BÓNA ISTVÁN: A kalandozó magyarság veresége. A Lech-mezei csata valós szerepe

 

A késõbbi császár, I. Ottó király 38 éves volt, túl két házasságon, amikor nõül vette a szintén özvegy, de igen fiatal, 20 éves Adelheid királynõt. A reménybeli örökösök joggal tartottak attól, hogy a házasságból hamarosan új fiúgyermek várható. Ezért apjuk ellen fordultak. Ez az eredmény sokban meghatározta a magyar kalandozások sorsát.

A németföldi uralom változásai

A császár ellen fordultak elsõ és második házasságából származó fiai és leánya.[...] A lázadók 953. április 3-án Mainzban fogságba ejtették apjukat, a király Ottót, és ígéretét vették, hogy Liudolf javára lemond a trónról, illetve elismeri az elsõszülöttségi örökösödési jogot (primogenitura). A hercegek önállóságukat saját pénzveréssel is kinyilvánították. A fiai fogságából haza, Szászországba menekülõ Ottó mögé felsorakoznak a szászok és a császár kemény-kegyetlen öccse, Henrik bajor herceg katonái. Segítségükkel 954 végére Ottó kerekedett felül.

Bulcsú tévedése

953/954/955-ben a magyar katonai és politikai vezetés egyvégtében tévesen értékelte az I. Ottó ellen több ízben is kitörõfélben lévõ általános felkelést. Megtévesztette õket, hogy abban a király fia, a svábok hercege és veje, a frankok hercege vezetõ szerepet játszott. 954 februárjában nagy magyar sereg vonult Dél-Németországba, készen az Ottó elleni harcra.[...]

A Liudolftól kapott vezetõk ezek után sürgõsen továbbirányították Bulcsú harkát, aki március 1-jén átkelt a Rajnán és hetekig Wormsban, Vörös Konrád udvarában vendégeskedett.[...]

Elõször a Maas bal partján haladt és április 2-án a húsvét utáni elsõ vasárnap kora reggelén rajtaütött a lobbes-i kolostoron.[...] Az ostrom csúfos visszavonulással végzõdött.

A következõ célpont április 6-án Cambrai volt, amelynek erõs római falait Ottó híve, Fulbert püspök védte.[...] Háromnapi rohamozás után megismétlõdött a lobbes-i kudarc. [...]

A messzirõl is bevehetetlennek látszó, magas sziklára épült Laont elkerülve, Reims-Châlons-sur-Marne-Metz mellett elhaladva lejutottak Burgundiába. Majd onnan keletre fordulva, Bulcsú ismét átkelt seregével a Rajnán, s mint aki jól végezte dolgát, hazavonult.

Bulcsú bosszúhadjárata

A 954. évinél is nagyobb hibát majd csak a következõ év nyarán követ el Bulcsú. 954 végén Ottó kibékült fiaival és vejével, a bajor lázadók magukra maradtak. 955 kora tavaszán a felkelõ bajorok az Inn melletti Mühl(en)dorfnál vereséget szenvednek Ottó és Henrik herceg egyesült erõitõl.[...]

Ekkor lépnek színre a magyarok. Az Ottótól még áprilisban számûzött Arnulf-fiak hívására (?) avagy a helyzetet tökéletesen félreismerve (?) Bulcsú a nyár kellõs közepén nagyszabású bosszúhadjáratra vállalkozott. Július 1-jén egy látszatkövetség útján meggyõzõdik arról, hogy Ottó hazatért Szászországba, ezért mintha mitõl sem kellene tartania, nagy erõkkel rázúdult Dél-Németországra, serege a Dunától a Fekete-erdõig és az Alpok nyúlványaiig mindent elárasztott. Minderrõl a Regensburgba bezárkózott, halálosan beteg Henrik herceg futárai értesítették Ottót.

Bulcsú tévedésében ebben az évben Árpád-házi hercegek is osztoztak, Tas fia Lél/Lehel, Sur s valószínûleg Taksony is. Még most sem tanulták meg azt, amin az avarok is mindig rajtavesztettek: egykori római városokat akkor sem szabad ostromolniuk, ha nincsenek tornyaik. Pedig Bulcsút cambrai kudarca és unokaöccse halála figyelmeztethette volna rá. Ismét elkövetik a hibát, s nyilván a zsákmány reményében, fõ erõiket Augsburg ostromára vonták össze.

Augsburg ostroma

Ezer évig senki sem vonta kétségbe Szent Ulrik életrajzírójának, Augsburgi Gerhardnak szavait, aki a szent püspök hõstettét csodává magasztosítva, úgy jellemezte Augsburgot, mint amelyet védelemre alkalmatlan kõ- és elkorhadt fafalak vettek körül, s ezek csak ott értek valamit, ahol a szent a régi falakat új kõfalakkal erõsítette meg. A nagyobb hatás kedvéért azt is hangsúlyozza, hogy a falak alacsonyak és tornyok nélkül valók voltak. A valóság azonban egészen mást mutat, mint amit a derék szerzetes írt. S a valóságot a régészeti emlékek értékelése adhatja: ténylegesen a város igen nagyszerû erõsség volt.[...]

A késõ római városfal 2,50 m széles volt, következésképp legalább 8-10 m magas. Síkjából 4 m-re kiugró, 6,8 m széles bástyák tagolták, ezekbõl mára ötnek a helyét sikerült megállapítani. Az antik városfalakon belül volt a cölöpfalú Püspökvár (Domburg), amelynél dél és kelet felõl valóban cölöpfalak pótolhatták a romlásnak indult római falakat. Kétségkívül itt lehettek Augsburg gyenge pontjai.[...]

A magyar tábor a várostól délkeletre a Lech keleti (jobb) partján volt, az egykori római híd (amelyet Ulrik karbantartott) közelében.

A város felmentésére I. Ottó a németség - eladdig soha nem egyesült - seregével sietett. Nyolc "légiójában" együtt voltak a bajorok, frankok, szászok, svábok és a 950 óta szövetséges csehek is, I. Boleslav herceg vezetésével.

A Lech-mezei vereség

Az Augsburgtól északnyugatra, a várostól látótávolságon kívül, a Lech bal parti mezején lezajlott csata sok tekintetben tipikus esete volt a kalandozó magyarok már korábbi vereségeinek. A cseh hátvédet rosszul idõzítve támadta hátba a magyar rejtett erõt. A császár veje, az apósa hûségére visszatért Vörös Konrád herceg és frank légiója szétverte a magyarokat. Ezután az újból teljes szélességében felsorakozott német lovas falanx valósággal elsöpörte a magyar fõerõt. Bulcsú harcosai elõször megpróbálták megállítani a német rohamot, s ez a korabeli híradások szerint komoly veszteséget okozott a németeknek és Ottónak.[...]

A hagyomány keveredése

[...] Az "Ungarnschlacht", a "magyar csata" a városból nem volt látható.

A magyarok csatavesztésébõl a bajorok népi háborúja csinált magyar katasztrófát. A német gyõzelem katonai oldala távolról sem volt világrengetõ - még a korabeli német krónikák szerint sem.

Kétségtelen: döntõ szerepet játszott abban, hogy I. Ottó királyt 962-ben Nagy Ottó császárrá választották. Ottó azonban mit sem tett a magyarok ellen az augsburgi csata után.[...] A németek kereken 75 évig nem indítanak Pannonia visszavételére támadást a magyarok ellen. Õk tudták, miért nem.

A reális katonai erõviszonyokat mindig mérlegelni kell a 9-10. század magyar-német vagy magyar-bizánci kapcsolatainak elemzésénél. A valóságos erõviszonyok jelentõsen eltértek azoktól, amelyeket saját politikai ábrándképeiket a múltba visszavetítõ német vagy magyar történészek szeretnének olvasóikkal elhitetni.

Az Augsburg alól elmenekült magyar harcosok nagyobbik része (3-4 ezer harcos) minden bizonnyal átjutott a biztonságot jelentõ Enns folyón, de örökre elment a kedvük az "Óperencián túli" vállalkozásoktól. A félelem is munkált bennük: árkokkal, cölöpfalakkal, mesterséges mocsarakkal megerõsített gyepûvel igyekeztek járhatatlanná tenni az Ennstõl keletre fekvõ Duna-völgyet.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez