SAMSON MADIEVSKI: Nagyorosz nacionalizmus és antiszemitizmus. Nézetek a szovjet zsidók deportálásáról

Több mint fél évszázada, 1949-ben terjedt el először az a kósza, de vészterhes hír, hogy a Szovjetunióban a zsidók deportálását készítik elő. Hátterében a Zsidó Antifasiszta Bizottság (JEAK - ZSAB) szétverése, a zsidó értelmiség képviselőinek tömeges letartóztatása, egyáltalán az egész országot elárasztó "kozmopoliták" elleni kampány húzódott meg.

Megtervezett, előkészített akció

Nyugaton, de 1990 óta Oroszországban is számos kiadvány jelent meg, amely ezt a témát tárgyalta. A legtöbb szerző úgy ábrázolja a zsidók deportálását Szibéria és a Távol-Kelet elhagyott területeire, mint megtervezett, gondosan előkészített akciót, amelynek véghezvitelét csak az utolsó pillanatban gátolta meg kezdeményezőjének, J. V. Sztálinnak a hirtelen halála. [...]

Ez a felfogás a következőket állítja: az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején legfelsőbb szinten döntöttek a szovjet zsidók deportálásáról. Ennek előkészítésére bizottságot hoztak létre, amely személyesen Sztálin alá tartozott. [...]

A deportálás időpontjaként először 1953. február második felét jelölték ki, ám a listák összeállítása elhúzódott, így március második felére halasztották. A "kártevő orvosok" elleni per tárgyalását Sztálin március 5-7-re tûzte ki, a nyilvános kivégzésekre március 11-12-én került volna sor. Ezeket az ország nagyipari üzemeiben több ezer tüntetés kísérte volna, követelve a "fehérköpenyes gyilkosok" valamennyi segítőjének megbüntetését. Az antiszemita hisztériának "spontán" pogromokban "népi bosszú"-ként kellett volna eljutnia csúcspontjára. Mindennek koronájaként pedig, Sztálin tervei szerint, a legismertebb szovjet zsidók hozzá intézett nyílt levélben ítélték volna el a "gyilkos orvosokat", ezen "emberi szörnyetegeket", kérve őt a zsidók távolfekvő területekre való áttelepítésére, hogy így elejét vegyék a szomszédjaik részéről várható erőszakos cselekményeknek. [...]

A fentebb idézett mûvek verziója szerint a tervezett akció marxista elméleti igazolását is előkészítették. Ezzel Sztálin a Voproszi Filoszofii (A filozófia kérdései) c. folyóirat főszerkesztőjét, D. I. Csesznokovot bízta meg. 1953. február elejére el is készült egy kézirat "Miért kell a zsidókat az ország iparvidékeiről kiutasítani?" címmel.

Megkérdőjelezhető források

[...] El kell ismerni, hogy az itt bemutatott verzió az első pillanattól kezdve kérdéseket vetett fel. Például: hol vannak a Poljakov kijelentéseit tartalmazó erdeti dokumentumok? Senki sem tud erre válaszolni - mind Poljakov, mind az eredeti kiadó elhunyt azóta. Továbbá: ha Hruscsov Erenburgnak egy várható deportálásról beszélt, miért nem említi ezt Erenburg visszaemlékezéseiben (New York, 1979), ahol ismételten szó esik Sztálin antiszemitizmusáról? Ha valóban létezett deportációs bizottság, akkor ennek valahol dokumentálva kellene lennie. De hol? És legvégül: ha Csesznokov könyve nagy példányszámban jelent volna meg, miért nem maradt fenn belőle egyetlen példány sem? Még ha az egész készletet megsemmisítették volna is, maradtak volna tanúk - a szedők, a nyomdászok, a korrektorok. De hol vannak?

Történészek vitája

1998-ban Németországban "A kései sztálinizmus és a zsidókérdés" témáról rendeztek szimpóziumot, melyen részt vettek a téma ismert szakemberei Oroszországból, Izraelből, Németországból, Cseh- és Lengyelországból, valamint Magyarországról. [...]

Kosztircsenko megismételte fő érvét: a mai napig nincsenek hivatalos dokumentumaink a deportálás előkészítéséről. Ha léteznének ilyenek, minden bizonnyal már előkerültek volna, bármilyen titkosak is voltak. Ebben a véleményben sok igazság van. Emlékezzünk csak vissza: még az olyan kompromittáló, a szovjet kommunizmus tekintélyét veszélyeztető dokumentumokat sem semmisítették meg, mint az 1939. szeptember 28-i szovjet-német megnemtámadási egyezményhez tartozó titkos jegyzőkönyvet Lengyelország felosztásának a térképével, vagy az SZKP KB jegyzőkönyvét 1940. március 5-éről az NKVD (belügyi népbiztosság) megbízatásáról, hogy likvidálják a szovjet táborokban hadifogságban tartott lengyel tiszteket. [...]

Kosztircsenko következő érve az volt: olyan funkcionáriusok, akik a sztálini politikai boszorkánykonyha titkaiba különösen beavatottak voltak, mint L. M. Kaganovics és P. A. Szudoplatov, azt állítják, hogy semmit sem hallottak ilyen tervről. Ez persze nem tûnik különösen meggyőzőnek. Viszont A. I. Mikojan, mint azt nemrég megjelent visszaemlékezéseiből kiderül, úgy vélte: "előkészítettek a zsidók önkéntes kényszerdeportálását Moszkvából". (A. I. Mikojan: Így volt. Gondolatok az elmúltakról. Moszkva, 1999, 535-536. l.)

Kevésbé meggyőzőek Kosztircsenko további érvei. Egy felülről jövő utasítás szerinte nem is lett volna elegendő, hogy a deportálást csakugyan végrehajtsák. Előbb meg kellett volna változtatni a hatályos törvényeket, hogy az antiszemitizmust legalizálják, ahogy ez 1933-1941 között a náci Németországban történt. Sőt mi több, a hivatalos ideológiát is módosítani kellett volna, amely "a tényleges soviniszta elnyomással ellentétben a sztálinizmusban megőrizte a bolsevik internacionalizmus romantikáját, amelytől idegen volt a nemzeti diszkrimináció és még inkább a rasszizmus". [...]

Mit lehet ehhez hozzáfûzni? Mint tudjuk, a kommunista ideológia látszatinternacionalizmusa nem akadályozta meg, hogy tizennégy (!) szovjet népet deportáljanak, és ehhez nem is kellett a fennálló törvényeket megváltoztatni. A deportálásokat politikailag indokolták meg, biztonsági megfontolásokkal és hasonló érvekkel. Nem kétséges, hogy a szovjet zsidók deportálásához is megtalálták volna a súlyos indokokat. [...]

Ami a zsidók elleni nagyszabású akció lélektani előkészítését illeti, az 1949 óta megtörtént (mint a "kozmopoliták" elleni kampány). Az a hisztéria, amelyet az "orvosperrel" kapcsolatban a propaganda felkorbácsolt, Kosztircsenko szerint is "egy plebejus antiszemitizmus kitöréséhez " vezetett, amelyben az agresszivitás és az az óhaj, hogy leszámoljanak a "fehérköpenyes gyilkosokkal", a tőlük való páni félelemmel keveredett. Ezzel a népet pszichológiai úton felkészítették arra, hogy fenntartások nélkül elfogadja valamennyi, a zsidókat érintő büntető rendszabályt. [...]

Kosztircsenko végkövetkeztetése a minket érdeklő kérdésben a következő: az 1949-53 közötti években "zsidó körökben a reménytelenség és kétségbeesés tragikus érzése uralkodott, amelyet a növekvő antiszemitizmus légköre idézett elő. Ezt az érzést bizonyos mértékig az a hagyományos zsidó mentalitás is elősegítette, amelyet az üldözés, egy nemzeti katasztrófa állandó várása határozott meg. Újabb tapasztalatok is hozzájárultak ehhez, egész népek elüldözésének az emléke, amelyeket azzal vádoltak, hogy a háború idején együttmûködtek az ellenséggel." Nem lehet csodálkozni azon, hogy "a zsidó lakosság aggodalmait a legsötétebb előérzet hatotta át", egészen odáig elmenően, hogy felkészültek a szibériai számûzetésre is. Kosztircsenko mégis feltételezi, hogy a legfelső vezetés akkoriban nem foglalkozott ilyesfajta tervekkel.

Az ellenérv

Naumov professzor elsősorban Kosztircsenko fő érvét - ti. hogy nincsenek dokumentumok, amelyek bizonyítanák a deportálás előkészítését - vonta kétségbe. Bár mindmáig ilyen dokumentumok nincsnek a birtokunkban, de még felbukkanhatnak. [...]

Ami a zsidók átköltöztetéséről a legfelsőbb szinten hozott döntéseket illeti, Naumov lényeges körülményt említett. Kiderült, hogy számos észak-kaukázusi nép deportálását post factum a Szovjetunió Állami Védelmi Bizottságának rendeleteivel törvényesen rögzítették azután, miután emberek százezreit tényleges kitelepítettek, azokat pedig, akiket nem lehetett deportálni, helyben likvidáltak. Az AHB megbízottai szóbeli rendelkezések alapján cselekedtek .

Naumov bizonyítottnak tartja azt, hogy a kormánynak voltak listái olyan személyekről, akiket Moszkvából ki kellett volna telepíteni. A politbüró 1953 januárjában döntött egy óriási, 150-200 ezer embert befogadó láger felállításáról "különlegesen veszélyes külföldi gonosztevők" számára. Minthogy akkor a szovjet lágerekben és börtönökben nyilván jóval kevesebb személy volt, aki ehhez a kategóriához tartozott, felvetődik a kérdés: kikkel akarták ezt az új Gulág-szigetet benépesíteni? De azt is látjuk: a tervezett új láger befogadóképessége messzemenően nem felelt meg a szovjetunióbeli zsidók akkori számának. A "megbüntetett népeket" sem lágerekben helyezték el, hanem a távoli területek, régiók és köztársaságok lakossága közé telepítették őket.

Ezek a két fél fő érvei és ellenérvei. Mindkét oldalon vannak megfontolandó komoly érvek.

A kérdés, amelyet a cikk elején felvetettünk, egyelőre nyitott marad. Reméljük, hogy a további kutatások végsősoron egyértelmû választ adnak.

 

 

Vissza a tartalomjegyzékhez