FARKAS ILDIKÓ: Magyar elnök a Történész Világszövetségben
Berend T. Iván 2001. március végén Magyarországra látogatott az MTA Társadalomkutató Központja és az Európa Intézet Budapest meghívására.
Berend T. Iván neve jól ismert a hazai történelemtanárok és a történelem iránt érdeklõdõ közönség elõtt. Elsõsorban a Ránki Györggyel közösen írott munkákat forgathatták az 1970-80-as években, melyek a magyar gazdaság 1867-1945 közötti és Európa újkori gazdaságtörténelmét tárgyalták. Az 1980-as években itthon nagy feltûnést keltett a Válságos évtizedek. Közép- és Kelet-Európa a két világháború között (Gondolat, 1982) c. monográfiája. Ennek átdolgozott kiadása (Decades of crisis: Central and Eastern Europe before World War II., Berkeley-California, University of California Press, 1998) angolul világsikert aratott. 1990 óta a UCLA (University of California and Los Angeles) egyetemen tanít, 1992-ben az ottani Kelet-Európa Intézet igazgatójává választották.
Kutatómunkája mellett ugyanakkor Berend T. Iván itthon és világszerte ismert tudományszervezõ, közéleti személyiség. Tanszékvezetõ a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, majd ugyanott rektor, 1985-1990 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, közben az MSZMP Központi Bizottságának is tagja, segítõje az 1980-as évek hazai politikai reformerõi kibontakozásának.
1996-2000 között a Történész Világszövetség elnöke. Külföldi tevékenysége óta most kapott elõször hivatalos elõadókörútra meghívást Magyarországra.
Elsõ elõadását a Magyar Tudományos Akadémián tartotta: Romantika, nacionalizmus, modernizáció címmel. (Ennek rövidített változatát közöljük e számunkban, a teljes szöveget a Magyar Tudomány címû folyóiratban olvashatják.) Második elõadása a kelet-európai rendszerváltozásokkal foglalkozott. Az Európa Intézetben tartott elõadást folyóiratunk késôbbi számában olvashatják.
A két nagysikerû elõadás mellett Berend egész délelõttös konzultációt tartott a hazai társadalomkutató intézetek vezetõivel, régi kollégákkal. A téma: az amerikai társadalom, tudományos élet és Berend T. Iván egyéni szakmai tervei.
Berend T. Ivánnak, mint a Történelmi Társulat egykori elnökének, alapvetõ érdeme volt a História megindításában és abban, hogy a sok politikai értetlenség ellenére a folyóirat az 1980-as években életben maradhatott.
Újabb régészeti kutatások
a Római strandfürdõ területén
Múlt év novemberében újra ásatások indultak Budapesten a Római strandfürdõ területén, mely régóta ismert római kori lelõhely. A munkáról Láng Orsolya, a Budapesti Töréneti Múzeum Aquincumi Múzeumának munkatársa számolt be.
Már a 18. századi katonai felmérések is jeleztek itt "régi romokat", amelyek erõdfallal körülvett terület képét mutatták. Ez a kutatásban a 19. század közepétõl a 20. század közepéig forráshelyként szerepelt, mely a Szentendrei úton ma is látható vízvezetéket (aquaeductus) táplálta. Ez a vezeték juttatott ivóvizet Aquincum polgári településére és - kb. 5 km hosszan - egészen a mai Flórián tér és környékéig, a legiotáborig futott.
1959-ben, a rendszerezett ásatások megkezdésekor megtalálták a boltíves vízvezeték kiindulási helyét és egy víztorony maradványait. 1963-64-ben 14 kútházat tártak fel, amelyek nagyméretû fagerendákból és -cölöpökbõl készültek, cseréptetõs fedéssel. A házak közepén a feltörõ forrás vizét terrakotta foglalatba vezették, környékét gondosan leszigetelték, a vizet keskeny csatornákon vezették el, amelyek levélerezetszerûen csatlakoztak a vízvezeték fõ ágához. A Szentendrei út felé esõ, nyugati részen egy nagy méretû épület romjaira bukkantak, amely alaprajzi sajátosságai miatt valószínûleg kórház (valetudinarium) volt.
A leletanyag (oltárkövek, érmék, edények) és a feltárt építmények alapján arra lehet következtetni, hogy a gyakorlati célon - azaz az itt feltörõ forrásvíz hasznosításán - túl itt kultikus és a gyógyítással összefüggõ tevékenység is folyt: a forrásoknál bemutatott áldozatok tárgyai, a gyógyítás és az egészség isteneinek szentelt oltárok és a feltárt kórház egyértelmûen utalnak erre. Az így kialakított "vízmû" és szentélykörzete a 2. század elejétõl a 4. századig volt használatban.
A 2000 novembere és 2001 márciusa között lezajlott ásatás sok új információval gazdagította ismereteinket: kiderült, hogy a korábban ismerteknél jóval több forráshellyel (kútházzal) lehet számolni, illetve elsõ ízben sikerült a római kor emlékei mellett a késõbbi korok építkezéseit is feltárni. A római korra keltezett emlékek felett, a népvándorlás korára tehetõ cölöpszerkezetû konstrukciók nyomait találták.
A késõbbi idõkben megfigyelhetõ, hogy a forrásokat igyekeztek ipari célokra is hasznosítani: a 18. században lõpormalmot telepítettek ide, majd a 19. században a Tóvendéglõ épült a felszámolt malom falaira.
Újabb üstökös-elmélet
Amerikai tudósok (Washington University) vizsgálataikból arra következtetnek, hogy 251 millió évvel ezelõtt egy aszteroida a Földnek ütközött, emiatt az akkori élõvilág nagy része kipusztult. Az üstökös becsapódásának helye ugyan nem ismert, de megtalálták és azonosították a becsapódott égitest maradványait a Föld különbözõ pontjain. (Bolygónk szárazföldje akkor még egyetlen szuperkontinenst alkotott, a Pangeát.) A két évig tartó kutatást nehezítette, hogy ma már kevés 250 millió éves kõzet található a Föld felszínén. Nagy részük a tektonikus mozgás következtében a mélyebb rétegekbe süllyedt.
Az ebbõl az idõbõl származó kõzetrétegekben nagyobb arányban találhatók olyan fullerének (komplex szénvegyületek), amelyek hélium- és argonizotópokat tartalmaznak. A kutatók feltételezik, hogy ezek a fullerének földönkívüli eredetûek, mert a bennük rekedt nemesgázoknak a földiekétõl eltérõ izotóparányuk van. Ez arra utal, hogy egy olyan csillag atmoszférájából származhatnak, amely még a mi Napunk születése elõtt felrobbant.
Ilyen fulleréneket Japán, Kína és Magyarország területén találtak, ahol a perm és a triász korszak határáról származó üledékes rétegeket már feltárták. Ezekben az üledékes rétegekben a fullerének koncentrációja alacsony volt, de szokatlanul magas arányban fordultak elõ a feltételezett kihalás idõszakában. A koncentráció megnövekedése a perm- triász korszak határán a kutatók szerint azt jelzi, hogy a fullerének egy üstökös vagy aszteroida révén kerülhettek a Földre. Ennek nagyságát 6-12 km átmérõjûnek feltételezik, körülbelül ugyanakkorának, mint a késõbbi, a 67 millió évvel ezelõtt a dinoszauruszok kihalásáért felelõsnek tartott üstökös méretét.
A becsapódás egymilliószor nagyobb energiát szabadított fel, mint akár a legnagyobb földrengés az utóbbi évszázadokban. Következményeként megnövekedett a vulkanikus tevékenység, változott az óceán oxigénszintje, a tengerszint és az éghajlat. Mindezek együttesen vezettek ahhoz, hogy az akkori tengeri élõvilág 90%-a és a szárazföldi gerincesek 70%-a kipusztult a becsapódást követõ 8000- 100 000 év alatt.
Pre-inka civilizáció nyomai Peruban
A moche civilizáció több évszázaddal az inka kultúra elõtt virágzott Peru északi partvidékén. Kr. u. 100 és 800 között a tengerpartot és a folyóvölgyeket egy ismeretlen eredetû csoport népesítette be. Földmûvelésbõl és halászatból éltek, sûrû népességük erõsen tagolt társadalmat alkotott. Öntözõcsatornákat, piramisokat, palotákat, templomokat építettek. Eddig több mint 350 feltárt temetkezõhely árulkodik valamikori civilizációjukról. Írásuk ugyan nem volt, de gyönyörûen megmunkált kerámiaedényeiken, szõtteseiken, falfestményeiken és arany, ezüst és réztárgyaikon mûvészien örökítették meg mindennapjaikat.
Az University of California and Los Angeles (UCLA) régészei a National Geographic Society támogatásával, perui régészekkel együttmûködve, 1997 óta kutatják Peru északi partvidékén a moche kultúra nyomait. Egy 450 és 550 között agyagtéglákból emelt piramisban három különleges sírra bukkantak. E sírok - az addigi moche leletektõl eltérõen - páratlanul gazdag kincseket rejtettek, ami arra utal, hogy itt kiemelkedõen fontos személyeket - uralkodókat, vagy vallási vezetõket - temettek el. Mindegyik sírkamra elõtt miniatûr sírok találhatók, bennük apró rézfigurákkal, melyek az elhunytakat szimbolizálják, ugyanolyan kicsinyített sírmellékletekkel, mint amilyeneket a valódi sír tartalmaz. A halottak mellé réz- és aranyszobrocskákat, nemesfémmel díszesen megmunkált fegyvereket (buzogányokat, lándzsákat, pajzsokat) helyeztek. Mindhárom elõkelõ mellett találtak állatáldozat nyomait: lámafejet vagy testet, és emberáldozatra utaló jeleket: egy fiatal lány csontvázát. A középsõ sírba temetett személy különösen nagy hatalmú lehetett: fejére díszes rézsisakot, arcára réz és arany halotti maszkot, szájába aranyfigurákat tettek.
A sírban talált csontvázak is különlegesek. Az eddigi leletek alapján már kiderült, hogy a moche férfiak 145-162 cm magasak voltak. A piramisban eltemetett három férfi azonban 175-180 cm magas volt. Mindannyian 18-22 évesek lehettek halálukkor, testvérek vagy unokatestvérek lehettek, és valószínûleg egy hónapon belül haltak meg. A kutatók feltételezik, hogy a fiatalon elhunyt, korukban rendkívül magas, vékony csontozatú férfiak a Marfan-szindróma nevû genetikai rendellenességben szenvedtek. (A Marfan-szindróma hosszú, elvékonyodott csontokat, behorpadt mellcsontot eredményezett, keringési problémákkal járt együtt, és egészen az 1950-es évekig korai halált jelentett az ebben szenvedõk számára.)