Történelem szakos, többnyire végzős egyetemi hallgatóimmal 1999 decemberében dolgozatot írattam. Egyetlen, a szeminárium anyagától lényegesen eltérő és éppen ezért általános megrökönyödést kiváltó kérésem volt. A rendelkezésükre álló tíz percben írják le, hogy mi jut eszükbe akkor, ha meghallják azt a szót, <M>csendőrség! Az ő csodálkozásuknál talán csak az enyém volt nagyobb, amikor az elkészült írásokat elolvastam. De miért is tartottam szükségesnek a vélemények kikérését, mi indokolta ezt a szokatlan érdeklődést?

A rendszerváltást követő és lassan lezáruló évtized alapvetően megváltoztatta a magyar társadalom gondolkodásmódját és ezzel szoros összefüggésben történelemszemléletét is. [...] Az inkább "szemlélődő", mint befogadó társadalom történelmi emlékei és a politika szereplőinek megnyilvánulásai azonban egyes esetekben igen távol esnek egymástól, jelentős vitákat indukálva. Ilyen esemény volt 1999 novemberében egy emléktábla avatása, amelyet "az I. és a II. világháborúban hősi halált halt magyar királyi csendőrök emlékére" emeltek. A nézetkülönbségek megértéséhez szükséges némi történeti visszapillantás, amelyben elsősorban a Magyarországon csaknem egy évszázadon át muködő szervezet társadalmi és politikai megítélésének változásait vizsgájuk meg.

A Franciaországban alapított csendőrség szervezetét Napóleon hódításai nyomán Európa számos országában átvették. Az 1848-49-es forradalom leverését követően először Magyarországra, majd a Habsburg Birodalom egész területére kiterjesztették a muködését. A korábbi megyei közbiztonsági testületekkel összehasonlítva a csendőrség legnagyobb előnye a centralizáltság és a katonai szervezettség. [...] A csendőrök nagyobb fennakadások nélkül teljesítették a felettes hatóságok által megszabott politikai és közbiztonsági feladataikat, de a kölcsönös és feloldhatatlan bizalmatlanság miatt a társadalommal történő kapcsolattartás tekintélyelvu és egyirányú volt.

1867-ben a politikai helyzet megváltozása miatt a csendőrséget rövid időre megszüntették, majd 1881-tól - immár magyar vezetéssel - újra megszervezték. Ettől az időtől a csendőrség megítélése a parlamentben pártpolitikai kérdéssé is vált. Az ellenzék általában a visszaéléseiket, míg a kormánypártok elsősorban a hatékonyságot, a kiváló statisztikai mutatókat emelték ki. A szélesebb tömegek a csendőrségben nem partnert, hanem egyre fokozódó mértékben a hatalom apparátusát látta. [...]

A politikai elnyomó funkciók 1919 után a korábbi időszakkal összehasonlítva is jelentősen megnőttek. Általánossá vált a különféle mozgalmak megfélemlítése, ami persze másfelől elősegítette a buncselekmények 80-90%-ának kinyomozását. A csendőrség 1945. évi feloszlatásának oka azonban a zsidóság deportálásában játszott szerepük volt, e szerep megítéléséről, a csendőrség felelősségéről az érintettek és a történészek több mint egy évtizede szenvedélyes vitát folytatnak.

A bevezetőben már említett egyetemi hallgatók [...] a "csendőrség" szó hallatán döntő többségük egyértelmuen valamilyen negatív dologra asszociált. Az említési gyakoriságot tekintve első helyen a fizikai erőszakot és az ehhez szorosan kapcsolódó általános félelmet nevezték meg, bár néhányan azonnal hozzátették, hogy akkor "nagyobb volt a rend, mint most". [...]

Feltunően kevesen, a 17 dolgozatból összesen hárman említették meg a zsidóság deportálását és ketten az újvidéki eseményeket, ill. a csendőrségnek ezekben játszott szerepét. Miután a dolgozatokból az derült ki, hogy a hallgatók döntő többsége az idősebb generációktól szerezte ismereteit és - tekintettel arra, hogy a csendőrség nem tananyag - csak elvétve az egyetemről vagy a napisajtóból, ez sok mindent elárul a nagyszülők nemzedékének emlékeiből. Ezek alapján a falvakban végrehajtott deportálások néhány órája kevésbé kötődött a csendőrséghez, mint a kakastollak megjelenéséhez szinte automatikusan hozzá tartozó és évtizedeken keresztül megélt általános félelem. [...]

A csendőrség megítélésében megjelenik a politikai beállítottság szerepe is, ugyanis a szervezet konzervatív jellegéből kiindulva, többek szerint ennek támogatása vagy elvetése egyben értékválasztást is jelent. Tulajdonképpen itt érkeztünk el a politika és a történelem (vagy történeti tudat) kapcsolódási pontjához. Talán ezért nem szerencsés az, ha a napi politika szereplői a viták kereszttüzében álló történeti kérdésekről - sok esetben talán nem is tudatosan, hanem csupán érzelmi alapon - pro és kontra megnyilatkoznak. Ezzel ugyanis egy-egy történeti esemény megítélését döntően a pártszimpátia, nem pedig az érvek-ellenérvek felsorakoztatása dönti el. [...]

Vissza a tartalomjegyzékhez