A magyar történelem jó néhány századára az elnyomás elleni, illetve a függetlenségért vívott küzdelem nyomta rá a bélyegét. [...]

1918: szuverén és független állam

Kezdjük körképünket az első alkalommal, az 1918. évvel. Akadt egyáltalán e honban lélek, aki 1920. június 4-re gondolva azt mondta, írta vagy akár csak gondolta volna: hála istennek, végre valóban függetlenek vagyunk! Pedig tény: a trianoni békeszerződéssel együtt Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd implicite azt az okmányt is aláírta, amely Magyarországot több évszázados szünet után önálló, szuverén és független államként ismerte el. [...]

Néhány napos eufóriát követően azonban a magyarok továbbra is kitartottak siratóénekeik mellett, és úgy tunik, hogy bánatukból máig sem gyógyultak ki teljesen.

A békeszerződés ugyanis nemcsak terület, népesség - az utóbbin belül több mint 3 millió magyar - elvesztésével járt 1918-20-ban, hanem a függetlenedéstől elválaszthatatlan olyan további súlyos nehézségekkel és problémákkal is, amelyek némelyikét máig sem sikerült megoldani.

Elsőként az 1918. őszi forradalmi-nemzeti mozgalom egy sajátosságát kell említenem. Az október 30-31-i forradalomban elválaszthatatlanul összefonódott két elem: a szabadság, vagyis a függetlenség utáni vágy, valamint az a követelés, hogy az új állam fizesse meg a négyéves szenvedés árát, és adjon jogokat (általános és titkos választójog), valamint földet. Az első követelmény voltaképpen magától oldódott meg. [...] A függetlenség az "ölükbe hullt".

Ezzel szemben azok a követelmények, amelyek a függetlenséggel szorosan összefonódtak és amelyekre nagyon is súlyt helyeztek, egyre csak távolodott tőlük. Hiába alakítottak nemzeti bizottságokat, azok nem jutottak hozzá a hatalom morzsáihoz sem. Hiába követelték ki a népköztársaság kikiáltását, a demokratikus választójogot hónapokig nem kapták meg. Hiába bíztak benne, hogy harctéri szolgálataik jutalma egy tisztességes kisbirtok lesz, a földreformtörvény csak nem akart megszületni. [...]

Önálló magyar hadsereg

A közös hadsereg vezetése 1867-1918 között kicsúszott a magyarok kezéből. [...]

A hadsereg a háború végén szétbitangolt. A közlegények egy része hazaóvakodott, más részük bandákba csoportosulva fosztogatott és nemegyszer gyilkolt, mert a haza felé vezető úton, amely hetekig is eltartott a MÁV összeomlása miatt, nem volt sem élelme, sem pénze - csupán fegyvere. A fiatal tiszti állomány egy része felcsapott nemzetőrségi, népőrségi, polgárőrségi stb. parancsnoknak, vagy éppen a munkásőrségeknél vállalt missziót, majd elkezdődött más részük összecsoportosulása az ellenforradalmi gócokon. E kétségbeejtő zurzavar, érintette az állam biztonságának és védelmi képességének kérdését, benne volt az önállósulás árában. [...]

Az árat ráadásul e kérdésben tovább is fizetni kellett. Részben a trianoni béke, részben az anyagi szukösség miatt a hadsereg modernizálása 1938-ig egyáltalán nem, ezt követően csak kis részben történt meg. A lábra állított hadsereg 1945-ben azután két részre szakadt, és csak a háború befejeződése mentse meg attól, hogy a Szálasi-kormány által Ausztriába, illetve Németországba vezényelt magyar egységek szembetalálkozzanak a frontvonalon a debreceni ideiglenes kormány által összeszervezett szintén magyar csapatokkal.

Ezt követően a hadsereg kérdésében merőben új problémák láttak napvilágot, amelyeket már nem a függetlenség áraként, hanem a függetlenség újbóli elvesztésének következményeként lehetne tárgyalni.

A gazdaság átalakítási kényszere

A magára maradt kis Magyarország azonban a legnagyobb árat vélhetően a gazdaság területén kellett hogy megfizesse az elnyert függetlenségért.

Közismert, hogy az ipar elvesztette addigi nyersanyagforrásait és fogyasztópiacának nagy részét. Kevésbé ismert azonban, hogy e tény a gazdaság egészének átszerkesztésére irányuló kényszerrel járt, amelyet voltaképpen a társadalom egésze máig nem emésztett meg. Részleges átalakítására sor került az 1920-as években, azután az 1950-es, majd az ún. "új gazdasági mechanizmus" keretében az 1960-as évek végétől egy ideig, hogy a sort az 1990-ben elkezdődő negyedik átstrukturálás kövesse. Hetven év leforgása alatt tehát a gazdasági élet normális, nyugodt menetét négy alkalommal súlyosan megzavarták, a folyamatokat megszakították!

Az első átszerkesztés rendkívül súlyos körülmények között ment végbe, és mindvégig hiányos maradt. Az ország ekkor vált exportorientálttá, ami annyit jelentett, hogy át kellett (volna) állnia olyan termelési ágakra, amelyek termékei a világpiacon eladhatók. Az exportban továbbra is a mezőgazdaság dominált, ugyanakkor alig modernizálódott. [...]

Az ipar fő problémája a befektetési tőke hiányában állt. [...] A lassan fejlődő ipar nem volt képes felszívni a falvakban nyomorgó, a termelés és az élet peremére szorult, gazdasági aspektusból pedig valójában fölösleges tömegeket.

Az 1945 után bekövetkező második nagy átstrukturálási folyamat: a központilag vezérelt, nagyipari orientáltságú és önmagában véve nagy sikertörténeteket is felmutató ipari konstrukció - normális piaci körülmények között megbukott. Az 1990-es években hatalmas tömegu muködő tőkének is megvan a maga ára...

Földtulajdon, birtokszerkezet

A földtulajdonviszonyok kérdése 1918-ban nem volt újkeletu probléma, és közvetlenül nem is értelmezhető a függetlenség áraként. Közvetve azonban igen. [...] Hosszú huzavona után az 1920-as években valóban végrehajtottak egy szerény reformot, ennek azonban csupán az volt a következménye, hogy jelentősen megnőtt az életképtelen apró parcellák száma.

A valóban nagy, átfogó reformra 1945-ben került sor, ám az elaprózott földbirtokkal szintén nem sok remény lehetett a túlélésre. A "szocialista tábor" körülményei között - 1949 után - az erőszakos és jogelvonással társított, központilag irányított kényszerszövetkezetek létesítésére került sor, amelyek azután - nagyrészt álpiacokon mozogva - szintén nem voltak alkalmasak a kellő mértéku és szintu modernizálásra. Az 1960-as évektől kezdve mutatkoztak ugyan enyhítő körülmények az állami gazdaságoknak és a szövetkezeteknek nyújtott némi mozgásszabadság, továbbá elkötelezett kiváló szakemberek muködése és az ún. "háztáji" jóvoltából. De a mezőgazdasági struktúra lényegi merevségén, az egyéni ösztönzők hiányosságain és a termékstruktúra világméretekben inkompatibilis voltán mindez keveset változtatott. Végül az 1990-es nagy fordulat után végrehajtott kárpótlási rendszer és magánosítási folyamat sem fordította meg máig az immár több évszázados rossz mezőgazdasági trendet.

Az 1918-ban felbukkant nagy kérdőjel e tekintetben azóta is fennáll, és az árat előbb vagy utóbb meg kell fizetni.

Független "pénzügy", eladósodás

A hiányok körében szerencsére akadt olyan is 1918 után, amelynek felszámolásában a magyar állam jeleskedett az 1920-as években, majd egy átmeneti idő után ismét hozzáértésről és a dolgok eredményes kezelni tudásáról adott bizonyságot. A pénzügyekre gondolok. Magyarországnak nem volt önálló nemzeti bankja, sem saját valutája, és természetesen a nemzetközi pénzügyekben sem rendelkezett tapasztalatokkal. Másfél évet vett igénybe a költségvetés egyensúlyának megteremtését szolgáló népszövetségi kölcsön biztosítása (1925), amelynek legnagyobb jelentősége abban állt, hogy megszületett a Magyar Nemzeti Bank, létrejött évszázadok óta az első magyar fizetési eszköz, a pengő, amely 1938-ig nagyjából stabil is maradt, valamint feloldották a magyar vagyonra kivetett zálogjogot, így lehetővé vált a külföldi tőke megjelenése az országban.

Nem kerülte el azonban az ország az eladósodás ijesztő mértékét, sem 1918 után, sem az 1990-et megelőző és azt közvetlenül követő években. Ennek okai részben eltérőek voltak, de közös vonatkozásuk is volt annyiban, hogy a dolgok mélyén mindkét esetben a gazdaság alacsony teljesítőképessége állt. Az 1920-as években ez úgy jelentkezett, hogy a búzaár esése és a gabona tetemes részének eladhatatlansága miatt a kereskedelmi mérleg rendszeresen deficites lett, ami minduntalan felborulással fenyegette a költségvetést is. Újabb és újabb kölcsönökre volt tehát szükség a lyukak betömése érdekében, úgy hogy a szakemberek 1928-ban már adósságcsapdáról beszéltek. (Érdekes, hogy ez a kifejezés ekkor, nem pedig a nyolcvanas években született, miként az ember hinné.) [...]

Saját külügyi hálózat

1918-ban magyar külügyminisztérium, diplomáciai és konzuli testület, valamint kapcsolatrendszer nem létezett. A magyar politikai elit érdemben nem is foglalkozott külpolitikával, a közélet pedig elvesztette nemzetközi horizontját. Még a semleges államokban sem rendelkezett külügyi kérdésekben jártas emberekkel, megakadályozva így az érdemleges informális kapcsolatok létesítését, az információszerzést, a politikai lobbizást is. Voltaképpen hihetetlen improvizálásokra, illetéktelen helyek beavatkozásaira, dilettáns lépések és javaslatok tucatjaira került sor. Évekig tartott, mire a külügyminisztérium több lett egy épületnél, és valóban irányító intézménnyé vált. A külügyek terén majd csak Bethlen István kormányzása idején (1921. április 14-1931. augusztus 19.)sikerült rendet teremteni. [...]

Szorító nemzetközi körülmények

A magyar társadalom és a mindenkori politika az államiság hiányaival, illetve a gazdasági struktúra bajaival 1918 és 1990 között a lehető legelőnytelenebb nemzetközi környezetben küszködött. A két világháború közötti években az amerikai, az angol és a francia gazdasági szféra ugyan jelentősnek tartotta Magyarországot fekvése, bankrendszere, tranzitjellege stb. miatt, e szempontokat azonban a politika minduntalan leseperte az asztalról, mert sem németellenes egyensúlyozó szerepében nem bízhatott, sem bolsevikellenes gátként nem látszott fontosnak, lévén hogy a Szovjetunióval 1939-ig nem volt közös határa. Ennek ellenére Magyarország az 1920-as években beépült az európai és a nemzetközi pénzügyi rendszerbe, amihez elsősorban angolszász bankkörök segítették hozzá. Ezt a rendszert azonban a gazdasági válság mindenestől felszámolta.

Külpolitikailag majd az olasz fasiszta kormány, illetve a német nemzetiszocialista tervek állították Magyarországot előtérbe - de távolról sem annyira, mint amennyire a magyar politikai és katonai elit szerette volna. [...]

A békés revízió eshetősége elől azonban éppen a német nemzetiszocialista kísérlet vágta el végleg az utat. [...]

A nyugati szövetségesek egyike sem tett semmit annak érdekében, hogy Magyarországot kivonja a szovjet befolyási övezetből, vagy hogy más tekintetben próbáljon a helyzetén javítani. [...] A háború végére Magyarországnak tehát semmi esélye nem volt sem arra, hogy az 1938-1941-ben visszaszerzett területekből bármit is megtarthasson, sem arra, hogy kimaradhasson a szovjet zónából.

Ez viszont a mozgási feltételeket még szorosabban behatárolta, mint amennyire az - az 1944. márciusi német megszállás idejét leszámítva - bármikor is történt.

1956 hősi és egyúttal naiv magyar próbálkozása annak ellenére sem múlt el nyomtalanul, hogy a világ megszilárdult rendjének megbolygatását a nyugati világ nem vállalta magára, így a magyar forradalom szükségszeruen elbukott. A Kádár-féle "vidám barakk" vagy a "gulyáskommunizmus" néven is emlegetett magyar rendszer azonban pusztán a belső erők játéka folytán nem épülhetett volna ki. Ennek a hátterében ott áll, hogy maga a szovjet hatalom kezdett roskadozni. Az 1980-as évek gazdasági megtorpanása, a pártellenzék és a bázis elégedetlensége, az ellenzék szervezkedése és a Gorbacsov-féle szovjet kísérlet együttesen vezetett oda, hogy Magyarország végül visszavehette azt a függetlenséget, amelyet jogilag és papíron ugyan senki sem kérdőjelezett meg, de amely de facto több mint negyven éven át nem létezett. [...]

Vissza a tartalomjegyzékhez