PÉTERFI ANDRÁS: A függőleges város: Manhattan
Katonai táborból világváros
New York City központi negyedénél ma sincs híresebb városrész az egész világon. Zsúfoltság és a kis területen koncentrálódott rengeteg tevékenység terén csupán Tokió és Hongkong versenyezhetnek Manhattannel. Manhattan szigete 21 km hosszú és 3 km széles, területe 58,5 km2, a városnak, melynek jelképévé vált, csupán 7%-át teszi ki. Ez New York legrégibb, legsûrûbben beépített része: itt található a több száz felhõkarcoló mindegyike. Ez a viszonylag kis sziget az amerikai gazdasági élet szíve, és mindazok a híres épületek és intézmények, amelyek New Yorkot igazán híressé teszik, Manhattanben találhatók. A népesség az 1790-es 35 ezerrõl 1910-re 2,33 millióra nõtt, majd lassú csökkenés következett, amely az 1980-as 1,43 millióval érte el a mélypontot, azóta a népesség ismét növekszik.
Tervszerû építkezés
Manhattan volt az elsõ hely a mai New York City területén, ahol európaiak telepedtek le, amikor a Holland Kelet- indiai Társaság katonai táborokat, majd állandó telepet létesített itt 1624-ben a sziget déli csücskében. 1664. augusztus 24-én négy angol fregatt vetett horgonyt Manhattan partjainál, és az 1674-es westminsteri szerzõdésben a város az angoloké lett. Az angol király fivérének, a yorki hercegnek adományozta a néhány tucat házból, egy-két üzletbõl, mûhelybõl és apró templomból, valamint egy szélmalomból álló települést, melyet New Yorknak neveztek el. Ettõl kezdve New York lényegében egyet jelentett Manhattan szigetével.
A sziget legnagyobb része szigorú terv szerint épült be. 1807-ben az állam törvényhozói rendeletet hoztak, amely bizottságot alakított a fõbb utcák és sugárutak kijelölésére. Manhattanben tizenkét észak-déli irányú nagy sugárút található, mindegyikük 30 m széles. (Ezt a rendszert mindössze két átlós irányú fõútvonal töri meg, a Broadway és a Bowery Road.) A sugárutakat összesen 220 kelet-nyugati irányú utca keresztezi, általában 18 m szélesek. A városban 1825-ben építették az elsõ gázvezetéket, és 1830-tól lóvasút közlekedett az utcákon. 1853-ban rendezték a város elsõ világkiállítását az újonnan épült Chrystal Palace-ban, amely a hasonló nevû londoni épület pontos mása volt. Itt mutatták be azt a találmányt, amely Manhattan késõbbi fejlõdésének egyik legfontosabb pillére volt: a liftet. 1869-ben megnyitották a Central Parkot, ezt a hatalmas zöld területet a mai Manhattan szívében. New York lakossága ekkoriban már meghaladta az egymilliót. Az újabb bevándorlási hullám 1882-ben érte el csúcspontját: korábban fõleg írek jöttek, ekkoriban mintegy negyedmillió német érkezett Európából, közülük 200 ezren New Yorkban telepedtek le. 1886-ban felállították a kikötõ bejáratánál a francia nemzet ajándékát, a Szabadság-szobrot.
A 19. század folyamán mindvégig voltak törekvések a New York-i kikötõ körüli, sûrûn lakott terület egyesítésére, de "Nagy New York" hivatalosan csak 1898-ban jött létre. A 3,5 millió embernek otthont adó metropolisz London után a világ második legnagyobb városa lett. A sokféle náció hirtelen keveredése persze feszültségekkel járt; ezt pedig Manhattan is úgy oldotta meg, ahogy a legtöbb amerikai nagyváros: nemzetiségi negyedek, gettók létrejöttével. A legnagyobb létszámban jelenlévõ írek kivételével máig is jól elkülönült területe van minden népnek: a kínaiaké Chinatown, az olaszoké Little Italy, a feketéké Harlem, a zsidóké Brooklyn jelentõs része. (1930-ban New York volt a világ legnagyobb zsidó népességû városa.) A háború utáni évtizedekben a feketék és a Puerto Rico-iak költöztek legnagyobb számban New Yorkba.
A gazdasági élet szíve
A századfordulón vitathatatlanul New York volt az Egyesült Államok legfontosabb kikötõje, a gazdaság és a pénztõke központja. Innen indultak ki a fõ vasútvonalak, a város környékén csaknem egymillió lakosú iparvidék alakult ki. De ezekben az években merültek fel elõször a növekvõ metropolisz, és benne Manhattan tipikus problémái. A túlzsúfolt városban a szegénység és a higiénia hiánya sorra idézte elõ a járványokat. A tömegközlekedés már nem mûködött megfelelõen a lóvasúttal, és nem hozott könnyebbséget a rövid idõre bevezetett gõzhajtású magasvasút sem, mivel olajat és parazsat szórt a járókelõkre. A század végén üzembe álltak az elsõ villamosok - hangos csörömpölésük a második világháborúig meghatározta az amerikai nagyvárosok hangulatát. 1904-ben megindult az elsõ földalatti, bevezették a villanyvilágítást. A jobb közlekedés érdekében alagutat fúrtak a Hudson folyó alatt.
Az 1920-30-as évek hozták el az igazi változást Manhattan életében. 1920-ban megépült a 77 emeletes Chrysler Building, 1931-ben a 381 méter magas Empire State Building. A világ sokáig legmagasabb épülete 20 ezer dolgozónak adott otthont 102 emeleten. Az új városkép a hihetetlen méretû felhõkarcolók egyre sûrûsödõ tömegével kényszerítõ szükségszerûségbõl fakad: a hely hiányából egy szigeten. Ez a város jó ideje csak felfelé terjeszkedhet. Kárpótlásképpen azonban a természet tiszta sziklából teremtette a szigetet, amire elengedhetetlenül szükség is van a felhõkarcolók hihetetlen súlya miatt. A második világháború után az amerikai építészek átvették Európából az acél és az üveg használatát. Ekkor tûntek fel elõször azok a hatalmas üvegfelületek, amelyek ma már olyan álomszerûvé teszik Manhattan képét. 1971-ben készült el a 420 m magas Világkereskedelmi Központ (World Trade Center), amelynek két hatalmas, egyforma felhõkarcolója azóta a város jelképévé vált.
Megoldatlan kérdések
A technikai fejlõdés és a gazdasági felfutás láthatóan még jó ideig nem szab gátat a városiasodásnak. Igaz, kérdések továbbra is maradtak. Kormányozható-e New York City csaknem 8 millió lakosa? Kezelhetõ-e az óriási szeméttömeg? Megoldható-e a hajléktalanok és öregek ellátása ilyen nagyságrendben? Képes-e a természeti környezet még sokáig elviselni ilyen mértékû fogyasztást és szennyezést a térségben? Fenntartható-e Manhattan szigetén ez a sajátos világ, másfél millió lakossal, munkanapokon hárommillióval?
Milyen tanulságokat tartogathat számunkra Manhattan története? Európai ember nehezen érti meg a világgal szembeni alázatnak azt a teljes hiányát, amit ez a metropolisz jelent. "Függõleges város, amely magán hordja az új idõk jelét. Az egész egy katasztrófa, ami tele van tevékeny sorsra kárhoztatott, merész és reménykedõ emberekkel, bár pompás és nagyszerû katasztrófa" - írja a francia építész, Le Corbusier.