FARKAS Ildikó: Sikeres felzárkózás Európa peremén
Skandinávia országai (Svédország, Norvégia, Dánia) számára a századforduló sorsfordítónak bizonyult. A 19. század közepén jórészt mezőgazdasági jellegű, szegény, csak fában és halban bővelkedő térség a 20. század elejére Európa fejlett régióinak szintjére emelkedett. [...]
A békés fejlődés korszakában Skandinávia meggazdagodott, élénk külkereskedelmet folytatott, gazdasága, politikai élete, életszínvonala az angol fejlődést követte.
Gazdaság és társadalom
Skandinávia századfordulós, sikeres gazdasági fejlődését több tényező segítette. Az Európa-szerte fellendülő iparosítás keresetté tette a kiváló minőségű svéd vasércet és vasipari termékeket, a svéd és norvég erdőségek faanyagát, és az olcsó tengeri szállítással mindezt könnyedén el lehetett juttatni a világ bármely pontjára. (A norvég kereskedelmi flotta a világon a harmadik volt 1900-ban.) A skandináv országok maguk is erőteljes iparosítást hajtottak végre: a 20. század eleje Svédország számára az iparosodás diadalát jelentette. A svéd fémipar 1896 és 1900 között közel megkétszerezte termelését, a vasipari termékek mellett a finomacél és a gépek exportjával is be tudott törni a világpiacra. [...] A hagyományos fakivitelt Svédországban és Norvégiában is felváltotta a (vegyi úton előállított) cellulóz exportja. Vasútépítés, hajógyártás, tömegméretű villamosítás (a hosszú téli sötétség országaiban ennek jelentős hatása volt a mindennapi életre), városiasodás (1918-ra Svédország lakosainak fele városokban élt) jellemezte a századfordulót.
Dániában és Norvégiában a mezőgazdaság továbbra is meghatározó jelentőségű maradt. A skandináv mezőgazdaság alkalmazkodott a világpiac igényeihez: az olcsó gabona megjelenésekor a svéd és a dán mezőgazdaság áttért az állattenyésztésre, az állati eredetű termékek előállítására és a tejtermelésre. A dán tejgazdaságok, mezőgazdasági szövetkezetek egész Európa számára mintául szolgálhattak. [...]
Skandinávia népessége folyamatosan emelkedett (Svédország lakossága a 19. század eleji 2,5 millióról a századfordulóra 5,3 millióra nőtt), noha igen jelentős volt a kivándorlás, elsősorban Észak-Amerikába (Svédországból évente 20-25 ezer fő).
A "skandináv modell" belpolitikai alapja
Skandináviában a 19. század közepétől liberális reformok sorával biztosították az iparűzés és a vállalkozás szabadságát, a vallásszabadságot, és még a század folyamán életbe léptették az új, polgári alkotmányokat. Az angol rendszerű alkotmányos monarchiákban az uralkodók -- II. Oszkár svéd (1872-1907), IX. Keresztély dán (1863-1906) és VII. Haakon norvég király (1905-1907) -- háttérbe szorultak a kétkamarás országgyűlésekkel szemben. A liberális és a konzervatív pártok mellett megalakultak a különböző gazdapártok, amelyek jelentős befolyásra tettek szert.
Hamar megjelentek az iparosítás következtében kialakuló munkásságot képviselő szociáldemokrata és munkáspártok is (Dánia 1876, Norvégia 1887, Svédország 1889). [...] A 20. század elején a választójogi reformoknak köszönhetően (Svédország 1907, 1909, Dánia 1908, Norvégia 1913) kiszélesedett a választók köre: leszállították a vagyoni cenzust, és volt, ahol már a nők is szavazati jogot kaptak.
A gyarapodó országokat semleges külpolitika és liberális belpolitika jellemezte. Élénk kereskedelem, fejlett mezőgazdaság, erőteljes iparosodás, írástudó népesség biztosította a gazdagodást, s mindehhez szociálpolitikai intézkedések sora emelte az életszínvonalat: közoktatás, népfőiskolák, munkásvédelmi törvények, munkásbiztosítás, nyugdíjrendszer. Ekkor alakult ki a "skandináv modell" alapja.