BÍRÓ László: A Balkán a századfordulón
A századfordulón a Balkán területén öt ország osztozott. Korábbi veszteségei ellenére a legnagyobb területet, 165,3 ezer km2-t az Oszmán Birodalom foglalt el. Lakóinak száma megközelítette a 6,5 milliót. A legkisebb ország Montenegró (Crna Gora) volt a maga 8,6 ezer km2-ével és nem egészen 200 ezer lakosával. A korábban autonómiájukat vagy függetlenségüket elnyert országok közül Bulgária volt a legnagyobb (96 ezer km2 és 2,9 millió lakos), népességének 77%-át bolgárok alkották, a török lakosság, amely a hódoltság időszakában megközelítette az összlakosság negyedét, fokozatosan elmenekült, már csak 14%-ot tett ki. Görögország területe 64 ezer km2-nyi volt, 2,5 milliós lakossal. Szerbia kisebb volt riválisainál, területe 48 ezer km2, és a 2,3 millió lakos 92%-a szerb nemzetiségű volt. Bosznia-Hercegovina okkupálásával az Osztrák-Magyar Monarchia is jelen volt a Balkánon. A tartomány területe 51 ezer km2, lakossága 1,6 millió volt.
I. Államok, nemzetek, vágyak
A századfordulót a Balkán történetében nem lehet sem korszakhatárnak, sem sorsfordítónak tekinteni. Az egyetlen nagyobb szabású, a közvélemény és a diplomácia figyelmét felkeltő esemény 1900-ban Obrenoviå Sándor szerb király esküvője volt.
A szerb dinasztia válsága
Sándor, az utolsó Obrenoviå a szerb trónon, 1889-ben lett király, miután apja, Milán lemondott. [...]
A trónra került 13 éves, magába forduló és melankóliára hajlamos Sándor gyermekkora a szülők állandó viszálykodása közepette telt el. Apja utolsó intézkedésével 1889-ben régenstanácsot állított mellé. De amikor Sándor 17 éves lett, eltávolította a tanácsot. Ugyanakkor apja visszatért a politikába mint a hadsereg főparancsnoka.
A gondos atya egy német hercegnőt szemelt ki hitvesül fiának. A terv a német császárnak is tetszett, mert így remélt további szövetségest szerezni a Balkánon. (A román trónon I. Károly személyében egy Hohenzollern ült.) [...]
Házasság és merénylet
Sándornak azonban már megvolt a maga választottja, a nála idősebb Draga Mašin, egy cseh mérnök özvegye. Az özvegyről az a hír járta, hogy meddő, így pedig nem képes a dinasztia szempontjából létfontosságú trónörökös világra hozatalára. Amikor bejelentették a házasságot, az egész kormány lemondott, Milán exkirály pedig profetikus levélben arra figyelmeztette fiát, hogy lépésével szakadékba taszítja Szerbiát. [...] Sándor népszerűtlensége tovább nőtt.
A népszerűtlenség gyökerei természetesen nemcsak a szerencsétlen házasság és az utóddal kapcsolatos ügyetlen manipulációk voltak, hanem Sándor erőszakos, antidemokratikus politikája is; a parlament és az ellenzéki sajtó ellen tett lépései, majd a belgrádi főiskola hallgatói tüntetésének szétveretése. A Sándor-ellenes katonatisztek összeesküvést szerveztek: 1903. június 10-ére virradó éjjel 28 tiszt behatolt a királyi palotába, először kikapcsolták az áramot, majd keresni kezdték a királyi párt, akik egy titkos, félreeső helyiségben rejtőzködtek. A katonák azonban rájuk találtak és végeztek velük. A merényletben részt vevő tisztek a lövöldözés közepette Karadjordjeviå Pétert éltették, akit a parlament néhány nap múlva királlyá választott.
A hatvanéves Péter 45 év után tért vissza Belgrádba. Uralma nem csupán dinasztiaváltást jelentett, hanem megváltozott Szerbia külpolitikai orientációja -- ismét megnőtt Oroszország befolyása, a belpolitikában pedig egy viszonylag újnak mondható erő, a Nikola Pašiå által vezetett Radikális Párt vált meghatározóvá. [...]
A makedón kérdés
A közel 67 ezer km2 nagyságú, hadászatilag és gazdaságilag fontos vidék: a Vardar és a Morava völgye az átkelést biztosította Szaloniki és Belgrád, tágabb értelemben az Égei-tenger és a közép- európai szárazföld között. Makedóniára történelmi érvek alapján tartott igényt mind Szerbia, mind Görögország. A szerbek egykori középkori államukra, a görögök az ókori előzményekre hivatkoztak. A bolgárok viszont vallási és etnikai érveket hangoztatva igényelték maguknak az exarchátus egész területét. Ugyanakkor a még csak éledező albán nemzeti mozgalom is igényt tartott a terület egy részére.
A kevert, illetve még szilárd nemzeti tudattal nem rendelkező makedóniai lakosság "megdolgozása" érdekében az 1880-90-es években különböző szervezetek alakultak (a bolgár Cirill és Metód Társaság, a szerb Szent Száva Társaság, a görög Ethnike Hetaira), illetve mindegyik fél igyekezett kiépíteni saját iskolarendszerét. Ugyanakkor megjelentek olyan makedóniai értelmiségiek is, akik a makedón nyelv és kultúra önálló voltát sugallták. [...]
Az Oszmán Birodalom válsága
A nagyhatalmak meglepő gyorsasággal reagáltak az Oszmán Birodalmon belüli eseményekre. Az orosz és az osztrák császár 1903 októberében Mürzstegben megállapodtak egy makedóniai reformprogramban (a török főkormányzó ellenőrzése, csendőrség felállítása, az igazságszolgáltatás átalakítása, a keresztény lakosság beleszólása a helyi adminisztrációba). A nagyhatalmak követelésükre további koncessziókhoz és egyéb gazdasági előnyökhöz jutottak, felügyeletük alá került a birodalom pénzügyeinek egy része.
A kollektív külföldi beavatkozás, a protektorátusira emlékeztető rendszer felerősítette a tehetetlennek tűnő oszmán abszolutizmussal szemben álló erők szervezkedését. II. Abdulhamid szultánnak (1876-1909) kevés támogatója volt, [...] maga is érezte, mennyire súlyos birodalma európai felének elvesztése. Ezért is a nagyjából még érintetlen ázsiai részek felé fordult érdeklődése. Ott szintén feloldhatatlan konfliktusokba ütközött: katonái többször vérfürdőt rendeztek az örmény területeken. Politikája azonban itt sem talált követőkre. [...]
A szultán ellenfelei -- a később ifjútörököknek nevezett, eszmeileg heterogén csoportosulás -- az alkotmányosság visszaállításában vélték megtalálni a birodalom szétesésének gátját. 1908-ban hatalomra kerültek. Úgy gondolták, az alkotmányos jogok kielégítik majd a nemzetiségeket, és idővel létrejön majd a birodalom fennmaradásában érdekelt oszmán politikai nemzet. Tévedtek. [...]
Makedónia azonban továbbra is szembenállásra, rivalizálásra késztette a szomszédokat. A területéért folytatott harc végső soron meghatározta a balkáni államok hadba lépését az első, majd a második világháborúban. Az Oszmán Birodalom körüli, nagyhatalmi befolyást biztosító diplomáciai játék jelentősen beleszólt a szövetségi rendszerek kialakításába a századelőn.
II. Társadalom
A Balkán népessége a 19. század második felében -- köszönhetően a még mindig magas születési rátának -- jelentősen növekedett. A népsűrűség 1850-1900 között majdnem mindenütt a kétszeresére nőtt. Ennek negatív hatása már a századelőn is érződött. Elfogytak a birtokba vehető földek, a hegyes vidékeken pedig a korlátozott méretű termőföld nem volt képes a lakosság ellátását biztosítani. A fejletlen ipar nem tudta a fölös agrárnépességet felszívni. Ezek a jelenségek magyarázzák, hogy jelentőssé vált a tengerentúli kivándorlás.
A magas születésszámnak köszönhetően a balkáni társadalmak "fiatalabbak" voltak, mint a nyugat-európaiak, Szerbiában az átlagéletkor például nem érte el a 24 évet, mindegyik balkáni országban a népesség több mint fele 19 év alatti volt (Angliában 42%, Franciaországban 35%, Magyarországon 46%), a 40 év felettiek pedig alig tették ki a lakosság 20%-át.
Munka, foglalkozások
Az ipari fejlődést az állam is igyekezett támogatni az ipari-kereskedelmi törvények meghozatalával, a bankrendszer és az infrastruktúra kiépítésével. Ennek ellenére a balkáni országok társadalma paraszti társadalom maradt.
Szerbiában például az összlakosság 85%-a a mezőgazdaságból élt, a bányászat, ipar, kézművesség a lakosság 7%-át, a kereskedelem 4%-át foglalkoztatta, míg a hivatalokban és a szabad pályákon a lakosság 4%-a dolgozott. A mezőgazdaságra a kisbirtokos szerkezet volt a jellemző. [...]
Családok, a "zadruga"
A századfordulóra a végbement társadalmi változások hatására nagymértékben visszaszorult a korábban a Balkánra sok helyütt jellemző család- és családi közös gazdasági forma -- ahogy azt a 19. századtól a leggyakrabban nevezték --, a zadruga. A zadrugát több, általában közeli rokoni kapcsolatban álló felnőtt és családja alkotta, tagjainak száma általában 15-40 között mozgott. Élén a család legtekintélyesebb férfitagja állt, ő képviselte a zadrugát a hivatalos ügyekben, a közös vagyon felett azonban csak a tanács beleegyezésével dönthetett. A tulajdont pedig meg kellett őrizni a következő nemzedékek számára. [...]
A század második felében azonban a zadrugán belüli termelésszervezet már nem tudta eltartani a növekvő népességet. A század végére elfogytak a feltörhető földek (Szerbiában már korábban, Bulgáriában később), az általában elavult technikai módszerekkel dolgozó zadrugák teljesítménye alacsony volt. [...]
Ugyancsak megszűnt a zadrugák katonaállítási szerepe. A század közepétől a jogrendszer változása is segítette a már megkezdődött bomlási folyamatot. A nyugati minták alapján készült szerbiai polgári törvénykönyv (1844) már engedélyezi a tulajdonnal való szabad rendelkezést, majd a későbbi törvények rendezik az öröklés rendjét, és a szokásjoggal ellentétben engedélyezik a zadrugák felbomlását is. Hasonló törvények születtek Bulgáriában és Horvátországban is. Ennek hatása a század végén jelentkezett erőteljesen. [...]
Patriarchális viszonyok
A balkáni falusi család belső viszonyai továbbra is patriarchális jellegűek maradtak.
A fiúutód, a családi név örököse, az újabb fegyverforgató világra jövetelét nagy öröm kísérte, a leányt sok helyen -- helyi szóhasználattal élve -- "idegen csontnak" tekintették. Gyermektelen házaspárok gyakran fogadtak örökbe valakit, általában fiút, aki az örökség fejében idős korukban gondozta őket.
A családban a férj szava volt a döntő, hatalma szinte korlátlan volt. [...]
A feleség helyzete a családban mind társadalmi, mind gazdasági szempontból kedvezőtlenebb volt. Az ő feladata volt valamennyi házimunka, a gyermekek nevelése, az állatok etetése, valamint részt kellett vennie a földművelésben is. [...]
Többnejűség, egynejűség
Isztambulban és a török területek egy részén a 19. század végén -- a szultáni udvart és a hagyományos vezető rétegeket leszámítva -- már az egynejűség uralkodott. Ennek magyarázatát részben az anyagiakban kereshetjük: több feleséget (el)tartani költséges volt, ezenkívül sok esetben -- főképp, ha a megfelelő hozománnyal rendelkezett -- az ifjú ara kiköthette, hogy férjének nem lehet több felesége. [...] Ziya Gökalp, a modern török nemzeti gondolat kidolgozója szerint a nőknek vissza kell kapniuk azt a helyet, ami az ősi török társadalomban megillette őket, ugyanolyan oktatásban kell részesülniük, mint a férfiaknak. Az "ifjútörök" korszakban (1908-tól) valóban tettek bizonyos lépéseket a nők egyenjogúsítása érdekében. [...]
Mindez persze még messze nem jelentette a teljes egyenlőséget, a falvakban az élet az évszázados módon folyt, de a városokban sem jelenhettek meg a nők férfitársaságban, az iskolában nem járhattak közös osztályokba, és nyilvános helyen nem dohányozhattak.
III. Városok
A török uralom megszűnte után a balkáni városok nagy része jelentős változáson ment át. Korábban ezeknek a városoknak a lakosságát főként törökök és iszlamizált elemek, esetleg görögök alkották. A nemzetállami függetlenség kivívása után egyre nagyobb számban jelent meg a városokban a szláv népesség. A városok általában kis lélekszámúak voltak, így a városlakók aránya Szerbiában és Bulgáriában a növekvő lakosságon belül 13-18% körüli maradt (Görögországban ennek a duplája volt). A korábbi keleties jellegű kereskedő- és kézműves városok új kulturális és adminisztratív funkciókat kaptak.
A fejlődésben kiemelkedik a két főváros: az egykor török garnizonnak helyet adó Belgrád és Szófia. [...]
A térség legnagyobb települése azonban az Oszmán Birodalom fővárosa, Isztambul volt. A több mint 850 ezres nagyváros igazi soknemzetiségű metropolisz volt, a törökök mellett 150-150 ezer görög és örmény is élt itt, rajtuk kívül 100 ezer feletti volt azoknak a száma, akiket az "idegenek" rovatban tartottak nyilván. [...]
Sajátos jellegű volt Szaloniki több mint 100 ezres lakosságával és a legnagyobb zsidónegyeddel a Balkánon. [...]
IV. Műveltség
A balkáni lakosság nagy része a századforduló környékén még mindig írástudatlan volt. A rendelkezésre álló adatok szerint Szerbiában a hat éven felüliek közel 80%-a analfabéta volt, Bulgáriában 72%, Görögországban 61%, Bosznia-Hercegovinában 88% ez az arány. Hasonló nagyságrendű analfabétizmust Európában csak Oroszországban találunk. (A szlovén területeken a lakosság 80%-a tudott írni-olvasni, így el lehet képzelni, mekkora intellektuális különbségek voltak a két évtized múlva megalakuló közös délszláv államban.) [...]
A századforduló körüli időszak az egyetemalakulások kora. 1905-ben emelték egyetemi rangra a belgrádi főiskolát, egy évvel korábban lett universitas Szófiában is. 1900-ban nyitotta meg kapuit a Konstantinápolyban újjászervezett Oszmán Egyetem. Ezekben az intézményekben egyes tudományszakokban sikeresen követték az európai tudomány haladását. [...] Az 1880-90-es években megindult a szakoktatás fejlesztése is. Az Oszmán Birodalomban főleg kereskedelmi és katonai iskolákat alapítottak, amelyekben a korábbiakhoz képest magasabb színvonalú képzésben részesültek a hallgatók.
*
1900 körül a Balkánon a nagy átalakulásra, amely közel két évtized múlva bekövetkezett, még csak kevesen gondoltak, a társadalom nagy része mindennapos gondjaival volt elfoglalva, távol a műveltség, a kultúra helyeitől, mindenfajta kitekintés nélkül. A politikával foglalkozók zöme továbbra is a nemzeti kibontakozással volt elfoglalva, tele hatalmas hazaszeretettel, naiv reményekkel és vágyakkal. A nyugati nagyhatalmak, illetve Oroszország ekkor még önelégülten gondolhattak arra: a térség sorsának intézése a kezükben van, és "csak" egymással kell megegyezniük. Mint tudjuk, ez nem így történt.