Fodor István: Az eurázsiai sztyeppe népei

 

A nomádok élete

A Duna-deltától a kínai Nagy Falig húzódó, hozzávetőleges 6000 kilométeres területsávot sztyeppének (vagy az orosz szóhasználatot követve sztyepnek) nevezzük. Váltakozó, több száz kilométeres szélességű füves pusztaság ez, amelyet északon a változatosabb ligetes sztyeppe zónája szegélyezi, délen a Fekete-tenger partvidéke, majd keletebbre a Kaukázus magas hegylánca, innen a Kaszpi-tenger, majd a közép-ázsiai félsivatag és sivatag határol. Az Altál- Szaján vidékén, a Tiensan hegyei közt a magasan fekvő hegyi legelők és kisebb-nagyobb kiterjedésű medencék váltakoznak, délebbre pedig a belső-ázsiai pusztaságok terülnek el a mai Mongólia területén és Kína északnyugati részén.

I. Életföldrajzi viszonyok

Alkalmazkodás a gazdálkodásban

E hatalmas terület életföldrajzi viszonyai nagyon különbözőek. Általánosan jellemző azonban a kontinentális éghajlat s a szűkös évi csapadék. [...] A tavasszal mezei virágokkal tarka zöld pázsitszőnyeggel borított sztyeppei legelők gyorsan kiégnek, s nyáron nem nyújtanak elegendő élelmet az állatállománynak.
E földrajzi adottságokhoz kellett alkalmazkodniuk az itt élő népeknek. [...] A száraz sztyeppevidéken a földművelés feltételei többnyire hiányoztak, ezért az itt élő népcsoportok zömmel legeltető állattartásra "szakosodtak". A Volga alsó szakaszának vidékén tett régészeti megfigyelések arra utalnak, hogy az ősi pásztorok már 6000 évvel ezelőtt is évszakonként vándoroltak állataikkal: időről időre olyan legelőkre hajtották azokat, ahol elegendő élelmet találhattak maguknak. [...]
A Kr. e. 8-7. században alakult ki az a legelőváltó állattartás, az ún. lovas nomadizmus, amely még napjainkra sem halt ki teljesen. Ennek lényege, hogy a legeltetés a téli és nyári szállások környékén történik, e két szálláshely között mozgatják az állatállományt. [...]
Az új életforma abban az időben rendkívül jelentős változást jelentett az óriási sztyeppevidék történelmében, hiszen a legelőváltó rendszer alkalmazásával a korábbinál jóval nagyobb állatállomány tartására nyílt lehetőségük a pásztorközösségeknek. Az új legeltetési mód azonban megváltoztatta az állatállomány összetételét is, mivel nem mindegyik háziállat tudott alkalmazkodni a nagy távolságokat átfogó rendszerhez. A legfontosabb háziállat a lett a nomádoknál, amelynek fontos szerepe volt a közlekedésben és a gyakori háborúkban is. [...]

Nomád társadalom

A nomádok legfőbb vagyontárgya az állatállomány volt, annak elvesztése teljesen földönfutókká tette őket. Elemi érdekük volt tehát, hogy azt minden áron megvédjék a természeti csapások (szokatlan szárazság, rendkívül zord telek), és a támadó ellenséggel szemben. Ezért a nomád közösségek minden fegyverre fogható tagjának kötelessége volt veszély esetén hadba szállni. (Nem csupán a férfiaknak, hanem férjhez menetelükig a fiatal nőknek is.) [...]
A nomád társadalmak alapegysége a - gyakran fiktív - vérségi, rokonsági alapon nyugvó nemzetségek voltak. E nemzetségek alkották a jóval képlékenyebb törzseket, amelyek élén a legerősebb nemzetség állott. A törzsek a vezértörzs vezetése alatt szövetségekbe tömörültek. E szövetségek gyakran nem egynyelvű elemekből tevődtek össze, sokszor változtak, újjáformálódtak. [...]
A nomádok - a közhiedelemmel ellentétben - szinte mindig műveltek földet is (a téli szállás mellett tavasszal vetettek, majd a nyár végén visszatérve aratták le a termést). [...] Különösen a ligetes sztyeppe sávjában számos "félnomád"-nak nevezhető népesség élt, ahol nem az egész közösség, hanem csak egy részük volt nomád állattartó. [...]
A nomádok egyáltalán nem voltak "ősellenségei" a megtelepült életmódot folytató népeknek. Ellenkezőleg: egyoldalú gazdálkodásuk miatt rá voltak kényszerülve a velük való állandó kereskedelemre. A szkíták a Fekete-tenger északi partvidékén épült görög gyarmatvárosokkal kereskedtek, a keletebbre lakó későbbi nomádok az Aral-vidéki horezmi és közép-ázsiai szogdiai városokkal, a Belső-Ázsiában élők pedig Kínával.

Nomád birodalmak és népek

A legkorábbi nomád birodalmat a szkíták alapították, akik a mai Dél-Ukrajna és a Kubán vidékét uralták a Kr. e. 8-3. században. Őket azért ismerjük viszonylag jól, mert életükről jó jellemzést hagyott ránk a "történetírás atyja", a Kr. e. 5. században élt görög Hérodotosz. Ekkor a Volgától keletre a másik nagy nomád nép, a szarmaták laktak. Az őkeleti szomszédaik a szakák, vagy ázsiai szkíták voltak. [...]
E korai szkíta korban az Altáj-hegységtől egészen a Kárpátokig zömmel iráni nyelvű népek legeltettek az eurázsiai sztyeppén. Ez a nyelvi térkép csak jóval később módosult jelentősen. A hunok nagy vándorlását követően, 463 körül a Kaukázustól északra a belső-ázsiai eredetű onogur-bolgárok telepednek meg, akik a török nyelveknek azt az ősi változatát beszélték, amely ma már csak a Volga-vidéki csuvasok ajkán él. (Ebből a típusú nyelvből került a honfoglalás előtt a magyarba mintegy 250 jövevényszó.) Ezt követően újabb és újabb néphullámok érkeztek nyugatra Belső-Ázsiából, a török nyelvű népek bölcsőjének vidékéről. Az első ezredforduló idejére - a 10. század végére - lényegében az egész sztyeppevidéket "eltörökösítették".
A sztyeppe a mozgékony életmódot folytató nomád népek lakóterülete volt, ahol törzsszövetségek és birodalmak születtek és bomlottak fel, újabb és újabb népek lettek a nagy életszínpad főszereplői. [...]

II. Az ezredforduló népei

Besenyôk

[...] A besenyők kétségkívül az egykori levédiai és etelközi magyar szállásokon éltek, nagyjából az Al-Duna és a Don között. Ők Ázsiából a mozgékonyabb nomád gazdálkodást hozták magukkal, s legeltetési útvonalaik ugyanúgy a Bug, Dnyeszter mentén haladhattak, mint a Plano Carpini szerzetes által leírt 13. századi mongol főembereké. A régészek csak temetkezéseiket ismerik: halottaikat fejjel nyugatnak tájolták, az elhunyt mellé helyezték használati tárgyait, fegyvereit és feltorozott hátaslovának maradványait, a bőrben hagyott koponyát és lábcsontokat. Településeiket nem ismerjük, agyagfazekakat is alig használtak, bizonyára bőr- és faedényekben tartották a vizet és a kumiszt, az erjesztett lótejet, a nomádok kedvenc italát. Hitvilágukról is keveset tudunk. [...]

Kazárok


A Volga alsó szakasza és a Kaukázustól északra eső területeken lakó kazárok szintén Belső-Ázsiából keltek útra, s 550 körül érkeztek e vidékre. [...] Fővárosuk, Itil a Volga torkolatánál feküdt, jelentős közigazgatási és kereskedelmi központ volt. Maga a kazár nem lehetett jelentős létszámú nép, birodalmukba számos népelem tartozott, többek közt az iráni nyelvű alánok, számos kisebb török nyelvű népelem (főként a legyőzött onogurok maradványai), s nagyjából 750-től a mi elődeink is.
A kazárok társadalma jóval fejlettebb volt a besenyőkénél. Félnomád típusú államuk jellemzője az ún. kettôs fejedelemség intézménye volt: az égi, isteni eredetű főkirály - a kagán - csak a legfontosabb kérdésekben döntött, népétől elzárkózva élt, s csak meghatározott ideig uralkodott, utána megölték. A gyakorlati ügyek intézése és a sereg vezetése az alkirály hatáskörébe tartozott. [...]
A kaganátus népeinek jelentős része nomád gazdálkodást folytatott, egyre erősödő szerepe volt azonban a földművelő gazdálkodásnak is. Főként az Észak-Kaukázusból a Don-Donyec vidékére költözött alánok rendelkeztek erős földműves hagyományokkal. [...] A régészeti leletek fontos tanulsága, hogy a lakosság jelentős része megtelepedett, tucatszám jöttek létre megtelepült földműves és félnomád falvak. (Ezek igen hasonlatosak voltak a mi 10-12. századi alföldi falvainkhoz.) Nem kétséges, hogy a levédiai és etelközi magyarok is részt vettek a nagy jelentőségű gazdasági átalakulásban.

III. Államalapítások korszaka

A Kijevi Rusz

Az első ezredvég már felbomlásának, hanyatlásának időszakában éri Kelet-Európa jelentôs államalakulatát. A 10. században kiformálódó, normannok és keleti szlávok által alkotott első orosz állam, a Kijevi Rusz a század végén már dél felé terjeszkedik, ellenőrzése alá akarja vonni a nagy forgalmú volgai kereskedelmi utat is. Szvjatoszláv kijevi fejedelem 965-ben végzetes csapást mér a kazárokra, akik többé nem heverik ki e veszteséget. Maradványaiknak 1016-ban adják meg az oroszok a kegyelemdöfést - a bizánci hajóhad hatékony támogatásával. A kazárok birodalmának e területen nem lett folytatása, általános pusztulás lépett a nyomába. Majd csak a 13. században a mongolok által alapított Aranyhorda foglalta újból állami keretbe ezt a területet.

Bolgárok

A kubáni onogur-bolgár birodalom 650-es széthullása után a bolgárok egy része régi lakóhelyén maradt kazár fennhatóság alatt, más részük az Al-Duna vidékére költözött s az ottani szlávokkal hozott létre államot, a török nyelvet szlávra cserélte. Másik részük észak felé húzódott a Volga mentén, elôbb a 7. század végén a Szaratov-Szamara vidéki területekig jutottak, majd a 8. század közepe körül elérték a Volga-Káma egybeszakadásának vidékét. Számos idegen eredetű néprészt is magukba foglaltak s Almus nevű fejedelmük 922-ben felvette az iszlám hitet. A 10. század végén tehát ők is az államalapítás korszakát élték. [...] A volgai bolgárok alattvalóiként éltek a Magna Hungariában maradt keleti magyarok is, akikről bizonyára hoztak híreket a hozzánk látogató volgai bolgár kereskedők. (Itt talált rájuk 1236-ban Julianus barát.)

Baskírok, úzok

A volgai bolgárok keleti szomszédai a baskírok voltak, akik nagyjából ebben az időszakban jelenhettek itt meg keletről, ahol korábban talán a kimek törzsszövetség tagjai lehettek. Az Urál folyó vidékének tágabb körzetében éltek ekkoriban a szintén nomád oguzok, vagy úzok, akiket az oroszok torkoknak neveztek. Láttuk, innét 893 táján a kazárokkal szövetkezve ők űzték el a besenyőket. [...]
Az úzok később szintén nyugatabbra költöztek, a kelet-európai sztyeppevidékre.

Kipcsakok, alánok

A Tobol-Irtis vidékén lakó kimekeket a 10. századtól a források kipcsakoknak nevezik, akiknek másik neve a kumán, kun, az oroszok pedig poloveceknek hívták őket. A 11. század elején a nagy sztyeppei népmozgás őket is nyugatra sodorja, s 1055 körül átkelnek a Volgán, ezzel megkezdődik kelet-európai szereplésük. Az ő előnyomulásuk következtében jelentős számú besenyő költözik majd Magyarországra, úz néptöredékekkel egyetemben. [...]

Türkök, ujgurok, kirgizek

A távolabbi Belső-Ázsia legjelentősebb nomád államalakulatát a mongol pusztákon élő türkök hozták létre 552-ben. Hatalmas birodalmukat hamarosan egészen a mai Szamarkandig kiterjesztették. Egy időre ugyan elveszítették hatalmukat, de birodalmukat másodszor is életre keltették, amely 744-ig maradt fenn. a türk kagán komoly közigazgatást teremtett, saját írásbeliséget alakítottak ki, a türk rovásírást. Hitviláguk az ősi samanizmus egyik válfaja volt; a Napot s az Egek urát tisztelték. [...] A türkök hatalmát egy másik belső-ázsiai nomád nép, az ujgurok döntötték meg, akik a türkökhöz hasonló államszervezettel, s szintén saját írásbeliséggel rendelkeztek. Az ő uralmuknak a mai Tuva területén lakó kirgizek vetettek véget 840-ben. A kirgizek jóval alacsonyabb kultúrával rendelkeztek, vége szakadt a korábbi államiság fejlődésének. Az ő uralmukat 920-ban az Észak-Kínát is fennhatóságuk alatt tartó kitajok vetettek véget. (Az ő népnevük után terjedt el a Kína név is.) A kirgizek ekkor szűkebb hazájukba szorultak vissza.

III. Hitvilág

Hogyan nézett a sztyeppe embere a második évezred elé? Nyugodtan mondhatjuk, nem is volt fogalma az ezredfordulóról (ami egyébként is 1001. január elsejével kezdődött), hiszen alig volt köztük, aki ismerte a keresztény időszámítást. A napfordulós ünnepeket azonban ők is megülték ősi hitük szerint. [...] A főemberek követhettek bármilyen világvallást, ezek az istenek idegenek voltak nekik, ők csak a régi szellemekben hittek, azok gyógyító és bajűző erejében, akiknek segítségét a sámán eszközli ki számukra. [...]
[...] Voltak népek, akik az ősi nemzetségi rendben pergették mindennapjaikat, s voltak, akik államrendben éltek, némelyek írást is ismertek. Maga a nomád életforma azonban már csak mutatóban élte túl a következő ezer esztendőt. Az agrotechnika, majd az ipar fejlődése túlhaladta ezt a gazdálkodási módot, amely változni ugyan tudott, de megújulni és alkalmazkodni nem.

FODOR ISTVÁN

 

Vissza a tartalomjegyzékhez