KUBINYI ANDRÁS: Egy különös középkori per. Ernuszt Zsigmond püspök meggyilkolása és hagyatéka elsikkasztása

 

A középkor végi Magyarországon látszólag törvények és a szokásjog által szabályozott, viszonylag szilárd jogrend érvényesült, az ítélkezést pedig jól szervezett bíróságok látták el. A valóságban azonban számolnunk kell befolyásos erők beavatkozásával, amelyek megnehezítették az igazság érvényesülését, sőt olykor lehetetlenné is tették. Erre jó példa az ország akkori talán leggazdagabb embere, Ernuszt Zsigmond pécsi püspök meggyilkolása (1505), végrendeletének meghamisítása és hagyatéka elsikkasztása tárgyában folytatott per, amely 30 év alatt sem fejeződött be.

A kereskedő apa karrierje

A püspök az 1440-es évek közepén született, kikeresztelkedett budai zsidó kereskedő, Ernuszt János legidősebb fiaként.

Apja az akkori Magyarország egyik legmeredekebb karrierjét futotta be. Az 1460-as évek elején udvari szállítóként került kapcsolatba Mátyás királlyal, aki udvari lovaggá tette, és pénzügy-igazgatási tisztségeket bízott rá. 1467-től haláláig ő a kincstartó – mai fogalmaink szerint pénzügyminiszter –, 1473-tól pedig emellett bánként Szlavóniát is kormányozza. Zseniális pénzügyi szakember volt, Mátyás király kincstárügyi reformjai az ő nevéhez fuződnek. [...]

Zsigmondon kívül, aki 1473-ban kapta meg a pécsi püspökséget, még egy fia született, a bátyjánál közel húsz évvel fiatalabb János. A püspök örökölte apja tehetségét és üzleti érzékét, ezzel szemben az ifjabb János – egy kortársa jellemzése szerint „jámbor, együgyu ember” volt.

Sikkasztó kincstartó, kereskedő püspök

II. Ulászló 1494. január 30-án kinevezte Zsigmondot kincstartóvá, így apja örökébe lépett. Hivatali ténykedése idejéről maradt fenn az egyetlen teljes királyi kincstári számadáskönyv. Az 1496. tavasz végi országgyulés ugyanis hutlen kezeléssel vádolta meg a kincstartót, és országgyulési bizottságot küldött ki számadásai felülvizsgálatára. A vizsgálat igazolta a vádat – a sikkasztás a számadáskönyv alapján is bizonyítható volt –, a kincstartót leváltották, majd mind őt, mind helyettesét lecsukták. Mivel Ernuszt 1496. október 28-án kilenc arannyal és ezüsttel megrakott szekeret küldött Budára, elengedték. Helyettese börtönben maradt.

Ernuszt Zsigmond azonban püspöki jövedelmein és családi nagybirtoka bevételein kívül más bevételi forrással is rendelkezett. Apja példáját követve kereskedett. [...]

A püspöki hagyaték várományosai

Ernuszt Zsigmond 1505 nyarán halt meg pécsi várában. A püspöki hagyatékokra akkoriban a királyi kincstár szokta rátenni a kezét, ezért a főpapok ezt megelőzendő, gyakran nagy összegeket hagytak végrendeletileg az uralkodóra, hogy az annak fejében ne gördítsen akadályt a rokonok és a végrendeleti kedvezményezettek örökösödése elé. Ernusztnak volt törvényes örököse, öccse, az ifjabb János, akivel birtokközösségben élt.

Ez a helyzet már előrevetítette a királyi kincstár és az ifjabb Ernuszt János közti ellentéteket. Azt viszont senki sem gondolta volna, hogy az egész ügyet egy harmadik fél fogja kihasználni a saját hasznára. Pedig ez történt.

Bátyja halála után közel egy évvel, 1506 tavaszán öccse tiltakozást jelentett be. E szerint Gyulai János, bátyja pécsi várnagya, Szerecsen Lajos és Cupi Albert pécsi kanonok eltitkolták előtte Zsigmond betegségét, sőt a halálát is egy ideig titokban tartották, majd lefoglalták levéltárát, elvették valamennyi ingóságát a készpénztől az ékszerekig és szőnyegekig. Utána küldtek neki egy lajstromot a fennmaradt vagyonról, megfenyegetvén, hogyha ezt nem ismeri el, akkor a családi levéltárat elidegenítik. Így a zsarolásnak engedve, kénytelen volt azt jóváhagyni, a tiltakozással ezt vonta vissza. (Majd, mint láthatjuk a per során, már Zsigmond megfojtásával és készpénzének elsikkasztásával is vádolni fogják Gyulati, Szerecsent és Cupit.)

[...] A három vádolt személy közül a legjelentéktelenebb, Cupi Albert azonban 1512-ben végrendeletileg visszaadatni rendelt Ernusztnak a hagyatékból hétezer aranyforintot. Amennyiben a püspök halála után hét évvel még ilyen nagy összeg volt nála, akkor nyilván jóval többel részesült a sikkasztásból, és mivel ő volt a legkevésbé fontos személy, elképzelhető, hogy Gyulaiék mennyit tehettek zsebre...

A hagyatéki per késedelme

A per azonban, a kincstár érdekeltsége miatt, egyelőre nem indult meg. 1507-ben Ernuszt Jánosnak „befogták a száját”: horvát–szlavón bánnak nevezték ki, amely tisztet 1510 elejéig töltötte be. Ernuszt azonban napirendre akarta tuzni az ügyet. [...] A személyi összefonódások azonban még a látszólag tiszta jogi helyzetet sem engedtek tisztázni.

Az „együgyu” Ernuszt így az új helyzetben szüneteltette az ügyet, amelynek napirendre tuzése más oldalról indult el. A nagy jogász, Werbőczy István egy 1512–1513 fordulóján kelt pénzügyi tervezetben ezt írta: „Gyulai János atyjafiaival és társaival a főtisztelendő néhai Zsigmond pécsi püspök pénzeiből adhat 60 ezer forintot.” Nyilvánvaló, hogy az országban tudtak az Ernuszt-hagyaték Gyulaiék általi elsikkasztásáról, amiből Werbőczy a kincstárnak a korábbinál nagyobb részesedést akart biztosítani. Ezzel a nagy jogász elindította a lavinát.

A pápai legátus döntésében bízva

1514. április 2-án a rákosi országgyulésen Gyulai János és a beteg Szerecsen Lajos helyett fia, János panaszt tett. A hagyatékkal, és azzal a 32 ezer forinttal, amelyet Ernuszt Zsigmond végrendeletileg a végvárak fenntartására hagyott, korábban már elszámoltak. (Más adatok szerint végül a kincstár 200 ezer forintot kapott a hagyatékból.) Most utasítást kaptak, hogy új számadást nyújtsanak be. Gyulaiék hajlandók voltak új számadást készíteni. A királyi tanács – azaz a főpapok és bárók – azonban most, nyilván Ernuszt János érdekeit véve figyelembe, megtagadta a számadások megvizsgálását. A királyi tanács főúri tagjai közül a legbefolyásosabbak ugyanis Ernuszt atyafiságához tartoztak. [...]

Ernusztnak tehát lehetősége nyílt a hagyaték ügyét neki kedvező módon elintézni, ezért meg is indította a pert Bakócz esztergomi érsek mint pápai legátus előtt. A püspökgyilkosság, a végrendeleti és a hagyatéki ügyek valóban egyházi bíróság elé tartoztak. A betegen fekvő püspököt a jelek szerint egy párnával megfojtották. Ezt nehezen lehetett igazolni, ezért Ernuszt ügyvédei általában a gyilkosság szóbeszédjére hivatkoztak, nehogy az alperesek hamis vádra hivatkozva induljanak ellentámadásba. Gyulaiékat ezen kívül a végrendelet meghamisításával és egy hihetetlenül nagy összeg, 1,3 millió forint elsikkasztásával vádolták! [...]

[...] A bíróság igazoltnak vette a püspök meggyilkolását, azzal, hogy az vagy az alperesek megbízásából, vagy egyikük által történt. Tényként fogadta el a püspök végrendeletének meghamisítását is, azt azonban nem tudjuk, hogy a sikkasztásnál mennyit láttak bizonyítottnak az 1,3 millió forintból. Az ingóságok ellopása, valamint a munkácsi uradalom és a besztercebányai bányák jövedelme elsikkasztását azonban bizonyítottnak vette. Az ítéletet nem ismerjük, de tény, hogy nemcsak az alperes Gyulaiak, hanem a felperes Ernuszt is benyújtotta fellebbezését az ítélet ellen a pápához.

Elhúzódó pereskedés

Most a király lépett közbe. Azon a címen, hogy egy külföldi per sok pénzbe kerül, elrendelte annak visszaküldését a kúriába. [...] Az 1521:52. tc. ugyan elrendelte – a kincstár érdekében – Ernuszt Zsigmond végrendelete újbóli felülvizsgálatát, ám most sem történt semmi. A következő lépés 1536-ban (!) történt: az időközben elhunyt Ernuszt János fia, Gáspár újra megindította az 1519-ben Rómába fellebbezett pert a Szentszéknél, most már Gyulai és Szerecsen örökösei ellen. A per még 1540-ben sem volt elintézve, ekkor azonban Gáspárban kihalt az Ernuszt család, így az ügy önmagától elhalt.

Főurak és köznemesek érdekellentétei

A különös per hátterében a Jagelló-kor belpolitikai ellentétei húzódnak meg. A tényleges hatalom a királyi tanácsban ülő főpapoknak és báróknak, azaz a világi arisztokráciának a kezében volt, a köznemesség azonban 1498-ban bejuttatta saját választott ülnökeit a tanácsba, akik szükség esetén az országgyuléseken összegyult nemességet mozgósíthatták elképzeléseik mellett.

Az alperesek (a korán meghalt Cupi kanonokon kívül) tekintélyes Baranya megyei nemesi családokból származtak. A Győr nembeli Gyulaiak száz év óta a környékbeli nagybirtokosoknak szolgáltak. Gyulai Jánosnak sikerült hatalmas birtokokat szereznie Szlavóniában. Minden hájjal megkent, haszonleső férfi volt.

Hasonló volt társa, Szerecsen Lajos pályája is. [...]

Ezt a pert, ahol mindkét fél mellett jelentős politikai erők voltak érdekelve, az akkori viszonyok között nem lehetett igazságosan elintézni. Ha az 1,3 millió forintos sikkasztás irreálisan magas összeget is jelent, az vitathatatlan, hogy az ország akkori legnagyobb vagyona alkotta a per tárgyát. A legtöbbet vesztett a felperes; Werbőczynek, minden az ügyben észlelhető kétkulacsos magatartása ellenére, sikerült a kincstár számára nagyobb szeletet kihasítani az örökségből, viszont a két alperes jól meggazdagodott a buncselekményből.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez