SIPOS ANDRÁS: Nagy-Budapest kialakulása. 1950. január 1.

 

A főváros belső és külső kerületeit összekötő főútvonalak mentén, a kerületek határán néhol még láthatók - más célra átalakítva - az egykori vámházak. E nem éppen látványos épületek ma már keveseknek juttatják eszébe, hogy most érték el Budapest egykori határát. A "peremvárosokat" és községeket, a mai IV. és XV-XXIII. kerületeket, 1950 előtt nemcsak közigazgatási határok, hanem vámsorompók is elválasztották Budapesttől. [...] A vámhatár puszta létével is jelképe volt annak, hogy a közigazgatás és városgazdálkodás hosszú ideig nem alkalmazkodott az összenőtt településegyüttes valós igényeihez.

Az Országgyulés 1949. december 20-án szavazta meg azt a törvényt, amely 1950. január 1-jével Budapesthez csatolt 7, addig önálló várost és 16 nagyközséget. Budapest tehát éppen fél évszázada létezik a mai határai között.

 

Nagyváros - "bekebelezéssel"

Gyakori jelenség Európában, hogy egy Budapest méretu város a körülötte kialakuló elővárosi gyuru "bekebelezésével" fejlődjön milliós metropolisszá. A "bekebelezések" virágkora az 1900-1910 közötti időszak. Egyre inkább meghatározó motívummá vált a jövőbe tekintő tudatos várostervezés, az agglomeráció léptékében való gondolkodás.

A közigazgatási szempontból legésszerubb bekebelezések esetében is hatalmas ellenállást kellett leküzdeni. A nagyvároshoz csatolandó községek helyi elitjei mindenütt féltek az önállóság elvesztésének következményeitől, a lakosság pedig a magasabb nagyvárosi közterhektől. A nagyvárosi döntéshozók sem vették szívesen a gyenge adózóképességu területek infrastrukturális felzárkóztatásával járó pénzügyi terheket. Sok esetben csak a központi államhatalom beavatkozása hozhatott megoldást. Ezt viszont nemigen lehetett függetleníteni a politikai megfontolásoktól, különösen akkor nem, ha egy állam fővárosáról volt szó.

 

Bécs például 1890-ben több mint harminc település hozzácsatolásával terjesztette ki határait. Az évtizedek óta vajúdó ügy azért mozdulhatott ki éppen ekkor a holtpontról, mert a császári hatalom ekkor, az újszeru társadalmi és nemzeti feszítőerőket érzékelve, fontosnak tartotta a birodalmi főváros német jellegének megerősítését. [...]

A német nagyvárosok közül pedig éppen a századelőn már kétmilliósra növekedett Berlin nem tudta elérni a vele összenőtt elővárosok hozzákapcsolását. A központi hatalom az egyesülést politikai okokból nem támogatta: félt, hogy a megnövelt Berlin, és ezzel az itt igen erős szociáldemokrácia politikai súlya túlságosan megnőne egy ilyen lépés nyomán. Az új, weimari Németország viszont 1920-ban a csehszlovákokhoz hasonló sietséggel teremtette meg Nagy-Berlint.

 

Budapest peremövezetének kialakulása

A 19. század közepétől Budapest közigazgatási határain kívül élô, addig meglehetősen önálló életet élô agrár jellegu községei bekapcsolódtak a városfejlődés folyamatába. [...]

Az első céltudatos telepítés 1831-től északon, a Károlyi-uradalomhoz tartozó káposztásmegyeri pusztán történt. Az utóbb Újpest nevet nyert település a fél évszázad alatt közel tízezer lakosú községgé fejlődött. A későbbi Kispest, Pestszentlőrinc és Pestszenterzsébet területén az 1860-as években indult meg a parcellázás. A század végére kibomlott a peremközségek teljes koszorúja, több mint százezer embernek adva otthont.

A fejlődés a várossal való spontán összenövésük felé mutatott. Az elővárosi övezetben a vidékről felvándorló, kispénzu ember, aki a nagyvárosban, vagy a városi ellátáshoz szükséges szolgáltatásokban talált munkát, itt elfogadható áron juthatott telekhez. Építkezése révén megtakaríthatta a horribilis budapesti lakbért, a nagyváros zaja és buze helyett a megszokott vidéki életformára emlékeztető körülmények közé került. A kis konyhakert, gyümölcsfa, baromfiól lehetővé tette a megélhetési költségek csökkentését. [...]

1920-ban 303 ezer, 1941-ben viszont már 548 ezer lakost vettek számba a később Nagy-Budapest részét alkotó településeken. (Magának Budapestnek a népessége 1930-ban lépte át az egymilliós határt.)

A két háború közötti korszakban a dél-pesti csatlakozó települések (Pestszenterzsébet, Kispest, Pestszentlőrinc, Csepel) fejlődése volt a legdinamikusabb. [...] A peremövezet lakosságán belül nagyobb súlyt képviselt az ipari munkásság. [...] A peremövezetet erős munkásmozgalma, a szociáldemokrácia jó választási szereplése miatt "vörös övezetként" is emlegették. 1939-ben pedig a nyilasok kiemelkedő itteni sikere jelezte, hogy az új, fiatal munkásgeneráció jelentős része a fasiszta eszmék vonzásába került. [...] A peremövezetből és a távolabbi környékről együttesen mintegy 80 ezer fô "ingázott" nap mint nap budapesti munkahelyére.

 

Féloldalas modernizáció

A peremtelepülések szolgáltató intézményrendszere a nagyváros közelsége folytán sok tekintetben "féloldalas" volt. Az itt élők nagymértékben a budapesti oktatási, egészségügyi intézményeket vették igénybe. [...]

A nagyvárossal szoros mindennapi kapcsolatban élô lakosság már városias szintu infrastruktúrát, szolgáltatásokat igényelt volna, amit a peremtelepülések saját erejükre támaszkodva nem biztosíthattak. Úthálózatuk nagyobbik részét - Újpest és Pestújhely kivételével - a földutak tették ki. Villany ugyan valamennyi településen volt, vízvezeték azonban nem mindenütt. Legtöbb helyen a csatornázás is hiányzott, gázszolgáltatás pedig csupán Újpesten és Kispesten létezett. A települések külső képe is csak kevés helyen utalt városias jellegre.

A teljes közigazgatási elkülönülés fenntartása ellentétes volt mind a főváros, mind a környékbeli lakosság érdekeivel. A peremtelepülések [...] a fővárosba való teljes betagolás esetére joggal tartottak önkormányzatuk elvesztésétől, közterheik ugrásszeru növekedésétől. A kérdés megoldását a főváros politikai helyzete akadályozta meg. Egyesítés esetén Budapest - baloldali, szocialista - országos politikai súlya nőtt volna nagyobbra annál, amit a kormányzat kívánatosnak tartott.

Miközben a hivatalos politika álláspontja legalábbis ellentmondásos, magatartása passzív volt. Szakmai körökben az 1930-as években már általános elfogadást nyert Nagy-Budapest gondolata. Sôt, kiérlelődtek az ésszeru és kívánatos új városhatárokra vonatkozó elgondolások is. [...]

 

Egyesítési elképzelések

A szomszéd községek Budapesthez csatolásáról szóló első átfogó, város és környéke kapcsolatának alapos felmérésén alapuló tervezetet még 1908-ban tette közzé Bárczy István polgármester és közeli munkatársa, Harrer Ferenc. [...]

Az 1937:VI. törvénycikk az Fővárosi Közmunkák Tanácsa hatáskörét kiterjesztette a főváros környékére. A "környék" fogalmának pontos körülírását rendeleti szabályozásra bízta. Ennek alapján a belügyminiszter nagyjából az 1950-ben létrehozott Nagy-Budapest területével megegyezően állapította meg az FKT illetékességét, azzal az eltéréssel, hogy Vecsést is idesorolta.

A Magyary Zoltán által vezetett Magyar Közigazgatás-tudományi Intézet részletes vizsgálatokat végzett Nagy-Budapest, illetve a védőöv kívánatos határainak meghatározása érdekében. [...]

A kutatások eredményeit Szendy Károly polgármester 1942-ben vaskos kötetben összegezte, felmérve az összevonás nyomán várhatóan jelentkező beruházási igényeket is. Ennek alapján határozottan állást foglalt annak a területnek a fővároshoz csatolása mellett, amelyre 1938-ban kiterjesztették az FKT hatáskörét. Hozzávéve Budakeszit, Nagykovácsi és Solymár egy részét, valamint a Szentendrei-sziget déli csúcsát, ahol a vízmuvek telepei voltak. Ezt a tervet Pest vármegye vezetése határozottan elutasította, és az illetékes fórumok nem tárgyalták. A kormány viszont 1944 februárjában jóváhagyott egy törvénytervezetet, amely elvben kimondta a Szendy által javasolt terület Budapesthez csatolását. A javaslatnak az országgyulés elé terjesztésére a német megszállás miatt már nem kerülhetett sor.

1945 után [...] "Nagy-Budapest konyhakertje" legyen. Nagy-Budapest kérdése már a "levegőben volt".

 

Nagy-Budapest megvalósítása

[...] Az egész "gordiuszi csomót" az 1949. évi törvény egyetlen huszárvágással vágta el: a környékbeli települések egyszeru beolvasztásával. Önálló kerületként csak Újpest, Kispest és Csepel válhatott a főváros részévé, a többieket egymással, vagy régi belső kerületekkel vonták össze. Tényleges önállóságuktól azonban nemcsak őket fosztották meg, hanem magát a fővárost is. [...]

Az elkövetkezendő években a régi "belső" és az új "külső" kerületek közös sorsban osztoztak: sajátos települési értékeik és érdekeik megőrzésére, képviseletére egyként nem kaptak lehetőséget.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez