CSŐRE PÁL: Vadászat a feudális kori Magyarországon. Fejezetek a magyar vadászat történetéből

 

A magyarok ősei Kelet-Európában már évezredekkel ezelőtt vadásztak rénszarvasra meg egyéb vadra, különösen prémes állatokra. Olyan vidéken éltek, ahol a prémvadászatnak nagy jelentősége volt. A finn-ugor szamojéd ősnép alakította ki például az íjascsapdát, tőlük terjedt el Szibérián át egész az Amur vidékéig. Hasonló volt a szerepük a deszkacsapda (finn nyelven: makki) kialakításában és elterjedésében. Az állattenyésztésre való áttéréssel egyidejûleg kialakul a védekező vadászat, amelynek fontos "eszköze" a verem. Egyik módja volt ez annak, hogy a nyájtól távol tartsák a farkast. Meg kell említenünk a madarászatot is - amely a sztyeppe lakóinak ősi vadászati módja - amivel a magyarság a délkelet-európai pusztákon ismerkedett meg.

Vadászó honfoglalók

A honfoglaló magyarok kedvező természeti viszonyokat találtak a Kárpát-medencében. Az Alföld nagy része ligetes-erdős síkság volt, hatalmas kiterjedésû mocsaras területekkel. Az északi és keleti részeken óriási erdőségek terültek el. Mindez sejteti, hogy ez a terület rendkívül gazdag lehetett vadban. Ekkor még olyan vadfajok is megtalálhatók voltak, amelyeket azóta teljesen kipusztultak nálunk. [...]

A letelepedéssel, a földmûvelés egyre szélesebb körû elterjedésével párhuzamosan a magyarság vadászata is megváltozott. Sokat vettünk át az itt élt szláv népektől, főleg a népi vadászatok terén, így a kutyával való vadászat és a madárfogás egyes módjait. [...]

Vadászó királyok és nemesek

A királyi udvar és a földbirtokos nemesség vadászati szokásait külföldi hatások befolyásolták. [...]

A nagyszabású udvari vadászatok legáltalánosabb módja a lovas hajtóvadászat kutyákkal. Rendszerint valamely nagyvadra (bölény) vagy közepes vadra (medve, vaddisznó, szarvas) hajtottak. A vaddisznót azonban, amikor a kutyák lefogták, többnyire gyalogosan dárdával vagy kelevézzel szúrták le.

A későbbi századokban a nagyszabású vadászatokat, az ún. fővadászatokat német mintára rendezték. [...]

Vadászat kutyákkal...

A középkori vadászatban nagy szerep jutott a vadászkutyáknak. A honfoglaló magyarok is hoztak magukkal kutyákat. 13. századi forrásokban gyakran találkozunk agarászokkal. A vadászatnak általános és mindinkább elterjedő módja lehetett a nyúlfogás agárral. A vizslát főleg fürjvadászatra használták. [...]

Forrásainkban megtaláljuk még a szag után menő nyomkereső kutyát is, melyet vérebként is használtak. Ezenkívül a nagyszámú szelindek lehetett a vaddisznóvadászatok elmaradhatatlan segítőtársa. A vizsla említése is előfordul már a 15. századbeli szótárakba, a pásztorok pedig a farkas ellen bizonyára használták a juhászkutyákat is.

A kopózás is terjedt. Bethlen Gábornak 50 kutyából álló falkája volt.

... és madarakkal

A solymászat Magyarországon a 13. században érte el első virágkorát. IV. Béla (1235-1270) nagy solymász volt, az ő korában jelentek meg az első solymász tisztségek, és az általa veretett pénzeken is láthatók sólyomábrázolások. Nagy Lajos idejében a solymászat már valósággal mûvészi fokra emelkedett. Solymászmestere, Magyar László (Ladislaus Hungarus) könyvet is írt a sólymok idomításáról, betegségeik gyógyításáról. A Mátyás király idejében folyt solymászatot Janus Pannonius versekben örökítette meg. Sólyommal galambot, nyulat vadkacsát pedzettek, és a vadászathoz kutyákat is használtak. Zsigmond király a lengyel uralkodótól kapott sólymokat, II. Lajos (1490-1516) pedig egy ízben 40 000 arany adósságot engedett el egy jó vadászsólyomért.

A solymászat Magyarországon a legkedveltebb és legelterjedtebb a 16. században volt. A magyar sólymok megtalálhatók voltak Belgiumtól Törökországig. Az erdélyi fejedelmek, a szultánok és a magyar királyok egymásnak küldtek ajándékba sólymokat. A vadászmadarak között szerepeltek még héják, karvalyok és "kiköcsén" madarak.

Ebben az időben a főurak is előszeretettel solymásznak fogolyra, fácánra, darura, vadlúdra, kócsagra. Minden tehetősebb nemesi családnak megvoltak a saját madarászai, akik a legjobban fizetett szolgák közé tartoztak. [...]

Vadászeszközök

A vadászati eszközök közül elsősorban a vadászfegyverekről kell megemlékeznünk. A legáltalánosabb vadászfegyver a középkor nagy részében kétségtelenül a nyíl és az íj volt, de a 12-13. századtól, cseh közvetítéssel a számszeríj is elterjedt. (Utóbbi pontosabb célzást tett lehetővé, és a vadászpuskák elterjedéséig használták.) A vadászatban fontos szerepe volt a dárdának és a vadászkésnek, valamint a dákosnak is, mert az agyonhajszolt, kutyák által lefogott vadat végül hosszúnyelû szúrófegyverekkel ölték meg.

Általánosan használták a vadászatban a hálót. Használatuk korai időkre nyúlik vissza. Az első hálók halászhálók lehettek. Később fontos vadászfelszerelésként ott szerepelt a nemesember ingóságai között. Nemcsak apró-, hanem nagyvad elejtésére is használták. [...]

A madarászathoz ismét más eszközöket használtak. A madárfogásban a lépesvesszőnek és a madarászhálónak volt szerepe.

A középkorban nagyon sokféle népi vadfogási eszközt is használtak. A hurkok, kaptányok, hálók, tőrök, csövek, kaszák, ötvasak ekkor még nem számítottak az orvvadászat tiltott eszközeinek. Vermet is ástak medve-, farkas- és bölényfogásra.

A lőfegyverek használata a 16. században kezdett terjedni a vadászatokon. [...]

Vadaskertek

Már IV. Béla király említi Zólyom megyei vadaskertjét, amely két árok között van. 1355-ben a Csanyik völgyben a király számára megszereznek a diósgyőri pálosoktól egy birtokot, hogy ott halastavat és vadaskertet létesítsenek. Mátyás király híres vadaskertje Buda mellett, Nyéken volt. Feltehető, hogy a vadaskertek a vadóvást is szolgálták és télen a vad etetéséről is gondoskodtak. Annál inkább is valószínû ez, mivel már II. Géza 1157-ben kiadott egyik oklevelében a szarvasok részére sózók létesítéséről is rendelkezett.

Vadaskertje azonban nemcsak a királynak, hanem a nagybirtokokkal rendelkező főuraknak, sőt egyes helyeken a városi polgároknak is volt már a 15. században.

Ugyanebben az időben kezdett divatba jönni a szelídített vad tartása. Ebben Mátyás király járt elől. [...]

A 16-17. században is nagy jelentőségük volt a vadaskerteknek. Az akkori kezdetleges vadászfegyverekkel itt lehetett rövid idő alatt nagyobb mennyiségû vadászzsákmányt ejteni. Ünnepi alkalmakra Bécsbe, az országgyûlésre a magyar vadaskertek szolgáltattak rengeteg vadhúst. [...]

A nemesi udvarházakban, kastélyok körül a 16-17. században is tartottak különféle szelídített vadat. Egyik leggyakoribb volt ezek közül a daru. Az 1554. évi összeírás szerint Magyarországon 20 szelíd daru volt. Hasonlóképpen előfordult a szelíd hód is. A páva és a hattyú szintén gyakori volt a háznál tartott állatok között, bár régen mindkettőt a többi vad közt is emlegetik.

A vadászati jog szabályozása

A vadászatnak Magyarországon a középkorban nagyon kevés korlátja volt, amit talán a sokszor emlegetett vadbőség is magyaráz. A vadászati jog minden szabad embert megilletett, az időbeli korlátozások ismeretlenek voltak ebben az időben. Az ingatlantulajdon kialakulása bizonyos területi korlátozást jelentett ugyan, mert a vadászati jogot akkor már az ingatlan tartozékának kezdték tekinteni. Ezt a jogot azonban nem mindig érvényesítették a földbirtokosok. [...]

Az első vadászattal kapcsolatos törvény 1092-ből való és ünnepnapokon tiltotta meg a vadászatot, külön büntetést állapítva meg a tilalom ellen vétő papok számára. A II. Ulászló-féle törvény 1504-ben a jobbágyoknak tiltotta meg a vadászatot szarvasra, őzre, nyúlra, vaddisznóra, fácánra és császármadárra. Ez volt az első lépés ahhoz, hogy a vadászat nemesi előjoggá váljék, amit azután a későbbi vadászati törvények még jobban kiszélesítettek.

A jobbágyok a földesúr számára viszont kötelesek voltak vadászni, illetve vadat beszolgáltatni.

A 16. századtól a földesurak rendtartásaikban szabályozták, hogy milyen feltételekkel szabad birtokukon vadászni, milyen jogokkal rendelkezik ispánjuk vagy udvarbírájuk, mennyi a lődíj, és a vadóvás, vadgondozás érdekében milyen előírásokat kell megtartani. [...]

Figyelmet érdemelnek egyes városok, vármegyék vadóvásra, vadkímélésre irányuló szabályrendeletei, amelyben megtiltják a hurkok, kaptányok, hálók, csövek, kaszák stb. felállítását. [...] Megjelennek a hasznos vad számára a különböző kíméleti idők. Igaz, hogy először csak igen szórványosan fordulnak elő, de mind határozottabban használják ezt a lehetőséget a helyenként és időnként megfogyatkozó vadállomány újbóli felszaporodásának előmozdítására.

A vadászati jogot 1729-ig törvény nem szabályozta. Az 1729. évi XXII. tc. még jobban kiépíti a vadászatnak nemesi előjog jellegét, mert kimondja, hogy nemesember - kevés korlátozással - az országban mindenütt vadászhat, kivéve azokat a területeket amelyeken az ingatlan tulajdonosa az idegen vadászatot megtiltja. Első ízben jelennek meg a törvényben is tilalmi idők (10. §) de ezek csak az idegen ingatlanon vadászó nemesekre vonatkoznak.

A 18. századot és a 19. század elejét a vadászat terén még a rablógazdálkodás jellemzi. A vadaskertektől eltekintve vadgazdálkodás, vadóvás alig volt. [...]

A francia felvilágosodás eszméitől vezérelve adta ki II. József császár az 1786. évi vadászati rendszabályt. Ezt a vadászati jogot már az ingatlantulajdonnal kapcsolta össze. Egyebekben is sok haladó rendelkezést tartalmazott, de a nemesség ellenállása megakadályozta, hogy a rendelkezések törvényerőre emelkedhessenek.

A vadászatról és a madarászatról szóló 1802. évi XXIV. tc. lényegében visszatér a vadászatnak mint nemesi előjognak a gondolatköréhez. A földbirtokosnak azonban megengedte, hogy birtokának akár a felét is elzárja az idegen nemesi vadászat elől. Bár a törvény egyes rendelkezései tekintettel vannak a vadtenyésztésre, a kevés korlátot ismerő nemesi vadászat károsan hatott a vadállomány alakulására. A háborúk, továbbá a katonatiszteknek már az előző évszázadban megadott vadászati jog még csak tetézte ezt.

Ha mindehhez hozzávesszük az alföldi erdők nagymérvû megfogyatkozását, majd a folyamszabályozásoknak a természetes élőhely megváltoztatását eredményező hatását, akkor magyarázatot kapunk arra, miért pusztult ki vagy húzódott el egyes területekről sok vad ebben az időben.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez