RIDOVICS ANNA: Pipatömésnyi magyar történelem

Adohánnyal Amerika felfedezése után ismerkedett meg Európa. Magyarországon a 16. század végétõl vannak szórványos adatok arról, hogy a füstöt eregetõ török követek ámulatba ejtették a magyar fõurakat, s különleges ajándékként dohánnyal kedveskedtek azoknak. A 17. századi a háborúságok idején a katonaság körében vált népszerûvé és általánossá a dohányzás a törökök és részben a nyugati zsoldosok példája nyomán.

Ördögi füstölés

Az elsõ dohányzást tiltó rendelkezés kibocsátása Erdélyben és Magyarországon valószínûleg Apafi Mihály nevéhez fûzõdik. Oka: a fejedelem maga is szenvedélyes pipás volt, mígnem 1663-ban az érsekújvári csata idején szörnyen rosszul lett, feltehetõen nikotinmérgezést kapott. Még a dohány behozatalát is megtiltotta. Ettõl kezdve sûrûn követik egymást a tabak szívására, termesztésére vonatkozó tilalmak. Az egyház szigorú dörgedelmeket intézett a gyakori tûzvészeket okozó, ördögi eredetû, pokoli füstölés ellen. Ám nem sok foganatja volt. Az 1683-as segesvári országgyûlés rendelkezése jól jelzi, hogy a dohányzás milyen széles körben elterjedt. Pénzbüntetés sújtja mindazokat a parasztokat és polgárokat, vitézlõ rendbélieket, mágnásokat és nemeseket, de még az asszonynépet is (tehát a nõk is megízlelték e veszedelmes palánta bódító hatását), akit a dohány élvezetén kapnak. "Se porul, se pipával vele ne éljen" senki.

De bizony éltek vele, ahogy Apor Péter is panaszolja mintegy fél évszázad múltán: "Semmi nyájasság ma Erdélyben, ha csak ottan nincsen tobákpix vagy feitubák." A tubákport és a pipafüstöt egyre jobban megkedvelték, amiben nyilván az is szerepet játszott, hogy orvosságként is alkalmazták ezeket. Thököly Imre például náthája ellen próbálkozott a tubákolással. Pestises idõben, kolerajárvány alkalmával fertõtlenítõ, védõ hatásúnak tartották a pipázást.

A hatalom és a tekintély jelvénye

Az angol-holland cseréppipa típusa, amelynél a szárvég kiöblösödõ részét tömték meg füstölnivalóval, csak ritkán fordul elõ a régészeti ásatások leletanyagában. Nagy számban kerültek elõ viszont változatos formájú, cserépbõl készült török pipafejek, amelyekhez különálló, fából készült szárat illesztettek. A magyar fazekasok ezt a típust vették át és formálták tovább.

A 17-18. század fordulójától kezdve felvirágzott a hazai cseréppipa-készítés Debrecen városában, egy évszázaddal késõbb megindult a pipagyártás a felvidéki Selmecbányán. A híres selmeci pipák nyomán a Dunántúlon is jelentõs pipakészítõ mûhelyek jöttek létre.  Az agyagból égetett, illetve fából készített pipák mellett az 1730-as években - a legendák szerint Magyarországról - indult hódító útjára a tajtékkõbõl metszett pipa.

A pipafaragás mûvészetében a magyar mesterek az élen jártak. Alkotásaikon megjelenítették a magyar történelem sorsfordító eseményeit, kiemelkedõ személyiségeit - Árpád pajzsra emelését, Szent István koronázását, Zrínyi Miklós küzdelmét, az 1848-as magyar kormány tagjainak portréját, a millenniumi ünnepségeken megjelenõ Ferenc József császár és Erzsébet királyné alakját.

A férfiember büszkesége volt a jó pipa. Külön bútordarab, a pipatórium szolgált a legszebb színûre kiszívott, legfinomabban megmunkált példányok díszes elhelyezésére. A pipa kifejezhette használójának ízlését, politikai véleményét, sõt "a hatalom és a tekintély jelvénye volt. Mikor a múlt század elején a városi szenátor ment föl kardosan a városházára a hivatalos ülésre, a díszbe öltözött huszárja vitte utána az utcán párnán az elkészített aktákat, az egyik karján a dohányzacskót, a másik kezében a hatalmas tajtékpipákat." (Tömörkény) Más füstölõ szerszám illett az otthoni csendes elmélkedés óráihoz, más egy kávéházi beszélgetéshez. Ilyenkor gyakran fehér cserépbõl készült, kupak nélküli pipából pöfékeltek az urak. Feltehetõen ilyet szívtak akkor is, amikor 1825-ben, a pozsonyi országgyûlés idején Széchenyi István és Károlyi György politikai klubot alapított, ahová meghívták a képviselõket. Mintegy száz megtöltött pipa várta a vendégeket, hogy pipafüst mellett vitathassák meg a nemzeti nyelv, a nemzeti alkotmány, az elsõ magyar tudós társaság létrejöttének ügyét - ahogy a bécsi titkosrendõrség irataiból ismeretes.

A szépen metszett pipa nagyra becsült, értékes ajándéktárgy volt. A kiállításon látható gróf Széchenyi István pipája, amelyet 1834-ben sógornõjétõl, Széchényi Emíliától kapott. A pipa kosarát a koronás magyar címer díszíti, alatta hullámzó mondatszalagon felirat: "Édes hazám boldogságára". Az 1832-es országgyûlés végétõl szokásba jött, hogy a vármegyék követei tiszteletük jeléül címerükkel ékesített pipával kedveskedtek Deák Ferencnek. Ezeket sajnos nem ismerjük, mert 1848-ban Deák a haza oltárára felajánlotta minden ezüstjét, így a pipakupakokat is. Késõbb, Pestre költözése idején barátai között szétosztotta a megmaradt darabokat, õ maga pedig inkább szivarra gyújtott. Csupán egy szerény kivitelû pipa maradt meg hírmondónak, amely a gödöllõi Városi Múzeumba került. A Magyar Nemzeti Múzeum õrzi azt a szépen faragott, copf stílusú pipát, amely Kossuth Lajosé volt.

Vissza a tartalomjegyzékhez