A sors kegyes azokhoz a történelmi személyiségekhez, politikusokhoz, közszereplõkhöz, akiknek megadatik a lehetõség, hogy pályafutásuk során "korrigálják" önmagukat. Nekik az utókor nemcsak megbocsát, hanem esetenként piedesztálra is emeli õket. Ha sorra vesszük annak az ellenforradalmár csoportnak a fõszereplõit, akikkel együtt Gömbös is részese volt a hatalomváltásnak, meglepõ eredményre jutunk.

A pályatársak "feloldozása"

Bethlen István objektív értékelésekor senki nem kiáltott "farkast", feledve az ellenforradalmár Bethlent, megbocsátva a tízéves antidemokratikus kormányzást - hiszen késõbb a diktatúrák ellenfele lett, a nácik üldözték, és szovjet fogságban fejezte be életét; jelképes hamvait hazahozták.

Bajcsy-Zsilinszky Endre a Nemzeti Hadseregben Horthy mellett mûködik, az 1920-as évek elsõ felében intranzigensebb fajvédõ volt Gömbösnél (lásd Szózat-beli cikkeit). Amikor "korrigálta" nézeteit és szembefordult korábbi elvbarátaival, majd vállalta a náciellenes küzdelem vezetését, és életét áldozta a haza függetlenségéért, megadatott neki, hogy ezzel feloldozást nyerjen a korábbiakért.

Eckhardt Tibor, a volt fõszolgabíró, a Nemzeti Hadsereg sajtófõnöke, Gömbös fajvédõ képviselõtársa a Kisgazdapárt élén hamarosan szembefordul a rendszerrel, majd Amerikába távozik, hogy ott segítse a magyar jövõ alakítását. Ha õ nem is lett széles körben elfogadott nemzeti hõs, a saját pártja annak tartja.

Gróf Teleki Pál ugyancsak intranzigens ellenforradalmár volt, Bécsben és Szegeden egyaránt. Elsõ miniszterelnöksége idején fogadták el a numerus clausust és a rendtörvényt; részese volt a frankhamisításnak. Második miniszterelnöksége alatt németellenes lépései, a háborúból való kimaradás stratégiája ellenére aláírták a háromhatalmi egyezményt (1940. november 20.) és elfogadták a második zsidótörvényt (1939). Amikor Teleki felismerte politikája csõdjét, golyót röpített a fejébe. Így már a rendszerváltozás elõtt kialakulhatott róla egy idealizált kép, amit - érdekes módon - senki nem nevezett rehabilitációnak.

A fõszereplõ, Horthy Miklós magamentõ emlékiratát sok ezer példányban a rendszerváltáskor ismét kiadták, és minden történész hallgató ismerheti. Bár róla még nem jelent meg szakszerû monográfia, a korszakkal foglalkozó írásokból egy, a korábbinál jóval pozitívabb Horthy-kép tûnik elõ.[...]

A "fekete bárány"

De mi a helyzet Gömbös Gyulával? Aki a fent említett személyekkel együtt csinálta 1918-19 ellenforradalmát, volt részese az új hatalmi berendezkedésnek; igaz, a háttérben mûködõ részese, és nem minisztereként vagy miniszterelnökeként. Neki a négyévnyi miniszterelnökség után nem adatott meg semmiféle "korrekció".[...]

Miért kiáltanak farkast, jobboldali veszélyt felidézõ rehabilitációt ma, a rendszerváltozás után tíz évvel is, ha valaki felveti Gömbössel kapcsolatban a tisztázásra váró kérdéseket?

Fajvédõ, diktátor, vezér?

A vélt vagy valós "bûnök", amiket Gömbös Gyula és elvbarátai, pályatársai úgymond elkövettek, az õ esetében "halálosnak", míg a többieknél "bocsánatosnak" minõsültek-minõsülnek, s õk leginkább a purgatóriumban várják a (politikai) utolsó ítéletet. Mirõl van tehát szó?

Gömbös bûne a fajvédelem, a faji alapozású antiszemitizmus, amelynek célja a zsidóság visszaszorítása a társadalmon belüli számarányuknak megfelelõ mértékig. A fent említett politikusok mindegyike antiszemita volt, bár megvallását Bethlen taktikailag eltitkolta, de Teleki még tett is érte. Gömbös rengeteg fajvédõ beszédet mondott, cikket írt. A magyar faj védelmét elsõsorban a zsidósággal szemben tartotta szükségesnek nemcsak 1918-19 vagy Trianon tanulságaként, hanem már korábban is. Miniszterelnökként azonban "revideálta" álláspontját, és kormányzása alatt egyetlen, a magyarországi zsidóság jogait sértõ jogszabály, rendelet nem született!

Gömbös másik bûne a "totális fasiszta diktatúrára", késõbb már - enyhébben fogalmazva - a diktatúrára való törekvés volt. Kétségtelen, hogy Gömbös mintaképe Mussolini volt, ám sokszor hangoztatta, hogy "olasz narancsfa nem terem a magyar Alföldön" (a fasizmus nem importálható). Igaz, Gömbös korlátozta a parlamentarizmust és kísérletet tett az egypárti uralom megteremtésére (NEP-élharcosok), és igencsak beleélte magát a vezéri szerepbe. Gömbös azonban inkább csak vezérkedett, mert mint Horthy Miklós "hû szolgája" - amint azt egy 1920-as nemzetgyûlési beszédében mondta - kezdettõl tudomásul vette, hogy Magyarországon csak egy vezér van: a fõvezér, a fõméltóságú úr. A diktatúrára törekvés nem jelent diktatúrát.[...]

A harmadik halálos bûn a német orientáció vádja. Az, hogy Gömbös az ország szekerét végzetesen a náci Németországéhoz kötötte, ami az új tragédiához vezetett.[...] Az olasz és német orientáció gyakorlati valóra váltását nem õ, hanem Bethlen kezdte meg (igaz, német irányban eredménytelenül). A békés területi revízió programját sem õ, hanem Bethlen hirdette meg. Az "olasz utat" - Mussolini barátságát élvezve - Gömbös szélesre nyitotta, a náci vezér, Hitler rokonszenvét is élvezte (ami nem volt kölcsönös), ám Németországgal csak a gazdasági együttmûködés volt eredményes, míg a revíziós magyar célok Berlinben nem találtak támogatásra.[...]

Új program, új stílus

Gömbös azonban valóban újat hozott a magyar politikai, közéletbe.[...] Gömbös a nagytõke és a nagybirtok érdekeit sértõ reformprogramot hirdetett meg, a konzervatív-liberális, lényegében mozdulatlanságot konzerváló bethleni szisztéma modernizálását.

[...] Gömbös szerint az újjászületett nemzeti államban meg kell teremteni a - szomszédos nemzetállamok nacionalizmusával versenyképes - erõs nemzeti öntudatot. Ez a társadalom belsõ ellentéteinek a korporatív érdekérvényesítés eszközeivel történõ kanalizálásával; erõs, centralizált és hatékony állammal (közigazgatás); a magyar érdekeket hatékonyan érvényesítõ külpolitikával; az oktatásban a nemzetnevelés segítségével, végül a fegyverkezési egyenjogúság elérése révén ütõképes nemzeti hadsereg szervezésével lehetséges.[...]

Gömbös fellépése a nyilvánosság elõtt leginkább az "új stílus" megjelenítésével váltott ki feltûnést. Õ élt elõször a modern tömegkommunikáció eszközeivel: már kinevezése napján rádiószózatot intézett a nemzethez. Sajtófõnöke, Antal István segítségével pedig neki sikerült elõször (és utoljára) elérnie, hogy a napisajtóban a kormánynak megfelelõ eszközökkel rendelkezzék. A Függetlenség és az Esti Újság c. lapok nagy példányszámban, olcsón, általában nyolc oldalon jelentek meg (ezt nevezték "dömpingsajtónak").

Az új stílus harsány hangja, a politikában korábban nem használt érzelmes, vagy legalábbis az érzelmekre és indulatokra ható érvelés és fordulatok nálunk még szokatlanok voltak.[...] Gömbös vezére akart lenni a magyar nemzetnek, a magyar ifjúságnak és a kormánypártnak.[...]

A vezéreszme és Gömbös személyisége bizonyára sokakat taszított, irritált. De az is tény, hogy a társadalom jelentõs rétegei számára rokonszenves és elfogadott volt mind a program, mind a Vezér.[...]

Bármiként is vélekedünk ezekrõl a módszerekrõl, stílusról és cselszövésekrõl - Zilahy szavaival a "politikai gazemberségrõl" -, bizonyos objektív tényeket tudomásul kell venni. Elõször: a Gömbös-kormány (1932-1936) sikerrel vezette ki az országot a gazdasági válságból, és alatta indult meg egy újabb gazdasági fellendülés. Ennek értékét nem csökkenti, hogy mindez egybeesett a világfolyamattal. Másodszor: a Gömbös-kormány idején Magyarország külpolitikai aktivitása megnõtt, a térségben tényleges súlyát meghaladó befolyásra tett szert és eredményesen érvényesítette a magyar érdekeket (külkereskedelem). Ennek értékét sem csökkenti, hogy ebben a fél évtizedben a térségben éppen egy hatalmi vákuum keletkezett (a franciák már nem, a németek még nem tudták hegemóniájukat érvényesíteni).

Gömbös Gyula személye, politikája már életében is antagonisztikusan szemben álló vélekedéseket váltott ki, ami halála után tovább élt és él ma is. Nem bûnöst kellene keresni és rehabilitációt emlegetni, hanem neki is "sui iuris" igazságot szolgáltatni.

Vissza a tartalomjegyzékhez