Glatz Ferenc: Az ezeréves magyar államról
Az ezeréves
magyar államról
Ezredvégi jegyzetek
Az államról. Hatalmi állam - szolgáltató állam
Az állam területigazgatási szervezet, amely a területén élő népek (polgárok)
köznapi életének kereteit biztosítja. Működteti az erre szolgáló intézményeket.
Közösségmegtartó erő.
A régi történetírás - mind a polgári, mind a marxista - az államot elsősorban
hatalmi erőként mutatta be: külső és belső funkcióját hangsúlyozta. Ez az egyoldalú
felfogás a 19-20. századi európai nemzetállami összeütközések eredményeként
alakult ki, mind a politikai gondolkodásban, mind a történetírásban.
Az európai politikai adminisztrációk - mind az egy-, mind a többpárti adminisztrációk
- máig szenvednek ettől az európai örökségtől: gyakran a politikát a hatalommegszerzés
és a hatalommegtartás technikájaként fogják fel, nem pedig a közösség működtetésének
eszközeként. Kevés gondot fordítanak a társadalom, a közösség versenyképességének
erősítésére. Ezért hangsúlyozzuk évek óta: az európai - és így a magyar - állam
jövője: a hatalmi állam felváltása a szolgáltató állammal. Az európai
államrendszerek ezeréves történelmének tapasztalataiból levont következtetésünk
ez.
Mind a "hatalmi", mind a "szolgáltató" funkció benne rejlik az államok történelmében.
A politikai harcok, a háborúk iránti egyoldalú érzékenység az újkori történetírásban
eltakarta ezt a kettősséget. A figyelem csak a "hatalomra" irányult. Mind többet
tanulmányozzuk a társadalmat működtető kultúrát, technikát teremtő ember történelmét,
annál erősebben domborodnak ki az állam szolgáltató vonásai.
Tanulmányozzuk az európai, a dél-amerikai, a keleti kultúrák történelmét. Következtetésünk:
azok a népek maradtak fenn, amelyek képesek voltak az életfeltételeket szervező
területigazgatási egységeket (államokat) alkotni. Minden szervezetben hasonló
ismertetőjegyek: a termelés, a kereskedés, a napi közösségi érintkezés rendjét
szabályozó törvények; azok betartását felügyelő és ezek fenntartását az adóból
ellátó intézmények együttese. És természetesen a területet, a helybéliek javait
védelmező katonai szervezet.
A magyar állam: minden itt élő nép megtartója
A Kárpát-medencében 1000 körül megindult államszerveződés minden itt élő, vagy
ide beáramló nép életben maradásának feltétele volt. Itt élő szláv, maradék
avar, germán és más népek, a nemrég megtelepült magyarok előnyére is szolgáltak.
(Hozzávetőlegesen egy időben jönnek létre modern államok a Balti-tengertől az
Adriáig és a Fekete-tengerig húzódó területen. A római, majd a Frank Birodalomra
épülő nyugat-európai állam- és közösségszerveződés kiterjeszkedése a keleti
peremterületekre. A lengyel, a cseh, az orosz, a horvát államok születésének
kora.)
A Kárpát-medence új és gyorsan erosödo államszervezete törvényeivel szabályozta
a belső rendet, a napi munkavégzés, kereskedelem, művelődés, hitélet, családi
élet, öröklődés szabályait, a természet és ember viszonyának kereteit. A kiszámíthatóság,
az életbiztonság vonzotta ide a nagyszámú betelepülőt a 11. századtól.
Németet, franciát, itáliait, zsidót, örményt, szlávot. Lovagot, kézművest, földművest,
írástudót, papot egyaránt.
Ez az állam volt a bölcsője a szlovákoknak a 13. században, továbbéltetője a
török elől menekülő szerbeknek a 14-15. században. Ez az államszervezet az európai
nemzeti újjászületés 19. századában hazája nemcsak a magyar, de a szlovák, délszláv,
román nemzeti mozgalmaknak is. Nehezen fogadják el a velünk évszázadokig egy
igazgatási keretben élt testvéri nemzeteink politikai elitjei ez a tényt: a
Kárpát-medencei magyar állam érdeme, hogy minden itt lakó etnikumnak-nemzetnek
védelmezője volt. (Adott esetben külső - és nemcsak keletről, de nyugatról is
fenyegető - támadásokkal szemben.) És nehezen fogadják el nemzettestvéreink
a történelmi tényt: a magyar állam minden itt lakó etnikum nemzetállama volt.
Nem csak a magyarok állama, ahogy azt a régi történetírás sulykolta atyáink
generációinak fejébe. Nem csak a magyar volt államalkotó. Államalkotó volt mindenki,
aki törte a földet, szabályozta vizeinket, irtotta a bozótot, kiknek keze nyomán
szárba szökkent a gabona, szaporodott az állat, épültek az utak, a házak. Magyar,
szláv, román, német, zsidó. Kik magukkal hozott vagy itt kibomló hagyományaikkal,
érintkezési, termelési szokásaikkal ezeket a csodálatos, életeros kultúrákat
alakították. Egymást megtartó kölcsönviszonyok.
Vajon nem feledkezünk meg most, az 1000. évfordulón, hogy az igazgatási szervezet
értelme: az egyén, a közösség életerejének minél teljesebb kibomlását biztosítani?
A magyar állam: befogadó
A magyar állam befogadó igazgatási szervezet volt. És a magyar etnikum, a magyar
nemzet is. Az államalapító Szent István híres soraiban foglaltak, rövid időszakok
kivételével, érvényre is jutottak. "Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból
jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát
és fegyvert hoznak magukkal s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli,
s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű ország gyenge
és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan
gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem
másutt lakjanak."
Rövid korszakok voltak a kirekesztők győzelmének korszakai: az 1938-45 és az
1949-56 közötti idő. Amikor származás, vallás, majd osztály-hovatartozás alapján
taszítottak ki hasznos nemzettársakat közülünk. Sőt, megalázták őket. Mint ahogy
rövid és rossz végű akció volt az is, amikor a századélőn állami erővel próbálták
akadályozni az államon belüli nem magyar népek anyanyelvi oktatási intézményeit.
(Ahogy ezt tették azután a szomszédos államokban 1920 után nyolcvan esztendeje
az ott élő magyar nemzetiségüekkel.) I. István és a magyar állam vezetőinek
gondolkodásában a nomád sztyeppei népek etnikai-vallási bölcs türelme és a keresztény
univerzalizmus épült csodálatosan egymásra.
Életben maradásunk, versenyképességünk alapja ezer éve vezéreszme. Jó alapelv,
hasznos alapelv 2000-ben is...
A keresztény állam:
a társadalmi modernizáció eszméje
A kereszténység: társadalmi modernizáció volt. Nem egyszerűen az "egyén" és
a "földöntúli", ember és Isten, ember és természet viszonyának átértékelését
jelentette, hanem egy új életrend felvételét. Keresztény egyházainknak elgondolkodtató
kérdés: vajon az újkori társadalmi-politikai harcok nem fedik-e el teljesen
a kereszténység nagy - máig érvényesíthető - társadalomszervező erejét? Az ateisták
és hívők, az egyházi és civil szervezetek közötti harcok zajában elvész a tanítás
történelmi alapja: az élet, az utódnevelés biztosítása szent, a kölcsönösség,
a szeretet, a szociális kegyesség, a türelem elsőrendű parancs; s hogy az ember
nemcsak termelő, harcoló, de egyben lelki életet élő lény! Feledésbe merül,
hogy a tízparancsolat tulajdon-, család- és életvédelme kemény modernizációs
alapelvek voltak! S hogy az egyházszervezet az európai kultúra bábája volt.
A szerzetesek nemcsak hittételekre, imádságokra tanították a helyi társadalmat,
de gazdálkodni, szőlőt, növényt nemesíteni, sőt vízvezetéket építeni. Az egyházi
hiteleshelyek a jogszerűség biztosítói, az írásbeliség muhelyei voltak. A hitélet
pedig a közösségi viselkedés, gondolkodás, éneklési szokásrendek kerete.
Mennyi félelem él a mai nem-hívő társadalomban attól, hogy a kereszténység eme
érdeméről beszéljünk! És általában attól, hogy elismeréssel szóljanak a vallások
- legyen szó a kereszténység különbözo felekezeteiről, de ugyanígy a zsidókról
vagy a világ más részein mohamedánokról, buddhistákról - közösségnevelő erejéről.
*
Jegyzet. Az év utolsó napja. Készül 1999 mérlege a Naplóban. Határainkon belüli
politikai civódások a koronáról alig szólnak a valódi ünnepről, az államalapításról,
a magyar államiságról, kereszténységről. Lanyhuló figyelem a szociális feszültségek,
a nemzeti kisebbségek iránt. És ostoba kísérletek a kirekesztés erősítésére.
Határainkon túl, szomszédainknál az előretörő új generációk értetlensége a magyarság
keserveivel szemben. Pedig azt hittük, a trianoni generációk nyugalomba vonulásával
csillapodik majd a bizalmatlanság velünk, magyarokkal szemben. Nyugati határainkon
pedig megjelenik az idegenellenesség politikai programja. A nyugati politikai
elit "elítél", "hangoskodik". Ahelyett, hogy a mulasztásait elemezné, amely
mulasztások miatt az új veszélyek megjelennek.
"Jól kezdődik" az új év, az évezred utolsó - legalábbis a keresztény időszámítás
szerint utolsó - esztendeje. De az újragondolást nem szabad feladni. S azt sem,
hogy a magunkat megtartás érdekében a világgal mérjük magunkat.
GLATZ FERENC