FERENCZ CSABA: Magyar űrtevékenység. A szovjet rendszer határai

 

Aszovjet fennhatóság kiszakította hazánkat a nemzetközi tudományos-technikai vérkeringésből. Az 1946-ban sikeres holdradarozást végrehajtó csoport szétszóródott, Bay Zoltán nyugatra távozott. A csoport itthon maradt tagjai sok nehézséggel, egyesek üldözéssel találták szembe magukat. Az ötvenes években már csak egyetlen nemzetközileg elismert eredmény született: Tófalvi Gyula korszerű rádiós ionoszférakutató berendezést alkotott, amelyet 1958-ban világkiállítási aranyéremmel honoráltak.

Magyar műszerek

Az első műhold startja után új generáció jelentkezett, meghatározóan Simonyi Károly diákjai közül. 1961-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen alakult meg a Rakétatechnikai Tudományos Diákkör, általános űrkutatási célokat tűzve maga elé, míg az MTA Csillagvizsgáló Intézetéhez kapcsolódva fiatal csillagászok vizuális (távcsöves) műholdmegfigyelésbe kezdtek. Utóbbi beleillett a szovjet elképzelésekbe. 1962-64 között elkészültek az űrben is alkalmazható kísérleti áramkörök, 1965-ben sikerült műholdat rádiósan nemcsak megfigyelni, de az adatokat dekódolni is. 1966-ban Közép-Európában elsőként voltak képesek (amerikai) meteorológiai műhold felhőképeit venni, s 1968-ban sikerült az USA nyugati része (Mojave központ) és Budapest között a közvetlen műholdas jelátvitelt megoldani. 1968-ban, Csehszlovákia megszállásának idején történt, hogy az USA felajánlotta az együttműködés lehetőségét, ami megpecsételte a műegyetemi csoport sorsát. 1969- ben a csoportot adminisztratív eszközökkel átalakították, s bár egy része máig megmaradt, az eredeti lendület és lehetőség megtört.

A Szovjetunió 1967-ben meghirdette az Interkozmosz együttműködést, ami mögött ugyan komoly politikai megfontolások húzódtak meg, de ez egyben lehetőséget is jelentett a Nyugattól elszakított közép-kelet-európai országok kis kutatóközösségeinek. Ezek önmagukban műholdas vagy más űrbeli kísérletet nem tudtak volna folytatni, hasznos alkalmazásról nem is beszélve. Az Interkozmosz kereteit kihasználva kutatórakéták, műholdak, majd bolygóközi szondák fedélzetére is feljutottak magyar műszerek. Szerepet játszottak és játszanak ma is a Naprendszer felfedezésében, a bolygóközi tér, más bolygók és az üstökösök kutatásában.

Űrrepülés, űrbeli kísérletek

Az első és eddig egyetlen magyar űrrepülés Farkas Bertalan útja volt a Szaljut-6 űrállomásra 1980-ban. E repülés programjában is az elektronika és mellette az anyagtudomány, valamint az orvosi kísérletek játszottak szerepet, s mindegyiknek volt és van földi hasznosítási következménye is. Ekkor használták először a Pille dozimétert az embert érô sugárterhelés mérésére, sikerrel. Ma a műszernek földi változatai is hasznosan működnek, s közben a Nemzetközi Ûrállomáson (ISS) az amerikai, az európai és az orosz részben egyaránt e műszer fejlesztett változatát használják majd. Az akkor az űrben elvégzett fémtechnológiai kísérleteknek magyar-német-kanadai és magyar-amerikai folytatása is van mind a földi technológiai tudásunk fejlődésében, mind pedig a Nemzetközi Ûrállomáson végzendő kísérletekben. Az orvosi kísérletek reakcióidő-mérésekkel indultak ekkor. Ma sokféle orvosi-gyógyászati kísérletben veszünk részt, amelyek a megszerzett ismeretek révén javítják földi gyógyászati eljárásainkat is.

A rendszerváltás

1991 végén újraszerveztük a magyar űrtevékenység irányítását, igazodva a hatékony európai-amerikai mintákhoz. A tevékenység kiterjed mind a kutatásra, mind pedig a hasznosításra a földfelszín vizsgálata (a mezőgazdaságtól a térképészetig), a meteorológia, a távközlés és műsorszórás, a navigáció, az orvosi ismeretszerzés és gyógyítás, az elektronikai és fémtechnológiák stb. területén. Ma a magyar űrtevékenység készen áll és alkalmas az európai integráció megkezdésére, amihez valamennyi pénz és sok munka kell. Most a döntéshozókon a sor.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez