SZABÓ DEZSŐ: A mai ember őse. A laposfejűek végső harca

 

Negyvenezer évvel ezelőtt lendítette fel az ember a kultúrát: forradalmi gyorsasággal alkotta meg a művészetet, zenét, ékszereket és szobrokat készített. E hirtelen beállt fejlődés okát az őskor kutatói napjainkban abban vélik megtalálni, hogy a mai ember közvetlen őse, a Homo sapiens sapiens egyenrangú vetélytárssal, a Neander-völgyi emberrel (Homo sapiens neanderthalensis) találkozott.

A Homo sapiens sapiens

Egy szenzációs lelet adott okot a találgatások felélénkülésének: Moszkvától mintegy 150 kilométerre, Szungir városa mellett a jégkorszak idejéből származó síregyüttesre bukkantak orosz tudósok. Hét csontvázat sikerült teljes épségben feltárni, amelyeket több mint 13 ezer (!) díszítő elemecske borított. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy vezér-klán tagjairól van esetünkben szó. A lelet minden kétséget kizárólag a kőkori forradalom idejéből, vagyis abból a korból származik, amikor az ember máig talányos technikai fellendülés eredményeképpen megszerezte az uralmat a világ felett. Ismert, hogy ez az embertípus, vagyis a Homo sapiens sapiens körülbelül 50 000 évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, később elterjedt Ázsiában, majd Ausztráliába is eljutott. 32 000 éve megérkezett Európába, Dél-Franciaországba is (Cro-Magnon), ahol fejlődése töretlenül folytatódott.

A Neander-völgyi ember

Igen szerénynek mondható ehhez képest a másik jégkorszaki embertípus, a Neander-völgyi ember teljesítménye. Utolsó nyomait Andalúziában, a Zafarraya-barlangban találták meg. Fogainak kormeghatározásakor kiderült, hogy a lelet 27 000 éves, vagyis kortársa volt a Szungirban előkerült vezérnek! Egyik utolsó képviselője fajának, amely majd' 170 000 évig tartotta uralma alatt az északi féltekét, és amely varázslatos gyorsasággal tűnt el, hogy helyét átadja a Homo sapiens sapiensnek.

Tudományos viták

Közel 150 éve folyik a vita a lehetséges kiváltó okról. Jódhiányban szenvedett? Talán számára halálos vírust hurcolt be a Homo sapiens sapiens? Vagy egyszerűen szabályos harc folyt le a két faj között? Hiszen felettébb egyenlőtlen küzdelemről lehetett szó, ahol minden a Neander-völgyi ember mellett szólt: erősebb, robusztusabb felépítésű volt, jobban viselte az időjárási viszontagságokat - és mégis vereséget szenvedett. A modern ember gyorsabb, ravaszabb, rafináltabb lévén megelőzte vetélytársát a vadászmezőkön, elvette zsákmányát, jobb fegyvereivel meghátrálásra kényszerítette. Vannak azonban tudósok, akik nem osztják ezt a teóriát, a békés egymás mellett élés mellett érvelnek. […]

Kőkorszaki hidegháború?

Izgalmas a kérdés: vajon egyfajta kőkorszaki hidegháborúról van szó? Teljesen alábecsültük volna mind ez idáig ezt az emberfajtát? Hiszen ilyenformán az emberi kultúra keletkezése is teljesen új fénybe kerül. Ennek gyökereit mindig is egyfajta misztérium lengte körül. Körülbelül 100 000 évvel ezelőtt a Homo sapiens sapiens teljesen kifejlődött, s mégis: semmi jele a fent említett innovációs fejlődésnek, jóllehet minden feltétel adott volt hozzá. Csak 40 000 évvel ezelőtt következett be a "Big Bang" - a fogalom az amerikai Randall White-tól származik -, amikor az ember ugrásszerűen fejlesztette ki lélegzetelállító kognitív képességeit. Most magyarázat kínálkozik erre a rejtélyes fejlődésre: az Európába bevándorló Homo sapiens sapiens egyenrangú riválisba ütközött, amely kihívást jelentett számára. Egyfajta vetélkedés vette kezdetét, amely mindkét emberfajtát "kulturális csúcsteljesítményekre" sarkallta. A Neander-völgyi ember ellenállt a betolakodóknak, fejlett kéziszerszám-ipari központokat hozott létre, és csak 10 000 év elmúltával adta át helyét véglegesen a modern embernek.

A Neander-völgyi "túlélőművészek"

A Neander-völgyi embert korábban a tudomány csökkent szellemi értékűnek tartotta - az új elmélet a küzdelemről mint a fejlődés motorjáról ezzel éles kontrasztban áll. […] Az őstörténet tudománya minden vívmányt, ismertté vált fejlődést automatikusan a Homo sapiens sapiens javára írt.

Csakhogy ma már tudjuk, hogy számtalan esemény gyökerei sokkal régebbre nyúlnak az időben, mint azt eddig gondoltuk. Bebizonyosodott például, hogy már a Homo erectus (400 000 évvel ezelőtt!) lándzsával vadászott. Németországi (Schöningen, Wallertheim) leletek alapján tudjuk, hogy a Neander-völgyiek kisebb vadászcsoportokra oszolva, vándorolva, a vadat követve cserkészték be zsákmányukat. Az ekkor uralkodó klímához kiválóan alkalmazkodott ez a fajta: nehéz csontjait vaskos izomkötegek ölelték körül, óriási orrürege egyfajta előmelegítőként szolgálva megakadályozta a meghűlését, vastag ujjai és nagy körmei szintén megfeleltek kemény életmódjának. A legfigyelemreméltóbb mégis a Neander-völgyi ember agya, amelynek térfogata a leletek tanulsága szerint elérte az 1740 cm3-t - a mai emberé tudvalevőleg csak 1400 cm3. A fejlődésbiológusok egybehangzóan állítják, hogy ilyen agytérfogatot csak úgy tudtak elérni, hogy évezredeken át tömény húskoszton éltek. […]

A klíma változásai azután megtizedelték a klánokat, bár ma már arról is vannak adataink, hogy a lehűlések idején a csoportok délre húzódtak, a mai Izrael területén (Kebara, Tabun) találtak a kutatók nyomokat arra, hogy a Neander-völgyi faj találkozott a Homo sapiens sapiensszel.

A modern ember diadala

Vannak szakemberek, akik a két faj találkozását barátságos lefolyásúnak vélik, az újabb kutatások azonban arról tanúskodnak, hogy külön táborokban éltek, s hogy végül a modern ember menekülésszerűen hagyta el addigi lakóhelyét, és Afrika felé szorult. Az amerikai John Shea 58 barlang átvizsgálása után arra a következtetésre jutott, hogy a Neander-völgyiek fegyverei hatékonyabbak voltak, majd harmincszor több nehézlándzsát állítottak elő, mint modern társaik.

De a "modern ember", a Homo sapiens sapiens sem adta meg magát. Körülbelül 50-60 000 évvel ezelőtt ismét megjelentek, ezúttal kelet felől Indiában, illetve Ausztráliában tűntek fel. Az áttörés Európa felé 41-38 000 éve történhetett, amelyet egy átmeneti felmelegedés is segített. A Duna mentén haladtak nyugat felé, amelynek felső ágait már 40 000 éve (5000 évvel korábban, mint eddig gondoltuk!) elérték, amelyről egy Ulm melletti lelet tanúskodik. […] A Neander-völgyi emberrel való találkozás kérdéseket kellett hogy felvessen a Homo sapiens sapiensben saját identitására vonatkozólag, s e találkozás mindkét oldalon szimbólumok sorának kialakulásához vezetett.

Sorsdöntő találkozás

Hogyan zajlott le ez a találkozás - a legizgalmasabb kérdések egyike. Nem vettek tudomást egymásról? Lehetett szó békés egymás mellett élésről? Ehhez bizony nem voltak ideálisak az előfeltételek. Bizonyosan fennálltak "kommunikációs problémák", de külsőre is jelentős különbségek voltak felfedezhetőek. De talán a legfontosabb probléma: mindkét csoport ugyanazt az életteret birtokolta, használta, ugyanazokat a vadakat ejtette el, és hasonlóan barlangokban lakott. Az ellenséges viszonyra utalnak a Thüringiában, Bajorországban vagy akár hazánkban feltárt leletek, amelyek az egyre kifinomultabb fegyverkészítési technikákról tanúskodnak.

Csakhogy a Neander-völgyiek nem adták olcsón a bőrüket! Nyugat-Európában több mint 6000 évig tartóztatták fel a modern ember előrenyomulását. A Rajna és a Rhone folyók túloldalán fejlett kultúrájú vidékek terültek el, amelyek lakói sokáig megőrizték területeiket. De végül ezek is megadták magukat sorsuknak. Mintegy 33 000 éve a Neander-völgyiek hirtelen eltűntek például földközi-tengeri központjaikból, s egyszer csak nyomaikat felváltják a Homo sapiens sapiens nyomai. Máshol, például a hegyes Balkánon még néhány ezer évig (28 000 évvel ezelőttig) tartották magukat. Kiindulópontunk, Zafarraya jelzi az utolsó pontot. A Homo sapiens sapiens végérvényesen eldöntötte a maga javára a küzdelmet.

Természetesen még sok a fehér folt a vázolt képen. Sok leletet nem sikerült még pontosan datálni, de a kutatók most teljesen új nyomra álltak rá. Amit már most tudni lehet: 10 000 évig állt szemben egymással a két emberfajta (Kr. e. 40 000-30 000 között).

A Der Spiegel nyomán

 

Vissza a tartalomjegyzékhez