FARKAS ILDIKÓ: A tálibok Afganisztánja

Fundamentalisták és hagyomány

Avilág akkor tanulta meg a tálibok nevét, amikor 2001 márciusában bejárta a világsajtót: Afganisztánban a fundamentalista mohamedán tálibok vezette kormányzat elrendelte az országban található összes nem iszlám mûemlék és szobor elpusztítását - és ezt a nemzetközi tiltakozás ellenére meg is kezdték.

Pusztulásra ítélt mûemlékek

Afganisztán területe évezredeken át a különbözõ kultúrák - iszlám, hinduizmus, buddhizmus, kínai civilizáció - találkozási pontját jelentette. Az afgán múzeumokban páratlanul gazdag gyûjtemények tanúskodtak errõl: hellénisztikus görög szobrok, figurák, edények, buddhista szobrok, tárgyak, aranymaszkok, az átmenõ karavánok megannyi értékes tárgya maradt itt meg évszázadokon keresztül. Az afgán Nemzeti Múzeum az 1990-es években Kabulban folyó harcok során elpusztult, a mûkincsek nagy része eltûnt. A maradékra a mostani rendelet értelmében szintén pusztulás vár.

Az iszlám 9. századi térhódítása elõtt e térség a buddhista tanítás és zarándoklat egyik központja volt, így Afganisztánban tömörült a világ buddhista szoborkincseinek nagy része. (Érdekes módon, az évezredes muzulmán uralom a szobrokat eddig békén hagyta.) Most a bálványok elpusztítására kiadott rendelet az országban található minden szoborra vonatkozik, de a világ leginkább a bamiyani Buddha-szobrok sorsára figyelt. A világörökség részét képezõ két, Kr. u. a 4-6. század között, görög mûvészek közremûködésével sziklafalba faragott szobor egyike 38, a másik 55 méter magas - volt. Nemcsak méretük - a világ legnagyobb Buddha-szobrai voltak -, hanem ábrázolásmódjuk miatt is különlegességnek számítottak: a megszokott ülõ testhelyzettõl eltérõen álló helyzetben ábrázolták a Nagy Tanítót.

A tálibok vallási vezetõje adta ki a rendeletet a szoborrombolásra, mondván, az iszlám elõírásai szerint a figurális ábrázolás istenkáromlásnak minõsül. A mullahok (iszlám tudósok) szerint a buddhisták bálványimádók, szobraik bálványok, tehát elpusztítandók. A tálibok aknavetõkkel, rakétákkal, harckocsikkal, ágyúkkal, dinamittal próbálkoztak, ez utóbbival a hírek szerint sikeresen - a bamiyani Buddhákat már csak képen láthatjuk.

Afganisztán az 1990-es években

A Szovjetunió 1979-ben vonult be Afganisztánba, majd gyakorlatilag soha véget nem érõ harcok után 1989-ben vonult ki. Pakisztán a szovjet invázió óta menedéket nyújtott több millió afgán menekültnek és a mudzshedineknek (a Szovjetunió ellen szent háborút folytató harcosoknak). Az afgán-pakisztáni határ mindkét oldalán pastuk élnek, akiket az 1893-as Durand-szerzõdés választott el egymástól, amikor is Oroszország és Nagy-Britannia meghúzta Afganisztán határait. A pastuk száz éve nem adják fel a reményt az egyesülésre, ha lehet, a kabuli kormány alatt. (Tulajdonképpen õk nevezik magukat afgánoknak, s az ország is róluk kapta a nevét.) Pakisztán sem mondott le a pastuk lakta területekrõl, sõt az afganisztáni pastu területeket is meg akarta szerezni, vagy legalábbis politikai befolyását biztosítani a szovjet uralom utáni Afganisztánban. Ezért támogatta elõször a mudzsahedineket, majd a tálibokat.

A tálibok

A szunnita tálibok a pakisztáni afgán menekülttáborok medreszéiben (muzulmán vallási iskoláiban) tanuló fiatal, tizenéves fiúk voltak. Mozgalmuk, a Talibán Afganisztán megtisztítására irányul, fanatikus iszlám fundamentalista ideológiával. Tanítóik a pastu mullahok voltak, anyagi támogatóik szaudi fundamentalisták és Pakisztán. A tálibok hamarosan Afganisztán nagy részét ellenõrzésük alá vonták, uralmuk ma az ország kilenctizedére terjed ki. A helyzet azonban ezzel nem normalizálódott: az Északi Szövetséget - jelentõs siíta tadzsik és üzbég kisebbség - nem sikerült a táliboknak megtörni, s a folyamatos hadiállapot, az immár 22 éve tartó polgárháború éhínséget és nyomorúságot, véres ütközeteket, mészárlásokat hozott az országra.

Vissza a tartalomjegyzékhez