BALOGH ANDRÁS: A brit korona ékköve: India

A "rendíthetetlen nyugalom" országa?

Száz évvel ezelõtt a brit korona ékköve, India a rendíthetetlen nyugalom képét sugározta. A kortársak, angolok és indiaiak egyaránt meg voltak róla gyõzõdve, hogy az indiai angol uralom soha nem volt olyan szilárd, mint éppen a századfordulón, és hosszú- hosszú nemzedékek életében a brit szupremáció fenn fog maradni. Az indiai brit uralom egyet jelentett a békével, az elõrehaladó modernizálással, a stabilitással, a hagyományok tiszteletével. Az angol közigazgatást a kortársak úgy jellemezték, mint amely egyenlõ a hatékonysággal és a renddel, a jóindulattal és a fejlõdéssel.

A brit uralom törékenysége

India az 1857-58. évi nagy felkelés óta eltelt csaknem fél évszázad alatt hatalmas utat tett meg. India kontinensnyi ország, lakossága az 1901. évi népszámlálás szerint 294 millió fõ volt. A múlt század második felében megkezdõdött a világgazdaság és a világkereskedelem korszerû igényeit kielégítõ termelési kultúra meghonosítása. A kor színvonalán álló infrastruktúra kezdett kiépülni, beleértve a világ egyik legkiterjedtebb és legnagyobb vasúthálózatát, a hatékony postai szolgáltatásokat, a távíró széles körû használatát. A brit birodalmi bürokrácia - amelyik hatékonyabb volt, mint az angliai - gyorsan, határozottan - és még ellenségeik szerint is korrupciómentesen - döntött. Ezt a hatalmas államot - amelyet hosszú történelme során a bennszülött dinasztiák nem voltak képesek összefogni - most egy feltûnõen kis létszámú hadsereg védelmezte a külsõ és belsõ ellenséggel szemben. [...]

Nagy-Britannia világhatalmi pozíciói jelentõs részben India birtoklásán nyugodtak. Az Indiával való különleges kapcsolatokat fejezte ki az, hogy 1876-ban Viktória királynõt India császárnõjévé nyilvánították. Ez az aktus önmagában India státusán nem változtatott. Ezt a státust a nagy felkelés tetõpontján, 1858-ban, az India kormányzásáról szóló törvény szabályozta, amely Indiát megszabadította a Kelet-indiai Társaság uralmától és egy külön minisztériumnak, az India Office-nak a felállításáról intézkedett, hogy a modern parlamentarizmus elveivel összhangban, de ezen elveket Indiában nem alkalmazva, irányítsa a szubkontinenst. A helyszínen a fõkormányzó volt az adminisztráció feje, aki India különleges súlyát figyelembe véve az alkirályi címet is megkapta. 1861-tõl kezdve az alkirályt végrehajtó és törvényhozó tanácsok segítették. Az Indiai Birodalom - hatalmas méreteibõl, régiónként eltérõ hagyományaiból és a brit uralom kiterjedésének több évszázados folyamatából következõen - különbözõ jogállású részekbõl állt össze. A terület mintegy kétharmada közvetlenül a brit közigazgatás irányítása alatt állt, ez a századforduló elõtt három nagy területet ölelt fel, a bengáli, a madrasi és a bombayi elnökségeket. Ezen kívül a terület egyharmadán mintegy 600 - különbözõ nagyságú területek fölött uralkodó, különbözõ fokú belsõ önállósággal rendelkezõ - rádzsa, maharadzsa, naváb és nizám uralkodott. Ezen kis területigazgatási egységek külügyei, hadügyei a területükre kijelölt angol politikai ügynök közvetlen igazgatása alá tartoztak.

Az angol uralom árnyékában egy, a modern világkereskedelembe illeszkedni tudó és az európai tudomány és kultúra bûvkörébe kerülõ új modern társadalmi réteg is kialakult. Ez az új réteg vállalkozókból, kereskedõkbõl, hivatalnokokból és különbözõ szabadfoglalkozásúakból állt.

A kortársak úgy vélték, hogy India, még ha akarná, sem tudná a brit uralmat lerázni. Oka: az ország a nyelvek, a kasztok, és a vallásközösségek százaira és ezreire oszlik, a hatalmas elmaradott tömeg semmifajta nemzeti öntudattal nem rendelkezik. Továbbá: a szegény és elmaradott nép angol uraitól várja sorsa jobbrafordulását. [...]

Az indiai brit uralom azonban a századfordulón már korántsem nyugodott olyan szilárd alapokon, mint ahogy ezt a kortársak gondolták.

A századfordulóra a birodalom már elvesztette dinamizmusát, sokkal inkább a kialakult viszonyok konzerválását tartotta szem elõtt, mintsem a modernizációt. Semmiféle jelentõs lépést a birodalom nem tett az indiaiak tényleges önkormányzatra való felkészítése irányába, valamint az indiai gazdaság önálló fejlesztésének ösztönzése érdekében, és nem tudott mit kezdeni a születõ nemzeti érzésekkel és eszmékkel sem. London "a statikus paternalizmus" mellett kötelezte el magát.

A fegyveres erõk

Az 1857-58. évi szipojfelkelés sokkja meghatározta a fegyveres erõk fejlesztését. Szigorúan meghatározták az angolok és indiaiak arányát, amit egészen a zászlóaljakig lebontva Bengálban 1:1, másutt az indiaiak javára 2:1 arányban rögzítették. Ez az arány lényegében a századfordulón is fennállt. Szigorúan ragaszkodtak ahhoz, hogy a tisztikar kizárólag európaiakból álljon, és feloszlatták az indiai kézben lévõ tüzérséget is. Szigorúan ügyeltek a fegyveres erõk vallási és kasztmegosztására. [...]

A kasztizmus erõsödése

A brit politika nemcsak megtûrte India vallási és kaszt szerinti megosztását, hanem kifejezetten erõsítette is azt. (Bár az angol típusú gyarmati közigazgatás és igazságszolgáltatási rendszer kiépítése némileg csökkentette a kasztok hagyományos hatáskörét.)

A 19. század második felétõl csak azokat a kasztjogokat és kasztszokásokat nyirbálták meg vagy számolták fel, amelyek a közigazgatás mûködését gátolták, vagy pedig nyilvánvalóan ellenkeztek az európai civilizáció hagyományaival.

A kasztkohézió egyik legfontosabb eleme a kaszton belüli házasságkötés. Egészen 1923-ig nem volt törvényes lehetõség különbözõ kasztokhoz tartozók házasságkötésére, hacsak nem mondtak le vallási hovatartozásukról. [...]

Az egymáshoz közel álló kasztok szövetségeket (szabhá) kezdtek létrehozni, hogy érdekeiket nagyobb erõvel tudják képviselni. A kasztok közötti erõteljes rivalizálás fõ kérdései közé kezdett tartozni, hogy egyes kasztok milyen arányban képviseltetik magukat a hivatalnoki karban, az oktatási intézményekben vagy a Nemzeti Kongresszus Párt vezetõ testületeiben.

A fejedelmek státusának megerõsödése

Közigazgatásilag Indiát a közvetlenül brit igazgatás alatti és a fejedelmek irányítása alatt álló területekre osztották. London szerint Indiát a megrázkódtatásoktól úgy lehet leginkább megvédeni, ha kiegyezik a fejedelmekkel, vagyis nem provokálja õket területük további beolvasztásával, státusuk megnyirbálásával, privilégiumuk csökkentésével és belsõ ügyeikbe való túlzott beavatkozással. A századforduló idõszakára ez a politika katasztrofálissá vált, konzerválta a fejedelemségek feudális struktúráját, egyben arról gyõzte meg a születõ indiai politikai osztályt, hogy az angolok Indiát örök megosztottságban akarják tartani. [...]

A nemzeti ébredés

Alig van írásos nyoma annak, hogy a társadalom mélyén milyen igazi indulatok voltak. Az Indiába érkezõ királyi pár elleni merényletkísérlet, a különbözõ terrorcselekmények, sztrájkok, felvonulások, bojkottok egymást követték 1905- 1906-tól kezdve. [...]

A kormányzat korlátozta a szabadságjogokat, csökkentette a calcuttai városi önkormányzatban az indiaiak arányát, és egyetemi reformot vezetett be, amelynek célja az egyetemek közvetlen brit ellenõrzés alá vonása volt. Ezek az intézkedések ugyan nem érték el a kívánt hatást, ellenben igen erõs és széles körû ellenállást váltottak ki. Az egyre nyíltabb angolellenes fellépések központja Bengál volt, a nemzeti mozgalom radikális tömegei többségükben bengáliak voltak. Befolyásukat növelte, hogy indiai viszonylatban közülük került ki a hivatalnokok és az értelmiségiek jelentõs része.

Bengál felosztása

A múlt század utolsó évtizedeiben Bengál magában foglalta a mai Indiai Köztársaság Nyugat-Bengál, Bihar és Orissa tagállamait, valamint Bangladest. A századforduló idején India legnagyobb tartománya, mintegy 80 milliós lakossággal.

Bengál az indiai gazdasági, kulturális és politikai élet központja volt, fõvárosa, Calcutta pedig egész Brit India fõvárosa is. Itt alakult ki a legnépesebb nyugati mûveltségû polgárosult réteg (kereskedõk, ipari vállalkozók, hivatalnokok, tanárok, jogászok és az árugazdálkodásba bekapcsolódó földbirtokosok). A hindu reformáció, majd a nacionalizmus különbözõ iskolái ugyancsak bengáli talajból fakadtak. Elõrehaladt a bengálok nemzetté alakulása: itt használták a modern India egyik legkulturáltabb és legegységesebb nyelvét. Nemzetté válásuk azonban nem állt ellentétben az összindiai nacionalizmusnak az "indiai nemzet"-rõl vallott felfogásával. A bengáli függetlenségi mozgalom vezetõi ugyanis kezdettõl fogva kontinentális méretekben - azaz egész India keretében - gondolkodtak. [...]

H. H. Risley, a brit indiai kormányban a belügyek irányítója (egyben az indiai kasztrendszer elismert kutatója) 1903-ban a bengáliai igazgatás átszervezésére tett javaslatot. Javasolta: nyelvi és vallási alapon osszák fel Nagy-Bengált, arra hivatkozva, hogy a hatalmas terület adminisztratív irányítása lehetetlenné vált. [...] Bengált végül is két részre osztották, Kelet- és Nyugat-Bengálra: a keleti részen abszolút muzulmán többség alakult ki, a nyugatin pedig a 20 milliós hindi nyelvû népesség egy államba került a 17 millió bengali nemzetiségû lakossal, vagyis a fõ ellenségnek tartott bengáli hinduk mindkét államban kisebbségbe szorultak.

A felosztással új korszak kezdõdött: a brit gyarmati uralom és az indiai nemzeti mozgalom több mint négy évtizedes harca indult meg. [...]

Ez az India történetében elõször tapasztalható, hirtelen felbukkant nemzeti szolidaritás arra mutat, hogy egy teljesen új, egységesedõ India volt kialakulóban. A gyarmati uralom azonban - amely objektíve ezeket a folyamatokat elindította - most tudatosan ellenük fordult. Lord Curzon alkirály jelentõs anyagi kedvezményeket nyújtott a muzulmán Kelet-Bengál fõvárosa, Dacca navábjának, és megígérte, hogy az új adminisztrációban a muzulmánoknak döntõ súlyuk lesz. [...]

Egy nemzet születése

A felosztás ellen tiltakozó kampány "hivatalos" kezdetének azt a nagygyûlést lehet tekinteni, amelyet 1905. augusztus 7-én a calcuttai Town Hallban tartottak. A lakosság különbözõ rétegeit képviselõ gyûlés határozatot fogadott el az angol áruk bojkottjának és a swadeshinak a meghirdetésérõl. A swadeshi a saját termelést, vagyis a nemzeti ipar támogatását jelenti. A mozgalom vezetõi a születõ indiai gyáripar támogatását tekintették fõ célnak, de jó érzékükre vall, hogy a hagyományos városi és falusi kézmûipar bátorítását, illetve felélesztését is beleértették a swadeshibe. [...]

A kormányszervek elnyomó intézkedéseinek fokozódásával a bojkottmozgalom is egyre átfogóbb lett. Társadalmi mozgalom bontakozott ki azok ellen, akik az idegen árukat továbbra is felhasználták. Az ilyen személlyel és családjával nem ettek együtt, velük házasságot nem köthettek, nem adtak el nekik és nem vásároltak tõlük, a papok, orvosok és borbélyok megtagadták szolgáltatásaikat, gyermekeiket az iskolákban és a játszótéren egyaránt kiközösítették. A kiközösített tulajdonképpen érinthetetlenné vált. [...]

A bojkott számottevõ gazdasági eredménnyel is járt. Az angol textiláruk, só, cigaretta és cipõ behozatala 15- 50%-kal csökkent már 1906-ban. Az angol áruk bojkottja szerves egységet alkotott a swadeshivel: ugyanannak a harcnak két megnyilvánulásáról volt szó. [...]

1905-1906-tól kezdve fontos követelés volt a nemzeti nevelés is. Az angolul beszélõ, angol iskolákat járt polgári rétegek most a leghatározottabban a saját, azaz indiai kulturális örökségük felelevenítésére gondoltak. Igen nagyszabású és szervezett diákmozgalom bontakozott ki a nacionalista követelések támogatására. A diákok tömegestül vettek részt a bojkott betartásának ellenõrzésében és kapcsolódtak be a politikai mozgalomba. Egyes csoportjaik az anarchista mozgalom fõ káderutánpótlását biztosították. [...]

A bojkott és a swadeshi-mozgalom nem pusztán abból a szempontból érdemel figyelmet, hogy az indiai társadalomnak majdnem valamennyi rétegét egyesítette. További jelentõs vonása a hagyományos ellenállási formák szerves beépülése a polgári nemzeti mozgalomba. A hindu reformáció, majd a szélsõségesek vallásos nacionalizmusa megteremtette az ideológiai alapot ahhoz, hogy kapcsolatok épüljenek ki az angol iskolázottságú hivatalnokok és kereskedõk, valamint az eddig ellenségesen kezelt, konzervatívnak nevezett ortodox hindu vezetõk és az általuk befolyásolt kispolgári és paraszti tömegek között.

Vissza a tartalomjegyzékhez