MARÓTI EGON: Dopping az ókorban?

"Isteni" sportolók az antik Görögországban

Az ókori görög mentalitásnak, a gyakorlati életnek egyik alapvetõ tényezõje volt a versengés, így a sportvetélkedés is. Fontosságát az általános testedzés, egészségápolás, katonai felkészítés területén elfoglalt helye is mutatja. Ám a sportvetélkedés áthatotta a szellemi életet is: az irodalomban már a homéroszi eposzokban szerepelnek a versenyjátékok; a képzõmûvészetben, így a szobrászatban, vázafestészetben gyakori téma a sporttevékenység ábrázolása.

Számos késõbbi irodalmi, illetõleg "primér" feliratos adatunk van kiemelkedõ, de kevésbé jelentõs gyõztes futó, birkózó stb. teljesítményérõl. Joggal merül fel a kérdés: a kivételes teljesítmények érdekében, de egyáltalán, igénybe vettek-e olyan szereket, amelyeket a mai dopping elõzményének, megfelelõjének tekinthetnénk. Nos, az antik természettudomány, orvoslás valamelyes ismeretében is egyértelmû nemmel válaszolhatunk a kérdésre. (A kémia késõbbi korok szüleménye.)

Isteni származás

A maguk által is megörökített rendkívüli teljesítményeket a görögök sajátos módon "magyarázták": a többszörös, hosszú idõn át gyõztes birkózók, ökölvívók stb. isteni származásával: így mindenekelõtt Hermész, Arész, Héraklész a gyõztesek elképzelt nemzõi, pártfogói jöttek "gyanúba". A thaszoszi Theogenészt a Kr. e. 480. évi olimpia ökölvívó gyõztesét Héraklész fiának tartotta a helyi hiedelem. A csodálat oka az is lehetett, hogy bokszolónk jó két évtizeden át veretlen maradt ökölvívásban, számos gyõzelmet aratott pankrationban is, a fennmaradt, részben feliratos adatok szerint pályafutása során mintegy 1300 alkalommal hagyta el gyõztesként a porondot! A rhodoszi Diagoraszt, a Kr. e. 364. évi olimpia ugyancsak ökölvívó gyõztesét Hermész istentõl származtatták hatalmas ereje, nagyszámú versenyen aratott diadalai miatt, továbbá talán azért is, mert három fia is többször gyõzedelmeskedett az olimpiai versenyeken ökölvívásban, illetve pankrationban.

Az evés mint "doppingszer"

Egyesek úgy vélik, hogy az ókori görögök is doppingolással fokozták teljesítményüket - mégpedig a táplálkozásukkal.

Kétségtelen, hogy a helyes táplálkozásnak nemcsak az egészséges életmód, hanem a sporttevékenység szempontjából is nagy jelentõsége van. A táplálkozás ilyen jelentõségét már az ókorban is felismerték: fontosságot tulajdonítottak a különféle "diétáknak", koronként mintegy divatszerûen hol a hús, hol a sajt, hol pedig a füge fogyasztását javasolták, megfelelõ mennyiségben. Természetesen egy mázsás birkózó - akárcsak ma - az átlagosnál jobb étvágyú volt. Több, nemegyszer már-már karikírozott feljegyzés szól errõl. A kisplasztika egyik kedvelt figurája volt a pókhasú boxoló. Ám a jórészt római kori másolatokban látható atlétaszobrok nem éppen ilyen alakokat mutatnak. S nyilvánvaló, hogy egy futó sem igyekezett teste tömegét olyan mértékben növelni, mint egy nehézatléta. Ne felejtsük el, hogy az ókorban a küzdõsportokban (birkózás, ökölvívás, pankration) nem voltak súlycsoportok, tehát a testsúlynak, testi erõnek nem kis jelentõsége volt. Fennmaradt azonban olyan olimpiai gyõztesfelirat, amelyen az éliszi Arisztodémosz - aki Kr. e. 338-ban birkózásban gyõzött az olimpián is - önérzetesen közli, hogy nem testének tömege, hanem technikai felkészültsége révén aratott gyõzelmet.

Az ókor folyamán alig merült fel a rendkívüli teljesítmények "magyarázatára" más, mint az isteni származás. Illetve mégis, több évszázaddal késõbb felvetõdött, hogy a legendás birkózó, a krotóni Milón, aki hat olimpián és számos más versenyen gyõzött, valami ilyesféle turpisságnak köszönhette félelmetes erejét és bámulatos sikereit. Híradások szerint Milón a kakasok zúzájában talált, babszem nagyságú kristályt, Alectoriát használt, s ezzel kívánják magyarázni a küzdelmek során tanúsított legyõzhetetlenségét. Nos, az egész hiedelem képtelenség: egy ásvány nem oldódik fel a gyomorban, és ily módon nem lehet semmiféle hatása. Az egészrõl annak a bizonyos kõnek a neve igazít el: a harcias természetû kakas tudvalevõen a legerõsebb baromfi, görög neve alektór - innen az említett alectoria latin megnevezés és az ötlet, hogy a kakas ettõl olyan harcias, erõs.

Vissza a tartalomjegyzékhez