A MTA Történettudományi Intézete 1998 novemberében rendezte meg először a fiatal történészek „Ránki György emlékére” címu konferenciáját. A Magyar Tudomány Napjával összekötött konferenciát a tervek szerint kétévente tartják majd. 1998-ban 11 fiatal doktorandusz előadását hallgatták meg, akiknek tanulmányát a Történelmi Szemle, illetve – részletekben – a Histórai adja közre.

Az első világháborúban a német hadvezetés későn eszmélt rá a harckocsik jelentőségére, így mire a német hadiipar nekiláthatott volna ezek sorozatgyártásának, a háború véget ért. Nehéz harckocsiból csak két prototípus, az A7V közepes harckocsiból körülbelül 20, a könnyu harckocsiból 6-8 darab készült el az összeomlásig. Harci bevetésig csak az A7V jutott.

Titkos fejlesztések

A háborút követő békeszerződés minden korszeru fegyver, köztük a harckocsik gyártását és fejlesztését is megtiltotta Németországnak. Ez azonban már az 1920-as években titokban sort kerített a harckocsigyártás megalapozására.

Az 1920-as évek közepén a nehézipar mérvadó cégei, a Rheinmetall-Borsig, a MAN, a Krupp és a Daimler-Benz megrendelést kaptak arra, hogy titokban lássanak hozzá könnyu, illetve közepes/nehéz harckocsik prototípusainak tervezéséhez és építéséhez. [...] E harckocsik korszerutlenek voltak, technikai hiányossággal küszködtek, bonyolult szerkezetük miatt nem voltak alkalmasak tömeggyártásra. Segítséget jelentett, hogy a német mérnökök konzultálhattak szovjet kollegáikkal, akik ekkorra már több mint ezer legyártott harckocsival büszkélkedhettek. A korai német prototípusokkal szerzett tapasztalatok fontosak voltak a későbbi, a második világháborút végigszolgáló típusok megtervezésénél.

Az újrafegyverkezés szolgálatában

1933 után viharos gyorsasággal futott fel a harckocsigyártás, együtt a hadsereg erőltetett ütemu fejlesztésével. Előbb könnyu típusok gyártására koncentráltak, amelyeket egyszeruen, gyorsan tudtak előállítani, s amelyek segítségével kiképezhették az eljövendő típusok személyzetét. Ez a két típus, a géppuskás Pz. I. és a gépágyús Pz. II. [...]

Nem lehet elfelejtkezni arról a felbecsülhetetlen értéku „segítségről” sem, amelyet a megszállt Csehország ipara nyújtott a Harmadik Birodalomnak. Az 1938-ban zsákmányolt, illetve továbbgyártott T-35 (420 db) és T-38 (1400 db) típusok jelentős erősítésnek bizonyultak. [...]

E felsorolt típusok csupán átmeneti megoldást jelentettek a német hadsereg számára, technikailag nem emelkedtek ki az európai átlagból, sőt jó néhány francia, angol vagy szovjet típus messze jobb mutatókkal rendelkezett. Ennek ellenére a német hadsereg legnagyobb sikereinek időszakában (1939–1941) ezen típusok együttes aránya a kezdeti 80%-ról csupán 60%-ra csökkent. Nem a technikai fölény, hanem a magasabb szintu vezetés, a kiválóan képzett és fanatizált kezelőszemélyzet, valamint a jobb haditaktika eredményezte a német páncélos alakulatok sikereit.

A villámháborús követelmények szerint tervezett harckocsik, a Pz. III-as és a Pz. IV-es, csupán korlátozott számban, gyakorlatilag prototípusok gyujteményeként álltak rendelkezésre a háború első évében. [...] Mindkét harckocsit úgy tervezték, hogy méreteik (súly, magasság, szélesség) megfeleljenek az európai közlekedési infrastruktúrának (utak és hidak teherbírása, felüljárók, alagutak magassága és szélessége, vasúti pőrekocsik méretei stb.). Üzemanyagtartályaikat úgy helyezték el, hogy bármelyik európai benzinkútnál feltölthessék őket. Ez a két típus ideálisan ötvözte magában a tuzerőt, a páncélvédettséget és a mozgékonyságot.

A Szovjetunió elleni háború során azonban gyorsan világossá vált, hogy a rendszeresített német harckocsik nem állják meg helyüket a szovjet KV-1 nehéz, illetve a T-34/76 közepes harckocsik ellenében. Ez a két típus mozgékonyság, tuzerő és páncélzat szempontjából magasan a német típusok fölött állt. A németek első megoldásként a már meglévő típusokat fejlesztették tovább, majd a Pz. III-as gyártását leállították.

A Pz. IV.-et egészen a háború végéig gyártották. [...] Számos jól sikerült átalakítással ebből a harcjármuből is több harceszközt fejlesztettek. [...] A Pz. IV. volt a német harckocsizó fegyvernem igáslova, közel 9000 példánya készült, míg alvázából különféle önjáró lövegekhez további mintegy 5000 darabot gyártottak.

A Párduc és a Tigris hadrendbe állítása

A német harckocsigyártó ipar a gyorsan kialakított kényszermegoldások mellett, új típusokat is csatasorba tudott állítani, hogy visszanyerje a keleti fronton elveszített technikai fölényét. A Párduc (Pz. V.), a Tigris (Pz. VI.) és a Királytigris (Pz. VI/B) 1942 vége–1944 nyara között történő hadrendbe állításával a német csapatok olyan harceszközök birtokába kerültek, amelyek teljesítménye szovjet „kollegáikét” jelentősen felülmúlta, nem is beszélve az angol–amerikai típusokról. Félelmetes hírnevet vívtak ki maguknak az európai hadszíntereken, tuzerejük és páncélozottságuk kiváló volt, ami a Párduc esetében nagyfokú mozgékonysággal is párosult. Nemcsak ágyúik páncélátütő képessége volt páratlan, hanem a pontosságuk is; ezek a páncélosok már oda lőttek, ahová céloztak. Azonban bonyolultságuk miatt csak meglehetősen kis darabszámban készültek, a Tigrisből mintegy 1450, a Királytigrisból 500, de még a jóval könnyebb Párducból is csak mintegy 5500. [...] Félelmetes teljesítményük ellenére az ellenség elsöprő számbeli, valamint teljes légifölénye miatt ezek a típusok sem kerülhették el sorsukat. 1945 tavaszára a páncélos alakulatok is felmorzsolódtak az óriási túlerő elleni folyamatos harcokban. [...]

*

1939 szeptembere és 1945 májusa között a német ipar mintegy 24 ezer harckocsit és további közel 18 ezer harckocsi alvázat gyártott, ami eltörpült az amerikai, a szovjet és a brit ipar által előállított több mint 200 ezer harckocsi és 80 ezer roham-, illetve önjáró löveg mellett.

Az egyes típusoknál megmutatkozó német muszaki csúcsteljesítmények nem ellensúlyozhatták az antifasiszta hatalmak fölényét, így nem lehetett kétséges azok végső győzelme.

Vissza a tartalomjegyzékhez