra nem foglalt állást. A magyar miniszter meggyõzésére "Ogarkov marsallnak az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy azt mondja, határozottan kell fellépni Lengyelországban, célszerûen és egységesen, hogy ne következzék be egy ugyanolyan helyzet, mint Magyarországon 1956-ban".

Ezen összehasonlítást hallva, Czinege Lajos tábornok öklével nagyot ütött az asztalra, s szinte kiabálva azt mondta: "hogy engedheti meg magának egy szovjet marsall, aki még csak nem is tagja a politikai bizottságnak, hogy sértegesse a magyar népet, amelyet 1956-ban egy idegen hadsereg tankjai és ágyúi tapostak meg?" (Az idegen hadsereg, tegyük hozzá, ismeretesen a szovjet haderõ volt.) Czinege Lajos tábornok befejezésül hangsúlyozta, hogy éppen ezért nem szabad egy 1956-nak megismétlõdnie. De a vitatott lengyel ügyben a magyar tábornok magatartása kétértelmû maradt. A nem kívánt fordulatot helyreigazítandó, Usztyinov marsall megkérdezte Czinegét: egyetért vagy sem olyan dokumentum aláírásával, amely kilátásba helyezi a Lengyelországnak nyújtandó segítséget. Czinege tábornok az alábbi kibúvóhoz folyamodott: "Ha Olteanu elvtárs aláírja, aláírom én is." Erre Usztyinov Olteanuhoz fordult aki megint kijelentette: "nem értek egyet".

Gribkov tábornok, a Varsói Szerzõdés vezérkari fõnöke 11 évvel késõbb megírta, hogy a két miniszter aláírása nélkül nem lehetett kiadni a nyilatkozatot, nem akarván, hogy lássa a világ "a divergenciákat a Tanácson belül egy olyan lényeges kérdésben, mely a Varsói Szerzõdés minden országának érdekeit annyira érinti. Amikor Kádár János megtudta ezt, meg volt lepõdve miniszterének határozatlanságán. N. Ceauñescu viszont jóváhagyta C. Olteanu álláspontját."

A Dosarele Istoriei részleteket közöl A. I. Gribkov könyvébõl is - Szudba varsavszkovo dogovora, 1998 -, melyben azt írja: két miniszter, a magyar és a román arra hivatkoztak, hogy nincs felhatalmazásuk kormányuk részérõl és nem írhatnak alá ilyen nyilatkozatot. Azt a tanácsot kapták, hogy lépjenek kapcsolatba kormányaikkal és kapjanak erre felhatalmazást. De se egyik, se másik nem próbált meg kapcsolatba lépni Kádár Jánossal, illetve N. Ceauñescuval.

A könyv itt publikált részleteibõl az tûnik ki, hogy a szovjet politikai vezetés (Andropov, Szuszlov, Gromiko) nem is akart katonai beavatkozást Lengyelországban.

*

Eddig a lehetõ szöveghû kivonat, illetve fordítás.

Igaz, nem igaz? Pontatlan tolmácsolás volt akkor? Téves visszaemlékezés? Tudatos torzítás egy hadtörténész-politikus részérõl? Zavarodottság Czinege részérõl? Vagy éppen így volt...

Vissza a tartalomjegyzékhez