KALMÁR JÁNOS: A keresztény európai császárság kudarca
A 2000. év európai szellemi életének egyik eseménye az V. Károly császár életét és korát bemutató monumentális kiállítás. A vándorkiállítást a magyar érdeklődők feltehetően Bécsben tekintették meg. A kiállítás újszerűen mutatta be a 16. századi világbirodalom rövid életét, a dinasztikus és a gazdasági érdekek játékát, a török, francia, német hatalmi ütközéseiket. (A szerk.)
Lovagi neveltetés, etikett
1500. február 24-én Németalföldön, Gent városában született. Keresztnevét anyai nagyapja, Merész Károly burgundi herceg után kapta. Mivel apja, Szép Fülöp burgundi herceg 1506-ban meghalt, régens-nagynénje, Margit hercegnő, I. (Habsburg) Miksa császár lányának felügyelete alatt nevelkedett Eleonóra, Izabella és Mária nevű testvéreivel együtt Németalföldön. A késő középkori francia nyelvű lovagi kultúra nevelési gyakorlatában a testgyakorlatoknak és a vadászatnak kimagasló szerep jutott, míg a szellemi műveltségre aránylag kevesebb gondot fordítottak. Egyszersmind elsajátította az udvari szertartásosságot, az utóbb spanyolnak nevezett etikettet. [...]
Az örökségek
Az ifjú hercegre roppant gazdag örökség várt. Mindenekelőtt Burgundia, melynek fejedelmi méltóságába már tizenöt évesen beiktatták 1515-ben, II. Károlyként. A burgundi államalakulat akkoriban Németalföldet, Lotaringiát, Elzászt és az ún. Szabad Grófságot (Franche-Comté) foglalta magában, az apróbb, jelentéktelenebb területeket nem említve.
[...] Anyja, Johanna hamarosan a spanyol koronatartományok várományosa lett. Ezek sorába -- az aragóniai és a kasztíliai korona ibériai tartományain kívül -- a Nápolyi Királyság, Szicília, Szardínia és a mind nagyobb mértékben kiterjedő óceánon túli területek, az újvilági "Indiák" tartoztak.
Károly anyai nagyapja, Aragóniai Ferdinánd halála után, 1516-ban jutott hozzá spanyol örökségéhez. A következő évben el is ment Spanyolországba.
Spanyol király
Beiktatása spanyolországi királyságaiba -- ott I. Károlyként -- nem volt zökkenőmentes. [...] A rendek [...] idegenül tekintettek Károlyra, mert francia neveltetése a spanyol kultúrától, szokásoktól és politikai értékektől távol állott, nem szólva arról, hogy szinte egyáltalán nem tudott spanyolul. Nemkülönben nehezményezték, hogy még nem nősült meg (majd csak 1526-ban köt házasságot Izabella portugál királylánnyal), így nem volt trónutódja sem. [...]
Német császár
1519-ben meghalt Károly apai nagyapja, I. Miksa császár. Így a fiatal spanyol király megörökölte a Habsburgok osztrák tartományait. Ezeket, igaz, rövidesen átadta öccsének, Ferdinándnak, de mivel nagyapja elhunytával megüresedett a császári trón is, jelöltette magát e méltóságra. Csakhogy nem ő pályázott egyedül: vetélytársa I. Ferenc francia király, a későbbiekben is nyughatatlan örök ellenfele maradt.
Bár Károly ekkor már igen kiterjedt területek felett uralkodott, megválasztása mégis kétséges volt. Esélye szempontjából egyedül a spanyol területekre korlátozódó királyi méltóságának volt komolyabb súlya a címei közül (osztrák tartományaiban ugyanis csak főhercegi, Németalföldön pedig csupán hercegi titulust viselt), s a birodalmi rendek nem vették jó néven, hogy nem tudott németül, s hogy felmenői között is mindössze I. Miksa számított német "nemzeti" uralkodónak. Az őt támogatók viszont franciaellenes érdekeltségével érveltek: azt várták tőle, hogy Németalföld uralkodójaként visszaszerzi a franciáktól a Burgundi Hercegséget, spanyol királyként pedig a francia fennhatóság alatt álló német-római birodalmi hűbérterületeket (a Milánói Hercegséget, Genovát és a Provence-i Grófságot).
Ez a francia hegemóniától félő birodalmi patriotizmus emelte a Német-római Császárság uralkodói méltóságába a Habsburg-sarjat 1519-ben, ezúttal V. Károly néven. [...]
Károlyt uralkodói tevékenységében három törekvés vezette: a francia uralkodó területi igényeinek letörése, az iszlám elleni harc és a vallási egység megteremtése.
Az örök ellenfél: Franciaország
Franciaország minduntalan megpróbált kitörni a 15. század vége óta köréje fonódó Habsburg érdekeltségi gyűrűből. [...]
Károly ötször kényszerült hadat viselni Franciaország ellenében. Ezekből -- az utolsó alkalom (1552) kivételével -- többnyire győztesen került ki, mégis, a folytonos francia hadviselés lekötötte anyagi és katonai ereje jelentős részét.
A török veszély
Az Európát fenyegető iszlám elleni harc szintén Károly egyik alapvető célkitűzése volt. Az oszmánoknak a Földközi- tenger keleti medencéjében sikerült tartósan megvetniük a lábukat. Részint északnyugati irányba terjeszkedtek (Magyarország felé), részint pedig -- az észak-afrikai vazallus muszlim kalózállamokat mozgósítva -- a Spanyolország és Észak-, ill. Dél-Itália Habsburg fennhatóság alatt álló területei között kapcsolatot teremtő hajóutakat veszélyeztették. [...]
Károly a szárazföldön fenyegető török veszéllyel szembeni közvetlen védelem ügyét Ferdinándra mint az osztrák tartományok urára és Magyarország királyára hárította. De amikor és amilyen mértékben lehetősége volt rá, segítette őt. [...] Mindenkor esélytelennek látta a magyarországi törökellenes hadjárat megindítását a birodalmi rendek anyagi áldozatvállalása és Franciaország legalább semleges magatartása nélkül.
A vallásbéke
Károlynak a keresztény vallási egység megteremtésére irányuló törekvése végigkísérte német birodalmi uralmát. Amikor a pápa kiátkozta a reformátort, Luther Mártont, Károly az egyházi és a császári hatalom középkori eredetű dilemmájával szembesült. Kezdetben, a wormsi birodalmi gyűlésen 1521-ben, még hajlott az amúgy is megosztott birodalmi rendek által javasolt kompromisszumra, s megpróbálta rávenni Luthert tanai visszavonására. Mivel ez nem sikerült, eretneknek nyilvánította a reformátort. Ugyanakkor Károly maga is híve volt az egyház korszerűsítésének, ezért egyetemes zsinatot kívánt összehívatni a pápával. A birodalmi városok pápaellenes nemzeti zsinati tervének viszont makacsul ellenállt. Emiatt kiéleződött a viszonya az ottani rendekkel.
Az egyházfőhöz fűződő viszonya átmenetileg megjavult, miután Károly nem engedett az időközben a birodalomban megerősödött protestantizmusnak, illetve a protestánssá lett rendek nyomásának. Ezt a pápai közeledést egyetemes zsinat összehívására használta ki; 1545-ben ült össze a zsinat, méghozzá a Habsburgok örökös tartományaihoz tartozó dél-tiroli Tridentben (Trient, Trento). Itt azonban a pápa szándéka győzött: az "eretnekekkel" való fegyveres leszámolás programja fogalmazódott meg. [...]
A visszavonulás
A Szentatya azonban a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy a császár befolyásolhatja. Károly [...] most viszont elvesztette az egyházfői támogatást. Ráadásul egyes német protestáns fejedelmek a francia királlyal szövetkeztek, akivel szemben kiújult a háború, amely ezúttal a császár számára eredménytelenül végződött.
Károly úgy érezte, hogy kikerült kezéből a birodalom irányításának gyeplője. A legközelebbi, Augsburgba összehívott birodalmi gyűlésen (1555) ki akarta hirdetni a felekezeti békét. Ennek ára a katolikus egyházba immáron nyilvánvalóan visszaterelhetetlen protestáns felekezetek elismerése és jogaik biztosítása volt. Ezt azonban nem tudta összeegyeztetni lelkiismeretével, így nem is kívánt közreműködni annak létrehozásában. Rábízta hát az öccsére, az osztrák főherceg és magyar király Ferdinándra, akinek javára a császári címről is lemondott 1556-ban. (A választófejedelmek 1558-ban választották császárrá Ferdinándot).
E lépés a korban szokatlan volt, de Károly részéről nem előkészítetlen. Már évekkel azelőtt Ferdinándnak mint római királynak engedte át a birodalommal kapcsolatos döntések egy részét. A Nápolyi Királyságot, a Milánói Hercegséget, a spanyol királyságokat és Németalföldet pedig trónörökös fiára, Fülöpre ruházta. Ezután könnyes búcsút vett a németalföldi rendektől. Élete hátralévő idejére -- 1558. szeptember 21-ig -- az extremadura Jeróni- mo San Yuste-kolostor melletti, saját magának építtetett puritán reneszánsz villába húzódott vissza, szerény udvartartással.
A birodalomépítés kudarca
Károly birodalma tehát két részre szakadt. Ettől kezdve, másfél századon át, a család eltérő ágának jogara alatt állnak majd e területek. Károly lemondott dinasztiája világhatalmi érdekéről, miután kudarccal végződött törekvése: a birodalom vallási és politikai egységének megteremtése. [...]