GLATZ Ferenc: Európa tegnap és ma
Az európai kontinensen élő népek jövője az új világrendben... Amikor megszûnt a kelet-nyugati katonai, politikai és gazdasági vetélkedés. Amikor a világpolitika egypólusú lett... Amikor új típusú érdekellentétek uralják el a nemzetközi hatalmi vetélkedéseket. Már nem a zsidó-keresztény kultúrkörön belüli politikai-katonai rivalizálás áll a világpolitika tengelyében. A Szovjetunió vereséget szenvedett, nem a hagyományos katonai harctéren, nem látványos katonai csatában, hanem a technikai-ipari versenyben. Amely teljesítőképességét legalább úgy megviselte, mint egy háborús katasztrófa. Most új ellentétek keletkeznek: közírók, történészek a civilizációk közötti várható összeütközésről beszélnek, amely egyelőre békés verseny formájában jelentkezik. A zsidó-keresztény civilizáció immáron egyedüli vezető hatalmát, az amerikait, a különböző keleti (arab, kínai, japán) kultúrák "veszélyeztetik". Úgymond... -- tesszük hozzá mi, mert egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy feltétlenül állami-politikai összeütközésekhez fog vezetni a Földgolyó eddigi "perifériáinak" technikai-civilizációs emelkedése. Félünk attól, hogy az amerikai-atlanti államrendszerek vezetőinek hagyományos gondolkodása keres újabb ellenségeket, fest létüket veszélyeztető ellenségképeket elénk. És azt sem zárjuk ki: e hidegháborús gondolkodású politikai erők, talán velük összefonódott katonai-technokrata rétegek napi anyagi érdekeit fogalmazzák meg. Az arab térség, Kína, Japán, India, Afrika civilizatórikus, technikai emelkedése -- szerintünk -- nem feltétlenül veszélyezteti az eddig a zsidó-keresztény kultúrkörben élt népeket. Sem az atlanti, sem az európai térségben élő társadalmakat. De azt mi is látjuk: új típusú versenyhelyzet alakult ki. A katonai-technikai alapon és ezzel állami alapon nyugvó ellentéteket felváltotta a gazdasági civilizatórikus verseny. Az új típusú verseny színtere: az új technika -- az informatika --, az új közösségteremtő erők, az új érintkezéskultúra, amelyet a telefónia, az elektronikus posta, hír- és információáramlás, a tudás demokratizálása, az emberi munkaerő és ismeretáramlás szabadsága hozott ránk. És amely a világ minden sarkában felszabadítja az emberi nem éltető erejét: a kíváncsiságot.
Az európai kontinens népeinek a millennium új kihívásokat hozott. A magyar állam ezeréves évfordulójára taglaljuk nemzeteink múltját. Minden nép múltját, amelyik itt élt velünk együtt: hol egy államkeretben, hol darab-államokban. Mint ma. De a millenniumon többre kell a történésznek vállalkoznia, mint saját nemzeti múltjának idézése. (Ezt is megtesszük.) Fel kell villantania azt az időt, amikor az európai kontinens népeinek technikai-szellemi civilizációja valóban a világ élén állott. A múlt század fordulóját. Amikor az európai világ -- szintén évszázadfordulót ünnepelve -- elégedett volt a maga sikereinek taglalásával. És félő, hogy ma is ebben az önelégültségünkben festett Európa-kép lóg falainkon. Vagy -- látva az amerikai, közel- és távol-keleti kultúrák dinamizmusát -- Európa-pesszimizmus vesz rajtunk erőt...
A História a múltat azért idézi, hogy szórakoztasson: megmutassa az emberi alkotó tevékenység sokszínûségének történelmi csodáját. De a História a múltat azért is idézi, hogy elgondolkodtasson. Múltról, jelenünkről.
Európa a csúcson, Európa a múlt századfordulón. Ez a jelen kettős-szám tematikája. Azután az év során bemutatjuk a kortárs-civilizációk államait: a múlt századforduló Kínáját, Japánját, Indiáját, Afrikáját, Amerikáját, Ausztráliáját. Amely földrészeket, államokat -- sajnos -- a kortárs európai talán kevésbé ismert. És ezért kovácsolt rossz európai politikát, rossz jövőt, nekünk szomorú jelent. És amely önközpontú jelent és történetszemléletet minél gyorsabban el kell felejteni. És minél többször tekinteni körül a világban. Hogy lássuk reális esélyeinket: történészek, mérnökök, politikusok egyaránt.