ORMOS MÁRIA: A politikai meghasonlás esete
Kozma Miklós (1884-1941)
Kozma Miklós (1884-1941) tehetséges, kivételes munkabírással és magas színvonal-igénnyel rendelkezõ férfi volt. Egyúttal azonban olyan is, mint egy érzékeny viaszlemez, amelyen nyomot hagyott a két világháború közötti kor, az õ korának botladozása és szinte minden tévedése.
Elszánt modernizátor
Szegény huszártisztbõl vagyonos vállalkozóvá vált, és ez még akkor is kivételes teljesítmény volt a korabeli Magyarországon, ha ehhez jelentõs állami támogatásokat kapott. Kifejlesztette és Európa-szerte elismertté tette a Magyar Távirati Irodát, megalapította és magas szintre hozta a Magyar Rádiót, Kánya Kálmán sugalmazására létrehozta a Magyar Film Irodát, megvetette a lábát a hirdetési szakmában, megvásárolt egy kis bankot és fõrészvényes lett az egyik bauxitkitermelõ vállalatnál. Mintegy két évtizedes lázas tevékenysége közepette elmélyítette eredetileg eléggé szegényes mûveltségét. [...] Az MTI feladatát mindvégig abban szabta meg, hogy a lehetõ leggyorsabban és a lehetõ leghitelesebben tájékoztasson. Keményen harcolt az ellen, hogy - német nemzetiszocialista mintára és követelésre - a hírszolgálatot napi propagandává és a pillanatnyi politika kiszolgálójává süllyesszék le. [...] A helyes propaganda legfõbb eszköze - szerinte - az "igazatmondás" és a "minõség". A minden áron való "magyarkodás", a magyarnak nevezett téma, a csikós, a gulyás, a bokorugró szoknya és ezek valamennyi rokona káros mind magára a magyarságra, mind a róla kialakuló képre. Ehelyett a magyarok valós múltbeli és korabeli értékeit szükséges felmutatni ahhoz, hogy egyrészt jó irányba lehessen befolyásolni magát a magyarságot - amely szerinte nem egy nagy nemzet, hanem "egy ügyes kis népecske" -, másrészt, hogy alakítani lehessen a Magyarországról a világban kialakult képet.
Jelentõs írók állapították meg Kozmáról, hogy tévedhetetlenül tudta, hol kell keresnie az irodalmi értékeket. Vallotta, hogy az irodalmon nem lehet számon kérni pillanatnyi politikai érdekeket, hanem meg kell hagyni a teljes írói szabadságot. Nem véletlenül számolta barátai körébe Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Cs. Szabó Lászlót, Zilahy Lajost és másokat. Ugyanilyen biztos érzékkel tudta, hogy a magyar zenét Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi Ernõ képviseli vitathatatlan mûvészi színvonalon. [...]
Magas színvonalat és pontos munkát követelt a Magyar Film Iroda munkatársaitól is, akár filmhíradóról, akár ismeretterjesztõ vagy oktatófilmekrõl, akár kifejezetten propagandaanyagokról volt is szó. Síkra szállt a filmipar nívójáért is, és szerette volna számûzni onnan az operettprimadonna-stílust.
Kozmának jó érzéke volt a technikai fejlesztés iránt, és e téren mindent megtett valamennyi általa vezényelt területen annak érdekében, hogy az intézmények élvonalbeli eszközökkel legyenek ellátva. [...]
Mindent összevéve, Kozma elszánt modernizátorként és tõkés alapítóként mûködött, a szeme elõtt egy a kor színvonalán álló magyar kapitalizmus lebegett. Ezzel magyarázható, hogy következetesen fellépett minden olyan kísérlet ellen, amely a magántõke korlátozására, háttérbe szorítására és az állami hatalomnak a gazdaságban való eluralkodására irányult. [...]
A rendcsinálás híve
A fiatal huszárszázados politikai pályafutását Szegeden kezdte a "nagymagyar álom", a "fajvédelem" és az antiszemitizmus szellemében. Nem lehet megállapítani, hogy mekkora szerepe volt a dunántúli fehérterrorban, az azonban biztos, hogy bár a szélsõséges akciókat nem kedvelte, maga is vallotta, hogy fehér kesztyûben és szalonmódszerekkel nem lehet rendet teremteni. Felderítõ akciókat végzett és szervezett, ügyködött a Bécsbe emigrált kommunista vezetõk kézre kerítése érdekében, Stromfeld Aurélt maga tartóztatta le, lázasan szervezte a MOVE-t, felvilágosító kurzusokat rendezett tisztek és legénységi állományúak számára és így tovább. Meggyõzõdéses szélsõjobboldali ellenforradalmár volt tehát, aki nagymérvû tisztogatást, felelõsségre vonást és keménykezû kormányzást kívánt. Ekkoriban azt képzelte, hogy néhány egyszerû húzással helyre lehet állítani Nagy-Magyarországot, amely az Adriától a Fekete-tengerig terjed. A fõvezérség feloszlatása után rövid ideig Horthy Miklós kabinetirodájában dolgozott, majd Teleki Pál ajánlatára 1920 augusztusában az akkor még kicsiny MTI élére állt. Ettõl kezdve merõben új korszak kezdõdött Kozma életében: pillanatok alatt eltávolodott a napi politikától.
Fajvédõ antiszemita
Írt viszont két eléggé terjedelmes feljegyzést, amelyek meghatározó nézeteit foglalták össze. Az egyik a legitimizmussal, a másik a zsidókérdéssel foglalkozott.
Az államforma kérdését Kozma részben alkotmányjogi, részben erkölcsi értelemben vetette fel. Megállapította, hogy a magyar alkotmányosság szellemében az államfõ, a király kérdésében a nemzet továbbra is véleményalkotó és döntési joggal bír. [...] Miután lebontotta a keménykezû ellenforradalmár-diktátor Horthy képét, kialakította belõle a maga számára a nemzet bölcsét, az egyensúly biztosítékát, az egyetlen hatalmi tényezõt, amelyhez minden megrázkódtatás esetén reménnyel lehet fordulni.
A magyarországi zsidókérdés mibenlétét Kozma 1920-ban egyrészt a zsidók nagymérvû beáramlásában, másrészt abban látta, hogy elfoglalták a döntõ gazdasági, valamint a befolyásos sajtó- és más vezetõ szellemi pozíciókat. Ezzel indokolta meg azt az állandó törekvését: az országot "meg kell szabadítani" a nagyszámú, véleménye szerint nem integrálódott idegen kis zsidótól, illetve hogy az integrálódott és nagyrészt asszimilálódott gazdasági és médiahatalmasságokat rákényszerítsék az "osztozkodásra", arra hogy utat nyissanak az ajtón dörömbölõ középrétegbeli nem zsidó ifjúságnak.
Noha Kozma az idõk során messze eltávolodott korai radikális jobboldali álláspontjától, sõt már 1920-ban "nemesen konzervatív"-ként határozta meg önmagát, fajvédelmi antiszemitizmusa mellett 1941 nyaráig kitartott. Minden esetben, amikor csak módja nyílt rá, szorgalmazta és elõsegítette a "hontalan" kis zsidók eltávolítását. [...]
A kétlelkû belügyminiszter
Ellentmondásos, zavaros helyzetbe és lelkiállapotba került Kozma belpolitikai téren is, amikor 1935 elejétõl 1937 elejéig õ töltötte be a belügyminiszteri tisztet. Hinni lehetett, hogy mint Gömbös Gyula egykori jó barátja, a miniszterelnökkel teljes harmóniában fog dolgozni az olasz mintát követõ érdek-képviseleti rendszer meghonosításában és az addig mûködõ korlátozott parlamentarizmus felszámolásában. E terv végrehajtásában a belügyminiszter döntõ helyet foglalt el.
Csakhogy Kozma ekkor már - saját megfogalmazását idézve - "félt" a diktatúrától, és annak meghonosítására a magyar társadalmat nem tartotta alkalmasnak. Emellett érzékelte, hogy a társadalom meghatározó erõi: a nagytõke és a nagybirtok képviselõi egyre élesebben szemben állnak az "idegen mintákat" követõ diktatúratervekkel. [...]
Ezen az alapon érthetõ, hogy az egypárti rendszer kialakítására irányuló szervezkedést már igen hamar elítélõ hangnemben említette egy minisztertanácsi ülésen, majd 1935 decemberében nyíltan hadat üzent neki. [...] Kozma annak a véleményének adott hangot, hogy egy alkotmányellenes párttal szemben nem lehet alkotmányosan védekezni. Ha ugyanis beengedik õket a parlament sáncaiba, úgy - vélte minden bizonnyal a németországi minta hatására - "alkotmányos eszközökkel" gyilkolják meg az alkotmányt.
A meghasonlott külpolitikus
Ha Kozma ellentmondásokba keveredett a modernizálás-zsidókérdés, a jogvédelem-jogfosztás, az alkotmányosság-preventív diktatúra kérdésében, talán még inkább ez volt a helyzet a követendõ külpolitika tekintetében. Kozma egyre inkább akarta a revíziót, miközben egyre jobban félt az intézményesített nemzetiszocializmustól és a német imperializmustól, amely szerinte a térség valamennyi kisállamát, közöttük Magyarországot is fenyegette. E tekintetben kijelentései is, tettei is olykor napról napra módosultak. Nem túlzás azt mondani, hogy kettõs lelkületûvé, meghasonlottá vált. Ugyanakkor félelmeit, aggodalmait jórészt megtartotta önmagának és papírjának, miközben a nyilvánosság elõtt optimista nyilatkozatokat tett.
[...] Vállalkozott arra, hogy a "rongyosgárda" tõle függetlenül elkezdett szervezésébe Imrédy kérésére bekapcsolódjon, és átvegye a tervezett akció politikai irányítását. Tette ezt elsõsorban Kárpátalja stratégiai jelentõsége és a lengyel-magyar-olasz vonal kialakítása érdekében, szentül meggyõzõdve arról, hogy a kormány eltökéltsége esetén a fait accompli kialakítható lett volna, és ebben az esetben Kárpátalját nem "német ajándékként", hanem önállóan vehette volna birtokába a magyar állam. Sosem bocsátotta meg Imrédynek, de még az általa egyébként nagyra becsült Kányának sem, hogy német követelésre az akciót leállították.
Prága 1939. márciusi német megszállásának hatására azután Kozma lelkileg összeomlott. Megbizonyosodhatott arról, hogy a náci nemzeti politika csupán álcázás volt, és Németország egy kiszámíthatatlan, imperialista hódító politikába kezdett. [...] Teleki kérésére tárgyalt Varsóban, Párizsban, Belgrádban, utazott a skandináv országokba, próbálta kitudakolni Berlinben a német terveket (hiába), és ugyancsak az õ szándékának megfelelõen szervezte meg a valamivel több mint 300 magyar katona finnországi útját, hogy segítségére legyenek a szovjet Vörös Hadsereggel harcban álló finn haderõnek. [...] Telekivel együtt Kozma azt hitte, hogy Magyarország kihasználhatja a német hátszelet a minél nagyobb revízió érdekében anélkül, hogy Németország hûbéresévé és szolgájává válna.
Az ungvári remete
Teleki kérte fel arra is, hogy vállalja el a kormányzói biztosi pozíciót Kárpátalján. Az Ungváron berendezett remeteszállás már mintegy a menekülést is jelentette Kozma számára a budapesti politika és saját nagy birodalmának leértékelõdése elõl. [...]
Ami kárpátaljai ténykedését illette, Kozma az eredeti autonómia-terveket a miniszterelnökkel együtt eltemette, de a kárpátaljai zsidók kérdésétõl eltekintve, tele volt jószándékkal a ruszinok irányában, és éjt nappallá téve dolgozott anyagi helyzetük, valamint az iskolahálózat javítása és a kulturális színvonal emelése érdekében. Csak az utóbbi kérdésben ért el némi eredményt, miközben szinte naponta ütközött a bürokráciával, valamint az értetlen, "soviniszta" magyar közigazgatással és értelmiséggel. Ugyanakkor belekeveredett élete legnagyobb csapdájába.
Kozma sosem tett le arról az ideájáról, hogy az országot "mentesíteni" kell minél több integrálatlan kis zsidótól. Kis zsidóból pedig Kárpátalján volt bõven. Nem kétséges, hogy 1941-ben õ volt az egyik kezdeményezõje annak az akciónak, amelynek következtében Magyarországról és döntõ részben Kárpátaljáról kitelepítettek több mint 13 ezer "hontalan" zsidót Galíciába, illetve Ukrajnába. Ezeknek a szerencsétleneknek legnagyobb része azután egy német Einsatzgruppe áldozata lett. Megtudta-e és ha igen, mikor tudta meg Kozma e rémtörténetet, nem állapítható meg. [...]
Nagy a valószínûsége, hogy oly sok önbiztatás és hivatali optimizmus ellenére, Kozma megrendült a magyar háborús vállalkozás láttán is. 1941 tavaszán nemcsak a Jugoszlávia elleni hadviselést, hanem még azt is elutasította, hogy a magyar területet átvonulási célból a Wehrmacht rendelkezésére bocsássák. [...]
Kezdetben melegen üdvözölte a Wehrmacht keleti hadjáratát, mert õ is hinni vélte, hogy ez a bolsevizmus, a "legnagyobb veszedelem" bukásához vezet, de nyitott kérdés, hogy mit gondolt a magyar részvételrõl, valamint hogy miként vélekedett a tervezett villámháború 1941 szeptemberében már láthatóvá vált kudarcáról. [...]
Egy "összevissza élet"
Az ungvári remete 1941 nyarán-õszén végleg meghasonlott, és teljesen elmagányosodott. Olvasgatott, rendezte gyermekkoráról és az életrõl, halálról, a világ mûködésérõl feljegyzett szövegeit, és legjobb perceiben arról álmodozott, hogy talán még író válhat belõle. Tudta, hogy élete - ahogy írta - egy "összevisszaság", tudta, hogy jelentõsebb ember lehetett volna belõle, ha választani tud hadsereg, üzlet, politika és írás között, de - tette hozzá - mégis úgy szerette a saját életét, ahogyan élte. Abban az összevisszaságban és tisztázatlanságban, amely az õ korát jellemezte.
November 2-án rosszul lett és december 8-án déltájban meghalt a budapesti János Szanatóriumban, ahová ifj. Horthy Miklós segítségével felszállították. [...]
Temetése is az "összevisszaság" jegyében zajlott le. A katolikus Kozmát Ravasz László református püspök búcsúztatta el, és a református tiszteletes állt Baracskán a sírjánál. [...] Az igazi megemlékezést két író jelentette meg: Németh László és Cs. Szabó László.