HÍREK - KRONSTEIN GÁBOR

A Szent István-ereklyék kalandos sorsa

A magyar katolikus püspöki kar felújította tárgyalásait a horvátországi domonkos renddel, hogy a millennium alkalmából hazahozhassák Szent István koponyaereklyéjét, amelyet Dubrovnikban (Raguza) őriznek a dominikánusok. A városi székesegyház kincstárában két további Szent István-relikviát őriznek: az alsó állkapcsot egy zápfoggal és egy lábszárcsontocskát.

Egykor itt őrizték a Szent Jobbot is. Az 1083-ban szentté avatott uralkodónk ereklyeként tisztelt csontmaradványainak hányatott sors jutott. A székesfehérvári bazilikából, ahová temették, a holttestet először 1061-ben, az utolsó pogánylázadáskor emelték ki. Valószínűleg ekkor választották le a testről a jobb kart. A kézfejet, a Szent Jobbot a róla elnevezett apátságban helyezték el. A leválasztott karcsont egy részét Könyves Kálmán ugyancsak oda vitette, ahonnan az később a pálosok lviv-i (lembergi) kolostorába került. Egy másik karrész a 15. században került mai helyére, a bécsi Szent István protomártirról elnevezett székesegyházba. (Protomártir: az első vértanú, akit az adott néven avattak szentté.) A Szent István-relikviákat valószínűleg a török elől menekítették az akkor független Raguzába. A Szent Jobbot 1770 táján Mária Terézia hozatta vissza, s Székesfehérvárra vitette. Van olyan vélemény is, hogy az egész csontvázat a tatárok elől menekülő IV. Béla vitte magával Raguzába, s a jobb kézfejet is itt választották volna le.

Akárhogy történt is, valamennyi Szent István-ereklye sorsa kalandos. Ilyenek Aachenben, Rómában, Pozsonyban vannak. A koponya egy darabját ma is Zágrábban őrzik. Egy koponyatöredéket Dubrovnikból 1988-ban már visszaszereztek. Az ma Pannonhalmán található. Jelenleg az ezüst ereklyetartóban őrzött koponyatető sorsáról folynak tárgyalások. Az ereklyék hitelessége körül is sok a bizonytalanság. A relikviák tiszteletével kapcsolatban katolikus részről sokszor hangsúlyozták: a kegyeletesség nem a csontoknak, hanem mindig annak a személynek szól, aki megtestesítette az életszentséget. Ez vonatkozik a Szent István-ereklyékre is.

Génvizsgálat a történettudomány segítségére

A magyar sajtó is hírt adott arról, hogy belga, francia és német kutatók genetikai vizsgálattal fogják tisztázni: valóban XVII. Lajos-e az a kisgyermek, akinek földi maradványai a Saint Denis-kriptában nyugszanak. Lajos Károly, XVI. Lajos és Marie Antoinette második fia, 1789-ben lett trónörökös, miután bátyja hirtelen meghalt.

A trónfosztott királyt és családját 1792 augusztusától a Temple-ban tartották őrzetben. A király kivégzése után, 1793 januárjában, az akkor nyolcadik évében járó trónörököst az emigránsok elismerték XVII. Lajos királyként. Ugyanennek az évnek augusztusában - három hónappal anyjának lefejezése előtt - a fiúcskát gondozásra kiadták Simon vargának. Amikor a varga is guillotine alatt végezte, XVII. Lajost - Louis-Charles Capet-t - visszavitték a Temple-ba, ahol 1795-ben tüdővészben elhunyt. Testét jeltelen közös sírba tették. Innen került át a feltételesen azonosított tetem tíz év múlva a Saint Denis-kriptába.

A monarchisták több alkalommal megpróbálták kiszabadítani előbb az egész felséges családot, később a királyi gyermekeket. Ez növelte a gyanút, hogy Lajos Károly helyébe szabadítói egy másik gyermeket csempésztek. Vad képzelgések születtek arról is, mi történt a megmentett kis királlyal. E vélekedést szépirodalmi formában Magyarországon Jókai Mór dolgozta fel "A névtelen vár"-ban (1877).

A tudósok a bizonytalanság eloszlatására hivatott DNS-mintát az eltemetett gyermek szívéből nyerik. Azt fogják egybevetni Marie Antoinette hajából származó kromoszóma-sorozattal. Francia tudósok ilyen genetikai összehasonlítással bizonyították be nemrég, hogy a leghíresebb ál XVII. Lajos: Karl Wilhelm Naundorff órás (<187>1850) valójában csaló volt.

A DNS-tesztet ma már kiterjedten használják személyek azonosítására és vérrokonság bizonyítására. E módszert alkalmazták sikerrel a kivégzett Romanovok (<187>1918) azonosítására is. Magyarországon idén márciusban lépett hatályba az a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény, amely előírja a súlyos bűntettekkel gyanúsítottak DNS-vizsgálatát.

Csángó települések

Idén februárban hosszú idő óta először látogatott el a moldvai csángók közé magyar politikus. A Külügyminisztérium politikai államtitkára, Németh Zsolt hazatérése után azt nyilatkozta, hogy Magyarország politikai tárgyalásokat kezdeményez a csángók helyeztének rendezésére. A nyelvi és kulturális beolvadás utolsó szakaszában járó csángó közösségek nem élveznek az erdélyi magyarsággal azonos nemzetiségi jogokat. A román állam, a közvélemény és a tudósok többsége azt vallja, hogy a csángók elmagyarosodott, katolizált románok. A Vatikán ebben a kényes kérdésben óvatos: a csángó falvak plébániáin román papok látják el a hívek lelki gondozását.

A csángók eredetéről alkotott magyar vélemények közül nincs bizonyítva, hogy az északi csángók a honfoglalás idejéből korábbi szállásterületükön maradt néptöredék leszármazottai. Okleveles források a 13. század első feléből igazolják a kitelepülést. Erre utal az elnevezés: csángó, csángál valószínű jelentése: 'kóbor, elszakad(ó)'. Székely töredékekből szerveződtek különböző korokban az erdélyi - hétfalusi, gyimesi és a dévai - csángók. A legnépesebb csoport a moldvai csángóké, akiknek a 14-15. században, a moldvai magyar befolyás tetőpontján volt zavartalan életük. A folyamatos háborúk, valamint a román fennhatóság és nyelvi környezet apasztotta számukat, noha a 18. századi székely kitelepülés asszimilációjukat lassította. Számuk mértéktartó becslés szerint a múlt század derekán még megközelítette a százezret, ma a 40 ezer csángóból sem mindenki ért vagy beszél magyarul.

Nyelvük a nyelvújítás előtti magyar nyelvhez hasonlít. Régen elfeledett magyar szavakat használnak. Hiedelemviláguk, népszokásaik, viseletük, gazdálkodásuk, építkezésük, zenéjük azt az állapotot mutatja, amelyben a magyar parasztság a középkor végén, az újkor kezdetén országszerte élt.

A karmapa láma

Tízezer hívő hallgatta meg január végén Budapesten a 17. karmapa lámát, Tháje Dordzsét. A tibeti buddhizmus ún. fekete sapkás iskolájának feje a dalai láma és a pancsen láma után következik az egyházi hierarchiában. A Kína-barát főpapnak van egy Indiába emigrált vetélytársa, Trinlej Dordzse karmapa láma. Rivalizálásuknak tétje van: kettőjük közül ki fog több százezer hívőt irányítani s rendelkezni a hatalmas értékű egyházi vagyon felett.

A tibeti buddhizmus, más néven lámaizmus, a tantrikus buddhizmus egyik ága. Államvallássá Tibetben Ti Szongdecen (755-797) király emelte, nem sokkal a talaszi ütközet (751) után, ahol a kínai csapatok megállapították az arab-tibeti előnyomulást. A tibeti nagyhatalom bukását (850) követően az indiai Atisa (980-1054) megreformálta a tibeti buddhizmust: megalapította a négy nagy ortodox tibeti szektát. A 13. századi mongol befolyás megerősítette a teokratikus berendezkedést. A dalai ('óceán' mongolul) láma elnevezés ugyan csak a 17. századból ered, de a lhaszai központú lámaista hatalmat már Congkapa (1355-1417) megteremtette.

A 20. században Tibet a függetlenségéért küzdött, előbb az angolok (1904), utóbb a kínaiak ellen. 1949 óta a kommunista Kína gyakorol fennhatóságot. Az ateista modernizációs, egyben elkínaiasító politika az 1959. évi tibeti szabadságharc leverése után teljesedett ki. Ebben a - formai szempontból - autonóm köztársaságban a megszállók céljaiknak megfelelően meggyöngítették a tibeti egyházat. A lámaizmus ma csak Bhutánban, Nepálban és India Szikkim tagállamában erős. A 14. dalai láma, Tenzin Gyatszo (ur.: 1940-től) 1959 óta száműzetésben él. Többször járt Magyarországon, ahol a hét elismert buddhista egyház közül négy lámaista.

Budapest-Budapest '56 címmel tette közzé az 1956-os Intézet honlapján (www.rev.hu) romániai levéltárakból gyűjtött 1956-os vonatkozású dokumentumainak adattárát. A katalógus egyben szöveggyűjtemény is, ahol mintegy kétszáz dokumentumot magyarul is olvashat az érdeklődő. Kuriózumszámba megy a gyűjteményben az a román titkosszolgálati irategyüttes, mely a snagovi deportáltakról készített jelentéseket, lehallgatások szövegét, a Nagy Imre-csoport tagjainak titokban lefényképezett jegyzeteit tartalmazza. Másfelől a gyűjtemény bemutatja, hogy miként tájékozódott a román pártvezetés a magyar eseményekről, azok alakulásában milyen szerept játszottak a Budapesten is járt román politikusok. A Román Munkáspárt Levéltárából származó iratok pedig a magyar forradalom tovagyűrűzésének rémétől rettegő legfelsőbb román vezetés engedményeket és biztonsági intézkedéseket elegyítő politikáját segítenek felvázolni.

A tartományi hangulatjelentések arról árulkodnak, hogy 1956 őszén Romániában is általános volt az elégedetlenség. A magyarországi események hírét véve országszerte elhangzottak olyan kijelentések, hogy hasonló történésekre Romániában is számítani kell. "Kenyeret akarunk!", "A Szovjetunió ellen vagyunk!" - ilyen és hasonló feliratok jelentek meg a házak falain. A politikai erjedés ekkor már a magyar kisebbség és a diákság körében is megindult. A diákság mozgolódása a szocialista rendszer alapjait meg nem kérdőjelező gazdaságpolitikai kritikává azonban csak a magyar forradalom hírére alakult át. A budapesti egyetemisták példáját kívánták követni a temesvári Politechnikai Intézet hallgatói is. Itt október 30-ra Aurel Baghiu, Teodor Stanca és Caius Matiu hallgatói gyűlést hirdetett. A nagy számban összegyűlt egyetemistákkal megvitatták pontokba foglalt követeléseiket: a sztálinizmus felszámolása, szólásszabadság, a norma- és beszolgáltatási rendszer eltörlése, a szovjet csapatok kivonása Romániából, külkereskedelmi kapcsolatok szerződéses szabályozása, az orosz nyelv és a marxizmus óraszámának csökkentése. Terveik szerint a gyűlés résztvevői az Építészeti Karra vonultak volna át, hogy a tartományi pártbizottságnak szánt beadványukat egy összegyetemi gyűlésen olvassák fel, mielőtt kivonulnak tüntetni, hogy budapesti mintára a lakosság is csatlakozhasson követeléseikhez. Novemberben a fő szervezőket nyolc év börtönbüntetésre ítélte a katonai törvényszék.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez