KÁDÁR GÁBOR-VÁGI ZOLTÁN: A magyar holokauszt sajátos vonásai. 1944-1945

 

A kis országokra ritkán irányul a nagyhatalmak és a nemzetközi sajtó figyelme. Ezt az érdeklõdést Magyarország a 20. század második felében, pozitív értelemben az 1956-os forradalommal és az 1989-90-es rendszerváltással "érdemelte ki". Korábban, ugyan kisebb mértékben és ellenkezõ elõjellel, de az átlagosnál jóval intenzívebben a "zsidókérdés magyarországi végsõ megoldása" miatt foglalkozott hazánkkal a világ közvéleménye.[...]

"Emancipációs alku" kontra zsidótörvények

A magyar zsidók 1944-es tragédiájának specifikuma jórészt a magyar zsidó közösség történetének sajátosságaiból eredeztethetõ. A zsidók kedvezõ fogadtatásra találtak a Habsburg Monarchiában. Különösen így volt ez Magyarországon, ahol a 19. század második felében a kapitalizálódás útjára lépett magyar politikai elit gazdasági modernizációs partnert látott a zsidókban. A zsidóság elõtt páratlan lehetõségek nyíltak a gazdaságban, a kereskedelemben és az értelmiségi pályákon (egyszóval a polgárosodásban) - mindennek az ára azonban az asszimiláció és a magyarosodás volt. A dualizmus kori "emancipációs alku" (Karády Viktor) 1918-ig szinte zavartalanul mûködött.

A világháborús vereséggel azonban minden megváltozott: az anyanyelvük, kultúrájuk és identitásuk tekintetében elmagyarosodott zsidók egy addig befogadó, "jó" magyar birodalom helyett olyan államban találták magukat, ahol az elveszített területekrõl visszaözönlõ, "õshonos" magyar keresztény értelmiségiek, kis- és középpolgárok tömege akarta õket kiszorítani társadalmi pozícióikból. Ráadásul az új konzervatív-keresztény rendszer a megbuktatott "zsidó-bolsevik" diktatúra antitéziseként definiálta magát, és a hivatalos ideológia szintjére emelte a korábban szalonképtelen antiszemitizmust.[...]

Magyarország azonban - a zsidók szempontjából végzetesen - az asszimilációt támogató befogadó országból a zsidókat legjobb esetben is csak megtûrõ országgá vált. A két évtizedes antiszemita közbeszéd végzetes hatása 1944-ben mutatkozott meg igazán.[...]

[...] Míg az egymást követõ jogfosztó törvények nemcsak a zsidók - jobboldal által nehezményezett túlzott - befolyását csökkentették, hanem egyre inkább a zsidó alsó és középrétegek puszta önfenntartási képességét is veszélyeztették, addig a zsidó nagyiparosok gyárai a németek oldalán vívott háborúra készülõ magyar hadsereget szerelték fel.

A deportálás elsõ áldozatai

A magyar zsidók helyzete 1941 és 1944 között számos tekintetben egyedülálló volt a második világháborús Európában. Amíg a német zsidók 1941 szeptemberétõl, a nyugat-európaiak pedig 1942-tõl kényszerültek a sárga csillag viselésére, addig a deportálások és mészárlások elõl menekülõ 15-20 ezer lengyel, szlovák, osztrák zsidó Magyarországon lelt menedéket. Mégis az Endlösung elsõ tízszeres nagyságrendû tömeggyilkosságának azok a "hontalan" (vagy annak nyilvánított) zsidók voltak az áldozatai, akiket a magyar belügyi és honvédelmi szervek 1941. július-augusztusában Galíciába deportáltak. A mintegy 18 ezer ember nagy részét néhány ezer lengyel zsidóval együtt, az SS lõtte tömegsírokba 1941. augusztus 27-28-án Kamenyec Podolszkijnál.

Amint néhány túlélõ Magyarországra visszaszökve beszámolt a mészárlásokról, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter leállította a további kiszállításokat.[...]

A munkaszolgálat "menedéke"

Speciálisan magyar jelenség volt az ún. "munkaszolgálat" intézménye is. Az állam 1941-1942-ben több tízezer magyar zsidót vezényelt fegyvertelenül a frontra. Az embertelen körülmények (idõjárás, éhezés) és a keretlegények brutalitása következtében - különösen az 1943. januári voronyezsi áttörés után - a munkaszolgálatosok tömegesen pusztultak.[...] Az egész rendszer még akkor sem nevezhetõ "mozgó vesztõhelynek" ha egyes századok azok is voltak. Különösen igaz ez az állítás az ország német megszállását követõen, amikor a munkaszolgálat, paradox módon, Auschwitz egyetlen alternatívájaként a zsidók menedékévé vált.[...]

Összességében megállapíthatjuk, hogy a második világháború elsõ 55 hónapját a magyar zsidó közösség túlnyomó többsége ugyan romló életkörülmények között (bár a zsidótörvényeket még 1944 elejéig sem hajtották maradéktalanul végre), több tízezer fõnyi emberveszteséget elszenvedve, növekvõ elszigeteltségben és félelemben élve, de alapvetõen létbiztonságban vészelte át, mialatt a náci uralom vagy befolyás alá esõ Európában hitsorsosaik menekülésre és bujkálásra kényszerültek, vagy gettókba és megsemmisítõ táborokba kerültek.

Hírek a megsemmisítõ táborokról

A kelet- és nyugat-európai zsidó vezetõkkel ellentétben az országos hatáskörû zsidó testületek és a cionista szervezetek az 1944. március 19-i megszállás elõtt is tisztában voltak az Endlösung lényegével.[...] Tudtak Auschwitzról és a gázkamrákról, mégis azt remélték, hogy a kormányzóhoz és a kormányzathoz fûzõdõ kapcsolataik révén, valamint újabb anyagi áldozatokkal a közösség jelentõs része átvészelheti a megszállást a szövetségesek közeli gyõzelméig.

Nem tudhatták azt, hogy a Gestapo néhány óra leforgása alatt letartóztatja potenciális tárgyalópartnereiket (beleértve a politikai rendõrség fõnökét, a belügyminisztert és több tucat felsõ- és alsóházi tagot), hogy a németek leváltják a kormányt és Sztójay Döme vezetésével quisling-kabinetet állítanak fel. Legvadabb rémálmaikban sem gondolták, hogy Horthy, aki 1942 és 1944 között még Hitler nyomására sem volt hajlandó beleegyezni a zsidók deportálásába, a német megszállás után kezét "tisztán" tartva, passzívan a kormányra, az pedig az új, zsidógyûlölõ belügyi államtitkárokra, Endre Lászlóra és Baky Lászlóra bízza a "zsidókérdés végsõ megoldását". Márpedig ez történt.[...]

A vidék "zsidótalanítása"

A magyar zsidóságot - Európa szám szerint harmadik, a lakosság arányát tekintve második legnagyobb zsidó közösségét - a háború végén pusztították el. Akkor, amikor a túlélés, a németek nyilvánvaló katonai veresége miatt, elérhetõ közelségbe került.

Magyarország "zsidótlanítását" a németekkel kollaboráló antiszemita belügyi vezetés utasításainak megfelelõen, az a több mint két évtizeden keresztül zsidóellenes "gyûlöletbeszéddel" edzett, közel 200 ezer fõs magyar közigazgatási és rendvédelmi apparátus (rendõrség, csendõrség) hajtotta végre.[...]

Az Európában bejáratott és 1944 tavaszára tökéletesített német deportációs mechanizmus magyarországi "eredményei" még a holokauszt történetében is példátlanok.[...] Május 15-július 8. között, 55 nap alatt 437 402 magyar zsidót deportáltak, 95%-ukat Auschwitz-Birkenauba.[...] A magyar zsidók érkezésével azonban addig soha nem látott mértékben indult be újra a gyilkolás. Májusban tízszer, júniusban hétszer, júliusban háromszor annyi zsidó érkezett a rámpára, mint egy "normális" hónapban. Soha nem mûködtek ilyen intenzitással a gázkamrák és krematóriumok, amelyeket tavasszal kifejezetten a magyar zsidók érkezésére számítva újítottak fel. (A mintegy egymillió, Auschwitzban megölt zsidó közül a legtöbben, kb. 360-390 ezren Magyarországról érkeztek.)

A "vért áruért" akció

A nyári deportálások idején kezdõdött az az eseménysorozat, amely a magyar holokausztot ismét csak a világpolitikai események fókuszába helyezte.[...] Himmler egymillió zsidó életet ajánlott fel tízezer teherautóért cserébe. A nyilvánvalóan irreális ajánlat mögött az angolszászokkal való kapcsolatfelvétel szándéka húzódott meg abból az abszurd, ám a nemzetiszocialista világképbe tökéletesen illeszkedõ megfontolásból kiindulva, hogy az angolszászokhoz az út a zsidóságon át vezet. Az ajánlatot a zsidó ügyekben kompetens Eichmann volt hivatva közvetíteni a "világzsidóságnak", mégpedig Budapesten keresztül, hiszen az egyetlen, még többé-kevésbé érintetlen zsidó közösség a magyarországi volt, tehát ez lett az alku tárgya.[...] Az ún. Kasztner-vonat a vallási és világi zsidó élet prominens szereplõit: írókat, mûvészeket, rabbikat, cionista vezetõket, ezek családjait, lengyel és szlovák menekülteket, illetve azokat szállította, akik az SS-nek fizetendõ hatalmas pénzt elõteremtették. A holokauszt történetében ez volt az elsõ nagyobb csoport, amely a nácik engedélyével elhagyta a Harmadik Birodalom területét.[...]

Nemzetközi mentõakciók

A holokauszt történetének legkiterjedtebb diplomáciai embermentése kezdõdött Magyarországon 1944 nyarán. Június végén a deportálásokkal kapcsolatos nemzetközi tiltakozások hatására a magyar kormány beleegyezett, hogy több ezer olyan magyar zsidó, aki valamilyen rokoni vagy üzleti kapcsolatban állt Svédországgal, elhagyhassa az országot. Bár az akció meghiúsult, a megegyezéssel létrejött a "védett zsidó" státusa.[...] A védettséget a különbözõ menlevelek, védlevelek (Schutzbrief) és védõútlevelek (Schutzpass) bizonyították. A Nemzetközi Vöröskereszt, a Vatikán, Svédország és vöröskeresztes delegációja, Svájc, Spanyolország és Portugália egyre növekvõ számban bocsátott ki ilyen dokumentumokat, a legtöbbször a kialkudott kvótát meghaladó számban.[...]

Európa legkésõbb létrehozott gettója a budapesti nagy gettó volt. 1945. január 18-án a szovjet csapatok ledöntötték a gettó léckerítését, így a budapesti a holokauszt történetének kevés felszabadított gettója közé tartozott. (Ilyen volt például Theresienstadt.)

*

A magyarországi zsidó közösség elpusztítására és megmentésére különleges körülmények között egymással ellentétes irányú és célú, különleges erõfeszítések történtek. Ezért, bár fontos tudnunk, hogy minden tizedik, a holokauszt során megölt zsidó magyar volt, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a közösség több mint egyharmada túlélte a háborút.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez