FRISNYÁK Zsuzsa: Motorizáció a századfordulón
A 20. század eleje a közlekedés fejlődésének jelentős korszaka. Ekkor kezdődött a gépjárművek terjedése, és ígéretes kísérletek folytak a levegőnél nehezebb repülő szerkezetekkel is. Amíg a 19. század közlekedési forradalmának legnagyobb hatású találmánya a gőzvasút volt, a 20. század az autó és a repülő évszázada.
A századforduló autói
A 20. század elején az autó még se nem kényelmes, se nem gyors, se nem üzembiztos jármű. A századfordulón autózni teljesen más érzés volt, mint manapság. Az indulás előtt az abroncsokat felpumpálták, megtisztították a karbidlámpát, beolajozták a hajtóláncokat, a benzintartályt feltöltötték, majd a motor fáradságos beindítása következett.
Ilyen körülmények között, nem csodálhatjuk, hogy az autó vezetése az emberek többségének komoly szakértelmet igénylő feladatnak tűnt. [...]
A századfordulón az automobilokat még a hintók formájára építették. Az autógyártó műhelyek csak az 1906-1911 között megrendezett Prinz Heinrich túrautak hatására kezdtek eltérni a hintó formájától. Az 1910-es évektől az addig még oldalról is nyitott vezetőülést befedték, a sebességváltót és fékkarokat a kocsi kívülső oldaláról belülre helyezték. A karbidgázzal működő fényszórókat a dinamó és akkumulátor váltotta fel. Így az autókat éjjel-nappal, (elvileg) bármely időjárási viszonyok közepette lehetett használni.
[...] Az első Daimler és Benz autók nem a tűzveszélyesnek tartott benzinnel, hanem petróleummal működtek. Az automobilok szikragyújtásának az 1890-es években történő megoldásával vált lehetővé a benzinnek mint üzemanyagnak az alkalmazása. Kiderült, hogy a benzin a porlasztóban könnyen keveredik a levegővel, s nagy égési energiája miatt a motorok erősebbek, mint a petróleummal hajtottak.
Új életélmény
Minden kényelmetlenség, üzemzavar ellenére az autós utazás korábban nem ismert életélménnyel ajándékozta meg a kevés kiválasztottat. Pedig a rossz súlyelosztás miatt ingadozó automobilok utasait nemcsak a zötykölődő utak, hanem a jármű bizonytalan útfelfekvéséből származó váratlan és kivédhetetlennek tűnő instabilitás is izgalomban tartotta. [...] A szabadság érzete és a sebesség feledtették a folyamatos kellemetlenségeket (rossz közutak, a tankolás nehézségei, az autógumik gyakori cseréje).
Autózás Magyarországon
[...]Magyarországra az első automobil -- egy Benz 1,5 LE-s kocsi -- 1895-ben érkezett meg. Az autó tulajdonosa egy fővárosi optikus, Hatschek Béla volt. A második autótulajdonos a pezsgőgyáros Törley, akinek egy Budapest-Gödöllő közötti kalandos túrájáról a magyar sajtó is tudósított. Ezek szerint az automobillal az alig 30 kilométeres utat három óra alatt tették meg és mindeközben "csak egyszer kellett állati vontatóerőt" igénybe venni. [...]
1910-ben összesen 937 személygépkocsi közlekedett Magyarországon. Az autók száma csak 1928- ban érte el a 10 ezret, 1966-ban a 100 ezret, 1980-ban pedig az egymilliót.
A magyarországi autótulajdonosok 1900-ban megalakították a Magyar Automobil Clubot. Az egyesület tagjai (arisztokraták, földbirtokosok, politikusok, egyetemi tanárok, az állami adminisztráció vezető tisztségviselői, egy-két színésznő stb.) egy exkluzív és irigyelt társaság tagjai voltak, sőt a dinamikus, sportos, modern embert is szimbolizálták.
Az autó a századfordulós Magyarországon korántsem egy elfogadott jármű. [...]
A fővárosi közgyűlésben a századfordulót követő években egyre másra ostorozták a száguldozó automobilistákat.[...] De panaszkodtak a gépkocsi-tulajdonosok is. A gyalogosok, a lovasok, a hintón közlekedők gorombaságokat vágnak a fejükhöz, suhancok, gyerekek kővel dobálják meg a drága és kényes jószágokat. [...]
A századforduló éveiben már voltak magyar mérnökök, akik a gépjármű fejlesztésén törték a fejüket. Bánki Donát (1859-1922) és Csonka János (1852- 1939) szabadalmaztatta elsőként a világon, 1893-ban az üzemanyag-porlasztót. Az első teljesen magyar építésű gépkocsit is Csonka tervezte, a jármű 1905-ben készült el. A magyar ipar gépjárművek gyártásával -- kisüzemi termelési feltételek között -- 1904-től foglalkozott. Az első magyar autógyár, az 1908- ban Aradon létrehozott Magyar Automobil Rt. volt.
Az autós közlekedés
A 20. század elején megjelentek az autó forgalmának korlátozására irányuló törekvések is. Magyarországon a legmesszebbre Arad városa ment, ahonnét egyenesen kitiltották a személyautókat.
A motoros közúti járművek közlekedését a fővárosban 1901-ben szabályozták. Kötelezővé tették az évenkénti műszaki vizsgát, előírták a jogosítványt és bevezették a rendszámtáblát. [...]
1909-ben Párizsban 16 európai ország a gépkocsiforgalomra vonatkozó nemzetközi megállapodást fogadott el. Négy figyelmeztető jelzés -- bukkanó, kanyar, vasúti átjáró, útkereszteződés -- bevezetésével a kontinensen megjelentek az egységes közlekedési táblák. A közlekedési szokásokat az egyes országok igyekeztek összehangolni. Balra hajtottak és jobbról előztek az Osztrák-Magyar Monarchiában, Angliában, Luxemburgban, Portugáliában és Svédországban. (Magyarországon a jobbra hajtás bevezetése már 1913-ban felmerült, de tényleges megvalósítására csak 1941-ben került sor. )
Hazánkban 1910-ben alkották meg az egész ország területére érvényes egységes forgalmi szabályrendeletet. Ezt tekintjük a KRESZ ősének. Ebben a menetsebességet belterületen max. 25 km/h-ban határozták meg és négyféle közúti jelzőtáblát vezettek be. 1913-ban megszervezték a fővárosban a közlekedési rendőrséget.
A közúti motorizáció
A földutakra és fogatolt járművekre alapozott közúti közlekedést a gépjárművek megjelenése gyökeresen megváltoztatta. Az évezredes közúti közlekedés a burkolt utak és a gépjárművek együttes hatására alakult át modern közúti közlekedéssé.
E folyamat Magyarországon nem egy időben és nem egyszerre zajlott. 1890 előtt a közlekedési szakemberek a közutak feladataként az áru és az emberek vasútra juttatását tekintették. A gépkocsik megjelenése és gyorsan növekvő műszaki teljesítménye, valamint az úthálózat tényleges állapota között azonban már a századforduló éveiben feszültség keletkezett. A gépjárművek közlekedtetése ugyanis csak pormentesített, összefüggő úthálózaton volt elképzelhető.
1894-1901 között megépítették a Duna-Tisza-Körös közi transzverzális utat, valamint a Baja-Csongrád-Gyula közötti (301 km) állami utat. 1901-1907 között elkészült a több mint 400 km hosszú Dunaföldvár-Debrecen-Máramarossziget közötti út, majd 1908-1914 között megépült a Berettyóújfalú-Békéscsaba-Orosháza közötti (139 km) út is. Az első magyarországi betonút 1911- ben készült el Iglón. 1912-ben Magyarországon a több mint 10 ezer kilométernyi állami út kaviccsal burkolt volt. Szilárd burkolattal mindössze 239 km rendelkezett.
Aszfaltot országutak burkolására a korban még amúgysem használtak, mert az aszfalt minősége még nem tette ezt lehetővé. Legfeljebb a városokban, ott is elsősorban a járdákat, illetve néhány kiemelt jelentőségű utcát aszfaltoztak le. [...]
A gépjárművek számának növekedésével új szakmák jönnek létre, autógarázsok épülnek, autójavító műhelyek szerveződnek és kialakul az üzemanyag-forgalmazás és -gyártás is.
*
A századelő eseményei még nem jelezték a kortársaknak, hogy a hétköznapi életet gyökeresen felforgató változásoknak a szemtanúi. Az autó ekkor még nem tűnt másnak, mint extravagáns sporteszköznek, luxuscikknek, státusszimbólumnak. A személyautó még kevésbé a tér legyőzésének technikai eszköze. Nem látszott, hogy a gépkocsi milyen mértékben csökkenti az idő/távolság arányt, milyen sok ember személyes igényeit kielégítő, gyors és kényelmes közlekedési eszköz lesz.